Egy kivénhedt csatahajó ellen küldték a brit Eurofighter Typhoon vadászbombázókat

Az amerikai - brit Atlantic Thunder 22 hadgyakorlat szeptember 1-12. között zajlott Skócia északnyugati partjainak közelében. A manőver csúcspontjára szeptember 7-én került sor: ez volt SINKEX (SINKing EXercise), melynek keretében a US Navy leselejtezett hajóját, a USS Boone fregattot kellett hullámsírba küldeni.

Az 1980-ban vízre bocsájtott, majd 2012-ig az Amerikai Haditengerészet kötelékében szolgált járműnek többszörös csapást kellett elszenvednie, mielőtt végső nyughelyére merült: az angol és amerikai vízfelszíni hajóegységek mellett az USAF F-15E Strike Eagle, a US Navy P-8 Poseidon, a RAF Eurofighter Typoon harci gépei támadták különféle fegyverekkel.

Az utóbbi típus repüléstörténeti jelentőségű tettet hajtott végre, hiszen RAF üzemeltetésű példány most először járult hozzá egy hadihajó elsüllyesztéséhez.

A kacsaszárnyas vasmadár a csapást egy 227 kg-os Paveway IV típusú, lézeres és műholdas kettős irányítással rendelkező bombával hajtotta végre, melynek célravezetését egy brit Wildcat helikopter végezte.

A fenti akció az elsőségen túl azért is kitüntetett figyelmet érdemel, mivel jelzi, hogy a brit-német-spanyol eredetű eurokacsa végre teljesen átvehette a 2019-ben nyugdíjazott brit Tornadók feladatkörét.

A staféta átadása azonban nem volt sima ügy: a Typhoon a földi (és vízfelszíni) célok elleni képesség terén sokáig nyomába sem ért a hidegháborús veteránnak, így komoly továbbfejlesztésre volt szüksége.

A két típus sokáig ellentmondásos helyzetét legjobban talán a RAF 2015 végén megkezdett szíriai szerepvállalása tükrözi.



Az Iszlám Állam Szíriában lévő egységei ellen a britek 2015 decemberében Tornado vadászbombázókkal kezdték meg a csapásmérő bevetéseket, mivel az amúgy jóval modernebb Eurofighterek - csaknem 10 évvel a rendszerbe állításuk után - még nem rendelkeztek kielégítő földi célok elleni kapacitással.

A briteknek a változtatható szárnynyilazású gépeiket azonban az Orosz Légierő vadászgépeinek szíriai megjelenése által keltett biztonsági kockázat miatt hat Eurofighter Typhoon vadászgéppel is meg kellett támogatniuk, hogy azok a bevetések során légi fedezetet nyújtsanak a 70-es évek elején tervezett vasmadarak számára.

Ebből is látszik, hogy a két típus önállóan képtelen volt korszerű légvédelmi rendszerekkel telített környezetben hatékony csapásmérő bevetéseket végrehajtani: a Tornadoknak szüksége volt a csúcstechnológiával felszerelt Typhoonokra, melyek a Captor radarjuk és a PIRATE infravörös felderítő rendszerük segítségével megszerzett (no meg az AWACS-ek által kiegészített) információkból nyert légi helyzetképük révén sokkal jobban átlátták a harcmezőn uralkodó állapotokat, mint az öreg csatalovak. Az előbb említett szenzoroktól származó adatokat ugyanis a Typhoon fedélzeti számítógépei egyetlen nagy valós idejű hadműveleti információs helyzetképpé mixelték össze, melyet aztán a pilótafülke egyik kijelzőjére vetítettek ki.

Ezt az összesített földi/légi helyzetképet aztán a Typhoonok datalinken keresztül átküldték a Tornadok pilótái előtt lévő megjelenítőkre, akik így jobban áttekinthették a pillanatnyi szituációt, ami egy éles bevetés során, mikor gyorsan kell életbevágó döntéseket hozni, egyáltalán nem mellékes.

Az Eurofighter Typhoonok viszont a 2015-ös szíriai szerepvállalás idején a földi célok elleni szerepkörben még igencsak gyengélkedtek, melynek feljavításához a brit BAE Systems hadiipari óriás egy háromlépcsős képességnövelési program, a Project Centurion keretében látott hozzá.

Első lépésként (P1E) integrálták az Eurofighterek fegyverzetébe a Raytheon Paveway IV lézeres és műholdas kettős irányítással rendelkező bombát.

A második fázis (P2E) keretében az MBDA Meteor légiharc-rakéta és a Storm Shadow földi célok elleni szárnyas rakéta illesztésének előkészítését végezték el.