Lockheed Martin - F-35 Lightning II
Egy STOVL változatú F-35B tesztelés közben © Lockheed MartinAz amerikai Lockheed Martin által fejlesztet F-35 Lightning II-es együléses, egyhajtóműves, többfunkciós alacsony észlelhetőségű vadászgép jelen pillanatban (változattól függően), a rendszerbe állítás kezdetén, illetve a tesztelés végső stádiumában áll az Egyesül Államokban.
Az USA második ötödik generációs harci repülőgépét úgy tervezték, hogy alkalmas legyen földi és légi célpontok elleni harcra, illetve felderítő bevetésre is.
Az F-35 Lightning II-esnek három típusváltozata került kifejlesztésre: az F-35A egy hagyományos módon fel és leszálló változat (Conventional Takeoff and Landing - CTOL), az F-35C a repülőgép-hordozó fedélzeti változat (Catapult Assisted Take-Off But Arrested Recovery - CATOBAR) felhajtható szárnyakkal és fékezőhoroggal ellátva, az F-35B pedig egy STOVL (Short Take-Off and Vertical-Landing), azaz csökkentett felszállási úthossz igényű, függőlegesen leszállni képes verzió.
Az F-35-öst az X-35-ős jelzésű, a JSF (Joint Strike Fighter) pályázatot elnyert gépéből fejlesztette ki a Lockheed. Az említett pályázat keretében a három saját légierővel rendelkező haderőnemet, a tengerészgyalogságot (US Marine Corps), a haditengerészetet (US Navy) és a légierőt (US Air Force) a költségek minél alacsonyabbra szorítása érdekében egy azonos platformon alapuló vadászbombázó repülőgéppel kívánták felszerelni.
A JSF pályázatra beérkezett ajánlatok közül a végső megmérettetésre a Boeing X-32-ese és a Lockheed Martin X-35-öse között került sor, melyek közül 2001-ben a döntéshozók az utóbbi típust hozták ki győztesként. Az X-35-ös azonban még messze volt attól, hogy egy rendszerbe állítható és bevethető gép legyen. Technológia demonstrátor lévén csak a legszükségesebb rendszerekkel volt felszerelve.
Az első F-35-ös, mely történetesen a hagyományos módon fel és leszálló „A” változat volt, 2006-ban készült el.
Az ötödik generációs típust nem csak az USA fogja rendszeresíteni, hanem a programba a fejlesztés kezdetétől bevont partnerországok is: Nagy-Britannia, Olaszország, Ausztrália, Kanada, Norvégia, Dánia, Hollandia és Törökország aktívan részt vesznek az F-35-ös programban. Természetesen más, az USA-val jó viszonyt ápoló országok előtt is nyitva áll a lehetőség a típus megvásárlására, már ha anyagilag képesek azt finanszírozni: az F-35-ös program ugyanis minden idők legköltségesebb katonai fejlesztése, ami miatt az USA-ban és azon kívül is nagyon sok kritikát kapott. A projekt 2014-re már 163 milliárd dollárjába került az amerikai költségvetésnek.
F-35 Lightning II hírek F-35 Lightning II 2023-09-18 Az ötödik generációs típus Dél-Karolina állam területén járt pórul; a szituáció azonban meglehetősen szokatlan /2023-09-18F-35 Lightning II 2023-09-13 A Lockheed Martin féle F-35 Lightning II ötödik generációs vasmadár komoly upgrade elé néz a közeljövőben, mely leginkább a típus missziós elektronikáját, fegyverzetét és hajtóművét érinti /2023-09-13F-35A Lightning II 2023-07-30 Az ötödik generációs típus az Utah államban található Hill légibázis területén szenvedett katasztrófát még 2022 októberében /2023-07-30Photo selection 2023-07-23 Az Egyesült Államok haditengerészetének F/A-18F Super Hornet vadászbombázójával nyitjuk heti fényképválogatásunkat, mely típus az alacsony észlelhetőségű F-35-ösök terjedése ellenére is bizton őrzi pozícióját az USA úszó reptereinek fedélzetén /2023-07-23F-35 Lightning II 2023-07-06 Izrael 2016-ban vette át első F-35 Lightning II-es vadászbombázóit, melyek az azóta folyamatosan érkező társaikkal egyetemben tovább erősítik a világ legfelkészültebb légierejét; a védelmi minisztérium most újabb masinák beszerzéséről döntött /2023-07-06Photo selection 2023-05-21 Az Egyesült Államok haditengerészetének F/A-18F Super Hornet vadászbombázójával nyitjuk heti fényképválogatásunkat, mely típus az alacsony észlelhetőségű F-35-ösök terjedése ellenére is bizton őrzi pozícióját az USA úszó reptereinek fedélzetén /2023-05-21F-35 Lightning II 2023-04-13 Lengyelországot és a Cseh Köztársaságot követően keleti szomszédunk is úgy érezte, hogy légierejét a világ legfejlettebb vadászbombázójára kell áthangolnia /2023-04-13F-35 Lightning II 2023-04-11 Izrael 2016-ban vette át első F-35 Lightning II-es vadászbombázóit, melyek az azóta folyamatosan érkező társaikkal egyetemben tovább erősítik a világ legfelkészültebb légierejét; a csodagépek most az USA-ban is megcsillogtatták tudásukat /2023-04-11F-35 Lightning II 2023-03-29 A Lockheed Martin féle F-35 Lightning II ötödik generációs vasmadár komoly upgrade elé néz a közeljövőben, mely leginkább a típus missziós elektronikáját, fegyverzetét és hajtóművét érinti /2023-03-29F-35 Lightning II 2023-03-27 A brit spotterparadicsomban mindig akad valami érdekesség. Ezúttal az USAF Lakenheath-be települt 495th Valkyries századának állományába tartozó F-35A Lightning II vadászbombázóját sikerült lencsevégre kapni /2023-03-27Super Hornet 2023-02-28 Az alapváltozatú F/A-18 Hornetek gyártásának 1983-as megkezdésével még a McDonnell Douglas indította el a típuscsalád karrierjét; az utódként létrehozott F-35 Lightning II-es ötödik generációs vasmadárral a Lódarázs azonban nem bírta a versengést /2023-02-28F-35 Lightning II 2023-02-23 Az Egyesült Államok USS Carl Vinson repülőgép-hordozóján szolgáló F-35C Lightning II-es vadászbombázó 2022 januárjában, landolás során szenvedett balesetet a Dél-Kínai-tengeren /2023-02-23F-35A Lightning II 2023-02-02 A régió jelentősége egyre növekszik, mivel a felmelegedés miatt a tenger időszakosan már hajózhatóvá vált, és az ásványkincsek is egyre könnyebben hozzáférhetőek lesznek; az oroszok korábban felismerték a térség fontosságát, most az USA is lépett /2023-02-02F-35 Lightning II 2023-01-11 A Lockheed Martin ötödik generációs vasmadara a kanadai kormány által kiírt tenderen még tavaly márciusban utasította maga mögé a Saab Gripen E, illetve az F/A-18E/F Super Hornet típusokat /2023-01-11F-35 Lightning II 2022-12-19 A változtatható szárnynyilazású, hidegháborús Tornadók utódjának régóta húzódó beszerzési procedúrájára kifejezetten jótékonyan hatott az Ukrajna elleni orosz agresszió /2022-12-19F-35 Lightning II 2022-12-18 Az ötödik generációs típus a Texas államban található Fort Worth légibázis területén járt pórul /2022-12-18JSM 2022-12-08 A Joint Strike Missile (JSM) levegő-föld nagyhatótávolságú rakéta első indítására egy F-16-os fedélzetéről még 2015-ben került sor, azóta pedig már az F-35 Lightning II-es ötödik generációs típushoz is integrálták /2022-12-08Photo selection 2022-11-13 Az Egyesült Államok haditengerészetének F/A-18F Super Hornet vadászbombázójával nyitjuk heti fényképválogatásunkat, mely típus az alacsony észlelhetőségű F-35-ösök terjedése ellenére is bizton őrzi pozícióját az USA úszó reptereinek fedélzetén /2022-11-13F-35 Lightning II 2022-10-20 Az ötödik generációs típus az Utah államban található Hill légibázis területén szenvedett katasztrófát /2022-10-20F-35A Lightning II F-15SG 2022-10-11 Bár csak gyakorló légiharcról volt szó, az eset jól jellemzi az alacsony észlelhetőségű ötödik generációs típus(ok) elképesztő fölényét az egy generációval régebbi vasmadarakkal szemben /2022-10-11Photo selection 2022-09-25 Évek óta nem szerepelt heti válogatásunk élén F-35-ös, hát most pótoljuk! Mellőzöttségét semmi nem indokolja, hiszen már meglehetősen elterjedt típusról van szó. Gyártása napjainkra úgy felpörgött, hogy már több mint 840 példány épült belőle /2022-09-25F-35 Lightning II 2022-09-08 Már 2014-ben botrányt okozott az USA-ban, hogy a kínaiak mágneseket szállítottak az F-35-ösökhöz; 2019-ben aztán az is kiderült, hogy ennél sokkal komolyabb alkatrészekkel is részt vesznek a programban; most pedig ismét a mágnesprobléma jött elő /2022-09-08F-35 NGAP jet engine A GE és a P&W már évek óta egy olyan forradalmi erőforráson dolgozik, mely azon túl, hogy elődjeinél jobb fogyasztási paraméterekkel bír, lézerfegyver alkalmazhatóságát is biztosítja majd; az USAF most három további céget is bevont a fejlesztésekbe /2022-08-22F-35 Lightning II 2022-08-16 A Martin-Baker által gyártott mentőfelszerelés problémája miatt repülési tilalmat vezettek be a teljes amerikai Lightning II-es flottára, de a hiba kihatott ezen életmentő szerkezetet használó számtalan más típus üzemeltetésére is /2022-08-16F-35 Lightning II 2022-08-01 A Martin-Baker által gyártott mentőfelszerelés hibája földhöz szegezte a teljes amerikai Lightning II-es flottát, de kihatott ezen életmentő szerkezetet használó számtalan más típus üzemeltetésére is /2022-08-01F-35 Lightning II 2022-07-07 Az USA által százmilliárdokból létrehozott típus nem elégíti ki az Izraeli Légierő igényeit, így a közel-keletiek saját fejlesztésű rendszerekkel és fegyverekkel szerelik fel azokat; most éppen gépeik hatósugarát tornászták fel /2022-07-07Mosquito 2022-06-29 Nagy-Britannia 2021-ben egy olyan repülő szerkezet tervezéséhez fogott hozzá, melyet a hagyományos vasmadaraikkal, például az F-35-össel, Typhoonal, vagy a leendő Tempestel közösen végrehajtandó feladatokra szánnak. Most azonban beütött a spórolás /2022-06-29F-35 Lightning II 2022-06-14 Az USA nem várja ölbe tett kézzel a jelenleg még nem túl nagy példányszámban üzemelő ötödik generációs, alacsony észlelhetőségű, keleti harci gépeket. Ennek bizonyítékát a nevadai Nellis légibázison mutatták be a napokban /2022-06-14MQ-28A Ghost Bat 2022-05-24 Az amerikai Boeing az ausztrálokkal karöltve egy olyan repülő szerkezetet hozott létre, melyet a hagyományos vasmadarakkal, például az F-35-ösökkel közösen végrehajtandó feladatokra szánnak. Most érkezett az első megrendelés a szerkezetre /2022-05-24EA-18G Growler 2022-04-27 Az elektronikai hadviselésre szolgáló EA-18G Growlerről van szó, melyet még a mai, a vadonatúj F-35C Lightning II-es szupervadászok által fémjelzett korszakban sem nélkülözhet a haditengerészet /2022-04-27MQ-28A Ghost Bat BATS Az amerikai Boeing az ausztrál védelmi minisztériummal karöltve egy olyan repülő szerkezetet hozott létre, melyet a hagyományos vasmadarakkal, például az F-35-ösökkel közösen végrehajtandó feladatokra szánnak /2022-03-30F-35 Lightning II 2022-03-29 A Lockheed Martin ötödik generációs vasmadara a Saab Gripen E, illetve az F/A-18E/F Super Hornet típusokat utasította maga mögé /2022-03-29F-35 Lightning II 2022-03-16 A változtatható szárnynyilazású, hidegháborús típus utódjának régóta húzódó kiválasztási procedúrájára kifejezetten jótékonyan hatott az orosz invázió, az illetékesek villámgyorsan döntésre jutottak a putyini csapatok megindításának hatására /2022-03-16F-35 Adir Lightning II 2022-03-08 A világ egyik legerősebb légierejének számító IAF hat éve vette át az első ötödik generációs gépeit, melyeket földi célok ellen azóta már számtalanszor bevetettek; most egy ellenséges repülőgép került sorra, a típus története során első alkalommal /2022-03-08F-35 Lightning II 2022-03-06 A US Navy USS Carl Vinson repülőgép-hordozóján szolgáló F-35C Lightning II-es vadászbombázó januárban, landolás során szenvedett balesetet a Dél-Kínai-tengeren; a pórul járt vasmadár megszerzése nagyon csábíthatta Kínát, csakhogy