Mil-tervezőiroda Mi-24 Hind
Egy ukrán Mi-24P függeszkedik © Chris LoftingA Mi-24 Hind harci helikopter a Mil-tervezőiroda fejlesztette ki a 60-as években. A forgószárnyas nagy sikernek bizonyult, hiszen azt nemcsak a szovjet légierő rendszeresítette, hanem a világ több mint 30 országába is eljutott. A gép nemcsak egy sima harci helikopter, hanem felfegyverzett katonák szállítására is képes, ami jelentősen kibővíti alkalmazhatóságának lehetőségeit. A típust még napjainkban is gyártják Mi-35-ös néven.
A harci helikopterek katonai alkalmazásának fontosságára a koreai háború során döbbent rá az Egyesült Államok, amely komoly fejlesztésekbe kezdett ezen a területen is. Ezek hatása a vietnámi háború során már érződött is, hiszen a délkelet-ázsiai hadszíntéren jelentősen megnőtt a helikopterek szerepe.
Az USA ebben az időszakban hozta létre az első olyan harci helikoptereket, melyek szállítási funkciók ellátására már nem is voltak alkalmasak, kizárólag fegyvereket hordozhattak: a Bell által kifejlesztett AH-1-es hatalmas sikernek bizonyult, hiszen legújabb változatait még napjainkban is gyártják, a Lockheed által létrehozott AH-56-os csatahelikopter viszont prototípus szinten megrekedt, viszont előkészítette a terepet az AH-64 Apache kifejlesztéséhez.
A 60-as években a szovjetek is belátták a kifejezetten harci feladatok végrehajtására alkalmas forgószárnyasok alkalmazásának szükségességét, azonban ők azt egy kissé másként képzelték el, mint az amerikaiak: az 1969-ben bemutatkozott, a Mil-tervezőiroda által kifejlesztett V-24-es deszanttérrel is rendelkezett, ahol felfegyverzett katonákat, vagy éppen hordágyon fekvő sebesülteket is szállíthattak.
A V-24-es alapjait az akkor már gyártásban lévő Mi-8-as közepes szállítóhelikopter biztosította. Igaz, azt jelentősen átdolgozták, hogy alkalmas legyen harci feladatok végrehajtására: méreteit valamelyest lecsökkentették és komoly páncélzatot kapott. Persze a fegyverzetéről sem felejtkeztek el, orrába beépített gépágyút szereltek, továbbá ellátták szárnycsonkokkal is a rakétafegyverzet felfüggesztéséhez. A sebesség növelése érdekében az új harci forgószárnyas behúzható futóműveket kapott. A típus 1969-ben emelkedett első alkalommal a levegőbe, sorozatgyártása pedig 1972-ben indult meg immár Mi-24-es néven.
Az azóta eltelt évtizedek alatt a Mi-24-es számtalan típusváltozatban épült, melyek elsősorban fedélzeti elektronikájuk, illetve fegyverzetük tekintetében különböztek egymástól. Legkorszerűbb típusváltozata már teljesen új nevet kapott: a Mi-35-ös fix futóművekkel rendelkezik, rövidebbek lettek a szárnycsonkjai, illetve megkapta a Mi-24-es utódjaként kifejlesztett MI-28-as X-alakú farokrotorjait. Természetesen a Mi-35-ös rendelkezik a típusváltozatok közül a legmodernebb elektronikával, így az már éjszaka is bevethető.
A Mi-24 Hind számtalan típusváltozatából kb. 2300 példány épült eddig, nagyjából 50 országba exportálták, így az elmúlt évtizedek szinte minden fegyveres konfliktusába kivette a részét.
