2015-10-29: Szíria
Nehezen bírják az orosz repülőgépek a szíriai sivatagi körülményeket
Egyrészt a mindenhová beférkőző homok, másrészt pedig az Oroszországtól jelentős távolságra zajló hadműveletek terén meglévő tapasztalatlanság nehezíti az Orosz Légierő a térségben zajló tevékenységét, írta a UsaToday.com
Amerikai hírszerzési jelentések szerint az al-Assad légibázison állomásozó orosz csapásmérő erők kb. egyharmada, a teherszállító gépek pedig kb. fele technikai problémák miatt a földön vesztegel. Mindez a szíriai sivatagi körülményeknek köszönhető, mely a technikai eszközöket és a személyi állományt egyaránt nagy próbatétel elé állítja.
Problémát jelent továbbá a folyamatos alkatrészellátás biztosítása is, hiszen viszonylag nagy távolságba kell eljuttatni a szükséges utánpótlást. Nem csak a nagy távolság jelent gondot, hanem a tapasztalatlanság is, hiszen eddig az oroszok csak saját területükkel szomszédos helyszíneken vívtak háborúkat.
A Közel-Keleten az első öbölháború óta szinte folyamatosan jelen levő, és a világ más pontjain is szinte folyamatosan hadakozó Egyesült Államok már kellő tapasztalatokkal rendelkezik ahhoz, hogy harci gépeinek több mint 80 százalékát folyamatosan bevethető állapotba tartsa. A Sivatagi Vihar hadművelet során például, ahol a homokviharok ugyancsak megnehezítették a haditechnika üzemeltetését, a műveleti térségbe telepített repülőgépek hadrafoghatósága 90 százalék fölött volt.