megelőzték /2022-03-06F-35 Lightning II 2022-02-17 Az F-35-ösök számára logisztikai háttértámogatást és karbantartás ütemezést végző ALIS szoftver hasznos eszköz lenne, viszont használata bosszantó, nehézkes és időrabló; tiszta szerencse, hogy a Pentagon jól halad az utód telepítésével /2022-02-17F-35 Lightning II 2022-02-16 A Lockheed Martin ötödik generációs típusát alkalmazók életét évek óta nehezíti, hogy egy problémás részegység miatt a Lightning II-esek alapváltozatát (F-35A) nem küldhetik fel a viharos égboltra /2022-02-16F-35 Lightning II 2022-02-07 Az Egyesült Államok haditengerészetének USS Carl Vinson repülőgép-hordozóján szolgáló F-35C Lightning II-es vadászbombázó január 24-én, landolás során szenvedett balesetet a Dél-Kínai-tengeren /2022-02-07F-35 Lightning II 2022-01-25 A baleset körülményei egyelőre nem ismertek, arról a szerencsétlenül járt Lightning II-est üzemeltető US Navy lényegében semmit sem hozott nyilvánosságra /2022-01-25F-35 Lightning II 2022-01-11 Az STOVL képességű vasmadár 2021. november 17-én közvetlenül a start után merült el a Földközi-tenger habjaiba; a balesetről készült videó a haditengerészet szándéka ellenére nyilvánosságra került /2022-01-11F-35 Lightning II 2022-01-03 Leginkább pozitívumokat lehet hallani az amerikai F-35 Lightning II ötödik generációs típus egyszerű kezelhetőségéről, pilótabarát fedélzeti rendszereiről, ám a 400 ezer dolláros sisakkijelzőjének hibáját még mindig nem sikerült orvosolni /2022-01-03F-35 Lightning II 2021-12-08 A november 17-én katasztrófát szenvedett vadászbombázó maradványait jó pár napig nem sikerült fellelni, pedig valószínűleg a jogos tulajdonoson kívül mások is nagy erőket mozgósítottak a megkaparintása érdekében /2021-12-08F-35 Lightning II 2021-12-07 A skandináv állam 2020 elején a kiöregedő F/A-18C/D Hornetek utódtípusának megtalálása érdekében öt gyártót invitált meg, hogy egy-egy hétre Finnországba telepítsék az ország légierejébe ajánlott harci gépeiket /2021-12-07Rafale 2021-12-05 A pénteken nyélbe ütött biznisz régóta, nagyjából 2009-től függött a levegőben, és azt vélhetőleg az is előmozdította, hogy az Egyesült Államoknak nem igazán akaródzik az ötödik generációs F-35-ösöket eladni az arab monarchiának /2021-12-05F-35 Lightning II 2021-12-01 Az STOVL (Short Take Off and Vertical Landing - rövid úton felszálló és helyben leszálló) képességű vasmadár november 17-én közvetlenül a start után merült el a Földközi-tenger habjaiba; pilótája sikeresen katapultált /2021-12-01Photo selection 2021-11-21 Gyakorló bevetésre induló Szu-24 Fencer harci gépek fényképével kezdjük heti válogatásunkat, de lesz még itt más Szuhoj típus is. Az amerikai oldalt ezúttal a világ legfejlettebb vadászbombázójának számító F-35-ös képviseli /2021-11-21F-35 Lightning II 2021-11-21 A november 17-én katasztrófát szenvedett vadászbombázó maradványait egyelőre még nem sikerült fellelni, így a brit védelmi minisztérium mellett már az USA is bekapcsolódott a keresésébe; rajtuk kívül állítólag mások is nagy erőket mozgósítottak /2021-11-21F-35 Lightning II 2021-11-18 Az STOVL (Short Take Off and Vertical Landing - rövid úton felszálló és helyben leszálló) képességű vasmadár a Földközi-tenger habjaiba merült, pilótája viszont sikeresen katapultált /2021-11-18BATS 2021-11-09 Az amerikai Boeing az ausztrál védelmi minisztériummal karöltve egy olyan repülő szerkezetet hozott létre, melyet a hagyományos vasmadarakkal, például az F-35-ösökkel közösen végrehajtandó feladatokra szánnak /2021-11-09Kongsberg JSM 2021-11-01 A Joint Strike Missile (JSM) levegő-föld nagyhatótávolságú rakéta első indítására egy F-16-os fedélzetéről még 2015-ben került sor, azóta pedig már az F-35 Lightning II-es ötödik generációs típushoz is integrálták /2021-11-01F-35 Lightning II B61 2021-10-07 Az elmúlt két évben a B61-12 szabadesésű nukleáris bombát közösen tesztelte az USAF, a Sandia National Laboratories és a Los Alamos National Laboratory /2021-10-07F-35 Lightning II 2021-10-04 Az alacsony észlelhetőségű típus mennyisége mind az Egyesült Államokban, mind pedig a nemzetközi partnereknél szépen gyarapodik /2021-10-04Photo selection 2021-09-05 Az Egyesült Államok légierejéhez tartozó Thunderbirds bemutatókötelék egyik F-16-os vadászbombázójával nyitjuk heti válogatásunkat. A Vadászsólymot egy hatalmas légi robot, a Global Hawk követi, majd pedig F-35, A-10, MiG-29, Szu-57 a sorrend /2021-09-05F-35 Lightning II 2021-07-27 A Lightning II pilóták már évek óta tudják, hogy harci madaraikkal ajánlatos messzire elkerülni a zivatarzónákat; ezúttal azonban úgy tűnik, ez nem sikerült, a két masina súlyosan megrongálódott /2021-07-27F-35 Lightning II 2021-07-21 Az amerikai Lockheed Martin ötödik generációs vadászbombázó típusa többek között éppen az erőforrások gondjai miatt képtelen elérni a Pentagon által célul kitűzött bevethetőségi mutatókat /2021-07-21F-35 Lightning II 2021-07-05 Az amerikai Lockheed Martin ötödik generációs vadászbombázó típusa egyre inkább teret nyer a légierők arzenáljában, immár kilenc országban több mint 600 példánya áll szolgálatban /2021-07-05MiG-31K Foxhound Tu-22M3 Backfire A Royal Navy F-35-ösökkel felszerelt HMS Queen Elizabeth repülőgép-hordozója nemrég érkezett a Földközi-tenger vizeire, hogy támogassa a közel-keleti hadműveleteket; az orosz fél persze igyekszik ellensúlyozni a térségben megjelent újabb nyugati erőt /2021-06-29PrSM Sz-400 Triumf F-35 Lightning II 2021-05-20 A tesztelés alatt álló amerikai PrSM nagy hatótávolságú, precíziós, föld-föld rakéta lehetővé teszi, hogy biztonságos távolságból támadhassák az orosz Sz-400-as SAM-okat, illetve más egyéb, nagy értékű, jól védett objektumokat /2021-05-20F-35 Lightning II 2021-05-13 Az USAF által indított Fighter Optimization eXperiment program is bizonyítja, hogy az ötödik generációs F-35 Lightning II vadászbombázók összetett vizualizációs rendszere egyes esetekben nem éppen felhasználóbarát, szükségesnek tűnik némi sufnituning /2021-05-13F-35 Lightning II RC-135 A négy Lightning II-es április 30-án landolt az Amari légibázison, hogy jelenlétükkel növeljék az orosz nyomulástól nagyon tartó apró balti államok és Lengyelország biztonságérzetét /2021-05-09F-22 Raptor F-35 Lightning II U-2 Dragon Lady Az USAF F-22 Raptor és F-35 Lightning II alacsony észlelhetőségű típusai képtelenek egymással megosztani felderítési (és más egyéb) információikat. A súlyos hiányosság megoldására az USA haderőit felügyelő bizottság is felszólította már a légierőt /2021-05-05F-35 Lightning II 2021-05-04 Trump utolsó elnöki pillanataiban megkötött nagy bizniszt utódja ideiglenesen ugyan leállította, ám a Biden adminisztráció nemrég zöld utat adott az arab Villámoknak /2021-05-04F-35 Lightning II 2021-04-29 2014-ben botrányt okozott az USA-ban, hogy az F-35-ösökhöz a kínaiak mágneseket szállítottak; 2019-ben aztán az is kiderült, hogy ennél sokkal komolyabb alkatrészekkel is részt vesznek a programban; mindezt most törvénnyel próbálják megakadályozni /2021-04-29F-35 Lightning II 2021-04-26 Az F-35-ösök számára logisztikai háttértámogatást és karbantartás ütemezést végző ALIS hasznos eszköz lenne, viszont használata bosszantó, nehézkes és időrabló; közben az utód fejlesztése pénzhiány miatt átmenetileg szünetel /2021-04-26JSM F-35A Lightning II A Kongsberg által létrehozott NSM (Naval Strike Missile) vízfelszíni és szárazföldi célok elleni fegyverre alapozott JSM (Joint Strike Missile) indítási tesztjére a kaliforniai Edwards légibázison került sor /2021-04-15F-35 Lightning II Tempest A Royal Air Force az elkövetkezendő évtizedek távlatában összesen 138 darab amerikai F-35 Lightning II vadászbombázó beszerzésével számolt, nemrég azonban megtörtént az újratervezés, és most már inkább a hazai fejlesztésű típus vásárlását támogatnák /2021-03-30F-35 Lightning II 2021-03-25 Az amerikai tengerészgyalogosok harci gépe szerencsére azért nem szenvedett olyan fokú károsodást, hogy ne tudott volna biztonságban landolni a bázisán /2021-03-25BATS Loyal Wingman 2021-03-22 A Királyi Ausztrál Légierő óriási technológiai ugrást kíván végrehajtani, olyan drónokat rendszerbe állítva, melyeket a hagyományos vasmadarakkal, például az F-35-ösökkel közösen végrehajtandó feladatokra lehet befogni /2021-03-22F-15 F-35 JSTARS AGM-158 JASSM F-15-ös és F-35-ös vadászbombázók, illetve egy E-8C JSTARS felderítőgép is részt vesz azon a manőveren, mely jelenleg is zajlik Európa területén, balti-tengeri súlyponttal /2021-03-03BATS 2021-03-02 Az amerikai Boeing az ausztrál védelmi minisztériummal karöltve egy olyan repülő szerkezetet hozott létre, melyet a hagyományos vasmadarakkal, például az F-35-ösökkel közösen végrehajtandó feladatokra szánnak /2021-03-02F-35 Lightning II 2021-02-28 Az amerikai Lockheed Martin ötödik generációs vadászbombázó típusa két komolyabb probléma miatt képtelen elérni a Pentagon által kitűzött értékeket /2021-02-28F-16 Fighting Falcon 2021-02-21 Bár jelen állás szerint az F-16-osokat az F-35-ösökkel cserélik majd le, nemrég felvetődött, hogy a légierő vásároljon inkább új építésű példányokat a régiek helyett, a legújabb ötlet szerint pedig új fejlesztésű vasmadár pótolná a Harci Sólymokat /2021-02-21Mosquito Loyal Wingman drone Nagy-Britannia egy olyan repülő szerkezet tervezéséhez fogott hozzá, melyet a hagyományos vasmadaraikkal, például az F-35-össel, Typhoonal, vagy a még fejlesztés alatt álló Tempestel közösen végrehajtandó feladatokra szánnak /2021-02-14F-35 Lightning II 2021-02-11 Eddig csak szinte csupa pozitívumot lehetett hallani az amerikai ötödik generációs típus egyszerű kezelhetőségéről, pilótabarát fedélzeti rendszereiről, ám egy névtelenül nyilatkozó pilóta most meglepő problémákról rántotta le a leplet /2021-02-11Photo selection 2021-02-07 Egy hatalmas Szu-34 Fullback-el nyitjuk heti válogatásunkat, melyet aztán az elődtípusának számító Szu-24 Fencer követ. De találkozhatunk még MiG-29-essel, F-35-össel, egy norvég Sea King helikopterrel és egy sivatagi rejtőszínt viselő F-16-ossal is /2021-02-07Sz-400 Triumf PrSM HiMARS F-35 2021-02-07 Bár a tesztelés alatt álló amerikai PrSM nagy hatótávolságú, precíziós, föld-föld rakéta valóban lehetővé teszi, hogy biztonságos távolságból támadhassák az orosz SAM-ot, a videóban felvázolt misszió csak egy szimuláció /2021-02-07F-35 Lightning II 2021-02-02 Trump utolsó elnöki pillanataiban megkötött nagy bizniszt utódja állítólag ideiglenesen állította le, hogy a sok vitát kiváltott tranzakció részleteit megvizsgálhassák /2021-02-02F-35 Lightning II 2021-01-21 Január 20-án írta alá az USA az Egyesült Arab Emirátusokkal azt a haditechnikai megállapodást, melynek értelmében a közel-keleti ország hozzájuthat a világ jelenleg legfejlettebb vadászbombázójához /2021-01-21F-35 Lightning II 2021-01-05 Az alacsony észlelhetőségű típus 2020-ban elkészült utolsó példánya egy alapkonfigurációjú A változat volt, melyet az olasz Cameriben lévő Alenai Aermacchi üzem szerelt készre, majd az Olasz Légierő állományába került /2021-01-05ATD-X F-3 2021-01-04 Az amerikai hadiipari óriásnak az F-22 Raptor és az F-35 Lightning II létrehozása során szerzett óriási tapasztalata jól jön majd a japánoknak a saját vadászbombázójuk megalkotása