Az 1977-ben szolgálatba állított Harpoonokat váltó AGM-158C LRASM szárnyas rakéták első hordozói az USAF B-1B stratégiai bombázói voltak - melyek már egy éve alkalmazhatják az új fegyvert -, de pár hete már a Navy Lódarazsai is számolhatnak vele
A Harpoon utódjának szánt AGM-158C LRASM fejlesztése 2009-ben kezdődött, és az immár a haditengerészet F/A-18E/F Super Hornet vadászbombázóin is elérte az alapszintű bevethetőség (IOC) státuszát.
Az AGM-158-as gázturbinás meghajtású, csökkentett észlelhetőségű szárnyas rakéta-család harmadik tagjának számító LRASM (Long Range Anti-Ship Missile) talán legfontosabb jellemzője, hogy az ellenség intenzív elektronikus zavarótevékenysége közepette is megállja a helyét, azaz nagy eséllyel semmisíti meg a számára kijelölt objektumokat.
A fegyver elődeitől eltérően csak minimális mértékben támaszkodik a GPS navigációs hálózat segítségére, illetve az indító platformmal kapcsolatot biztosító adat-összeköttetésre.
Önirányító és szenzor rendszerei - melyeket a BAE Systems tervezett - számos komponensből állnak: integrált, és kellően zavarvédett GPS/INS navigáció, passzív rádiófrekvenciás szenzor, képalkotó infravörös érzékelő automata célpont azonosítóval, datalink, továbbá radar-besugárzásjelző berendezés alkotja azt.
A felsorolt szenzoroktól érkező információkból egy mesterséges intelligencia szoftver szűri ki a lényeget, és biztosítja, hogy a LRASM sikeresen megtalálja célpontját.
A szubszonikus sebességű fegyver első tesztindítására 2013 augusztusában került sor egy B-1B Lancer bombázó fedélzetéről. A siker teljes volt: az LRASM a cél felé repülve kb. félúton járt, mikor az előre beprogramozott útvonalrepülésről átkapcsolt autonóm önirányításra. A célterületen tartózkodó három hajó közül önállóan kiválasztotta célját, és pontosan a kijelölt helyen találta el azt.
Az LRASM nem csak légi indítású változatban lesz elérhető, hanem a hadihajók függőleges indítóiból startoló verzióként is.