A lehetséges európai jövő   © Dassault

Nem szűnnek a problémák a következő generációs európai vadászbombázó fejlesztése körül!

2022-06-16Katonai repülés

A francia, német és spanyol védelmi miniszter 2019-ben írta alá az Eurofighter és a Rafale utódjának szánt szerkezet létrehozásáról szóló egyezményt; a program résztvevőinek a munkamegosztással kapcsolatban azonban már hónapok óta tart a vitája

Mintha csak ismételné önmagát a történelem: Európában 1983-ban négy nemzet közösen vágott bele a Future European Fighter Aircraft programba, hogy létrehozzák a Tornado és a Mirage utódját, illetve a kontinensünkön rendszerbe álló amerikai eredetű repülőgépek alternatív váltótípusát. Most már tudjuk, ez nem sikerült.

A franciák ugyanis otthagyták a fejlesztői csoportosulást, így földrészünk a Rafale és az Eurofighter Typhoon képében egy igazán jó képességű vadászbombázó helyett két, az amerikai konkurenciánál gyengébb típussal gazdagodott. A párhuzamos fejlesztés felesleges erőforrás pocséklással járt, ráadásul a két vasmadár darabára igencsak magas lett az alacsony legyártott példányszám miatt, olyannyira, hogy azoknál még az egy generációval fejlettebb, alacsony észlelhetőségű amerikai csúcsvadász, az F-35 Lightning II is olcsóbb.

Nemrég azonban lehetőség adódott a csorba kiküszöbölésére. Az elmúlt években az Eurofighter és a Rafale típusok utódjának szánt közös, hatodik generációs harci gép programja hozta lázba az európai hadiipart. A francia, német, spanyol részvétellel zajló fejlesztés előkészítése FCAS (Future Combat Air System) néven 2017-ben, még igazán nagy egyetértésben indult.....



A közös program végeredménye valamikor 2040 környékén állhat rendszerbe, de nem csak egy önálló vasmadárként, hanem az NGWS (Next Generation Weapons System - Következő Generációs Fegyverrendszer) részeként.

A széthúzás azonban, melynek okai meglehetősen szerteágazóak, már kb. egy éve felütötte fejét!

Először is, a Dassault és az Airbus közti korábbi 50-50 százalékos munkamegosztás a spanyoloknak az FCAS programba történő belépésével 33-33-33 százalékosra módosult, de mivel Madrid mögött is az Airbus áll, az európai repülőgépgyártó óriás összesen 66 százalékot birtokol a projektből. A franciáknak viszont fáj a csekélyke 33 százalékos részarány, ami a programmal kapcsolatos érdekérvényesítő képességüket is hasonló szintre redukálja.

A gallok másik nagy szívfájdalmának a leendő harci gép technológiai megoldásaihoz, fedélzeti berendezéseihez kapcsolódó szellemi tulajdon kérdése tűnik. Jelen állás szerint minden résztvevő ország minden kifejlesztett berendezésre teljes rálátással rendelkezik majd (nem lesz előttük ipari titok). A franciák viszont nem szívesen tennék közkincsé az óriási, 70 éve halmozódó technológiai tudásukat: most állítólag a demonstrátorhoz szánt repülésirányító rendszernek - melyet ők fognak szállítani - az Airbus számára láthatóvá tétele ellen ágálnak. Ez valamennyire érthető is, mivel a Dassault és az Airbus a Rafale, illetve az Eurofighter vadászbombázók kapcsán egymás konkurensei is; az utóbbi vasmadárhoz ugyanis a légibuszairól ismert cég szállítja a repülésirányító rendszert.

Az egyet nem értés a program kutatás-fejlesztéssel kapcsolatos fázisának a beindítását akadályozza. Az 1B jelű folyamat élesítésének megakadása miatt most már biztos, hogy megcsúszik az egész projekt. A korábbi elképzelések a vadászbombázó demonstrátorának első repülését 2027-re, a szériaváltozat terveinek véglegesítését 2030-ra, az európai csúcsvadász rendszerbe állítását pedig 2040-re datálták. Ez utóbbit a Dassault elnöke a napokban tett nyilatkozatában már inkább 2050-re helyezte.


Kolom Dávid (kolom.david@aerotech.hu)
TETSZETT A CIKK? AJÁNLD MÁSOKNAK IS!

Hogy ne maradj le semmiről ami a levegőben történik, lájkold az AeroTech Facebook-oldalát!

HASONLÓ TÉMÁJÚ KORÁBBI HÍREINK:

Friss hírek

Copyright © 2018 by AeroTech Media