során /2021-01-04F-22 Raptor F-35 Lightning II XQ-58A Valkyrie Az USAF F-22 Raptor és F-35 Lightning II alacsony észlelhetőségű típusai képtelenek egymással megosztani felderítési (és más egyéb) információikat. A súlyos hiányosság megoldására az USA haderőit felügyelő bizottság is felszólította már a légierőt /2020-12-17Photo selection 2020-11-29 Az Egyesült Államok haditengerészetének F/A-18F Super Hornet vadászbombázójával nyitjuk heti fényképválogatásunkat, mely típus az alacsony észlelhetőségű F-35-ösök terjedése ellenére is bizton őrzi pozícióját az USA úszó reptereinek fedélzetén /2020-11-29F-35 Lightning II B61-12 A B61-12 szabadesésű nukleáris bomba szuperszonikus sebességgel történő indítását augusztus végén közösen tesztelte az USAF, a Sandia National Laboratories és a Los Alamos National Laboratory /2020-11-24F-35 Lightning II 2020-11-16 A Pentagon hivatalosan is bejelentette, hogy az ötödik generációs Lightning II-es vadászbombázó harci szimulációs tesztjének startját ismét elhalasztják, pedig ennek lezongorázása mindenképpen szükséges a teljes ütemű sorozatgyártás beindításához /2020-11-16F-35 Lightning II 2020-11-12 Az USA által sok százmilliárd dollárból létrehozott vadászbombázó nem elégíti ki az Izraeli Légierő speciális igényeit, így a közel-keleti ország saját fejlesztésű fedélzeti rendszerekkel és fegyverekkel kívánja azt felszerelni /2020-11-12F-22 Raptor F-35 Lightning II 2020-11-03 Az F-35 Lightning II típusú vadászbombázókat gyártó Lockheed eddig is bőven el volt látva megrendelésekkel, ám most további két vevő is bejelentkezett a világ legfejlettebb harci gépének számító vasmadárra; ezt viszont nem mindenki nézi jó szemmel /2020-11-03JSF X-35 F-35 Lightning II 2020-10-29 A Lockheed Martin a Pentagon által meghirdetett JSF (Joint Strike Fighter) tenderre építette az X-35-ös demonstrátor vadászbombázót, mely a tesztek során végül maga mögé utasította a Boeing által kifejlesztett X-32-est /2020-10-29F-35 Ligtning II 2020-10-27 Az F-35-ösök számára logisztikai háttértámogatást és karbantartás ütemezést végző ALIS szoftver hasznos eszköz lenne, viszont használata bosszantó, nehézkes és időrabló; tiszta szerencse, hogy a Pentagon már megkezdte az utód telepítését /2020-10-27F-35 Lightning II 2020-10-13 Az F-35 Lightning II típusú vadászbombázókat gyártó Lockheed Martin már eddig is bőven el volt látva megrendelésekkel, ám most további két vevő is bejelentkezett a világ legfejlettebb harci gépének számító vasmadárra /2020-10-13F-35B Lightning II 2020-10-01 Az amerikai tengerészgyalogosok repülőgépeit érintő baleset szeptember 29-én történt, és az a pórul járt vasmadarak személyzetére nézve szerencsés kimenetelű volt /2020-10-01F-35 Lightning II 2020-08-24 A Wisconsinban augusztus elején megrendezett manőveren az USAF többek között F-35A típusú harci gépekkel képviseltette magát, melyek parkolóhelyét meglehetősen szokatlan kellékekkel voltak kénytelenek ellátni a házigazdák /2020-08-24F-35 Lightning II 2020-06-28 A Lockheed Martin ötödik generációs típusát üzemeltetők élete ez elkövetkező időszakban egy kicsit bonyolultabbá válik, mivel egy most kibukott hiba miatt a Lightning II-esek alap, azaz A változatát nem küldhetik fel a viharos égboltra /2020-06-28F-35 Lightning 2020-06-10 Az utahi Hill légibázison június 8-án bekövetkezett repülési eseményről egyelőre nem sokat tudni, azt azonban nyilvánosságra hozták, hogy a 388. Fighter Wing állományába tartozó gép pilótája nem sérült meg különösebben /2020-06-10Photo selection 2020-06-07 Heti válogatásunk élén az USAF legújabb vadászbombázója, az F-35A hasítja a levegőt; a típus gyártása napjainkra úgy felpörgött, hogy már több mint 500 példány épült belőle, és megközelítőleg 200.000 repült órás összteljesítményt gyűjtött össze /2020-06-07F-35 Lightning 2020-05-20 Az F-22 Raptor május 15-ei balesetét követően most egy másik ötödik generációs típus, egy Villámlás járt szerencsétlenül, szintén a floridai Eglin légibázis környékén /2020-05-20BATS 2020-05-05 Az amerikai repülőgépipari óriás az ausztrál védelmi minisztériummal karöltve egy olyan repülő szerkezetet hozott létre, melyet a hagyományos vasmadarakkal, például az F-35-ösökkel közösen végrehajtandó feladatokra szánnak /2020-05-05BATS 2020-04-14 A Boeing az ausztrál védelmi minisztériummal karöltve egy olyan drón fejlesztését végzi, melyet a hagyományos vasmadarakkal, például az F-35-ösökkel közösen végrehajtandó feladatokra szánnak; a napokban a program fontos mérföldkőhöz érkezett /2020-04-14F-35 Lightning II 2020-03-30 Az ötödik generációs Villámok üzemeltetési tesztjét az Edwards légibázison végzi az Egyesült Államok légiereje, most azonban megakadt ez a fontos folyamat /2020-03-30Photo selection 2020-03-29 Különleges légi kötelék szárnyal heti válogatásunk nyitóképén: az USAF kontinensünkre áttelepült B-2 Spirit csupaszárny bombázója a hollandok F-35A Lightning II vadászbombázójával közös manőveren március 18-án az Északi-tenger légterében /2020-03-29Tu-142 Bear MiG-31 Foxhound F-35 Lightning II Typhoon Az úgynevezett GIUK-átjáró fölötti nemzetközi légtérben haladó vörös csillagos kötelék ellenőrzésére a norvégok vadonatúj F-35-ösöket, a britek pedig Eurofighter Typhoon harci gépeket emeltek a levegőbe szombaton /2020-03-09F-35 Lightning II 2020-03-04 Az alacsony észlelhetőségű típus gyártásának felpörgését fémjelző példány a Burlingtoni nemzetközi repülőtérre települt Vermont Air National Guard állományába került /2020-03-04F-35 Lightning II 2020-02-25 Az Iráni Forradalmi Gárda speciális alakulatának járműoszlopát szír területen, Abu Kamalból Aleppoba tartva az elmúlt hét csütörtökén érte a megsemmisítő csapás /2020-02-25Boeing Loyal Wingman BATS 2020-02-18 Az amerikai Boeing az ausztrál védelmi minisztériummal karöltve egy olyan pilóta nélküli repülőgép fejlesztését végzi, melyet a hagyományos vasmadarakkal, például az F-35-ösökkel közösen végrehajtandó feladatokra szánnak; a törzsrész immár elkészült /2020-02-18HX Challenge F-35 Lightning II 2020-02-12 A skandináv állam a kiöregedő F/A-18C/D Hornetek utódtípusának megtalálása érdekében öt gyártót invitált meg, hogy egy-egy hétre Finnországba telepítsék az ország légierejébe ajánlott harci gépeiket /2020-02-12F-35 Lightning II 2020-02-03 A január 31-i ünnepélyes ceremónián hivatalossá vált dokumentum alapján a 32 darab Lightning II-es ötödik generációs, lopakodó vadászgép fegyverekkel együtt 4.6 milliárd dollárba fog kerülni az orosz szomszédságtól egyre inkább tartó ország számára /2020-02-03F-35 Lightning II ALIS 2020-01-30 Az F-35-ösök számára logisztikai háttértámogatást és karbantartás ütemezést végző ALIS szoftver normális esetben hasznos eszköz lenne, csak hát használata a hibái miatt bosszantó, nehézkes és időrabló; tiszta szerencse, hogy már készül az utódja /2020-01-30Photo selection 2020-01-19 Egy hatalmas Szu-34 Fullback-el nyitjuk heti válogatásunkat, melyet aztán az elődtípusának számító Szu-24 Fencer követ. De találkozhatunk még MiG-29-essel, F-35-össel, egy norvég Sea King helikopterrel és egy sivatagi rejtőszínt viselő F-16-ossal is /2020-01-19USAF F-35A Lightning II US Army M109A6 Paladin A repülés első éveiben a tüzérségi tűzhelyesbítő szerepkör volt az egyik alkalmazási területe az akkori (még nem is vas) madaraknak, egy nemrég megrendezett hadgyakorlaton pedig a világ legfejlettebb vadászbombázóját állították hasonló feladat elé /2020-01-01MUM-T BATS Loyal Wingman Boeing 2019-11-28 Az amerikai Boeing az ausztrál védelmi minisztériummal karöltve egy olyan pilóta nélküli repülőgép fejlesztését végzi, melyet a hagyományos vasmadarakkal, például az F-35-ösökkel közösen végrehajtandó feladatokra szánnak /2019-11-28USAF F-35 Lightning II vadászbombázó harci repülőgép lopakodó 2019-11-14 Nagyjából ezen címszavakkal lehet jellemezni az Egyesült Államok F-35-ös programjával kapcsolatban az elmúlt hetekben a nemzetközi sajtóban megjelent írásokat /2019-11-17Holland Légierő F-35 Lightning II vadászbombázó harci repülőgép lopakodó Leeuwarden légibázis A hollandok látványos ünnepséget szerveztek a Leeuwarden légibázison a királyi légierő által megrendelt Lightning II lopakodó vadászbombázó első példányának érkezéséhez időzítve; a fogadtatásba azonban egy kis hiba csúszott /2019-11-04RAF F-35 Lightning II lopakodó vadászgép HMS Queen Elizabeth repülőgép-hordozó 2019-10-18 A királyi haditengerészet vadonatúj hordozójára október 14-én telepítették át az első F-35B Lightning II-es lopakodó vadászbombázókat, hogy segítségükkel teszteljék a harci gép és az úszó reptér rendszerei közti együttműködést /2019-10-20Norvég Légierő F-35 Lightning II vadászbombázó harci repülőgép lopakodó fékernyő Az észak-európai ország ötödik generációs típusa egy pontban jelentősen különbözik a Lockheed lopakodó vadászgépének normál kiadásától, ez pedig az amerikai tervezésű vasmadarakon szokatlan fékernyő alkalmazása /2019-10-15SAF F-35 Lightning II lopakodó radarcsali chaff ARM-210 Bár senki nem állította, hogy teljesen láthatatlanok a radarok számára, az amerikaiak eddig nem érezték szükségét, hogy alacsony észlelhetőségű típusaikat a címben említett passzív védelmi rendszerrel szereljék fel; valami azonban megváltozhatott /2019-10-01Raytheon Expeditionary JPALS Patuxent River Az előretolt repülőtereken történő alkalmazásra ideális, árulkodó radarkisugárzás nélkül üzemelő Expeditionary JPALS demonstrációját a napokban tartották a Patuxent River haditengerészeti támaszponton /2019-09-29Szu-35 Flanker F-35 Lightning II vadászbombázó harci repülőgép lopakodó 2019-09-16 A Roszoboronexport gyorsan megérezte a milliárdos üzlet lehetőségét, és az Sz-400 Triumf rakétakaland miatt az amerikai lopakodók rendszerbe állításától elesett Török Légierő részére a legpotensebb sorozatgyártású orosz harci gépet kínálja /2019-09-16Lengyel Légierő Lockheed Martin F-35 Lightning II vadászbombázó lopakodó harci repülőgép 2019-09-12 A 32 darab Lightning II-es ötödik generációs, lopakodó vadászbombázó fegyverekkel együtt kb. 6.5 milliárd dollárba fog kerülni az orosz szomszédságtól egyre inkább tartó Lengyelország számára /2019-09-12USAF F-35 Lightning II F-15E Strike Eagle vadászbombázó lopakodó harci repülőgép 2019-09-12 Az amerikaiak F-35-ös és F-15E vadászbombázói mintegy 36 tonnányi bombával takarították el a Tigris-folyó egyik szigetének sűrű növényzetét, mely eddig tökéletes rejtekhelyet biztosított az IS számára, hogy ott elosztó központot működtessen /2019-09-12Szuhoj Szu-35 Flanker Izraeli Légierő F-35 Lightning II vadászbombázó harci repülőgép lopakodó Ha hinni lehet az egyik orosz hírportál értesülésének, már az arab országban állomásozó orosz Flankerek megjelenése is elég volt ahhoz, hogy az IAF gépei támadásukat megszakítva elhagyják a háborús övezetet /2019-09-02Thunderbirds F-16 Fighting Falcon RQ-4 Global Hawk F-35 A-10 Thunderbolt MiG-29 Fulcrum Szu-57 Az Egyesült Államok légierejéhez tartozó Thunderbirds bemutatókötelék egyik F-16-os vadászbombázójával nyitjuk heti válogatásunkat. A Vadászsólymot egy hatalmas légi robot, a Global Hawk követi, majd pedig F-35, A-10, MiG-29, Szu-57 a sorrend /2019-09-01USAF Pentagon F-35 Lightning II vadászbombázó harci repülőgép lopakodó