© Viking Aero Images

Elvégezte első repülését a Boeing által épített F-15EX, a Sasok új generációjának mintapéldánya

2021-02-03Katonai repülés

A 80-as években kifejlesztett F-15E Strike Eagle következő generációjának számító EX első példánya február másodikán emelkedett levegőbe a Boeing St. Louis-i gyárának betonjáról

Az amerikai Sasokat még most sem lehet leírni! 48 évvel az F-15A, azaz az alapváltozat-, illetve 34 évvel a F-15E Strike Eagle, vagyis a kétüléses csapásmérő kivitel első repülését követően ugyanis megérkezett az utóbbi közvetlen leszármazottjának tekinthető EX verzió.


A negyedik generációs F-15-öst az ötödik generációs gépek világába átmentő típusváltozatból az USAF 2020 nyarán 1.2 milliárd dollár értékben nyolc példányt rendelt, és már 2021-re is el van különítve további 12 példányra elegendő zöldhasú.

Ez azonban csak a kezdet, hiszen a várakozások szerint a következő 4 év alatt összesen 72 darab EX-et rendel majd a légierő, hosszabb távon pedig akár 150-re is felmehet a szuper Sasok példányszáma.



Bár a következő években nagyobb lendületet vesz majd az F-15E Strike Eagle újabb generációjának számító típus beszerzése, de azért az irányvonal egyértelmű: a Pentagon továbbra is az ötödik generációs F-35-ösöket preferálja, hiszen csak a 2020-as költségvetési kérelmében 48 ilyen vasmadár megvásárlását irányozta elő.

A már egy ideje lebegtetett Sas-beszerzést egyébként több, leszerelt USAF pilóta is bírálta, arra hivatkozva, hogy a 60-as évek végén tervezett vasmadár még egy gyökeres korszerűsítés után sem lesz képes felvenni a versenyt egy ötödik generációs típussal. Bár egy afganisztáni vagy szíriai jellegű konfliktusban tökéletesen megállnák a helyüket, a távolabbi jövőben a kínaiakkal vagy az oroszokkal esetleg kirobbanó háborúban már kevés esélyük lenne.

© Viking Aero Images



Akárhogy is, a most először levegőbe emelkedett F-15EX igazán potens harci gépnek ígérkezik, várhatóan jól kiegészíti majd az ötödik generációs F-35 Lightning II és F-22 Raptor típusokat, és azokkal teljes mértékben kompatibilis lesz. Az új Eagle konfigurációja részben már ismert: a pilótafülkében nagyméretű LCD kijelző, a hajózó fején D-JHMCS sisakkijelző és célzó rendszer, a gép orrában pedig APG-82 AESA radar emeli csúcsszintre a típusváltozat képességeit.

A kétfős személyzet elé pakolt egy-egy Large Area Display (LAD) az F-15EX egyik leglátványosabb eleme. Az F-15 iPad-ként is emlegetett eszköz gyökeresen megváltoztatja a pilóta és a fegyverkezelő munkakörülményeit: a 10x19 colos kijelzőt szabadon konfigurálhatják, a különféle információcsoportok részére külön ablakokat hozhatnak létre rajta, ahogy az adott misszió vagy saját kényelmük azt megkívánja. Ebben segíti őket, hogy a LAD tartalma nem csak érintéssel menedzselhető, hanem a gázkaron és a kormányon elhelyezett HOTAS (Hands-On Throttle-And-Stick) kapcsolókkal is.

Az újgenerációs F-15-ösök Large Area Display-el ellátott pilótafülkéje   © Boeing



Érdekes módon a HUD (Head-Up Display) esetében a tervezők nem törekedtek a méretnövelésre, sőt a szemmagasságú kijelző a régi F-15E Strike Eagle-höz képest még kissé össze is ment. Ám erre is van logikus magyarázat: az egykor kulcsfontosságú eszköz szerepe évek óta egyre csökken, köszönhetően a sisakkijelzők terjedésének. Az új Sasok esetében a D-JHMCS (Digital Joint Helmet-Mounted Cueing System) veszi el a HUD kenyerét, különösen a taktikai információk megjelenítése terén. Ennek ellenére az F-15EX-be telepített, a BAE Systems által kifejlesztett Low Profile HUD (LiteHUD) nevet viselő kijelző technológiai színvonalban magasan az előd készülék fölött jár, jelentősen nőtt például a felbontása (1280H x 1024W), ugyanakkor csökkent a tömege.

Ezeken túlmenően EPAWSS (Eagle Passive Active Warning Survivability System), azaz integrált ECM (Electronic Countermeasure - elektronikus zavaróberendezés) és EW (Electronic Warfare - elektronikai hadviselés) rendszer, Legion infravörös célfelderítő és követő (IRST) konténer, illetve az ötödik generációs típusokkal történő együttműködés alapját jelentő kibővített datalink fokozza az EX változatú Sas tudását.


Bedőcs Tibor (bedocs.tibor@aerotech.hu)
TETSZETT A CIKK? AJÁNLD MÁSOKNAK IS!

Hogy ne maradj le semmiről ami a levegőben történik, lájkold az AeroTech Facebook-oldalát!

HASONLÓ TÉMÁJÚ KORÁBBI HÍREINK:

Friss hírek

Copyright © 2018 by AeroTech Media