© Boeing

Egy betonra festett repülőgép-hordozó sziluett segítségével már zajlik az MQ-25 Stingray tesztelése

2018-03-12Katonai repülés

A Boeing 2017. december 19-én mutatta be a US Navy hajófedélzeti tanker drón pályázatára épített gépét, mely egyelőre még nem végezte el az első repülését, jelenleg St. Louis Lambert Field repülőterének egy félreeső sarkában tesztelik

A legújabb katonai drónt már hónapok óta nyüstöli a repülőgépgyártó óriás Phantom Works műhelyének csapata. A Lambert Field félreeső szegletében felfestett repülőgép-hordozó sziluetten éjjel-nappal próbálgatják a gurulás, az indítási procedúrák, illetve más, a hajófedélzeti repülőgépeknél szükséges manővert. Minderről az AviationWeek számolt be, az MQ-25 Stingray fejlesztési program igazgatójától kapott információk alapján.

Csak sajnos nem minden új értesülésüket oszthatják meg ők sem a nagyközönséggel.

Azt, hogy pontosan miként irányítják a pilótanélküli típust az alkalmi fedélzeten (illetve majdan a hordozókon), arról a neves szaklap titoktartási fogadalmat tett, mint ahogy azt is megígérték, hogy egyelőre nem osztják meg olvasóikkal a tesztekről számukra bemutatott videóban látott számos érzékeny információt sem.



Annyi azért biztosnak tűnik, hogy a drón (hajófedélzeti) manőverezését nem kézjelekkel irányítják, hanem valami más módon.

Don Gaddis programigazgató azért sok új, a szélesebb közönséggel megosztható információt is elárult: a Boeing 2012 októberében végzett a drón koncepcionális tervezésével, a T-1 jelzésű első prototípusa pedig 2014 novemberére készült el, de sokáig teljes hírzárlat volt vele kapcsolatban.

2017. december 19-én Twitter üzenetbe foglalt Stingray fotóval törte meg a csendet a cég, de minden részletre kiterjedően azóta sem mutatták be gépüket.

Rejtegetik egyelőre (leginkább persze a versenytársaiktól) a leendő tanker szárnyait is, mely az albatrosz madáréra hasonlít, és a repülőgép-hordozó fedélzeti üzem követelményeinek megfelelően felhajtható. A gépet szemből ábrázoló fényképeket ezért következetesen megnyirbálják, hogy a kulcsfontosságú aerodinamikai elem teljes hosszát ne lehessen látni.



Továbbra is rejtélyes a Stingray sugárhajtóművének levegőbeömlő nyílása, melyet valahol a törzs tetején helyeztek el, de még fotó nem került róla nyilvánosságra. Csupán a gép orr részén elhelyezkedő apró légbeömlő látható az eddig megjelent felvételeken, de az csak a fedélzeti berendezések hűtéséhez szükséges levegő bevezetésére szolgál.

A Boeing nyilatkozata szerint - hiába a különleges design - az MQ-25-ös nem számít lopakodó kialakításúnak, bár tervezése és építése során részlegesen használták a radarhullám visszaverődés csökkentésére szolgáló technológiákat, és a gép hajtóművének infravörös kisugárzását is mérsékelték némileg.

A Stingray leendő szerepkörével összefüggő paramétereit sem hozta még nyilvánosságra a Boeing, bár a drónnak nyilvánvalóan teljesítenie kell a US Navy ide vonatkozó követelményeit: a típusnak minimum 6350 liter üzemanyag légi átadására kell képesnek lennie 800 kilométeres távolságra a kiindulási pontnak számító repülőgép-hordozótól. Ezen túlmenően a fedélzeten is össze kell férnie a haditengerészet hagyományos harci gépeivel, nem foglalhat el nagyobb helyet, mint a jelenleg már ott szolgáló típusok.

TETSZETT A CIKK? AJÁNLD MÁSOKNAK IS!

Hogy ne maradj le semmiről ami a levegőben történik, lájkold az AeroTech Facebook-oldalát!

HASONLÓ TÉMÁJÚ KORÁBBI HÍREINK:

Friss hírek

Copyright © 2018 by AeroTech Media