ALIS 2019-08-13 Az ötödik generációs F-35 Lightning II-esek üzemeltetési tesztjének elvégzésére kijelölt 23 repülőgép a kaliforniai Edwards légibázison állomásozik, ám rendelkezésre állási mutatójuk igencsak siralmas /2019-08-13USAF vadászgép harci repülőgép hatodik generáció lézerfegyver hiperszonikus 2019-08-12 Bár még napjaink erősen kompjuterizált gépei esetében is maradt némi szerepe a pilóták rátermettségének, tökösségének, az F-22-eseket és az F-35-ösöket követő új harci eszközök ennek véget vethetnek /2019-08-12Sz-400 Triumf légvédelmi rakéta Törökország F-35 Lightning II JSF lopakodó harci repülőgép Az USA beváltotta hosszú ideje zajló fenyegetőzését, így a törökök az orosz Sz-400 Triumf légvédelmi rakétarendszer beszerzése miatt nem kaphatják meg az ötödik generációs vadászbombázó típust, ráadásul még a beszállítói láncból is kizárják őket /2019-07-18USAF Lockheed Martin F-35 Lightning II vadászbombázó lopakodó harci repülőgép 2019-07-03 2014-ben botrányt okozott az USA-ban, hogy a világ legfejlettebb harci gépéhez kínai vállalatok apró mágneseket szállítottak. A feltörekvő birodalom cégei egyre megkerülhetetlenebbek, most már komolyabb alkatrészekkel vesznek részt a programban /2019-07-03USAF F-22 Raptor F-35 Lightning II MADL IFDL Northrop Grumman EQ-4 Global Hawk BACN Az USAF F-22 Raptor és F-35 Lightning II alacsony észlelhetőségű típusai képtelenek egymással megosztani felderítési (és más egyéb) információikat. A súlyos hiányosság megoldására az amerikai haderőket felügyelő bizottság is felszólította a légierőt /2019-07-01B-52 Stratofortress stratégiai bombázó F-35 Lightning II lopakodó vadászgép Astral Knight 2019 A légi erődöket június elején repítette át az USAF az olaszországi Aviano légitámaszpontra, hogy részt vegyenek az Astral Knight hadgyakorlaton. A Villámok szintén az itáliai tréninggel kezdték európai turnéjukat, majd áttelepültek Németországba /2019-06-13Török F-35 Lightning II vadászbombázó harci repülőgép Sz-400 Triumf légvédelmi rakétarendszer SAM Az Egyesült Államok ezzel is azt üzeni Törökországnak, hogy most már aztán tényleg döntenie kell: orosz Sz-400 Triumf légvédelmi rakétarendszer, vagy amerikai F-35 Lightning II lopakodó vadászbombázó /2019-06-12Japán Légierő F-35 Lightning II lopakodó vadászbombázó harci repülőgép katasztrófa 2019-06-11 A japán védelmi minisztérium azt követően adta ki a baleset lehetséges magyarázatáról szóló közleményét, hogy a Lightning II roncsai után folyó további kutatást nemrég felfüggesztették, a pilóta maradványait pedig megtalálták /2019-06-11USAF Nevada test and training range GBU-39 SDB precíziós bomba F-16 Fighting Falcon A többek között az F-15E Strike Eagle, F-16 Fighting Falcon, F-35 Lightning II, JAS-39 Gripen és a B-52 Stratofortress arzenáljában is megtalálható, GPS irányítású fegyver hatását egy nevadai lőtéren a napokban demonstrálták F-16-osok bevonásával /2019-06-04Lengyel Légierő Lockheed Martin F-35 Lightning II vadászbombázó lopakodó harci repülőgép 2019-05-29 Bár a lengyel védelmi miniszter csak pár hónapja hagyta jóvá a hadsereg 10 évet felölelő, egy ötödik generációs vadászbombázó típus rendszeresítését prioritásként kezelő modernizációs programját, az események gyorsan pörögnek /2019-05-29Mig-29 Fulcrum Mi-17 Mi-8 Tu-22M3 Backfire C-130 Hercules Super Hornet F-35 Lightning repülőgép A Fecskék kötelék MiG-29-esével nyitjuk heti válogatásunkat. A duplasvancú vasmadáron kívül találkozhatunk Mi-8-asokkal, egy szép felszállást produkáló Tu-22M3 bombázóval, egy berakodás alatt álló Herculessel, F-35-ös és F/A-18-as vadászbombázókkal /2019-05-05USAF F-35 Lightning II vadászbombázó lopakodó harci repülőgép ötödik generáció JDAM 2019-05-02 Az USA légierejének vadászbombázói április 15-én landoltak az Egyesült Arab Emirátusok Al Dhafra légibázisán, hogy bekapcsolódjanak a Szíria és Irak területén zajló hadműveletekbe. A típusváltozat első éles akciójára a napokban sort is kerítettek /2019-05-02Japán F-35 Lightning II lopakodó vadászbombázó harci repülőgép USS Stethem romboló U-2 Dragon Lady Az április 9-én katasztrófát szenvedett lopakodó vadászbombázó maradványait egyelőre még nem sikerült fellelni, bár a japán erők mellett immár az amerikaiak is bekapcsolódtak a keresésébe; rajtuk kívül állítólag mások is nagy erőket mozgósítottak /2019-04-17USAF F-22 Raptor F-35 Lightning II vadászbombázó lopakodó harci repülőgép JDAM GBU-39 bomba Az USA légierejének Villámai április 15-én landoltak az Egyesült Arab Emirátusok Al Dhafra légibázisán, hogy bekapcsolódjanak a Szíria és Irak területén zajló hadműveletekbe; a már évek óta ott állomásozó Raptorokat pedig hazatelepítették /2019-04-16F-35 Lightning A-10 Thunderbolt F-22 Raptor C-17 Globemaster Szu-57 PAK-FA Szu-24 Fencer Szu-30 Egy F-35A portréjával nyitjuk szokásos heti fényképválogatásunkat, majd egy meglepő összetételű kötelékkel folytatjuk. A továbbiakban egy hatalmas Globemaster III szállítógép következik, albumunkat pedig három különböző Szuhoj típussal zárjuk /2019-04-14Red Flag hadgyakorlat F-35 Lightning II Lockheed Martin lopakodó vadászbombázó repülőgép Sz-400 SAM Pár hete ért véget az idei második nevadai Red Flag hadgyakorlat, ahol nem csak az amerikaiak vonultatták fel napjaink legjobb képességű vadászbombázójának számító F-35-öseiket, hanem az Olasz Légierő is /2019-04-11Japán Önvédelmi Légierő F-35 Lightning II vadászbombázó lopakodó repülőgép katasztrófa Az ötödik generációs, alacsony észlelhetőségű harci gép alapváltozatának ez az első katasztrófája. Fél évvel ezelőtt a US Marine Corps STOVL változatú, F-35B verziója nyitotta meg a Villámok veszteséglistáját /2019-04-09US Marine Corp AV-8B Harrier II vadászbombázó 2019-04-08 A US Marine Corps vezetői által a napokban meghozott döntés értelmében a szolgálat legendás AV-8B Harrier II gépeinek üzemidejét 2028-ig meghosszabbítják, így a brit eredetű típus még hosszú évekig együtt szolgálhat a vadonatúj F-35-ösökkel /2019-04-08Sz-400 Triumf légvédelmi rakéta F-35 Lightning II lopakodó vadászbombázó repülőgép Törökország Az Egyesült Államok eddig csak fenyegetőzött, de most már tényleg leállította a Török Légierő által megrendelt F-35-ös vadászbombázók üzemeltetéséhez szükséges alkatrészek, karbantartási utasítások szállítását, és persze a Villámok átadását /2019-04-03US Navy F-18 Super Hornet vadászbombázó harci repülőgép repülőgép-hordozó F-35 Lightning lopakodó A repülőgépgyártó 2021-el bezárólag 4 milliárd dollárért 78 darab Block II verziójú F/A-18E/F Super Hornetet fog átépíteni a sokkal korszerűbb Block III változatúra. A projekt hosszabb távon is biztosítja majd a flotta Lódarazsainak versenyképességét /2019-03-27USAF Lockheed Martin F-35 Lightning II lopakodó vadászbombázó harci repülőgép 2019-03-13 Az F-35-ösök számára logisztikai háttértámogatást és karbantartás ütemezést végző ALIS szoftverről van szó, mely egyébként egy roppant hasznos eszköz lenne, csak hát használata a hibái miatt bosszantó, nehézkes és időrabló /2019-03-13USAF Boeing F-15X Eagle F-35 Lightning II vadászbombázó harci repülőgép 2019-03-13 A Pentagon elképzelése, hogy kizárólag lopakodó F-35-ösökkel váltsa fel a légierő régebbi vadászbombázóit, már a múlté, hiszen a most elkészült 2020 évi költségvetési kérelmében az F-15-ösök új változatának beszerzésére is kért pénzügyi keretet /2019-03-13USAF F-35 Lightning II baleset mentés lopakodó vadászbombázó harci repülőgép Bármilyen üzembiztosnak is bizonyult eddig az USA ötödik generációs típusa, előbb-utóbb biztosan összejön majd egy-egy hasraszállás, futómű összecsuklás, vagy egyéb sérülés, mikor bizony elő kell szedni a raktárból a hevedereket és a légzsákokat /2019-03-11Lockheed Martin F-35 Lightning II vadászbombázó harci repülőgép lopakodó IOC 2019-03-05 A haditengerészet részére épített első F-35C 2010-ben emelkedett levegőbe, 2014-ben pedig a típusváltozat első alkalommal landolt repülőgép-hordozón. 2018. február 28-án még egy fontos mérföldkő teljesült, jelentette be a Naval Air Forces /2019-03-05Lengyel Légierő Lockheed Martin F-35 Lightning II vadászbombázó lopakodó harci repülőgép 2019. február 28-án a lengyel védelmi miniszter jóváhagyta a hadsereg 10 évet felölelő új modernizációs programját, mely egyik fő prioritása egy ötödik generációs vadászbombázó típus rendszerbe állítása. Ilyenből viszont nem nagy a választék /2019-03-04Drón pilóta nélküli repülőgép Boeing Loyal Wingman BATS MUM-T Az amerikai hadiipari óriás az ausztrál védelmi minisztériummal karöltve egy olyan pilóta nélküli repülőgép tervezését végzi, melyet a hagyományos vasmadarakkal, például az F-35-ösökkel közösen végrehajtandó feladatokra szánnak /2019-02-28Szu-25 Frogfoot Szu-30 Flanker MiG-29 Fulcrum B-2 Spirit F-35 Lightning II harci repülőgép Az Orosz Légierő Szu-25-ös harci gépével nyitjuk heti fényképválogatásunkat. A kétüléses, nem túl szép Békalábon kívül azért találkozhatunk formásabb vasmadárral is, például az Orosz Lovagok idei airshow szezonra készülő Szu-30 Flankerével /2019-02-24Izraeli Légierő F-35 Adir Lightning II vadászbombázó harci repülőgép lopakodó JF-27 lokátor Kína A damaszkuszi nemzetközi reptér mellé telepített kínai gyártmányú, korai előrejelző radart január 20-án annak ellenére is sikeresen semmisítette meg az Izraeli Légierő, hogy gyártója éppen az alacsony észlelhetőségű típusok felderítésére ajánlja /2019-02-24F-22 Raptor F-35 Lightning Japán F-2 F-3 Shinshin ötödik generációs vadászbombázó harci repülőgép A szigetország védelmi minisztere legújabb nyilatkozatában teljességgel kizárta annak lehetőségét, hogy egy meglévő nyugati konstrukción alapuló vadászbombázóval váltsák majd le 2030 környékén a jelenlegi F-2-es flottájukat /2019-02-14B-2 Spirit AH-64 Apache F-35A Lightning Szu-24 MiG-31 Foxhound Szu-30 Flanker repülőgép helikopter B-2 Spirit, AH-64 Apache, F-35A Lightning II, Szu-24 Fencer, MiG-31 Foxhound harci szárnyasokat válogattunk be hetente jelentkező fényképalbumunkba, melyet ezúttal az Orosz Lovagok Szu-30SzM Flanker vadászbombázójával koronáztunk meg /2019-02-03Sztrizsi Mig-29 Fulcrum Szu-57 PAK-FA Sz-70 Ohotnyik-B Hunter MC-21 C-130 Hercules V-280 F-35 A Sztrizsi MiG-29-eseinek kötelékével nyitjuk heti válogatásunkat, de többek között találkozhatunk még a Szuhoj drónprogramjához segítségül rendelt különleges festésű PAK-FA-val is, és a még nagyobb sebességre kapcsolt V-280 Valor prototípussal is /2019-01-27Pancir-Sz1 SA-22 F-15I Raam F-16I Sufa F-35 Adir harci repülőgép Delilah szárnyas rakéta Január 21-én Izrael támadást intézett a szíriai Damaszkusz környékén tevékenykedő iráni alakulatok ellen, de komoly csapást mértek a dávid csillagos harci gépeket feltartóztatni igyekvő szír kormányhadsereg légvédelmi egységeire is /2019-01-22USA F-35 Lightning vadászbombázó lopakodó harci gép GBU-12 Paveway II precíziós bomba Az ötödik generációs Villámlás a kaliforniai China Lake lőtéren öt GBU-12 Paveway II irányítható bombával küzdötte le a kijelölt célokat, utolsóként egy mozgó furgont /2019-01-17F-16 Fighting Falcon B-52 F-35 Tu-160 Blackjack Tu-95 Bear Szu-30 Flanker harci repülőgép bombázó Egy alaposan felfegyverzett amerikai F-16-os vadászbombázóval nyitjuk heti fényképválogatásunkat. A Vadászsólymot