A háborús övezetbe indul a Camcopter S-100 egy korábbi misszió során   © OSCE

A legújabb orosz EW rendszerekkel találta szemben magát Kelet-Ukrajna fölött az EBESZ drónja

2018-08-16Katonai repülés

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet által működtetett Camcopter S-100 pilóta nélküli helikopter a harcokkal sújtott térségben fejlett elektronikai hadviselési (EW) rendszereket detektált

Az osztrák Schiebel által gyártott drón kelet-ukrajnai reptetése komoly kockázatot jelent, hiszen már veszett oda ilyen eszköz a térségben, sőt olyan is előfordult, hogy az egyik, felderítő bevetésről visszatért helikopter rotorlapátján géppuska által ütött lyukat találtak.

A típus négy példányát az EBESZ szervezésében 2014 októberében telepítették az ukrajnai Mariupol térségébe, hogy segítségükkel ellenőrizzék az ukrán hadsereg és az oroszbarát szakadárok között már többször is létrejött (és persze mindig megsértett) tűzszüneti megállapodásokat.

Mint a DefenceBlog beszámolt róla, az augusztus első hetében végzett felderítő bevetés - az alábbi videón látható, Ukrajnába az éj leple alatt be-, illetve kiosonó orosz konvoj lefülelésén túl - más érdekes eredményt is hozott, hiszen a drón (minden bizonnyal orosz üzemeltetésű) elektronikai hadviselésre kiélezett különleges eszközöket észlelt a térségben: a Leer-3 RB-341V, az 1L269 Krasukha-2, a RB-109A Bylina egyaránt nagyon fejlett rendszer, ahogy az S-100 által észlelt Repellent-1 anti-drón komplexum sem lebecsülendő.


Az orosz hadsereg új fejlesztésű, elektronikai hadviselésre szolgáló rendszerei egyébként már Szíriában is megjelentek, ahol az USA repülőgépei és drónjai ellen is alkalmazzák őket.

A kelet-ukrajnai térségben észlelt Leer-3 RB-341V igazi különlegesség. Segítségével az ellenséges katonák okostelefonjain keresztül fontos információkat tud megszerezni az orosz hírszerzés, de a csapatok méretét is fel lehet mérni az alkalmazásával. Nem elhanyagolható lehetőség a harcosok megfélemlítése sem, például hamis üzenetek küldésével.



A rendszer egy különleges berendezésekkel megpakolt KAMAZ teherautóból és a hozzá tartozó három darab Orlan 10-es pilóta nélküli repülőgépből áll. A komplexum nyomon követi a GSM hálózaton zajló kommunikációt, beazonosítja a rendszerre felcsatlakozó mobiltelefonokat, és meghatározza elhelyezkedésüket.

De ez még nem minden.

A maximum 15 kilogrammos (ebből hat kilogramm lehet a hasznos teher) felszállótömegű Orlanokat olyan berendezésekkel látták el, melyek segítségével a repülőszerkezet kamu GSM toronyként képes üzemelni. Rá tudja venni az okostelefonokat, hogy ne a normális (földi) toronyhoz, hanem őhozzá csatlakozzanak. Mivel a telefonok igyekeznek mindig a legerősebb jelet produkáló, tehát elvileg legközelebb lévő toronyhoz csatlakozni, erre meglehetősen könnyen rávehetőek.



Ettől a pillanattól kezdve a hacker Orlan átveszi az uralmat a telefon adatkapcsolata felett. Képes azonosítani és követni a hozzá (mint áltoronyra) bejelentkező mobil eszközt. Amennyiben pedig az valamilyen eddig még nem orvosolt szoftveres sebezhetőséggel is rendelkezik, akkor képes annak a feltörésére.

Az orosz kiberhadviselési rendszer a telefonok közti kommunikációt is meg tudja szakítani, el tudja érni a titkosított jelszavakat, illetve a memóriában eltárolt minden egyéb adatot, és nem mellékesen alkalmas arra is, hogy hamis üzenetekkel bombázza a katonákat.

Míg a Leer-3 a frontvonal közelében tevékenykedik, a jóval nagyobb teljesítményű, négytengelyes gépjárműre szerelt 1L269 Krasukha-2 a háttérben meghúzódva is képes eredményeket felmutatni.

Krasukha-2   © Vitaly V. Kuzmin



Segítségével blokkolni lehet az ellenség kommunikációját, kiiktatni elektronikus eszközeit, megvakítani a radarjait, és még számos egyéb módon összezavarni és sebezhetővé tenni az egységeit. Alapvető feladatuk az AWACS, illetve a JSTARS repülőgépek felderítése és zavarása is, egészen 250-300 km-es hatótávolságig.

Az orosz EW hálózat másik fontos komponense az RB-109A Bylina, mely az ellenséges erők adatátviteli rendszereinek bemérésére és zavarására szolgál.

Az RB-109A Bylina kissé elmosódott fotója   © paralay.ru



A drónok által jelentett egyre nagyobb veszély kezelésére vezényelhették Kelet-Ukrajnába a Repellent-1 anti-drón rendszer KAMAZ teherautóit.

Repellent-1, a drónvadász komplexum   © paralay.ru



A vadonatúj komplexum már akár 30 kilométeres távolságból is képes kiszúrni a pilóta nélküli eszközöket, hogy aztán elektronikai zavarással megszakítsa az irányító központtal fennálló adatkapcsolatukat, és megbolondítsa navigációs rendszerüket.

TETSZETT A CIKK? AJÁNLD MÁSOKNAK IS!

Hogy ne maradj le semmiről ami a levegőben történik, lájkold az AeroTech Facebook-oldalát!

HASONLÓ TÉMÁJÚ KORÁBBI HÍREINK:

Friss hírek

Copyright © 2018 by AeroTech Media