© TASZSZ

Ezt a hajót tényleg megátkozták! Tűz pusztított az Admiral Kuznyecovon

2019-12-15Katonai repülés

Csak pár napja számoltunk be az orosz repülőgép-hordozó javítási munkáiról, de most az élet ismét átírta a hajóval kapcsolatos tennivalók listáját, hiszen immár egy komoly tűzeset okozta károk elhárításáról is intézkedniük kell a tengerészeknek

December 12-én tűz ütött ugyanis ki a pályafutását 1982-ben még Riga néven kezdő hajó gyomrában, miközben a murmanszki 35. számú hajójavító üzemben a javításán, illetve modernizációján dolgoztak a munkások. A lángok a hajó orr részében lévő energiaellátó helyiségben hegesztés közben keletkeztek. A kialakuló tűzvészben nagyjából tíz személy megsérült, hárman pedig az életüket vesztették.



A javítás alatt álló orosz hajókon és tengeralattjárókon egyébként egyáltalán nem ritka a tűzeset, de azért ami a Kuznyecovot sújtó sorozatos csapásokat illeti, ez már tényleg döbbenetes.

A hordozó egész pályafutását folytonos kudarcok kísérték, amit a szíriai rendteremtésben való részvétele csak betetőzött: az oroszok egyetlen úszó repülőtere ugyanis meglehetősen leszerepelt, hiszen két vadászbombázóját is elvesztette, a fékező drótkötélrendszer hibájából.

A Kuznyecov szíriai bevetésének egyik viharos pillanata   © nortwolf-sam.livejournal



Ennek hatására az illetékesek végre belátták, hogy a hajó alapos modernizációja immár elkerülhetetlen.

A hatalmas projekt elvégzéséhez a hordozót Oroszország legnagyobb úszó dokkjába, a PD-50-esbe vontatták, hogy a hajó vízvonal alatti részein is el lehessen végezni a szükséges javítási munkálatokat.



Itt történt a baj, 2018. október 29-én a dokk ugyanis megbillent, majd elsüllyedt, aminek következtében egy 70 tonnás toronydaru rádőlt a hajóra, 4-5 méteres lyukat ütve a fedélzeten. A PD-50 teljesen elmerült, a Kuznyecov viszont szerencsére megmenekült.

De ez még nem volt elég, nagyjából egy évvel az eset után most tűz pusztított a hajó gyomrában .....


Kolom Dávid (kolom.david@aerotech.hu)
TETSZETT A CIKK? AJÁNLD MÁSOKNAK IS!

Hogy ne maradj le semmiről ami a levegőben történik, lájkold az AeroTech Facebook-oldalát!

HASONLÓ TÉMÁJÚ KORÁBBI HÍREINK:

Friss hírek

Copyright © 2018 by AeroTech Media