Az USAF X-37B jelzésű pilóta nélküli űrrepülőgépe még 2017. szeptember 7-én indult el ötödik bevetésére, melynek tényleges céljáról természetesen semmit sem közöltek, ahogy tervezett keringési pályájáról sem; így komoly kihívás volt megtalálni
Mint egy tűt a szénakazalban - kb. ilyen feladat volt Ralf Vandebergh holland asztrológus és műholdszakértő számára a nagy magasságban keringő X-37B megkeresése. De végül sikerült, és az idei év májusában távcsöve lencséje elé úszott a hőn vágyott égi objektum, amit aztán fényképezőgéppel sikerült is megörökítenie.
Az USAF drónja azonban nem adta valami olcsón magát, mert mikor Ralf legközelebb szemügyre akarta venni, már nem találta a korábbi pályáján. Csupán az amatőr műholdvadászok világméretű hálózatát segítségül hívva sikerült június végére ismét fellelni.
Mindenképpen megérte viszont a fáradozást, mivel a 300 kilométeres magasságban tevékenykedő X-37-est nyitott kargóajtókkal sikerült lefülelni (kivehető még a gép orra és a vezérsíkok is), bár az óriási távolság miatt a távcső által összeszedett zajhatások miatt ezeket már csak a számítógépes képjavító szoftverek tudták megmutatni.
Az Egyesült Államok légierejének pilóta nélküli űrrepülőgépe a SpaceX Falcon 9-es hordozórakétája segítségével még 2017. szeptember 7-én indult el ötödik bevetésére (lenti videó), tehát már nagyjából 700 napja fürkészi odafentről az ellenség féltett titkait. Hiszen mi másra is alkalmazhatnák, annak ellenére, hogy a programot egy érdekes fedősztorival leplezik: az X-37B mini űrrepülőgépet hivatalosan ugyanis az újrafelhasználható pilóta nélküli űreszközökkel kapcsolatos technológiák fejlesztésére hozták létre.
Legvalószínűbb azonban az első opció. Az X-37B méretes (2.1 m x 1.2 m), az űrben kinyitható ajtókkal takart rakterében meglehetősen sok szenzor beszerelhető: többek között ELINT (elektronikus hírszerző), COMINT (távközlési hírszerző), SIGINT (rádióelektronikai hírszerző) rendszerek, hagyományos és termokamerák, illetve különféle célú, többek között SAR (szintetikus apertúrájú) radarok közül válogathatnak a bevetés tervezői.
A fentiek segítségével begyűjtött információkat a mini űrrepülőgép valós időben képes átjátszani a földi irányító állomásra műholdas adatkapcsolaton keresztül.
A felderítő szerepkör valószínűségét támasztja az is alá, hogy az OTV (Orbital Test Vehicle) néven is ismert eszközt a második küldetése során például olyan pályára küldték, ahonnan az ráláthatott Kína, Pakisztán, Irán és Észak-Korea területére. Ráadásul különleges bevonatának köszönhetően a Földről a legerősebb távcsövek is csak nehezen észlelik, így nem is lehet az átrepülésére felkészülni, ellentétben például az ismert pályákon repülő kémműholdakkal. Ez utóbbiak esetében bevett gyakorlat, hogy átrepülésük előtt a rejtegetni való dolgokat egyszerűen fedett helyre vontatják, vagy éppen álcázzák.