Német Tiger harci helikopterek Maliban   © Bundeswehr

Megkezdődött a német forgószárnyas Tigrisek szaharai missziója

2017-04-25Katonai repülés

Az afrikai sivatag területén fekvő Maliban az ENSZ égisze alatt zajlanak a terrorellenes hadműveletek, melybe most a németek is beszálltak, a Tiger harci helikopterek mellett NH90-es szállító helikopterek és egy 350 fős katonai különítmény révén

A német kormányzat összesen négy Tiger UH, illetve négy NH90-es afrikai bevetését hagyta jóvá. Mint arról a Janes.com portál nemrég beszámolt, a mini flotta áttelepítését lízingelt An-124 Ruslan teherszállítók bevonásával bonyolították le, négy fordulóval.

A szállításra váró helikopterek előkészítése

A Bundeswehr német - francia - spanyol fejlesztésű Tigereinek nem ez az első éles bevetése, hiszen azok 2012 végétől részt vettek az afganisztáni hadműveletekben is, ahol felderítő missziókat teljesítettek, a szárazföldi hadműveletekhez biztosítottak légi támogatást, és konvojokat kísértek. Az első külföldi kiküldetés előtt a németek az ASGARD program keretében egy alapos modernizációnak vetették alá gépeiket, így azok új elektronikus önvédelmi rendszert kaptak, hajtóműveiket ellátták homokszűrőkkel, és bővítették kommunikációs lehetőségeiket.
A forgószárnyas Tigrisek afganisztáni bevetése 2014 júniusában zárult. A másfél év alatt a gépek 260 misszióban vettek részt, 1860 órát töltve a levegőben.

Csakúgy, mint Afganisztánban, az UH (támogató helikopter) változatú Tigerek afrikai bevetésén is a földi és légi célpontok ellen egyaránt bevethető PARS 3 LR (TRIGAT-LR) irányítható rakéták, a HOT3 típusú, páncélozott földi célok elleni irányítható rakéták, a 70mm-es Hydra70 jelzésű nem irányítható rakéták, illetve egy 12.7mm-es fegyvert rejtő géppuskakonténer áll a kétfős személyzet rendelkezésére. Ezeket még az AIM-92 Stinger levegő-levegő irányítható rakétákkal lehet kiegészíteni, de azokra az afrikai harcokban valószínűleg nem lesz szükség.

A német különítmény gépei a hollandok AH-64 Apache és CH-47 Chinook forgószárnyasait váltották fel.

TETSZETT A CIKK? AJÁNLD MÁSOKNAK IS!

Hogy ne maradj le semmiről ami a levegőben történik, lájkold az AeroTech Facebook-oldalát!

Friss hírek

Copyright © 2018 by AeroTech Media