valahol a Közel-Kelet légterében kapták lencsevégre, amint egy KC-135 Stratotanker mögött üzemanyagfelvételre várakozik /2019-01-06USA US Navy USAF légvédelmi rakéta hadgyakorlat F-35 Lightning II lopakodó vadászbombázó repülőgép A következő 7 évben 450 millió dollár üti majd a kínai és az orosz légvédelmi rendszerek szerepének eljátszására kifejlesztett JTE eszközöket gyártó Northrop markát, hogy a nélkülözhetetlen berendezésekkel ellássa az USAF és a US Navy alakulatait /2019-01-01Szu-57 PAK-FA F-22 Raptor F-35 Lightning II lopakodó alacsony észlelhetőségű repülőgép B-52 bombázó Heti válogatásunkat az ötödik generáció uralja. Az oroszok PAK-FA prototípusával nyitunk, majd az USAF F-35 Lightning II-esével, illetve egy F-22 Raptorral folytatjuk. Lesznek azért kevésbé kifinomult vasak is: őket a B-52-es és a Mi-24-es képviseli /2018-12-23F-35 Lightning II alacsony észlelhetőségű vadászbombáz lopakodó harci repülőgép ausztrál légierő A Royal Australian Air Force két F-35A Lightning II vadászbombázója december 10-én landolt a RAAF Williamtownben lévő bázisán, ahová négy F/A-18 Hornet díszkíséretében érkezett /2018-12-11Szu-22 Szu-25 Frogfoot Tu-95 Bear Tu-160 Blackjack F-15E Strike Eagle F-35 repülőgép bombázó Igazi kuriózummal nyitjuk heti fényképválogatásunkat. A Szuhoj által kifejlesztett változtatható szárnynyilazású Szu-22 Fitter vasmadarakat már nem sok légierő repüli, de mint a mellékelt fotó is bizonyítja, az irániak kitartanak mellette /2018-12-09Sugárhajtómű lézerfegyver F-35 Lightning hatodik generációs harci repülőgép A General Electric és a P&W már építi azoknak az erőforrásoknak a prototípusait, melyek azon túl, hogy elődeiknél kedvezőbb fogyasztási paraméterekkel bírnak, nagyobb teljesítményük révén a lézerfegyverek alkalmazását is lehetővé teszik majd /2018-12-09Szuhoj Szu-24 Fencer Tu-160 Blackjack Szu-30 Flanker F-35 Lightning vadászbombázó harci repülőgép Gyakorló bevetésre induló Szu-24 Fencer harci gépek fényképével kezdjük heti válogatásunkat, de lesz még itt más Szuhoj típus is. Az amerikai oldalt ezúttal a világ legfejlettebb vadászbombázójának számító F-35-ös képviseli /2018-12-02F-35 Lightning F-15 Raam Strike Eagle harci repülőgép vadászbombázó lopakodó ötödik generáció Hiába számítanak szinte legyőzhetetlennek az Izraeli Légierő vadonatúj ötödik generációs Lightning II harci gépei, ha nagy mennyiségű fegyvert kell az ellenséges területre juttatni, jól jönnek a már sokat próbált F-15-ös csapásmérők /2018-11-26MiG -29 Fulcrum Tu-22M3 Backfire Ka-52 Alligator F-15 Strike Eagle F-35 repülőgép helikopter Az orosz Sztrizsi, azaz Fecskék kötelék egyik MiG-29-esének két RD-33-as hajtóműve vetül látogatóinkra heti fényképválogatásunk nyitóképén, de lesz itt még annyi más érdekesség is, hogy nem is tudjuk felsorolni őket rövidke felvezetőnkben /2018-11-18F-16 Fighting Falcon F-22 Raptor F-35A Lightning Tu-160 Blackjack Mi-8 Tu-95 Bear harci repülőgép Megsokasodtak az USA harci gépei az öreg kontinensen, különösen a skandináv térségben, ahol több hadgyakorlat is zajlik a részvételükkel. Heti válogatásunk két fényképe is ott készült, de mellettük nem hanyagoljuk el a vörös csillagos gépeket sem /2018-11-11An-22 C-17 Globemaster EA-18G Growler Szuhoj Szu-24 Fencer MiG-31 Foxhound F-35 Lightning repülőgép Egy kivénhedt óriással nyitjuk heti válogatásunkat. Az An-22 azért is különleges, mert ez a világ legnagyobb, légcsavaros gázturbinával hajtott gépe. A szovjet óriáson kívül egy másik behemóttal, a C-17-essel is találkozhatnak az 5+1 végiggörgetői /2018-10-28F-35 Lightning vadászbombázó lopakodó harci repülőgép HiMARS rakéta MC-130J Commando Egy nemrég lezajlott hadgyakorlaton az Amerikai Tengerészgyalogság mobil indítóállásáról kilőtt HiMARS rakéta az ötödik generációs típus által begyűjtött célkoordináta alapján találta meg áldozatát /2018-10-17F-35 Lightning vadászbombázó harci repülőgép lopakodó HMS Queen Elizabeth repülőgép-hordozó 10-08 A szeptember 25-ei első landolást követően a Brit Királyi Haditengerészet vadonatúj repülőgép-hordozójának fedélzetén immár a sötétség beálltát követően is bizonyítaniuk kellett gépeik és persze saját képességeiket a RAF pilótáinak /2018-10-09Sz-300 Favorit SAM légvédelmi rakéta An-124 Ruszlan teherszállító repülőgép F-35 A vörös csillagos Il-20-as hírszerzőgép Szír Légierő általi, de az orosz vádak szerint az izraeliek miatt történt lelövése okán a Szíriának beígért csúcskategóriás fegyverrendszer első elemei kedd este érkeztek meg a Hmeymim légitámaszpontra /2018-10-05HMS Queen Elizabeth repülőgép-hordozó F-35 Lightning II lopakodó vadászbombázó herci repülőgép Az elmúlt napokban igencsak pörögtek az események a Lockheed Martin lopakodó vadászgépe körül (első felderítő bevetés, első fegyveres misszió, első katapultálás), de ezeken túl még egy további fontos történés is volt, mégpedig az angolok háza táján /2018-10-02F-35 Lightning II ötödik generációs vadászbombázó harci repülőgép lopakodó 2018-09-30 Bár az Afganisztán területén végrehajtott CAS misszió részleteiről egyelőre nem sokat hoztak nyilvánosságra, de azt valószínűleg az USAF egyik légi utántöltőjének hathatós közreműködésével hajtották végre az Arab-öbölből elstartoló F-35-ösök /2018-09-30F-35 Lightning II ötödik generációs vadászbombázó harci repülőgép lopakodó katapultülés 2018-09-28 Csupán egy nappal azt követően, hogy az USA éles körülmények között kipróbálta a vadonatúj típust, katasztrófát szenvedett annak első példánya /2018-09-28F-35 Lightning II ötödik generációs vadászbombázó harci repülőgép lopakodó 2018-09-27 A Lightning II-es harci gépek a Szomália térségében végrehajtott akció során azonban arra is készen álltak, hogy szükség esetén légitámogatást nyújtsanak a földi egységek számára /2018-09-28Szuhoj Szu-35 Flanker F-22 Raptor F-35 Lightning II F-16 Fighting Falcon vadászgép Mi-24 Mi-35 Hind Az Orosz Légierő nyitóképünkön szereplő, lehengerlő látványt nyújtó Szu-35-ös vadászbombázója mellett heti válogatásunkban szerepel egy újszerű festésű Mi-35 Hind harci helikopter is, nem beszélve néhány remek airshow felvételről /2018-09-17F-35 Lightning vadászbombázó harci repülőgép lopakodó GAU-22 gépágyú 2018-09-12 Augusztus 13-án egy utahi lőtéren vették filmre az USAF vadonatúj ötödik generációs típusának egyik példányát, amint a General Dinamics által fejlesztett GAU-22/A gépágyújával földi célok leküzdésén ügyködik /2018-09-13F-15 Eagle F-35A Lightning II Thunderbirds MiG-29 Fulcrum Tupoljev Tu-142MK Il-38 harci repülőgép Egy igazán különleges festést viselő, a Japán Önvédelmi Erők agresszor egységéhez tartozó F-15-össel nyitjuk heti válogatásunkat. A csapat nagyrészt F-15-ösökből áll, melyek között alig találunk két egyforma dizájnt viselő gépet /2018-09-10Lockheed Martin F-35C vadászbombázó lopakodó alacsony észlelhetőségű harci repülőgép A hat Lightning II-es bevonásával zajló gyakorlat célja, hogy megvizsgálják, a vadonatúj ötödik generációs típust hogyan lehet együtt üzemeltetni (illetve miként tud együttműködni) a repülőgép-hordozókon alkalmazott más repülőeszközökkel /2018-08-31USAF F-35 Lightning II vadászbombázó harci repülőgép lopakodó 2018-08-27 Az F-35-ösök számára logisztikai háttértámogatást és karbantartás ütemezést végző ALIS szoftver nem csak a feladatához szorosan kapcsolódó adatokat továbbítja automatikusan a Lockheed központjába, hanem érzékeny információkat is /2018-08-27USAF F-35 Lightning II vadászbombázó harci repülőgép lopakodó 2018-08-23 A baleset augusztus 22-én, egy repülési gyakorlatot követően történt, mikor a pilóta már nem tartózkodott a gépében /2018-08-24F-22 Raptor F-35 Lightning II lopakodó vadászbombázó alacsony észlelhetőségű harci repülőgép Bár az USAF csúcsragadozói csak nemrég érkeztek Európába, és ráadásul Norvégiában csak egy napot tartózkodtak, a gyakorlatot tervezők nem sok lazítási lehetőséget hagytak pilótáik számára /2018-08-21Kamov Ka-52 Alligator F-15E Strike Eagle Tupoljev Tu-22M3 H-6 bombázó mig-29 F-35A harci repülőgép Alligatorok indulnak gyakorló bevetésre heti válogatásunk nyitóképén, de lesz itt még egyebek mellett egy-egy gyönyörű naplementés kép is az USA-ból és Oroszországból, illetve egy jól bebugyolált kínai bombázó /2018-08-20Szuhoj Szu-34 Fullback F-35 Lightning II Szu-24 Fencer Jak-130 Airbus A400M Atlas harci repülőgép Egy Szu-34-es landol éppen nyitóképünkön, de a Fullback mellett heti válogatásunk átpörgetői találkozhatnak még más típusokkal is, többek között például egy frissen elkészült kínai J-20-as lopakodóval, vagy éppen egy napfényben fürdőző F-35-össel /2018-08-06USAF F-35 Lightning II Luke AFB vadászbombázó lopakodó alacsony észlelhetőségű ötödik generációs Az Egyesült Államok légierejének nem csak a közel-keleti vagy éppen afganisztáni hadszíntereken kell extrém időjárási jelenségekkel szembenéznie, hanem időnként hazai pályán is, hétfőn éppen Arizonában /2018-08-02F-35 Lightning II US Marines lopakodó vadászbombázó X-35 A US Marine Corps állományába tartozó ötödik generációs vadászbombázó még 2016 októberében kiképzőrepülés közben szenvedett súlyos károsodást, melyet, mint nemrég nyilvánvalóvá vált, már nem érdemes kijavítani /2018-07-20F-35 Lightning II A-10 Thunderbolt II USAF harci repülőgép Varacskos disznó Bár az A-10-esek elmúlt években meglebegtetett kivonásának veszélye már elmúlt, az Egyesült Államok Légierejét továbbra is izgatja a kérdés, képes-e a vadonatúj ötödik generációs F-35-ös pótolni a szervezetnél sokak által utált öreg csatagépet /2018-07-19MiG-29K Fulcrum MH-60S Seahawk MiG-21 F-16 Fighting Falcon F-35 Lightning A-50 AWACS repülőgép Heti fényképválogatásunkat ezúttal egy leszálláshoz készülődő haditengerészeti MiG-29-essel indítjuk, de a neves Mikojan-tervezőiroda egy jóval korábbi művével, az Európában manapság már kuriózumnak számító Huszonegyessel is találkozhatunk /2018-07-16Lockheed Martin USAF F-35 Lightning II lopakodó vadászbombázó harci repülőgép A típussal kapcsolatban többféle, általában csillagászati értékeket mutató adat is napvilágra került már - így pl. a komplett program költsége és a darabonkénti ár -, de az egy példányának elkészítéséhez szükséges összóraszám eddig nem volt közismert /2018-06-14Boeing X-32 Lockheed Martin F-35 Lightning II JSF X-35 vadászbombázó lopkakodó Merthogy a furcsa kinézete miatt Terhes cápa, de még Mónika gúnynevekkel is illetett Boeing kísérleti gép a napjainkban már F-35 Lightning II néven ismert harci gép demonstrátorával szemben 2001 októberében alulmaradt az amerikai JSF pályázaton /2018-06-05USAF US Navy F-35 Lightning ötödik generációs alacsony észlelhetőségű lopakodó A napjainkban még meglepő, ám a közeljövőben teljesen megszokottá váló eljárást az un. multi-domain hadviselés teszi lehetővé, mely egyetlen nagyméretű számítógépes hálózatba integrálja a légi, szárazföldi és vízfelszíni fegyvereket /2018-06-04Izraeli Légierő F-35 Adir Ligtning II Lockheed Martin vadászbombázó lopakodó 20180524 A világ egyik legerősebb légierejének számító IAF másfél évvel ezelőtt vette át az első ötödik generációs gépeit, melyeket - mint a légierő főnöke kedden bevallotta - már több alkalommal valós harci körülmények között be is vetettek /2018-05-23Hornet vadászgép agresszor F-35 