Válogatásunkat ezúttal a törökök F-16 Fighting Falcon vadászbombázójával nyitjuk. A sokak kedvencének számító amerikai típus félholddal ékesített példányainak jelentős részét az eurázsiai állam licensz alapján saját maga gyártotta
AeroTech
A Szu-57 Felon harci gépek által bevetett pilóta nélküli szerkezetek autonóm módon tevékenykednek majd, pl. felderítő vagy csapásmérő feladatkörben; az első légi robotok immár elkészültek
A CV-22B Osprey nyolc fővel a fedélzetén, egyelőre ismeretlen okok miatt veszett oda
Ukrajna lerohanását követő első hetek hatalmas repülőgép és helikopter veszteségeit leszámítva kevés olyan sötét napja volt a vörös csillagos légierőnek, mint egy májusi szombatnak
A Type 003 osztályú óriást 2022 nyarán ünnepi ceremónia keretében bocsájtották vízre; azóta a készre szerelésén dolgoznak a szakemberek, illetve megkezdték az egyes rendszereinek tesztelését
A Szuhoj komszomolszki gyárában épült gyönyörű repülőgéptípusból az idén ez már az ötödik átadott tétel
A PrSM nagy hatótávolságú, precíziós, föld-föld rakéta lehetővé teszi, hogy biztonságos távolságból támadhassák az orosz Sz-400-as SAM-okat, illetve más egyéb, nagy értékű, jól védett objektumokat; ezúttal azonban nem erre ment ki a játék
A MiG-29-es alaposan átdolgozott változatának 7 évvel ezelőtti bemutatkozását a gyártó reményeitől eltérően nem követte nemzetközi megrendelésözön, de még hazai pályán sem hozott áttörést a Fulcrum család csúcsváltozata; most élesben is tesztelik
Az ukránok Szu-24M csapásmérőjével nyitjuk válogatásunkat. Északkeleti szomszédunk 2022. február 24. előtt kb. tízet üzemeltetett a típusból, melyhez az elmúlt évben integrálták a Nyugat-Európából beszerzett Storm Shadow szárnyas rakétákat
Az Ukrajna elleni háborúban komoly szerepet vállaló, viszont súlyos veszteséget elszenvedett típusból további új építésű példányokat vehetett át a vörös csillagos szervezet
Bár az első példánya már csaknem tíz éve elvégezte első repülését, és már vagy húszra rákerült a vörös csillag, a négyhajtóműves óriás tesztelésével csak most jutottak el az előkészítetlen repülőterekről történő üzemeltetés kipróbálásához
Az orosz ötödik generációs Szu-57-es kétüléses kialakítású változatának megépítéséről már évek óta keringenek pletykák, de eddig semmi kézzelfogható bizonyíték nem volt a program létezéséről
A katonai drónok széleskörű elterjedése a General Atomics RQ-1 Predator típusával vette kezdetét; a terroristavadász utódja annak átdolgozott változata, a Gray Eagle lett, mely alapjain született meg a Mojave