A gép a lebegési tesztek során   © Tactical Robotics

Elvégezte első önálló repülését az AirMule teherszállító

2016-01-07Katonai repülés

Az izraeli Tactical Robotics közlemény szerint a fontos eseményre 2015 december 30-án került sor a Meggido repülőtéren


Kedves Látogatónk! Kérjük, nézze el nekünk, hogy az AeroTech 2016 szeptembere előtt készült korai cikkei szakmai tévedések, helyesírási hibák formájában fokozott mértékben magukon viselik apró szerkesztőségünk tapasztalatlanságának nyomait.

A különleges, ember vezette, illetve személyzet nélküli üzemmódban is alkalmazható szállítóeszközzel már évek óta folytak a lebegési tesztek, azonban eddig még kötelekkel mindig fogva tartották a gépmadarat, a tavalyi év utolsó előtti napján viszont már szabadon szárnyalhatott a Tactical Robotics járműve.

A gép fejlesztése 2008-tól zajlik a védelmi minisztérium követelményei alapján. A függőlegesen le és felszállni képes jármű maximális felszálló súlya 1400kg, és mintegy 500 kg hasznos teher hordozására alkalmas.
Elsődleges feladatának a szárazföldi csapatok, illetve előretolt felderítő egységek utánpótlással való ellátását szánják, de képessé teszik majd sebesült személyek evakuálására, továbbá különböző felderítőkészletek hordozására.

Az AirMule ember vezette üzemmódban is használható lesz, ez esetben egy irányító modult illesztenek a gépre, ahonnan a pilóta kormányozhatja azt.

A két nagy emelő-, valamint két kisebb tolólégcsavarral ellátott gép szériapéldányai mintegy 180km/órás sebességre, illetve 3700 méteres magasság elérésére lesznek képesek.

Az AirMule végleges változata több mint öt órát tölthet majd a levegőben, vagy távirányítással, vagy teljesen autonóm üzemmódban, vagy éppen egy pilótára hagyatkozva.

2015 december 30-án végre szabadon manőverezhetett a gép

Defense-aerospace

TETSZETT A CIKK? AJÁNLD MÁSOKNAK IS!

Hogy ne maradj le semmiről ami a levegőben történik, lájkold az AeroTech Facebook-oldalát!

Friss hírek

Copyright © 2018 by AeroTech Media