Mi-24 Hind hírek Mi-35M Hind 2023-08-31 A beloruszok már nem tudták tovább halogatni az elavult Mi-24-es harci helikopter flottájuk megújítását, így 2021-ben a nagy testvérhez fordultak segítségért /2023-08-31Mi-24 Mi-35 Hind 2023-03-21 A Mi-24 Hind helikopterlegenda továbbfejlesztett Mi-35-ös változatából az Orosz Légierő már több tucatot vehetett át; a gépek önvédelmi képességét a Rosztvertol egy utólagos ráncfelvarrás keretében tovább fokozta: ezek egyike veszett oda Ukrajnában /2023-03-21Mi-24 Hind 2022-07-26 Északkeleti szomszédunk nagyon intenzíven alkalmazza a már több mint 50 éves Mi-24-es típust az orosz invázió elleni harcokban. A flotta viszont már igencsak megfogyatkozott, ezért nagyon jól jött a csehországi támogatás /2022-07-26Mi-24 Hind 2022-05-31 Északkeleti szomszédunk nagyon intenzíven alkalmazza a már több mint 50 éves Mi-24-es típust az orosz invázió elleni harcokban. A flotta viszont már igencsak megfogyatkozott, ezért most nagyon jól jött Csehország segítsége /2022-05-31Mi-24 Hind 2022-04-28 A lengyel hadsereg nagyjából harminc darabos Hind állományának tagjai 30-40 évesek, úgyhogy már erősen megérettek a cserére; az utódtípus kiválasztási folyamata most nagyot lépett előre /2022-04-28Mi-24 Hind 2022-04-04 Péntek hajnalban rajtaütés érte az Oroszországhoz tartozó Belgorod város olajtározóját; a helyszínen készült videók tanúsága szerint az akciót Mi-24-es harci helikopterek hajtották végre /2022-04-04Vitebszk Mi-8 Mi-24 Mi-35 Ka-52 A nyilvánosságra került információk alapján Putyin agresszorai meglepően sok helikoptert vesztettek el a harcok során, annak ellenére is, hogy elvileg rendelkeznek a rájuk támadó rakéták eltérítéséhez szükséges berendezéssel /2022-03-02Photo selection 2021-06-20 Mi-24P helikopterekkel nyitjuk heti válogatásunkat, majd pedig a típus utódjának szánt Mi-28N forgószárnyassal folytatjuk. Aztán merev szárnyakra váltva Eurofighter Typhoon, F-16 Fighting Falcon, Szu-25 Frogfoot és egy A-4 Skyhawk következik /2021-06-20Mi-35 Mi-24 Hind 2021-04-15 A dél-amerikai ország 2008-ban kötött megállapodást az oroszokkal 12 harci helikopter szállításáról. A több részletben átadott gépek java mára már azonban működésképtelenné vált /2021-04-15Mi-35M Hind Vityebszk 2021-03-01 A szír média az orosz védelmi minisztérium közleményére hivatkozva jelentette az esetet, hozzátéve, hogy nem harci cselekmény kényszerítette földre a forgószárnyast /2021-03-01F-15 Strike Eagle Mi-24 Hind 2021-02-15 Bár a 30 éve lezajlott Sivatagi Vihar legnagyobb figyelmet kapott eszköze a Nighthawk lopakodó volt, más, igencsak potens repülőgépek is részt vettek a harcokban, köztük az F-15E Strike Eagle, mely egy különleges légi győzelemmel tüntette ki magát /2021-02-15Mi-35M Hind Szu-30SzM Flanker 2021-01-27 A fehérorosz légierő a már korábban kézhez kapott négy Flankeren túl további igényt nyújtott be a szupermanőverező képességű típusra, de a forgószárnyas fegyvernemet sem kerülte el a modernizáció szele /2021-01-27Mi-24 Hind 2020-11-10 Az orosz védelmi minisztérium közleménye szerint a forgószárnyas az ország nyugati határának közelében, hegyvidéki területen zuhant le /2020-11-10MiG-29 