Az USAF A-10 Thunderbolt II (Varacskos disznó) harci gépe, a háttérben egy startoló F-35-össel   © U.S. Air Force / Samuel King Jr.

Összeengedték egy többnapos tesztsorozatra a brutális Varacskos disznókat a high-tech Villámokkal

2018-07-19Katonai repülés

Bár az A-10-esek elmúlt években meglebegtetett kivonásának veszélye már elmúlt, az Egyesült Államok Légierejét továbbra is izgatja a kérdés, képes-e a vadonatúj ötödik generációs F-35-ös pótolni a szervezetnél sokak által utált öreg csatagépet

A két típus CAS (Close Air Support - közvetlen tűztámogató) szerepkörbeli képességeit összehasonlító tesztekre július 5-12. között került sor Kalifornia és Arizona sivatagi lőterein. Bár az már szinte mindenkinek nyilvánvaló, hogy a szárazföldi csapatok harcának támogatására különösen alkalmas A-10 Thunderbolt II-eseket jelenleg mással nem igazán lehetne pótolni, de azt is tudomásul kell venni, hogy a típus sem örökéletű, nem beszélve arról, hogy napjaink jellemzően aszimmetrikus hadviselési keretei között ugyan kitűnően megállja a helyét, de azért egy komoly légvédelemmel rendelkező ellenfél esetében már könnyen bajba kerülhet.

© USAF



A légierő döntéshozói szerint ezért minél hamarabb párbeszédet kell kezdeni a Thunderbolt II-es utódlásával kapcsolatban, de semmiképpen sem csak egyetlen váltótípusban kell gondolkodni. Egy adott CAS misszióra ugyanis, a körülmények függvényében más és más típus lehet alkalmas.

Erre az elmúlt évek Afganisztánban zajló terrorellenes megmozdulásai kitűnően rávilágítottak. Az ország keleti, hegyvidéki régiójában az USAF az MQ-9 Reaper drónt alkalmazta előszeretettel CAS bevetések során. Dél-Afganisztán síkvidéki régiója az A-10-esek számára volt ideális terep (a következő videón éppen egy tálib terepjárót gyilkol le), míg a nagymennyiségű fegyverzet nagy távolságra történő eljuttatására alkalmas B-1B Lancer nehézbombázók - melyeket szintén alkalmassá tettek ilyen bevetésekre - Észak-Afganisztánban kaptak szerepet. Az F-16 Fighting Falconok pedig az Ázsia szívében fekvő ország nyugati szegletében bizonyíthatták CAS képességüket.


A fentiek fényében nyilvánvaló, hogy a korábban az A-10-esek utódjának kiszemelt ötödik generációs F-35-ös önmagában nem állná meg a helyét egy, a szárazföldi csapatok számára közvetlen tűztámogatást nyújtó szerepkörben. Mindenképpen szükség lenne mellé egy könnyű harcigép típusra is. Persze ezek is csak kiegészíthetnék a hosszabb távon mindenképpen szükségesnek látszó A-X2 típust, melyet célirányosan a CAS szerepkörre terveznének, az A-10 Thunderbolt II-es utódjaként, közepes erősségű légvédelemmel felvértezett ellenséges erők leküzdésére.

© Lockheed Martin



Az előzőek tükrében nem teljesen érthető, miért is volt szükség az elmúlt napok Thunderbolt II - Lightning II többnapos összehasonlító tesztjére, mely ráadásul nem is igazán tükrözte a valós harctéri körülményeket.

Merthogy ahhoz bizony szükség lett volna az ellenséges és a saját erők szerepét változatos (tehát nem csak sivatagi) terepviszonyok között eljátszó nagyszámú szárazföldi katonára is. Az általuk keltett kavarodásban bizony már rögtön megmutatkozott volna a Varacskos disznók nagy előnye, nevezetesen, hogy alacsonyan, kis sebességgel repülve úgy képesek az egymáshoz nagyon közel elhelyezkedő felek közé odacsapni, hogy saját katonában kár ne essék.

Ezzel szemben - a gyakorlatra rálátó források szerint, állítja a Defense-Aerospace - a többféle feladat egyikén sem vettek részt szárazföldi alakulatok, így persze nem volt semmilyen, folyamatosan változó harci szituáció. Ráadásul a tesztek során mindig az F-35-ösöknek kedveztek a feladatok végrehajtási utasításai: például mindkét típus max. egy órán keresztül tevékenykedhetett a harcmező fölött, holott az A-10-esek, szemben a Lockheed Martin üdvöskéjével, sokkal többre képesek.



Az sem hozta elő a két típus képességbeli eltérését, hogy a missziók során azonos számú rácsapást végezhettek, holott a Varacskos disznók ebben is sokkal jobbak. A 3 ezer méterben meghatározott max. repülési magasság sem a valós harctéri körülményeket tükrözte, hiszen a szóba jöhető hadszínterek legtöbbjén gyakran az alacsony felhőalap alól, tehát 300 méternél is kevesebbről kell aprítani az ellent.



Az ilyen alacsony magasság azonban az F-35-ösnek egyáltalán nem előnyös.
Ezzel függ össze az is, hogy a célok nem voltak álcázva, tehát a Villámok nagy magasságból is könnyen kiszúrhatták őket, így nem érvényesült az A-10-esek előnye, hogy - kis túlzással - akár a lombkoronaszint magasságában is képesek tevékenykedni.



Csak hogy lássuk, milyen is volt az összehasonlító teszt: az első napon például a Yuma légibázishoz tartozó lőtérre kihelyezett járműroncsokat, illetve épületeket szimuláló konténereket támadtak a gépek: az A-10-esek lézerirányítású bombákkal, AGM-65 Maverick irányítható rakétákkal, és persze a 30 mm-es gépágyúikkal, az F-35-ösök pedig lézerirányítású bombákkal és 25 mm-es gépágyúikkal. Tevékenységüket szimulált csöves légvédelem és föld-levegő rakéták nehezítették. A második napon pedig billenőrotoros MV-22 Osprey gépeket kellett fedezniük a levegőből, ahogy egy katapultált pilótát mentettek ki a képzeletbeli harcmezőről.

Hogy ne maradjon le semmiről ami a levegőben történik, lájkolja az AeroTech Facebook-oldalát!

TETSZETT A CIKK? AJÁNLJA MÁSOKNAK IS!

HASONLÓ TÉMÁJÚ KORÁBBI HÍREINK:

Friss hírek

Copyright © 2018 by AeroTech Media