Szárnyas rakétát indít egy Tu-95 Bear   © MoD

Kiürültek az orosz fegyverraktárak, már az atomtöltettől megfosztott szárnyas rakétákat is bevetik

2022-11-28Katonai repülés

November közepén az ukrán légvédelem több olyan orosz szárnyas rakétát is lelőtt, melyeket eredetileg nukleáris harcirésszel felszerelve NATO célok megsemmisítésére építettek a szovjetek

Az elmúlt hónapokban nyilvánosságra került nyugati hírszerzői jelentések szerint az orosz hadsereg irányítható -, illetve szárnyas rakéta arzenáljának a jelentős részét ellövöldözte az ukrajnai háború során. A már a műveletek első napján is kiemelt szerepet kapott 3M14 Kalibr mennyisége például állítólag aggodalomra okot adó szintre süllyedt, de a 9K720 Iszkander-M ballisztikus rakéták nagy százalékát is elhasználták.

Ugyancsak megfogyatkozott a Tu-95MSz Bear és a Tu-160 Blackjack stratégiai bombázók által bevethető (már Szíriában is jó pár példányban elhasznált) H-101-es szárnyas rakéta állománya is.

Bár az Ukrajna ellen bevetett rakétatípusok készleteinek egy része még megvan - tehát lenne még mivel folytatni a háborút - azokat immár nem igazán illendő felhasználni, hiszen felélésük Oroszország védelmi és támadó képességének igencsak keresztbe tenne; lehet ugyanis olyan ellenséges állam, mely csak erre az alkalomra várna, hogy megráncigálja Moszkva bajszát.



Az orosz hadsereg siralmas (fegyver)utánpótlási helyzetét mi sem jelzi jobban, minthogy november közepén az ukrán légvédelem több olyan H-55-ös szárnyas rakétát is levadászott, melyeket a szovjet korszakban eredetileg amerikai és nyugat-európai célok elleni atomcsapásra építettek. A Kijev ellen indított háborúban persze nukleáris töltet nélkül vetették be őket; harcirészüket viszont nem pótolták hagyományos pusztító fejjel, ezért nem túl hatásosak, de becsapódáskor (roncsdarabként vagy egyben) azért okozhatnak károkat. Ráadásul a légvédelem is feleslegesen pazarolja rájuk az erejét.

A H-55-ös szárnyas rakétát a 70-es évek közepén fejlesztették ki a szovjetek. A NATO által AS-15 Kent néven jegyzett fegyver hatótávolsága hozzávetőlegesen 2500 km. 200 Kilotonna hatóerejű nukleáris töltetett hordoz, melyet tehetetlenségi (INS - Inertial Navigation System) és a fontosabb tereptárgyakat felismerő TERCOM (Terrain Contour Matching) navigációs rendszer segítségével igyekszik pontosan célba juttatni.

Tolóerejét egy gázturbinás sugárhajtómű biztosítja.

A H-55-ös sorozatgyártását az Ukrajna területén lévő Harkivban 1980-ban indították be a szovjetek. Nagyjából 2500 példány épült belőle, amibe már beleértendő a megnövelt hatótávolságú SzM verzió is.

A Tu-95MSz Bear és a Tu-160 Blackjack által bevethető fegyver napjainkban már elavultnak tekinthető. Szerepét a radarok által nehezen észlelhető, sokkal korszerűbb irányítási rendszerrel felszerelt H-101/102 páros vette át. (Az utóbbi a nukleáris harcirésszel felszerelt változat.)

H-555-ös egy Medve árnyékában    © MoD



A hidegháború végeztével a H-55-ösök egy töredéknyi részét (a források negyven körüli példányt említenek) átépítették. Ezek nukleáris töltetüktől megszabadítva, hagyományos harcirésszel ellátva, precízebb navigációs rendszerrel felszerelve H-555 néven álltak szolgálatba.


Magocsi Gábor (magocsi.gabor@aerotech.hu)
TETSZETT A CIKK? AJÁNLD MÁSOKNAK IS!

Hogy ne maradj le semmiről ami a levegőben történik, lájkold az AeroTech Facebook-oldalát!

HASONLÓ TÉMÁJÚ KORÁBBI HÍREINK:

Friss hírek

Copyright © 2018 by AeroTech Media