Az USA egyik legfontosabb katonai programjának keretében létrehozott B-21 Raider a légierőnek a misztikus 51-es körzet területén található legendás palmdale-i 42-es üzemében épült; a prototípusnak még az idén levegőbe kell emelkednie
A B-21 Raider fejlesztési szerződést 2015-ben hozták tető alá. Azóta a Northrop Grumman egy nagyjából 8 ezer fős csapatot kovácsolt össze, melynek tagjai a fővállalkozó telephelyei mellett a kb. 400 beszállítónál, illetve a légierőnél tevékenykednek.
Az általuk megalkotott vasmadár a tervek szerint 2023-ban emelkedhet majd levegőbe, 2031-ben, illetve 2032-ben pedig leváltja majd a B-2-es, illetve a B-1B flottát.
És ami a legfontosabb, az új bombázót az USAF már 2025-től bevethetővé kívánja nyilvánítani!
Láthatjuk, az ütemezés meglehetősen passzentos, ráadásul betartását kissé megnehezítheti az USAF által most bejelentett, az első repülés időpontjára vonatkozó néhány hónapos csúszás.
A B-2 Spirit és a B-1B Lancer amerikai stratégiai bombázóflotta felváltására szánt B-21 Raider messze meghaladja elődei képességét. A nukleáris fegyverek bevetésére is alkalmas típus személyzet nélkül is alkalmazható lesz, és nem csak bombázó missziók végrehajtására készítik fel, hanem ISR (Intelligence, Surveillance, Reconnaissance - Hírszerzés, Megfigyelés, Felderítés) feladatokra is.