F-16 Fighting Falcon Tu-160 Blackjack stratégiai bombázó szu-57 Nyitóképünkön a US Navy egyik Lódarazsa látható oroszos rejtőszínekbe öltöztetve. Az agresszor századok pilótái mindent megtesznek az ellenség szerepének (annak taktikáját és légiharc-eljárásait alkalmazva) tökéletes eljátszása érdekében /2018-05-21USA Japán F-22 Raptor F-35 Lightning II lopakodó ATD-X Lockheed Martin A szigetország március végén harci repülőgépek vásárlásával kapcsolatban tájékozódó ajánlatkérést küldött ki a nyugati világ repülőgépgyártói felé, melyre a Lockheed Martin egy igazán figyelemreméltó vadászbombázó létrehozásának ötletével reagált /2018-04-27MC-130J Commando F-35 Lightning F-22 Raptor CH-47F Chinook Szu-35 Flanker E heti képsorozatunk élére a legendás C-130 Hercules speciális változata, az MC-130J Commando II került. A repülőgép az Új-Mexikó területén megrendezett Exercise Emerald Warrior hadgyakorlaton éppen egy előkészítetlen talajú repülőtéren landol /2018-04-16Orosz Légierő Tu-22M3 Backfire Szuhoj Szu-57 PAK-FA Szu-35 Flanker Míg-31 Foxhound USMC F-35 Nyitóképünk 50 éve tervezett, Tu-22M típusjelzésű, változtatható szárnynyilazású, szuperszonikus bombázója előtt még fényes jövő áll, hiszen a Tupoljev már megkezdte egy újabb változatának a tervezését is, így ismét beindulhat a típus sorozatgyártása /2018-04-09USAF FA-18 Super Hornet A-10 Thunderbolt II F-35 Lightning II vadászbombázó A kaliforniai sziklafalak között manőverező F/A-18 Super Hornet, A-10 Thunderbolt II és az F-35 Lightning II látványa valóban fantasztikus, nem csoda, hogy mint a videón is láthatjuk, a gyakorlóterep sok spottert is odavonz /2018-04-07ROKAF Dél-Korea F-35A Lightning II lopakodó vadászbombázó alacsony észlelhetőségű A ROKAF (Republic Of Korea Air Force) számára épült első F-35A Lightning II március 19-én, a Lockheed Martin Forth Worth-i gyárának repülőteréről kapott szárnyra /2018-03-22USAF Davis-Monthan Lightning II Fighting Falcon Raptor Thunderbolt II Mustang Az USA Davis-Monthan légibázisán március 4-én megrendezett eseményen igazi csemegék emelkedtek levegőbe, majd rendeződtek kötelékbe: F-35 Lightning II, F-16 Fighting Falcon, F-22 Raptor, A-10C Thunderbolt II és P-51 Mustang /2018-03-18Szu-24MR U-2 Dragon Lady F-35B USS Wasp MiG-31 Foxhound MV-22B A nyitóképünk Szu-24MR Fencer-E felderítő profilú harci gépén túl található még érdekesség fotóválogatásunkban, például Ross Franquemont U-2-es pilóta gyönyörű felvétele az Aurora Borealis fényeiről /2018-03-12Indiai Légierő F-35 Szu-57 PAK-FA ötödig generációs vadászgép Az ázsiai nagyhatalom a MiG-27 Flogger és a MiG-29 Fulcrum vadászbombázóit szeretné leváltani az ötödik generációs, alacsony észlelhetőségű típussal. Kérdés azonban, képesek-e egy normális tendert lebonyolítani /2018-02-19Repülési fényképek 4 Super Hornet F-35 Lightning II UH-1Y Huey Mi-171A2 Tu-144 Míg-29M 2 Fulcrum A US Navy gyönyörű lagúnák fölött áthúzó Hornetétől és a napfényes Kaliforniában lencsevégre kapott F-35-ösöktől válogatásunk végére eljutunk a dermesztő orosz télben megörökített Tu-144-es szuperszonikus utasszállítóig és MiG-29M2 vadászbombázóig /2018-01-29F-35 Fiesta Bowl Parade videó Az Arizonában található Luke légibázis négy Lightning II vadászbombázója a 2017. december 30-án megrendezett Fiesta Bowl Parade alkalmából Glendale fölött húzott át /2018-01-07F-35 ötödik generációs vadászbombázó videó A holland F-35-ösök egyelőre még nem települtek haza Európába, pilótáik az USA-ban ismerkednek gépeikkel. A földközeli manőverezést a Nevada határán fekvő Halál völgyében, a Rainbow kanyon falai között gyakorolják, ahol fotósok várják őket /2017-12-29F-35 ötödik generációs lopakodó vadászbombázó Az amerikaiak vadonatúj ötödik generációs vadászbombázóját gyártó Lockheed Martin december 15-én szállította le az idén gyártott 66. Villámot a Pentagon részére. A cég ezzel teljesítette is a 2017. évre vonatkozó terveit /2017-12-28F-35 lopakodó Észak-Korea ballisztikus rakéta USA Ennek során a gépek high-tech szenzorjaik segítségével egyrészt felderítenék a rakéták startját, másrészt pedig nyomon követnék azokat égi pályájukon. Megsemmisítésüket a földi telepítésű légvédelem végezné az F-35-ösöktől származó céladatok alapján /2017-12-12Repülési fényképek 49 míg-29 f-35 míg-31 tu-22 A jelenleg is az Indiai-óceánon tartózkodó amerikai USS Theodore Roosevelt repülőgép-hordozó fedélzetén az elmúlt hetekben már több szép fénykép is készült, e heti válogatásunkat most mi is egy ilyennel nyitjuk /2017-12-11Bevethetőek az izraeli F-35-ösök A világ egyik legerősebb légierejének számító IAF (Israeli Air Force) egy évvel ezelőtt vette át az első ötödik generációs gépeit, melyek száma azóta már kilencre növekedett, s melyeket néhány nappal ezelőtt, december 6-án nyilvánítottak bevethetővé /2017-12-08F-35 hírek Ezúttal az ötödik generációs típust érintő pozitív híradásokat gyűjtöttük csokorba, melyek szerint az olaszoknál első alkalommal tesztelték STOVL üzemmódban az ott épült első F-35B típust, Norvégiába pedig hazaérkeztek az első Lightning II-esek /2017-11-07F-35 szoftver A Lightning II fejlesztési programját már eddig is sok támadás érte annak óriási költségei, illetve a sorozatosan jelentkező problémák miatt, a Pentagonnak a típussal kapcsolatos legfrissebb terve is valószínűleg sokak ellenérzését kiváltja majd /2017-10-24Feloldották az F-35A típusra az oxigénellátó rendszer hibája miatt bevezetett repülési korlátozást A Lightning II vadászbombázók immár átléphetik a 7600 méteres, a nyár elején meghúzott magassági limitet, bár az időnként előforduló meghibásodások okának továbbra sem sikerült a nyomára bukkanni; a gyártó és a légierő szakemberei tovább vizsgálódnak /2017-09-12A Global Hawk segítségével orvosolnák az F-22-esek és az F-35-ösök közti kommunikációs nehézséget A nagyméretű felderítő drónt a Northrop Grumman egy új rádió beépítésével tenné alkalmassá a feladatra. Minderre azért van szükség, mert a két amerikai ötödik generációs típus eltérő datalinket használ. /2017-09-07Az USA a vadonatúj F-35-öseit is bevetette az észak-koreát figyelmeztető erődemonstráció során A szerdai akcióban az Egyesült Államok két B-1B stratégiai bombázója és négy F-35B ötödik generációs vadászbombázója mellett Dél-Korea négy F-15K, Japán pedig két F-15J harci géppel vett részt /2017-09-04Meglepő Csörgőkígyó-start a Patuxent River haditengerészeti bázis légterében Folyamatosan zajlanak az F-35-ös különböző változatainak fegyverzeti tesztjei, melynek során június 8-án a CF-2-es jelzésű, tesztekre szolgáló gép háthelyzetben indította útjára a Sidewinder légiharc-rakéták legfejlettebb változatát, az AIM-9X típust /2017-08-23Egy félresikerült szoftverfrissítés földre kényszerítette az amerikai bőrnyakúak F-35-öseit A típus számára logisztikai háttértámogatást, karbantartás ütemezést és bevetéstervezést végző ALIS legfrissebb verziójának feltöltésekor támadt anomáliák szerencsére csak az arizonai Yuma támaszpont F-35B vadászbombázóit érintették /2017-06-29Már az F-35-ösöket is elérte az amerikai harci gépeket sújtó hypoxia járvány A Raptorokon kezdődött, majd a Lódarazsak következtek, az idén tavasszal pedig a Galambászhéjákon tapasztalták a pilóták a fedélzeti oxigénellátó rendszer rendellenes működését, de a probléma most már a légierő legújabb típusát is elérte /2017-06-13Elkészült az első japán gyártású F-35-ös vadászbombázó Az alapváltozatú gép a Mitsubishi nagoyai üzemében arról a gyártósorról gördült le, mely az olaszországi Cameriben lévő Alenai Aermacchi tulajdonú gyárral egyetemben az amerikai fejlesztésű típus két külföldi összeszerelő sorának az egyike /2017-06-07Akiknek a világ legfejlettebb harci gépe sem elég jó - Az izraeliek feljavítják F-35-öseiket Az USA által sok százmilliárd dollárból létrehozott vadászbombázó nem elégíti ki az Izraeli Légierő speciális igényeit, így a közel-keleti ország saját fejlesztésű fedélzeti rendszerekkel és fegyverekkel feltuningolt változat fejlesztésébe fog /2017-06-02Egy gonddal kevesebb - Megoldódott az USAF F-35-öseinek katapultülés problémája Május 15-én jelentette be az Egyesült Államok Légiereje, hogy feloldják az ötödik generációs Lightning II vadászbombázókon szolgáló kis súlyú pilótákra 2015-ben kirótt repülési tilalmat /2017-05-18Elkészült az első olasz gyártású F-35B vadászbombázó A rövid úton felszálló és helyben leszálló változat első példányának roll-out ceremóniáját május 5-én Cameriben tartották /2017-05-10Kémrepülőgépekkel próbálták elvenni az oroszok kedvét az F-35-ösök utáni leselkedéstől A Flightradar24.com, a repülések nyomon követésére szakosodott honlap látogatóinak tűnt fel, hogy az amerikai típus minapi észtországi vizitjével párhuzamosan a balti térségben három, nagy teljesítményű nyugati hírszerző repülőgép is megjelent /2017-04-28Csúcsvadászokkal igyekszik az USA sakkban tartani az oroszokat - F-35-ösök érkeztek Észtországba A két Lightning II-es április 25-én landolt az Emari légibázison, hogy jelenlétével növelje az orosz nyomulástól nagyon tartó apró balti államok és Lengyelország biztonságérzetét /2017-04-27Jól dolgozik az új szoftver - Mozgó célpontot semmisített meg precíziós fegyverzettel egy F-35-ös A repülőgép-hordozós változatú, a típushoz szánt végleges szoftvercsomagot hordozó Lightning II egy GBU-12 Paveway II irányítható bombával küzdötte le a célként kijelölt mozgó furgont /2017-04-26Behálózva - A Boeing új irányt szabna a Super Hornet továbbfejlesztésének A típus Block III-as változata méltó párja lenne a US Navy hajóin rendszerbe álló F-35-ösöknek, melyekkel nem a lopakodó képesség korábban elképzelt fokozásával kelne versenyre, hanem a harctéri információs hálózatba történő nagyfokú integráltságával /2017-04-13Megtalálták az F-35-ösök katapultos startja során a pilótákat stresszelő hatalmas rúgás ellenszerét A US Navy repülőgép-hordozóiról induló vadászbombázók pilótáit nem kevés megpróbáltatásnak és balesetveszélynek teszi ki minden egyes start, mégpedig az aviátorokra ható nagymértékű vertikális irányú erőhatás miatt, azonban már közel a megoldás /2017-03-29Költöznie kell az F-16-os szerelősornak a világ legnagyobb hangárjából A texasi Forth Worthban található létesítményben, ahol annak idején a második világháborús bombázók ezrei is készültek, a Lockheed Martin az egyre inkább felpörgő F-35-ös szerelősor számára akar még több teret nyerni /2017-03-27Kigolyózták az olaszokat az F-35-ösök karbantartására és javítására szerveződő óriási üzletből Az olasz hadiipari cégeket tömörítő szövetség vezetője a napokban éles kirohanást intézett a típust gyártó Lockheed Martin ellen, azt állítva, hogy a vállalat nem a korábbiakban ígért mennyiségű karbantartási munkát juttat az olasz vállalkozásoknak /2017-02-21Minden tekintetben jól szerepeltek az F-35-ösök a nevadai Red Flag hadgyakorlaton Az USAF Lightning II-es vadászbombázói nem csak az agresszor repülőgépek ellen elért 15:1-es légi győzelmi aránnyal vívták ki a világ egyik legrealisztikusabb hadgyakorlatát nyomon követők elismerését, hanem az átlagon felüli megbízhatóságukkal is /2017-02-09Megrázkódtató jelenségről került elő információ az F-35-ösök gőzkatapultos startjával kapcsolatban A US Navy repülőgép-hordozóiról induló