Fulcrum 2020-09-09 Az egyik közösségi portálra feltett videó szerint a Fulcrum nem balesetet szenvedett, hanem lelőtték; a feltételezhetően orosz zsoldos hajózó sikeresen katapultált, majd a Líbiai Nemzeti Hadsereg Mi-24-ese kimentette a földet érés helyszínéről /2020-09-09Photo selection 2020-07-19 A nyitóképünkön is látható legendás Mi-24 Hind harci helikopter (és persze számtalan korszerűsített változata) még egészen biztosan hosszú évtizedekig szolgálja majd alkalmazóit, illetve félelmetes megjelenésével rémíti ellenfeleit /2020-07-19Mi-24 Mi-35 Hind 2020-06-29 A világszerte használt Mi-24-es harci helikopter kitűnő konstrukciója révén örökéletűnek tűnik, csupán a fegyverzetét és az elektronikus rendszereit kell időnként a kor követelményeihez igazítani /2020-06-29Mi-24 Hind 2020-03-18 A nyugat-afrikai állam haderejében üzemelő forgószárnyast közvetlenül felszállást követően érte a baleset, mely az eseményről készült fénykép alapján szerencsére nem volt túl súlyos /2020-03-18Mil Mi-35 Hind 2020-01-08 A katasztrófavédelem állományába tartozó Hind január 6-án járt pórul Sawangbendar településen, mikor pilótája elvesztette uralmát a forgószárnyas fölött; személyi sérülés szerencsére nem történt /2020-01-08Mi-35 Hind harci helikopter Szerbia 2019-12-04 A legendás Mi-24-es továbbfejlesztésével létrehozott típusváltozat déli szomszédunknak szánt négy példánya egy An-124 Ruszlan fedélzetén december 2-án érkezett meg a Belgrád melletti batajnicai légitámaszpontra /2019-12-04Nigériai Légierő Mi-24 Mi-35 Hind harci helikopter 2019-10-20 Az afrikai ország első alkalommal 2016-ban rendelt a Mi-24-es alapos korszerűsítésével létrehozott Mi-35M Hind típusból. Ezúttal hat példányt vehetett át /2019-10-20C-130 Hercules B-1B Lancer Szu-30SzM Flanker Mi-24 Hind MiG-29 Fulcrum Tu-22M3 Backfire repülőgép Az USA egyik Herculeséről készült látványos felvétellel nyitjuk válogatásunkat. Az infracsapdákat szóró gépet aztán egy másik nagyvas, egy Bone követi. A két nyugati típus utáni orosz blokkban pedig Flanker, Hind, Fulcrum és Backfire a sorrend /2019-10-13Mil Mi-24 Mi-35 Hind Indonézia harci helikopter 2019-10-13 A baleset az indonéz hadsereg megalakításának 74. jubileumi ünnepségén történt. A forgószárnyas személyzete nem számolt a Hind által keltett óriási légörvénnyel, hát meg is lett a következménye /2019-10-13Mil Mi-24 Mi-35 Hind harci helikopter Oroszország 2019-09-18 Fél évszázada senki sem gondolta volna, hogy a Mil-tervezőiroda által szűk két év alatt megtervezett és megépített harci helikoptertípus óriási siker lesz, és azt még az ezredfordulót követő évtizedekben is alkalmazni fogják /2019-09-18Mi-24 Hind harci helikopter Il-76 teherszállító repülőgép hadgyakorlat A Mi-24-esekkel biztosított, annak idején a szovjetek által Afganisztánban már alkalmazott, a le- és felszállást végző szállító repülőgépek légi fedezésére szolgáló taktikát ezúttal egy hadgyakorlaton rögzítette a kamera /2019-09-12Nagysebességű harci helikopter orosz Mil Kamov 2019-07-05 A legalább 400 km/h sebesség elérésére alkalmas forgószárnyas létrehozását 2017 augusztusában rendelte meg a védelmi minisztérium. A projektbe a Mil és