Vörös csillagos Szu-24M Fencer   © Ilja Szolovej

A Migek után most egy Szuhoj került sorra! Lezuhant az Orosz Légierő Szu-24 Fencer harci gépe

2021-08-30Katonai repülés

A változtatható szárnynyilazású vasmadár egy hónapon belül már az oroszok hatodik katonai gépe, ami katasztrófát szenvedett

A vörös csillagos Szu-24-es Perm városától mintegy 100 kilométerre, augusztus 27-én zuhant le. A kétfős személyzet katapultált, és a rendelkezésre álló információk szerint a mentőcsapatok ki is hozták őket a baleset erdővel borított helyszínéről.

Az elmúlt évtizedben ez már a kilencedik balesetben megsemmisült orosz Fencer, és bár a hidegháborús eredetű masina katasztrófája ezúttal nem követelt emberéletet, tíz év alatt nyolc pilóta halálát okozta a típus.

De nem csak a Szu-24-es baleseti statisztikája hízott ismét az elmúlt hét péntekén, hanem maga az Orosz Légierő sem tud kivergődni az egy hónapja kezdődött katasztrófalavinából, mely immár hat gépet érint.

A szomorú láncolatot július 31-én egy Szu-35 Flanker nyitotta, de esetében a pilóta legalább megmenekült. Nem úgy a törököknél tüzet oltó, szintén légierős Be-200-as nyolcfős személyzete, melynek augusztus 14-én esélye sem volt túlélni a hegyoldalnak csapódást.

Az amfíbiát az Il-112V teherszállító prototípusának lezuhanása követte (igaz, ez nem a légierő gépe volt), mely három ember halálát okozta.

Az Iljusin után két MiG-29SzMT következett: augusztus 18-án az egyik nagyvas katasztrófája a pilóta halálát okozta, míg társa augusztus 23-án karbantartási munkák közben a földön gyulladt ki.


Bedőcs Tibor (bedocs.tibor@aerotech.hu)
TETSZETT A CIKK? AJÁNLD MÁSOKNAK IS!

Hogy ne maradj le semmiről ami a levegőben történik, lájkold az AeroTech Facebook-oldalát!

HASONLÓ TÉMÁJÚ KORÁBBI HÍREINK:

Friss hírek

Copyright © 2018 by AeroTech Media