Szárnyra kel a második MRJ prototípus is   © Mitsubishi Aircraft

A japánok levegőbe emelték a második MRJ prototípust is

2016-06-02Polgári repülés

Mintegy fél évvel a regionális gép első prototípusának tavaly novemberi repülését követően a Mitsubishi Regional Jet második, FTA-2-es jelzésű példánya is a levegőbe emelkedett a Nagoya Nemzetközi repülőtérről


Kedves Látogatónk! Kérjük, nézze el nekünk, hogy az AeroTech 2016 szeptembere előtt készült korai cikkei szakmai tévedések, helyesírási hibák formájában fokozott mértékben magukon viselik apró szerkesztőségünk tapasztalatlanságának nyomait.

A második MRJ prototípus május 31-ei szárnyra kelésével bizonyára felgyorsul majd a regionális típus berepülési programja, melynek öt prototípusának a tervek szerint összesen 2500 órát kell majd a levegőbe töltenie.

A Mitsubishi Regional Jet programjáról tudni kell, hogy hosszú és rögös út vezetett a típus szűzrepüléséig: az MRJ fejlesztését folyamatos problémák és tervmódosítások kísérték, ami nem is véletlen, hiszen ez az első Japánban tervezett és gyártott utasszállító az 1962-1974 között 184 példányban épített légcsavaros NAMC YS-11 óta.

A berepülési program első üteme sem haladt csont nélkül, hiszen az FTA-1-es jelzésű prototípus tesztelését három repülés után kénytelen volt felfüggeszteni a gyártó, hogy néhány szerkezeti módosítást elvégezzen rajta.

A gép fejlesztői azonban remélik, hogy a változattól függően 70-90 utas szállítására alkalmas MRJ versenyképesebb lesz a konkurencia típusainál, és elég megrendelés érkezik rá, hogy a sorozatgyártása gazdaságossá váljék.

AINOnline

TETSZETT A CIKK? AJÁNLD MÁSOKNAK IS!

Hogy ne maradj le semmiről ami a levegőben történik, lájkold az AeroTech Facebook-oldalát!

Friss hírek

Copyright © 2018 by AeroTech Media