a Kamov egyaránt beszállt az általa favorizált koncepciókkal /2019-07-07Mi-28 Havoc Mi-35 Hind Ka-52 Alligator Orosz Légierő helikopter 2019-07-01 Az Orosz Légierő jelenleg használt Mi-28 Havoc, Mi-35 Hind és Ka-52 Alligator harci helikopterei a 80-as évekbeli afgán pokolban szerzett tapasztalatok alapján épültek, napjaink szír sivatagi csatamezőin pedig még tovább tökéletesednek /2019-07-01Kamov Ka-27 Helix Minoga Russian Helicopters Mi-24 Hind PSV nagysebességű helikopter A jelenlegi Ka-27 Helix flottát majdan felváltó Minoga modelljét pár napja kapták lencsevégre a Kamov Moszkva melletti Tomilinoban lévő tesztközpontjának hangárjában /2019-06-13Mi-24 Hind Mi-28 Havoc Eurofighter Typhoon F-16 Fighting Falcon Szu-25 Frogfoot A-4 Skyhawk Mi-24P helikopterekkel nyitjuk heti válogatásunkat, majd pedig a típus utódjának szánt Mi-28N forgószárnyassal folytatjuk. Aztán merev szárnyakra váltva Eurofighter Typhoon, F-16 Fighting Falcon, Szu-25 Frogfoot és egy A-4 Skyhawk következik /2019-06-02Mil Mi-35M Hind Mi-24 harci helikopter Orosz Légierő Vityebszk önvédelmi rendszer L-370 L-150 L-140 Minderről a TASZSZ számolt be április végén, azt is hozzáfűzve, hogy a forgószárnyasok az infravörös önirányítású rakétáktól való védelemre szolgáló berendezés szíriai tapasztalatok alapján továbbfejlesztett verzióját kapták /2019-05-06Mil Mi-24 Mi-35 Hind harci helikopter Oroszország 2019-03-12 A jól ismert Mi-24-es harci helikopterről van szó, mely kitűnő konstrukciója révén örökéletűnek tűnik. Csupán a fegyverzetét és az elektronikus rendszereit kell időnként a kor követelményeihez igazítani /2019-03-12Mi-35 Hind Mi-17 Hip Airbus H145M helikopter Mig-29 Fulcrum harci repülőgép Szerbia 2019-02-07 Déli szomszédunk a tervek szerint még az idén megkapja a forgószárnyasokat, melyek beszerzése az egyre bővülő orosz-szerb katonai együttműködés legújabb hozadéka /2019-02-07Venezuela Mi-35M Hind harci helikopter Mi-24 9K114 Sturm-V AT-6 Spiral rakéta A dél-amerikai ország forgószárnyasa február negyedikén, egy hadgyakorlat során járt pórul. A gép kétfős személyzete, illetve a rakterében tartózkodó három katona szerencsére túlélte a balesetet, bár komolyan megsérültek /2019-02-07Lengyelország Mil Mi-24 Hind harci helikopter modernizáció 2019-02-05 A lengyel hadsereg harminc darabos Hind flottájának tagjai 27-37 évesek, úgyhogy igazán rájuk fér már egy nagyobb ráncfelvarrás /2019-02-05Mil Mi-24 Hind Mi-35 harci helikopter Orosz Légierő Vitebszk 2019-01-29 A helikopterlegenda továbbfejlesztett Mi-35-ös változatából az Orosz Légierő utoljára 2014-ben kapott egy tucatnyit, most azonban a Rosztvertol 4 továbbival - ráadásul az előzőeknél is korszerűbbekkel - örvendezteti meg a vörös csillagos szervezetet /2019-01-29Szu-57 PAK-FA F-22 Raptor F-35 Lightning II lopakodó alacsony észlelhetőségű repülőgép B-52 bombázó Heti válogatásunkat az ötödik generáció uralja. Az oroszok PAK-FA prototípusával nyitunk, majd az USAF F-35 Lightning II-esével, illetve egy F-22 Raptorral folytatjuk. Lesznek azért kevésbé kifinomult vasak is: őket a B-52-es és a Mi-24-es képviseli /2018-12-23Kamov Ka-52 Alligator Mil Mi-24 Hind SBV nagysebességű