Az ötödik generációs típus Dél-Karolina állam területén járt pórul; a katapultált pilóta által magára hagyott vasmadárnak sokáig nem leltek a nyomára
Az 1984-ben rendszerbe állított típus kijelölt példányának korszerűsítését a taganrogi székhelyű, leginkább kétéltű repülőgépeiről ismert Berijev cég végezte, és azt szeptember közepén adták át üzemeltetőjének
A két hatalom közti, kis híján véres összecsapássá fajuló incidensre még tavaly szeptemberben került sor, ám akkor a résztvevők még egészen másként kommunikálták az eseményeket
Az Indiai Légierő Szu-30MKI vadászbombázójával nyitjuk heti válogatásunkat, mely három társával egyetemben a japán Hyarkuri légibázison egy nemzetközi hadgyakorlaton vett részt
Az indiai HAL repülőgépgyár 2004-ben adta át a légierő számára az első általa összeszerelt Flankert, melyből az azóta eltelt időszak alatt 234 példányt épített; ez azonban nem elég....
Az Egyesült Államok légierejének 80-as évek elején rendszerbe állított speciális célú típusa már megérett a cserére. A teherszállító gépen alapuló szerkezetet egy businessjetből kialakított vasmadár-típusra cserélik
A NATO részére épített felderítőgép ötödik, utolsó példánya 2020-ban landolt a szicíliai Sigonella légibázison; a pilóta nélküli típus, mely 2021 februárjától bevetésre készen áll, most különleges helyszínen bizonyíthatta rátermettségét
Az ötödik generációs típus Dél-Karolina állam területén járt pórul; a szituáció azonban meglehetősen szokatlan
A repülőgép-hordozóról üzemeltethető tanker célra épített drónt 2017 végén leplezte le a Boeing; a gép 2019-ben végezte el az első repülését, 2021 júniusában pedig túlesett az első légi üzemanyag átadáson is
Az USA egyik legfontosabb katonai programjának keretében létrehozott B-21 Raider a légierőnek a misztikus 51-es körzet területén található legendás palmdale-i 42-es üzemében épült; a prototípusnak még az idén levegőbe kell emelkednie
Válogatásunkat ezúttal a törökök F-16 Fighting Falcon vadászbombázójával nyitjuk. A sokak kedvencének számító amerikai típus félholddal ékesített példányainak jelentős részét az eurázsiai állam licensz alapján saját maga gyártotta
A változtatható szárnynyilazású vasmadár a Volgográdi régióban veszett oda, kétfős személyzetének halálát okozva
Az amerikai tengerészgyalogság Harrier vadászbombázói becsülettel végigharcolták a 2003-as Operation Iraqi Freedom hadműveletet, és annak egy nyúlfarknyi fejezetében döntő szerephez jutottak
Bár az írásunkban bemutatásra kerülő eszköz sem rántja le teljesen a leplet az alacsony észlelhetőségű repülőgépekről, mindenképpen rákényszeríti a fejlesztőket a stealth technológia finomítására
Az 1980-as években a szovjet Mi-25D, a jól ismert Mi-24 Hind harci helikopter exportváltozata az amerikai hírszerző szolgálat álma volt - mármint, hogy ügynökei jobban megismerhessék. Így aztán a CIA odáig merészkedett, hogy szerzett magának egyet
A világ egyetlen, érdemileg is használható, a hangsebességnél nagyobb tempóra képes utasszállítójának történetét a F-WTSA lajstromjelű tesztgép bemutatásával zártuk írásunk első részében; a parkolópályára küldött Concorde sztorija most folytatódik
A 60-as évek elején az U-2 Dragon Lady utódját az A-12 Cygnus felderítőgépben látta a CIA. Azt azonban, hogy az új technika képes lesz-e helytállni az erősen védett ellenséges légtérben, senki nem tudta. Valahogy muszáj volt letesztelni
Valamikor az 1950-es évek közepén, a szuperszonikus katonai repülés hőskorában merült fel az igény a világ nagyhatalmai körében egy, a hangsebességet meghaladó tempóra képes utasszállító repülőgép létrehozására
1944-ben a brit RAF harci repülőgépei különleges manőverbe kezdtek a Duna vonalán. Ez volt a Gardening hadművelet, melynek előkészítésében a folyamot jól ismerő csehszlovák emigránsok is részt vettek. Az akció célja a hajóforgalom megbénítása volt
A második világháború után a győztesek kezébe jutott V2 rakétafegyverrel számos olyan technikai megoldás került napvilágra, amely az addig is folyó, de fontolva haladó rakétafejlesztéseket nagyságrendileg felgyorsította
1982 júniusában egy rakétatámadás, illetve az ország londoni nagykövete elleni merénylet miatt avatkozott be Izrael a libanoni polgárháborúba. A szemben álló felek technológiai színvonala igen eltérő volt, ami meg is mutatkozott a veszteségekben
A világ első, sorozatban gyártott ballisztikus rakétája, a V2, korának műszaki csodája volt, amely felbocsátása során az emberiség először érte el a világűr határát
AeroTech