Finnország partjainak közelében pótolja egy F-22 Raptor az elégetett üzemanyagát   © USAF / Luke Milano

Raptorok segítségével teszteli az USAF a hatodik generációs vadászgépekhez szánt technológiákat

2022-10-27Katonai repülés

A jövő amerikai harci gépének a legendás X sorozatba illeszkedő kísérleti változatát már javában tesztelik, sőt már megkezdődött a szériaváltozat fejlesztése is. A projektből még a lassan kiöregedő F-22-esek is hasznot húzhatnak

A Pentagon szigorúan védett irodáiban az USA hadseregének fejesei már évek óta az F-22-es és az F-35-ös harci gépeken túli világot tervezgetik, melyet az NGAD (Next Generation Air Dominance), vagyis a hatodik generációs (6G) vadászbombázó fog uralni.

Mind az USAF, mind pedig a US Navy részére fut ilyen program (ez utóbbinál F/A-XX néven is emlegetik), melyekről egészen a közelmúltig úgy tűnt, még nagyon a kezdeti stádiumban vannak. 2020 szeptemberében aztán robbant a bomba hír, hogy az USAF már javában tesztel két ilyen szerkezetet.

Egyikük a Northrop Grumman 2021. novemberi, lent is látható promó videójában grafikaként már fel is tűnt. (a kép bal oldalán)


Mint az a Pentagon 2023-as költségvetési tervezetéből kiderül, az NGAD részére kiérlelés alatt álló egyes technológiák próbáit F-22-esek segítségével végzik. Az ötödik generációs ragadozók pedig még akár hasznot is húzhatnak mindebből, hiszen ezek a fejlesztések megjelenhetnek a teljes flottán, tovább erősítve képességeiket a feltörekvő kínai vasmadarakkal szemben a még a tervek szerint hátralévő egy évtizednyi szolgálati idejük alatt.

© USAF



Az új technológiák leglátványosabbika az a fémesen tükröződő hatású bevonat, melyből háromféle is tesztelés alatt áll. Az ezt viselő gépeket (nem csak F-22-eseket, de F-35-ös és F-117-es harci masinákat is) az USAF kísérleti központjai körül őgyelgő spotterek az utóbbi időszakban már többször is lencsevégre kapták. A különleges matéria a feltételezések szerint nem is annyira a repülőgépek radarkeresztmetszetének további csökkentésére szolgál, hanem a sárkányszerkezetük infravörös kisugárzásának visszaszorítására.

Az új bevonatot viselő F-22-es   © James Reeder



Valószínűleg az IRST (Infrared Search and Track) szenzorcsomag megjelenése is hasznára válik majd mind a Raptornak, mind pedig az új NGAD típusnak. Segítségével a gépek rejtetten, árulkodó radarkisugárzás nélkül közelíthetik meg áldozatukat. Ilyen eszközt egyébként eredetileg is terveztek az F-22-eshez, ám az végül - az oldalra néző radarral egyetemben - a spórolás áldozatává vált.

Az egység lopakodósított konténerbe csomagolva jelenik majd meg a Raptorokon. Egy ilyen konfigurációjú tesztgépet az idén februárban már lencsevégre is kaptak a kaliforniai spotterek.

Vélhetőleg az új IRST konténerrel felszerelt Raptor   © James Reeder



Az IRST mellett egy másik konténer felbukkanása is várható a típuson, mely az EW (Elektronikai Hadviselés) képesség megerősítését szolgálja majd.

Rendkívül fontosnak tűnik a kínai ötödik generációs típusokkal szemben a távoli csendes-óceáni térségben megvívandó légi ütközetek sikeres kivitelezéséhez a fejlesztés alatt álló, csökkentett észlelhetőségű, aerodinamikailag tökéletesített pót-üzemanyagtartály, illetve a hozzá tervezett rögzítő pilon. Az LDTP (Low Drag Tank and Pylon) F-22-eseken történő alkalmazását a már említett 2023-as költségvetési tervezet is kulcsfontosságúnak tartja.

LDTP üzemanyagtartályok, illetve IRST és/vagy EW konténerek az F-22-esek szárnyai alatt   © USAF



Ez a technológia természetesen az NGAD szárnyai alatt is helyet kaphat majd.

Az USAF jelenlegi csúcstípusának minősülő F-22 Raptor a következő évtizedben már negyvenéves lesz. A nem túl nagy számban üzemelő vasmadártól az Egyesült Államok légiereje az NGAD megjelenését követően szabadulni akar, de addig is, a Kongresszusnál kijártak számára egy korszerűsítési programot, illetve élettartam hosszabbítást.

A 11.9 milliárd dolláros projekt keretében többek között új szenzorokkal, eszközökkel és fegyverekkel látják el a típust. Ezek egy része lesz a fent felsorolt, részben az NGAD számára létrehozott portfólió.


Bedőcs Tibor (bedocs.tibor@aerotech.hu)
TETSZETT A CIKK? AJÁNLD MÁSOKNAK IS!

Hogy ne maradj le semmiről ami a levegőben történik, lájkold az AeroTech Facebook-oldalát!

HASONLÓ TÉMÁJÚ KORÁBBI HÍREINK:

Friss hírek

Copyright © 2018 by AeroTech Media