A megújult MiG-29-esek   © MoD

A Szerb Légierő átvette első két modernizált MiG-29-es vadászbombázóját

2018-08-28Katonai repülés

Az oroszoktól 2017-ben ajándékba kapott használt gépeket szerb javítóüzem korszerűsítette, üzembe állításukkal ismét magára találhat déli szomszédunknak a volt Jugoszlávia területén zajló harcokban gyakorlatilag teljesen megsemmisült légiereje

Az ajándék migek korszerűsítése elkerülhetetlen volt, hiszen azok a típus korai változatai közül lettek összeválogatva: van köztük egy MiG-29A (9.12A) és három MiG-29S (9.13) együléses-, illetve két MiG-29UB (9.51) kétüléses kiképzőgép is.

© MoD



A hat, orosz alakulatoktól kivont, illetve a Szerb Légierő megmaradt három MiG-29-esének 185 millió eurós modernizációs munkáját a MOMA Batajnicán lévő üzeme végezte az RSzK MIG szakembereinek támogatásával. Az augusztus 22-én ünnepélyes keretek közt átadott első két Fulcrum mellett már a többi gép is nagyrészt elkészült, a teljes flotta 2018 novemberében Belgrádban megrendezésre kerülő katonai parádén fog bemutatkozni.

A modernizáció két ütemben zajlott. Az első körben a hat ajándék gép kommunikációs és navigációs rendszereit hozták összhangba a nemzetközi előírásokkal, majd - immár az eredeti szerb gépeket is kezelésbe véve - hozzáfogtak a fedélzeti elektronikus berendezések és a fegyverzet megújításához is.


Nem ismeretes, hogy pontosan milyen rendszerek kerültek beépítésre a huszonkilencesekbe, de minden bizonnyal az RSzK MIG által kidolgozott SzMT csomag egyes elemeit alkalmazták.


Az SzMT modernizációs csomagot az első generációs MiG-29-esek (9.12, 9.13) képességeinek javítására állította össze a típus gyártója. Legszembetűnőbb jellegzetessége a gépek gerincére utólag felszerelt hatalmas méretű pót-üzemanyagtartály, mely igen jó hatással van a típus alapváltozatának szerény hatósugarára; a manőverező képességére persze kevésbé.

A pilóták munkahelye jelentős fejlődésen ment keresztül, rendelkezésükre áll a HOTAS, illetve két nagyméretű LCD kijelző.



A korszerűsített gépek megkapják a földi célpontok felderítését és támadását is lehetővé tevő Zsuk-ME radart, továbbá a hordozható fegyverzet mennyiségét is megnövelik négy és fél tonnára, melybe a légiharc-rakétákon túl így már beletartozik a legtöbb orosz gyártású levegő-föld precíziós irányítású bomba és rakéta is.

TETSZETT A CIKK? AJÁNLD MÁSOKNAK IS!

Hogy ne maradj le semmiről ami a levegőben történik, lájkold az AeroTech Facebook-oldalát!

HASONLÓ TÉMÁJÚ KORÁBBI HÍREINK:

Friss hírek

Copyright © 2018 by AeroTech Media