Halad az F-15E flotta modernizálása, most éppen a gépek GPS-ének zavarállóvá tételén ügyködnek

A csapásmérésre kihegyezett Sas prototípusa 1980-ban végezte el első repülését; a típus még legalább a következő évtized közepéig szolgálja majd az USA érdekeit, melynek légiereje nem hagyja leértékelődni a harci gép tudásszintjét

Az F-15E Strike Eagle nem az egyedüli típus, melynek negyedik generációsként meg kell találnia helyét az ötödik generációs világban. Az alacsony észlelhetőségű harci gépek magas ára miatt a legtöbb légierő hosszabb távon is számol a régi tervezésű vasmadarak fedélzeti rendszereiket tekintve gyökeresen megújított változatainak üzemben tartásával. Így a Csapásmérő Sasok még hosszú ideig az új Fulcrum és Flanker verziók, az Eurokacsák, a Szuper Lódarazsak, vagy éppen a kínai J sorozat társaságában szelhetik az égi országutakat.

Ahhoz azonban, hogy sikeresen helytálljanak, komoly erőfeszítés szükségeltetik. Tudják ezt az USAF vezetői is, nem véletlen tehát, hogy az elmúlt években a szervezet keményen beleállt a Strike Eagle flotta képességeinek felfejlesztésébe.

Egy pár hete a BAE Systems céggel tető alá hozott 13 millió dolláros szerződés a Csapásmérő Sasok GPS navigációs rendszerének zavarállóságát hívatott megteremteni.

Az orosz (és ne feledkezzünk meg a kínairól sem) rádióelektronikai hadviselésben végbement jelentős fejlődés miatt a műholdakra alapozott pozíciómeghatározás - annak zavarhatósága miatt - már nem túl üzembiztos.

Legalábbis az eredeti műszaki tartalommal!

Az USAF F-15E flottájába beépítendő, a brit gyökerű világcég által gyártott DIGAR (Digital GPS Anti-jam Receiver) rendszer ugyanis orvosolja az eredeti GPS vevő hiányosságait.

A zavarásbiztos GPS navigáció elősegítésére több módszert is kidolgoztak az elmúlt években.

Az egyik ilyen lehetőség a CRPA (Controlled Reception Pattern Antennas). Ez egy több elemből álló antennacsoport, mely azt használja ki, hogy a valós GPS szignál és a zavaró jel általában nem azonos irányból érkezik a vevőhöz. A CRPA irányérzékeny szűrők alkalmazásával ezt a két adást szétválasztja, majd beazonosítja a valós jelfolyamot, és csak azt engedi be a GPS vevőbe.

Az ellenséges zavarás kiküszöbölésére ott van még a GPS műholdak által sugárzott M-Code is, mely a normál jelhez képest sokkal nehezebben zavarható. Ennek vétele érdekében csak a GPS vevőt kell némileg áthangolni.



A Strike Eagle műholdnavigációs rendszerének zavarállóvá tételén túl az USAF persze más területeken is ráfeküdt a típus modernizációjára.

Javában zajlik például a régi APG-70-es lokátorok kiváltása a Raytheon APG-82(V)1 AESA radarral, és megkezdődött már az új elektronikus önvédelmi rendszer, az EPAWSS (Eagle Passive Active Warning Survivability System) telepítése is.

Az F-15E flotta megkapja majd a Lockheed Martin által kifejlesztett Legion infravörös célfelderítő és követő (IRST) konténert, mely levegő-levegő és levegő-föld viszonylatban egyaránt kibővíti a típus lehetőségeit.

És persze jönnek az új fegyverek: a Quicksink projekt keretében tavaly óta zajlik a vízfelszíni mozgó célok ellen bevethető, a szokásos INS/GPS irányítási rendszeren túl még további extra rávezetési módszerekkel is ellátott GBU-31/B Joint Direct Attack Munitions (JDAM) siklóbombák tesztelése; ezen felül az egyik legfrissebb függesztmény a GBU-39/B SDB I siklóbomba; a precíziós eszközből 36 darabot képes levegőbe emelni a típus, de érkezik majd az APKWS II (Advanced Precision Kill Weapon System) is, mely a Hydra-70 nemirányítható rakéta lézeres irányítófejjel ellátott precíziós változata.