vadonatúj vadászbombázók pilótáit nem kevés megpróbáltatásnak és balesetveszélynek teszi ki minden egyes start minderről már 2014 óta tud a haditengerészet, de megoldás eddig még nem született rá /2017-02-01Megérkeztek első külföldi állomáshelyükre az amerikai tengerészgyalogosok F-35-ös vadászbombázói A két ötödik generációs gép szerdán landolt Japánban, a US Marines Ivakuniban lévő bázisán, ahova az elkövetkező hónapokban összesen 16 darab Lightning II-es fog áttelepülni /2017-01-20Átadta a kétszázadik F-35 Lightning II-es vadászbombázót a Lockheed Martin Az AX-2-es jelölésű gép a Japán Légierő számára készült, melyet a gyártó január 12-én szállított le az arizonai Luke légibázison működő nemzetközi F-35-ös kiképzőközpont számára /2017-01-16Olasz elsőség - az Aeronautica Militare néhány órával az izraeliek előtt vehette át F-35-öseit Bár az olaszok nem verték nagydobra, de mégiscsak az ő légierejük volt az, amely az Egyesült Államokon (és talán Kínán) kívül elsőként vehetett át ötödik generációs vadászbombázót /2016-12-19Ötödik generációs gépekkel erősödött a közel-keletet már amúgy is uraló Izraeli Légierő Az izraeliek december 12-én a Nevatim légibázison vették át az első két F-35-ösüket, melyek az elkövetkező években megérkező társaikkal egyetemben tovább erősítik majd a világ legfelkészültebb légierejét /2016-12-13Átvették első F-35-ös vadászbombázójukat a japánok A mérföldkőnek számító eseményre november 28-án került sor az Egyesült Államokban található Luke légitámaszpont területén, ahol a gép a japán pilóták és műszakiak kiképzési programját fogja támogatni /2016-12-06Nehéz átverni az F-35-ösök fedélzeti számítógépeit a hadgyakorlatok gagyi műcélpontjaival Az eddigi vadászgépeknél nagyságrendileg több információ begyűjtésére és feldolgozására alkalmas, így a harctéren történtekről maximálisan képben lévő típus különleges képességeivel számos meglepetést okozott már pilótáinak és üzemeltetőinek /2016-11-11Tűz ütött ki egy F-35B belső fegyverterében A US Marine Corps kiképzőrepülésen részt vevő vadászbombázóját október 27-én érte a váratlan esemény, mely szerencsére személyi sérüléssel nem járt együtt, viszont dollármilliós nagyságrendű kárt okozott a Lightning II-es szerkezetében /2016-11-10Hajófedélzeti légvédelmi rakétát vezetett a célpontra egy F-35-ös vadászbombázó A meglepő, de egyáltalán nem példa nélkül álló tesztre a US Navy által fejlesztett haditengerészeti integrált tűzvezető rendszer (NIFC-CA - Integrated Fire Control-Counter Air) legutóbbi próbája során került sor /2016-09-21Harmincnyolc milliárd dollárnyi amerikai segélyből újul meg az izraeli haderő Az Egyesült Államok még soha egyetlen országnak sem nyújtott olyan óriási katonai segélycsomagot, mint most a zsidó állam részére, melynek keretében többek között F-15I Raam és F-35 Lightning II-es vadászbombázók kerülhetnek a Közel-Keletre /2016-09-19A mai értelemben vett vadászgépek végét jelenthetik az amerikai hatodik generációs harci gépek Bár még napjaink erősen komputerizált gépei esetében is maradt némi szerepe a pilóták rátermettségének, tökösségének, az F-22-eseket és az F-35-ösöket nemsokára követő új harci eszközök ennek véget vetnének /2016-09-13Egy F-35-ös számára repült célt a típus utolsó pilóta nélküli misszióján egy veterán Phantom A legendás vadászbombázóból létrehozott, abszolút realisztikus céltárgyként funkcionáló QF-4-esek ideje lejárt, helyüket a sokkal jobban manőverező, ugyancsak pilóta nélküli QF-16-osok veszik át /2016-09-02Megkapta századik F-35-ös vadászbombázóját az Egyesült Államok légiereje Az AF-100-as jelölésű gép augusztus 26-ai landolása az arizonai Luke légibázison a JSF (Joint Strike Fighter) program fontos mérföldköve, melyet alig néhány héttel előzött meg a típus alapszintű bevethetőségének deklarálása /2016-08-31Levegőbe emelkedett a Japán Légierő első F-35 Lightning II-es vadászbombázója Bár az amerikai típus két külföldi szerelősorának egyike Japánban található (a másik Olaszországban), az ázsiai ország augusztus 24-én levegőbe emelkedett első gépe még a Lockheed Martin fort-worthi gyárában készült /2016-08-29Csúcsra járatják az F-35-ös alacsony észlelhetőségű vadászbombázó fegyverzeti tesztjeit Az elmúlt hónap során huszonöt fegyvert dobtak le vagy éppen indítottak el a rombolóeszközökkel kapcsolatos tesztekre kijelölt Lightning II-esek, melyekre már rátöltötték a típus számára teljes harci képességet biztosító 3F jelzésű szoftvercsomagot /2016-08-26A US Navy megkezdte az F-35C tengeri tesztjeinek harmadik és egyben befejező fázisát A dél-virginiai partok közelében hajózó USS George Washington repülőgép-hordozó fedélzetére települt hét darab Lightning II-esre még számos teszt vár annak érdekében, hogy ez a típusváltozat is megszerezze az alapszintű bevethetőség képességét /2016-08-19Bevethetővé nyilvánították az amerikaiak F-35A gépeit - hamarosan az ISIS ellen küldhetik a típust Az alapszintű bevethetőség képességét (IOC) a Hill légibázison állomásozó 34. Fighter Squadron 388. Fighter Wing gépei szerezték meg, miután teljesítették az előírt követelményeket /2016-08-04Megalázták a földi telepítésű légvédelmet az F-35-ösök egy nemrég zajlott hadgyakorlaton Mégsem költötték feleslegesen a dollármilliárdokat az amerikaiak, mert most már látszik, hogy a típust eddig rendszeresen a híradások élére repítő problémák lassan elfogynak, és előtérbe kerülnek a Lightning II-es különleges képességei /2016-08-03Levegőben az izraeliek részére épült első F-35-ös A közel-keleti állam első ötödik generációs gépe július 25-én végezte el az első repülését a texasi Fort Worthban /2016-07-29Nem boldogultak az F-15E Strike Eagle vadászbombázók az újgenerációs F-35-ösökkel Az USAF F-35A flottájának az idén kell elérnie az alapszintű bevethetőség képességét, aminek érdekében keményen tesztelik a gépeket, melyeknek nemrég egy gyakorlaton F-15-ösök által védett területen kellett elpusztítaniuk a földi célpontokat /2016-07-11Az amerikaiak új katapultülést keresnek az F-35-ösök számára Bár a fejlesztők már dolgoznak a Martin-Baker ülések hibájának kijavításán, az USAF a biztonság kedvéért már vizsgálja a kulcsfontosságú mentőfelszerelés lecserélésének lehetőségét /2016-07-05A hadra fogható gépek alacsony száma miatt az USA-ban újraélesztik a sivatagban őrzött Lódarazsakat A US Navy és a US Marine Corps alakulatainál az F-35-ös program csúszása miatt, illetve az F/A-18-asok üzemidejének a sok bevetés miatti gyors fogyása következtében már most is kevés a bevethető gép, a jövőben pedig még tovább romlik a helyzet /2016-07-04Typhoon kísérettel érkezett meg az angliai Fairfordba egy brit és két amerikai F-35B Lightning II-es Az ötödik generációs gépek a következő hetekben megrendezésre kerülő RIAT és Farnborough Air Show légibemutatókon fognak majd szerepelni, az USAF külön érkező F-35A típusváltozatával egyetemben /2016-07-01Bemutatkozott az Izrael légi fölényét a Közel-Keleten a jövőben is garantáló F-35-ös első példánya Az amerikai Lockheed Martin texasi üzemében június 22-én tartották az Izraeli Légierő részére épített első ötödik generációs gép roll out ceremóniáját, melyet a zsidó ország Adir (Félelmetes) néven állít majd rendszerbe /2016-06-24Első alkalommal szerepeltek európai légibemutatón az F-35 Lightning II-es vadászbombázók A Holland Légierő részére épített két gép bemutatkozásra június 10-én került sor a hollandiai Leeuwarden légibázison megrendezett nyílt napon /2016-06-15Hollandiába érkeztek az első európai air show fellépésükre készülődő F-35-ös vadászbombázók Bár sokan úgy tudják, az ötödik generációs típus első európai bemutatkozásra a júliusi nagy angliai air show-k keretében kerül majd sor, a türelmetlenebbeknek nem kell addig várniuk, egy holland légibemutatón már júniusban szemügyre vehetik azt /2016-05-26A Lockheed felpörgeti az F-35-ösök gyártását a valaha B-24 Liberatorokat is készítő üzemében A texasi Forth Worthban található létesítményben, ahol annak idején a második világháborús bombázók ezrei is készültek, a Lockheed Martin az idén nagyjából 50 darab Lightning II-es legyártását tervezi, de az összeszerelés ütemét még tovább fokozzák /2016-05-10Első alkalommal indított AGM-154 JSOW földi célpontok elleni bombát az F-35-ös - videó A Raytheon által gyártott nagy pontosságú siklóbombát március 23-án indította útjára a CF-05-ös tesztgép Maryland partjainak közelében /2016-04-05A US Marines az F-35B különleges landolási képességének az angliai airshow bemutatójára készül A júliusban megrendezésre kerülő RIAT és Farnborough Air Show légibemutatókra elzarándokolók nem csak az USAF normál F-35A típusát láthatják majd, hanem a tengerészgyalogság függőlegesen fel- és leszállni képes B változatú gépét is /2016-04-03F-35 Lightning II hibalavina - új pilótasisakkal kezelik a típus katapultülés problémáit Az új amerikai ötödik generációs vadászbombázó elképesztően összetett rendszer, így nem véletlen, hogy sorba jönnek elő a problémái, melyekre megoldást kell találni /2016-03-24Első alkalommal repülte át F-35-ös az Atlanti-óceánt Az Olasz Légierő állományába tartozó olasz gyártmányú gép február 2-án indult Olaszországból, és egy portugáliai pihenőt közbeiktatva, február 5-én landolt az Egyesült Állomokban lévő Patuxent River haditengerészeti támaszponton /2016-02-09Legkorábban 2018-ra oldódhat meg az F-35-ösök katapultülés problémája Az ötödik generációs gépből alacsony sebességnél történő katapultálás esetén a kis súlyú pilóták fokozott sérülésveszélynek vannak kitéve, ezért a 62 kg-nál könnyebb személyeket tavaly nyáron ideiglenesen letiltották a típusról /2016-01-28Zöld jelzést kapott az izraeli F-15I Raam csapásmérő flotta korszerűsítése Az IAF (Israeli Air Force) csapásmérő erejének gerincét képező kétüléses gépeket annak ellenére is korszerűsítik, hogy Izrael nemsokára átveheti első ötödik generációs F-35-ös gépeit /2016-01-22Az izraeliek a jelenleg épülő F-35-ösökkel kívánják majd sakkban tartani az iráni S-300-asokat Megkezdődött az Izraeli Légierő (IAF) első F-35-ösének a gyártása, melyet az izraeli követelmények figyelembevételével alakítottak ki, és melynek társaival együtt nagy szerepe lesz az Irán által megvásárolt orosz eredetű S-300-asok ellensúlyozásában /2016-01-20Az amerikai F-35-ös program 2015-ös eredményeinek összefoglaló videója Az USA legújabb ötödik generációs típusát gyártó Lockheed Martin egy néhány perces videó-összeállítást tett közé az USA jelenleg futó talán legnagyobb volumenű hadiipari programjának tavalyi eredményeiről /2016-01-11Megkapta első ötödik generációs F-35-ös vadászbombázóját az Olasz Légierő Az Olaszországban gyártott, szeptember elején első alkalommal a levegőbe emelkedett gép ünnepélyes átvételi ceremóniáját december 3-án tartották, számolt be róla a Flightglobal.com /2015-12-11Megkezdték az F-35-öshöz szánt stand-off fegyver tesztjeit A norvég Kongsberg cég által fejlesztett Joint Strike Missile (JSM) levegő-föld nagyhatótávolságú rakéta első indítására egy F-16-os fedezetéről került sor az Egyesült Államokba, írta a Janes.com /2015-11-25Repedéseket találtak az F-35-ös repülőgép-hordozós változatán A földi strukturális tesztekre használt példány szárnyának egyik teherviselő elemén jelentek