AeroTech
Kik vagyunk?
A mi sztorink:


Az AeroTech első változatát öt, a repüléssel csak hobbiként foglalkozó fiatal a 2000-es évek közepén azért hozta létre, hogy a kedvenc harci repülőgépeikkel kapcsolatos híreket, információkat, fényképeket és videókat megoszthassák egymással.

Akkor még nem létezett a Facebook, ahol mindezt könnyen megtehették volna, de mivel volt néhány programozó is közöttük, a fenti célok megvalósítására létrehoztak egy weblapot: ez volt az AeroTech, mely 2006-ban kezdte meg működését, de csak megalkotói számára volt elérhető.

Mivel az oldalnak hamar híre ment a tágabb baráti körben, és mind többen kértek hozzáférést a „repülős tartalmak titkos tárhelyéhez”, egy idő után már nem volt értelme az oldal zártkörű működtetésének a mind több csatlakozó repülőbarát miatt, ekkor született meg az az elhatározás, hogy legyen végre nyilvános a site.

A nyitást megelőzte némi vita, hiszen az AeroTech szerkesztésében részt vevők között továbbra sem volt repülési szakember, de még csak egy igazi pilóta sem, akik garantálni tudták volna az oldal megfelelő szakmaiságát.

Ennek ellenére 2013-ban bejegyzésre került az aerotech.hu domain, és publikussá vált Magyarország új repülési weblapja.

Ekkor már javában dübörgött a Facebook korszak, ahol mindenki könnyedén oszthatott meg repüléssel kapcsolatos tartalmakat (is), továbbá már jó néhány színvonalas, repüléssel foglalkozott weblap vonzotta a látogatókat.

Ilyen környezetben bizony nem volt könnyű kitartani az AeroTech oldalát működtető ötfős csapatnak, akik minden igyekezetükkel azon voltak, hogy a repülés világnak legfrissebb és legérdekesebb híreit, történeteit tudják az oldal látogatói elé tárni, lehetőleg minél kevesebb szakmai melléfogással.

2015-ben az AeroTech egy teljes ráncfelvarráson esett át, lerázva magáról még a zártkörű működés korszakában felszedett sallangokat, felesleges funkciókat.

Bár a design változott, az oldal célja továbbra is az, hogy a repülés zárt világát minél közelebb vigye az emberekhez a friss hírek közreadásával, a régmúlt és a jelen eseményeinek a bemutatásával, lehetőleg minél több repülésben jártas szakember és bennfentes bevonásával. De nem csak rájuk számít az AeroTech, hanem felületet kínál a repülőgép-fotózás szerelmeseinek, továbbá a fórumozók hadának is.


Az AeroTech jelenlegi csapata:


Gabi - a szovjet/orosz repülőgépek nagy guruja, aki a világháló legmélyebb bugyraiból is képes előásni a velük kapcsolatos információkat
Dávid - a drónok nagy tudósa. Mindenféle pilóta nélküli eszköz érdekli, a kertben röptethető maroknyi méretűektől kezdve a hatalmas, repülőgép-hordozó fedélzeti csapásmérő X-47B demonstrátorig
Tibor - kedvence a három nyugat-európai vadászgép: a Rafale, a Gripen, vagy éppen az Eurofighter kedvéért képes az isten háta mögötti helyekre is elzarándokolni
Józsi - ő fogja össze az AeroTech működtetését, rajta fut keresztül az összes megjelenítendő tartalom. (Máshol talán főszerkesztőnek neveznék)



Elérhetőségeink

aerotech.portal@gmail.com,
de a Fórum-felületünk Aerotech Repülési Napló nevű topikján keresztül is elérhetsz minket.




Az Aerotech.hu használatának feltételei







>