Szu-35 Flanker    © Alekszander Markin

Szuhoj Szu-35 Flanker vadászbombázókra cseréli amerikai eredetű ikonikus harci gépeit Irán

2023-03-13Katonai repülés

Nem kétséges, a perzsa állam légiereje jelentős vérfrissítésre szorul; az új gépek beszerzéséről immár a szerződés is megszületett

Oroszország - eléggé meglepő, és számára megalázó módon - az elmúlt évben Irán egyik fő fegyvervásárlójává vált, az ukrán háborúhoz a nagy mennyiségben beszerzett pilóta nélküli repülőgépek miatt.

Az elmúlt hónapokban azonban már egy ellenkező irányú fegyverszállítási projekt is formálódni kezdett. Ennek alanya a Szu-35 Flanker vadászbombázó, mely - a minimális példányszámban épült Szu-57 Felont leszámítva - a vörös csillagos erők legpotensebbnek számító vasmadara.

Az amerikai szankciók által sújtott Irán már évek óta próbál korszerű haditechnikához jutni, de eddig egyetlen lehetséges beszállító ország sem akart szembekerülni emiatt az USA-val. A 2022 tavaszán Ukrajna ellen háborúba kezdő Oroszországnak azonban most már nem kell törődnie ilyesmivel, hiszen a meglévő büntetőintézkedéseknél súlyosabbat már úgysem kaphat a nyakába, úgyhogy nyugodtan bevállalhat egy-két perzsa fegyverügyletet.

Bár pár éve az IRIAF (Islamic Republic of Iran Air Force) még a kétüléses Szu-30MK megvásárlásán gondolkozott, mára már fordult a kocka, és inkább a sokkal korszerűbb Szu-35-öst preferálja.

Az ügylet mostanra érett be, és az iráni IRIB hírügynökség jelentése szerint a napokban már a végleges szerződés is megszületett.



A Szu-27-es alapjain megalkotott típus első példányai 2014-ben álltak szolgálatba az Orosz Légierőnél. A Szu-35-ös új hajtóműveket, valamint új radart kapott. Ez utóbbi, az N035 Irbisz nevű szenzor hatalmas, 400 kilométeres felderítési távolsággal rendelkezik, és egyszerre 30 célpont követésére képes.

Az elektronikus sugáreltérítéses radar 90 centiméteres átmérőjű antennája mechanikusan is kitéríthető, így meglehetősen nagy látószöggel rendelkezik. Az eszköz hatalmas energiát vet be a célok felderítése érdekében: átlagosan 1kW, maximálisan pedig 20kW kimenő teljesítménnyel dolgozik.

Az Irbisz jó eséllyel képes detektálni az alacsony észlelhetőségű célokat is: egy 0,01 négyzetméteres radarkeresztmetszetű repülőgépet állítólag 90 kilométerről képes felderíteni. Nem árt azonban megjegyezni, hogy az amerikai F-22 Raptor ezen paramétere viszont 0.0001 négyzetméter, tehát jóval nehezebben detektálható.


Szu-35Sz Flanker
Ez a minta pólókon és más termékeken is elérhető webshopunkban



Korszerűnek számít a szélvédő elé szerelt OLSz-35-ös optikai felderítő egység is, mely infravörös érzékelőt, lézeres távolságmérőt és TV kamerát tartalmaz.

A Szuhoj komoly figyelmet fordított a gép önvédelmi képességének a megteremtésére is: azon kívül, hogy rendelkezik a szokásos infracsapda és dipolköteg kilövőkkel, a 35-öst ellátták rakéta közeledés-jelző szenzorokkal, illetve elektronikai hadviselésre szolgáló L-175V konténerekkel, melyeket a szárnyvégekre függesztve hordoznak a gépek.

Az Orosz Légierőn belül a csúcs-Flanker kapta meg elsőként az amerikai AMRAAM-el azonos kategóriájú R-77-1 jelzésű aktív radarirányítású légiharc-rakétát.

A Szu-35-öst, melynek eddig kb. 100 példányára került fel a vörös csillagos felségjelzés, a szíriai hadműveletek során is bevetették, napjainkban pedig az Ukrajna elleni műveletekben próbál helytállni; nem éppen a típus nimbuszát erősíti, hogy szigorúan elkerülik vele a légvédelemmel óvott területeket, vagyis a típus egyáltalán nem repül be a Kijev által ellenőrzött országrész fölé.

A csúcsvadász első külföldi megrendelője a Kínai Légierő volt, mely 24 példányt üzemeltet, majd aztán Egyiptom is bejelentkezett a vasmadárra.

Az USA által a fáraók földjére gyakorolt gazdasági nyomás miatt a Nílus mentére végül egyetlenegy Szuhoj sem jutott el; bár azokat legyártották, de még mindig a komszomolszki Szuhoj üzem udvarán vesztegelnek.

Az Egyiptomnak szánt Szu-35-ösök egy része a komszomolszki gyárudvaron   © GoogleEarth



Ez a 24 darab Szu-35-ös az orosz - iráni ügylet tárgya. A közel-keleti állam légierejének az új vasmadarak komoly vérfrissítést jelentenek, hiszen olyan kiöregedett harci gépek társaságába kerülnek majd (vagy éppen váltanák fel azokat) mint az amerikai eredetű F-14 Tomcat, vagy éppen az F-4 Phantom II.


Kolom Dávid (kolom.david@aerotech.hu)
TETSZETT A CIKK? AJÁNLD MÁSOKNAK IS!

Hogy ne maradj le semmiről ami a levegőben történik, lájkold az AeroTech Facebook-oldalát!

HASONLÓ TÉMÁJÚ KORÁBBI HÍREINK:

Friss hírek

Copyright © 2018 by AeroTech Media