meg a repedések, írta az F-35 Joint Program Office közleménye alapján a Janes.com /2015-11-19Irán kezébe kerültek az amerikai ötödik generációs gépek titkos adatai Az Egyesült Államokban a rács mögé került az az amerikai-iráni kettős állampolgárságú férfi, aki az F-35-ös és F-22-es vadászbombázók hajtóműveivel kapcsolatos érzékeny információkat adott át iráni megbízói számára, írta a Defensenews.com /2015-11-11Első alkalommal tesztelték a levegőben az F-35A gépágyúját A General Dinamics által fejlesztett négycsövű GAU-22/A légi próbáira azt követően került sor, hogy a nyár folyamán a fegyver földi tesztjei sikeresen lezajlottak, írta a Flightglobal.com /2015-11-04Nehezített körülmények között is megállta helyét a tengeren az F-35-ös A hajófedélzeti tesztek most zárult második fordulójába bevont két F-35-ösnek azon kívül, hogy első alkalommal tették próbára full gázra tolt utánégetővel egy repülőgép-hordozó fedélzetét, másban is bizonyítaniuk kellett, írta a Janes.com /2015-10-21A Boeing további Super Hornetek vásárlására akarja rávenni a US Navy-t A tervek szerint a Navy húsz új F-35-öst fog kapni évente, de mivel ezzel párhuzamosan évről-évre 40 darab F/A-18E/F vadászbombázót kell selejteznie, a flottánál komoly géphiány alakulhat ki, erre kínál megoldást a Boeing, írta az Aviationweek.com /2015-10-16A US Navy megkezdte az F-35C tengeri tesztjeinek második fázisát Október 2-án az ötödik generációs vadászbombázó hajófedélzeti változatának két példánya landolt az USA keleti partjainak közelében hajózó USS Eisenhower repülőgép-hordozó fedélzetén, írta a Theaviationist.com /2015-10-12Első alkalommal dobott bombákat a szárnyai alól egy F-35C A repülőgép-hordozós változatú gép számára mérföldkőnek számító eseményre szeptember 23-án került sor az Atlantic Test Range területe fölött, írta a wtke.com /2015-10-08Nem repülhetnek az alacsony súlyú pilóták az F-35-ösökön Az ötödik generációs gépből alacsony sebességnél történő katapultálás esetén a kis súlyú pilóták fokozott sérülésveszélynek vannak kitéve, ezért a 62 kg-nál könnyebb személyeket ideiglenesen letiltották a típusról, írta a Defensenews.com /2015-10-05Levegőben az első olasz gyártású F-35-ös Első alkalommal emelkedett a levegőbe olyan Lightning II-es, amely nem a Lockheed Marin cég a texasi Fort Worth-ban lévő gyárában készült, írta a Flightglobal.com /2015-09-09F-35-ösökre vadászik majd az oroszok által fejlesztett drón A pilóta nélküli gépet a nagyon fejlett elektronikus önvédelmi rendszerei rejtik majd el az ellenséges gépek radarjai elől, és nem csak az F-35-ösök, hanem az F-22-esek és a B-2-esek személyzete is tarthat majd tőle, írta a Flightglobal.com /2015-08-28Első alkalommal tankolt olasz tartálygépből egy F-35-ös A július 29-én a kaliforniai Edwards légibázis fölött végrehajtott légi utántöltési teszt fontos állomása volt az olasz F-35-ös programnak, írta a Flightglobal.com /2015-08-17Bevethetővé nyilvánították a tengerészgyalogság F-35B vadászbombázóit A US Marine Corps 121-es számú századának tíz gépe július 31-én érte el az alapszintű bevethetőség képességét (IOC), amivel a típus készen áll arra, hogy a világ bármely pontján bevessék, írta a janes.com /2015-08-04Megkezdődtek az F-35A ötödik generációs harci gép gépágyú tesztjei A négycsövű, a vadászbombázó A verziója által beépítve, a B és C változat által pedig a törzs alá függesztve hordozott 25 mm-es fegyver földi tesztjeit június 9-én az Edwards légibázison kezdte meg az USAF, írta a flightglobal.com /2015-07-28F-35-ösök közvetlen tűztámogató szerepkörben Bár az F-35-ösök már többször is részt vettek az amerikai Green Flag hadgyakorlaton, most először alkalmazták ott őket közvetlen tűztámogató (Close Air Support-CAS) szerepkörben, írta a theaviationist.com /2015-07-16F-35B Lightning II-es első síugrósáncos felszállása Június 19-én első alkalommal használt a levegőbe emelkedéshez F-35-ös vadászgép síugrósánc-szerűen kiképzett rámpát /2015-06-29F-35-ös üzemeltetési teszt a USS Wasp fedélzetén /0000-00-00Testet öltött a norvégok első F-35-öse /0000-00-00Szenzorfúziós probléma a tengerészgyalogság F-35-ösein Érdekes problémára bukkantak az F-35-ösök B változatának tesztelése során, melynek nyilvánosságra hozatalakor a típus fejlesztését menedzselő F-35 Egyesített Programiroda vezetője egyben megvilágította a típus különleges képességeit is /2015-04-09Készül a helyből föl és leszállni képes F-35-ös kínai változata A légierejét hatalmas sebességgel modernizáló Kína repülőgépgyárai már két ötödik generációs típust is létrehoztak, de a most nyilvánosságra került információk szerint nem elégszenek meg ennyivel /2015-03-30A cyber-harcos F-35 Lightning II-es A jövő harci gépeinek nem csak fizikai rombolásra alkalmas fegyvereket kell alkalmazniuk, hanem bizony a számítógépes hadviselés terén is helyt kell majd állniuk /2015-03-23Elkészült az első olasz gyártású F-35-ös /0000-00-00Az F-35-ös lezuhanásgátló rendszerét teszteli a Lockheed /0000-00-00Lefagyasztott villámlás /0000-00-00Megérkezett az USAF nevadai kiképzőbázisára az első F-35-ös /0000-00-00Néhány képességét tekintve visszalépés lesz az F-35-ös Az elmúlt hetekben sok támadást kapott az ötödik generációs amerikai vadászgép néhány rendszere, különösen a gépágyú és az elektro-optikai célzó berendezés /2015-01-23Amerikai vadászgépeket és óriáshelikoptereket vesznek a törökök Az ország fegyverzetvásárlások ügyében illetékes szervezete további négy F-35-ös vadászgép és öt CH-47F Chinook beszerzéséről döntött /2015-01-12Megkapta első anyahajós F-35-ösét a US Marine Corps /0000-00-00Átfestéssel is orvosolható az F-35-ösök legújabb problémája Megszokhattuk már, hogy az USAF új ötödik generációs típusát egymás után érik a csapások, amelyek mostanában leginkább a hajtóművével voltak kapcsolatosak, a most felmerült problémára azonban senki sem számított /2014-12-19A britek megkezdték a F-35B fegyverzeti tesztjeit /0000-00-00Jól haladnak az F-35C hajófedélzeti tesztjei /0000-00-00Nem halad a Lockheed az F-35-ösök gyártásával Az ötödik generációs F-35-ös vadászgépeket gyártó amerikai Lockheed Martin is megerősítette, hogy az éven átadni tervezett 36 csúcsvadászból eddig csak 22 példányt kapott meg a Pentagon /2014-11-12Túlesett az F-35C az első repülőgép-hordozós felszállásán /0000-00-00További F-35-ös vadászgépeket vásárol Izrael A közel-keleti ország a már korábban megrendelt mennyiséghez még további 25 darab gépet kíván beszerezni, melyekkel együtt már 44 példányból fog állni a jövőbeni Lightning II-es flottájuk /2014-11-06Először landolt repülőgép-hordozó hajón az F-35C /0000-00-00A tengerészgyalogság tesztszázadának első F-35B vadászgépe /0000-00-00Csúszhat a kanadai F-35-ös beszerzés Az ország vezetése a meglévő CF-18-as flotta további modernizációját fontolgatja, aminek egyenes következménye lehet az ötödik generációs F-35-ös vadászgépek beszerzésének elhalasztása /2014-10-15Levegőben a második ausztrál F-35A vadászgép is /0000-00-00Levegőbe emelkedett az ausztrálok első F-35-ös vadászgépe /0000-00-00Dél-Korea aláírta az F-35-ösök beszerzéséről szóló szerződést Az ázsiai ország 40 darab Lockheed Martin F-35A gépet vásárol, 7.1 milliárd dollár értékben /2014-09-26A US Navy már az F-35C gyökeres továbbfejlesztését fontolgatja Bár az ötödik generációs, repülőgép-hordozó fedélzeti vadászgép rendszerbe állítására még több mint négy évet kell várni, az amerikai haditengerészet már az F-35C a 2030-as évek után bevethető változatán gondolkodik /2014-09-152017-ben kaphatják meg a norvégok a fékernyővel ellátott F-35-öseiket Bár a skandináv ország már 2015-ben átveheti első F-35-ös vadászbombázóit, azokra csak két évre rá kerülhetnek fel a fékernyők /2014-09-08További teszteket teljesített az F-35B Az amerikai tengerészgyalogság részére fejlesztett STOVL (Short TakeOff and Vertical Landing) változatnak ezúttal vizes felszállópályán, továbbá keresztirányú szélfúvás esetén kellett fel és leszállóképességét demonstrálnia /2014-08-01A Lockheed bemutatta a második ausztrál F-35-öst /0000-00-00Ismét repülhetnek az USAF F-35-ös vadászgépei A nemrégiben történt komoly repesemény miatt elrendelt repülési tilalom feloldása ellenére a típus már nem lehetett jelen Farnborough-ban, a nemzetközi légiszalonon /2014-07-22Felszállás közben kigyulladt egy F-35-ös Az Eglin légitámaszponton történt tűzeset egy héten belül már a második komoly esemény, mely az új amerikai ötödik generációs típust érinti /2014-06-25Újra repülhet az F-35-ösök többsége Ismét a levegőbe emelkedhet az amerikai F-35-ös flotta nagy része, miután már csaknem az összes gépen befejeződött egy vészhelyzetet okozó meghibásodást követően elrendelt vizsgálat /2014-06-18Elkészült az ausztrálok első F-35A vadászgépe /0000-00-00Fontos repülési teszteken estek túl az F-35-ösök Az amerikai ötödik generációs típus mindhárom változata jó úton halad az alapszintű bevethetőség képességének (IOC) megszerzése felé /2014-06-05A spanyol haditengerészet meghosszabbította a Harrierek élettartalmát Pénzügyi okok miatt inkább 70 millió eurót költenek az öreg, helyből felszálló gépek felújítására, minthogy lecseréljék azokat az ötödik generációs F-35-ösökre /2014-06-02Közös kötelékben mindhárom F-35-ös változat /0000-00-00Óriási ausztrál F-35-ös megrendelés Az 58 darab gépre vonatkozó 12,4 milliárd dolláros üzlet Ausztrália történelmének legnagyobb értékű fegyverzet-beszerzési programja /2014-04-24Megérkezett az arizonai Luke AFB első F-35A gépe /0000-00-00RAF pilóta első STOVL repülése az F-35B-vel /0000-00-00F-35B géppár kötelékrepülése STOVL módban /0000-00-00Izrael saját rakétát fejleszt az F-35-öshöz A Rafael olyan hatodik generációs levegő-levegő rakétán dolgozik, melyet az izraeli légierő leendő F-35-ösein rendszeresítenek majd /2014-02-04Sokat ígér az F-35-ösök új Block 4-es programcsomagja A Lockheed Martin ötödig generációs típusán hamarosan megkezdik az új szoftvercsomag tesztelését, mely jelentős képességnövekedést jelent majd a gép számára /2014-01-31F-35C maximális fegyverzettel /0000-00-00Maradhatnak a kínai alkatrészek az F-35-ösben Ideiglenesen felfüggesztették azt a törvényi előírást, mely tiltotta kínai alkatrészek amerikai fegyverrendszerekbe való beépítését /2014-01-10Dél-Korea az F-35-öst választotta A fordulatoktól sem mentes beszerzési procedúra végül az egyetlen felajánlott ötödik generációs típus sikerét hozta /2013-11-25Dél-Koreának mégiscsak az F-35-ösre van szüksége A sikertelen beszerzési procedúra után most az amerikai lopakodóra szabják a pályázatot /2013-11-13Megtörtént az F-35A első AMRAAM indítása valós célra A levegő-levegő rakétát egy valós célt szimuláló drónra indították /2013-11-05Az F-35B először támadott földi célpontot irányított bombával A teszt-bevetés során egy lézerirányítású bombával egy harckocsit semmisített meg a gép. /2013-11-02Az Elbit is részt vesz az F-35-ösök sisakkijelzőjének fejlesztésében Az izraeli cég az amerikai Rockwell Collins partnere lesz az ötödik generációs típusra szánt sisakra szerelhető kijelzővel kapcsolatos munkák során. /2013-10-14Egy 8 millárd dolláros üzlet Az amerikai Pentagon és a Lockheed Martin megállapodást kötött 71 darab F-35-ös szállításáról. /2013-09-30 |
| |
|