Bevetésen egy Kiowa Warrior géppár   © US Army

Győzelemre esélyes team kovácsolódott össze a Kiowa Warrior utódjára kiírt tenderre

2019-07-30Katonai repülés

2019 áprilisában jelentette be az Egyesült Államok hadserege, hogy öt csapat jelentkezését fogadta be a FARA tenderre, melynek keretében a 2017 végén utód nélkül nyugdíjba küldött OH-58D Kiowa Warrior forgószárnyas váltótípusát igyekszik megtalálni

Eredetileg az AVX Aircraft és az L-3 Communications párosa, a Bell Helicopter, a Boeing, a Sikorsky, illetve a Karem Aircraft mozdult rá a pályázatra, most azonban az utóbbi bejelentette, hogy két nagyágyú, a Northrop Grumman és a Raytheon bevonásával igyekszik győzelmi esélyét feljebb tornászni, azaz a hadsereg OH-58D utódra vonatkozó igényét a lehető legjobban eltalálni.

A Karem grafikusának koncepcionális rajza a cég FARA elképzeléséről   © Karem Aircraft



Hosszú, közel ötven évig tartó karrier szakadt meg a Kiowa tavalyelőtti félreállításával: a típus alapváltozatát még a vietnámi háború idején állították rendszerbe az amerikaiak, és az egymást követő típusváltozatok egészen a közelmúltig a hadsereg elsődleges felfegyverzett felderítő platformjaként szolgáltak.

A szárazföldi csapatok vezetői úgy gondolták, hogy a hadműveleteket felderítési információkkal, valamint közvetlen tűzerővel támogató, tehát rendkívül fontos feladatokat ellátó, a Bell Helicopters által létrehozott OH-58-asok nyugodt szívvel nyugdíjba küldhetőek. Utódjukat az alakulatoknál egyre inkább terjedő, MUM-T (Manned-Unmanned Teaming) funkcióval kiegészített AH-64E Apache Guardian harci helikopterek képében vélték megtalálni.

A MUM-T rendszer teszi lehetővé, hogy az Apache-ok fegyverkezelői pilóta nélküli repülőeszközökkel léphessenek adatkapcsolatba, azokat irányíthassák, megkaphassák az általuk gyűjtött felderítési információkat, sőt, a drónok által hordozott fegyvereket is alkalmazhassák.



Úgy tűnik azonban, hogy az OH-58D Kiowa Warrior ilyen módon nem pótolható teljesen, úgyhogy a hadsereg most a FARA (Future Attack Reconnaissance Aircraft) tender keretében keres utódot a rotor fölötti hatalmas szenzorgömbje miatt jellegzetes látványt nyújtó Harcosnak.

A US Army, mint már a bevezetőnkben is említettük, öt pályázót bízott meg, hogy vesse papírra saját elképzelését. Az így felvázolt tervekből a hadsereg kettőt fog majd kiválasztani, melyek aztán prototípus formájában testet is ölthetnek.

A megépült gépek tulajdonságait a 2023-ban induló összehasonlító tesztsorozaton mérik majd össze, a FARA tender győztesét pedig a tervek szerint 2024-ben hirdetik ki.


Magocsi Gábor (magocsi.gabor@aerotech.hu)
TETSZETT A CIKK? AJÁNLD MÁSOKNAK IS!

Hogy ne maradj le semmiről ami a levegőben történik, lájkold az AeroTech Facebook-oldalát!

HASONLÓ TÉMÁJÚ KORÁBBI HÍREINK:

Friss hírek

Copyright © 2018 by AeroTech Media