helikopter 2018-11-28 Az oroszok nagysebességű helikopterek kidolgozására irányuló programjának keretében a Mil-tervezőiroda kísérleti célokra már korábban átformált egy Mi-24-est, és most a Kamov is hasonló fába vágja a fejszéjét /2018-11-28Mil Mi-24 Hind harci helikopter Orlan 10 drón pilóta nélküli repülőgép Leer-3 RB-341V EW Az ukrán légvédelem által a háború dúlta Kelet-Ukrajna térségében észlelt pilóta nélküli gépet Borovszke település mellett október 13-án lőtte le a harci forgószárnyas /2018-10-19Szuhoj Szu-35 Flanker F-22 Raptor F-35 Lightning II F-16 Fighting Falcon vadászgép Mi-24 Mi-35 Hind Az Orosz Légierő nyitóképünkön szereplő, lehengerlő látványt nyújtó Szu-35-ös vadászbombázója mellett heti válogatásunkban szerepel egy újszerű festésű Mi-35 Hind harci helikopter is, nem beszélve néhány remek airshow felvételről /2018-09-17Orosz Légierő AntonovAn-26 Curl An-12 Cub teherszállító repülőgép Szu-30 Flanker Mi-24 Hind A Bajkálon túli régióban 2018. augusztus 24-én végrehajtott manőveren An-26 Curl és An-12 Cub típusok vettek részt, illetve a transzportereket a levegőből óvó Szu-30SzM vadászbombázók és Mi-24-es harci helikopterek /2018-09-05Magyar Légierő MiG-21 MiG-23 MiG-29 Szu-22 Mi-17 Mi-24 JAS-39 Gripen repülőgép helikopter vadászgép A már feledésbe merült Me 110, Me 210, MÁVAG Héja, vagy a még mindig ismerősen csengő MiG-21, MiG-29, és persze a napjainkban repült Gripen egyaránt a légterünket védő szervezethez tartoztak / tartoznak. Róluk, és társaikról szól ez az összeállítás /2018-08-24Mi-24 Hind harci helikopter forgószárnyas Mil 2018-07-05 Az azeri tévések egy látványos videót szerettek volna készíteni harci forgószárnyasaikról, ami végül is sikerült, csak hát a Mi-24-esek, különösen az első, veszélyesen közel húztak el a riporter mellett /2018-07-05Kamov Ka-27 Helix Russian Helicopters Mi-24 Hind PSV nagysebességű helikopter Az újgenerációs helikopter a jelenlegi Ka-27 Helix flottát fogja majd felváltani, és annak életnagyságú modellje a jövő év elejére készülhet majd el /2018-06-06Orosz Légierő Szuhoj Szu-30 Flanker Navy Hornet KC-130 tanker MiG-31 Foxhound Mil Mi-24 Hind A Szuhoj által fejlesztett számtalan Flanker változat mindig is hálás fotótémának bizonyult, úgyhogy az AeroTech is ezzel nyitja legfrissebb fényképválogatását. De a jól ismert gépeken túl van itt egy igazi ritkaság is, a tajvani Ching-kuo képében /2018-05-28E-3 Sentry AWACS B-52H Stratofortress bombázó Szuhoj Szu-35Sz vadászgép Mi-24 Hind PAK-FA lopakodó Heti fényképválogatásunk első helyére az USA légierejének sivatagi környezetben lencsevégre kapott E-3 Sentry AWACS repülőgépe került, de a Szuhoj fanok sem maradnak ki a jóból, számukra egy csodás Szu-35 Flanker és egy PAK-FA fotóval kedveskedünk /2018-04-23Orosz Légierő Mi-24 Mi-35M Hind Vitebsk A Mi-24 Hind változataiból kb. 2300 példány épült eddig, melyeket 50 országba exportáltak, így az elmúlt évtizedek szinte minden fegyveres konfliktusából kivette a részét. A legfrissebb upgrade során az önvédelmi képességének fokozására koncentráltak /2018-04-17Orosz Légierő Mil Mi-35 Mig-31 Foxhound Mig-29 Fulcrum USAF F-22 Raptor MQ-1 Predator A nyitóképünkön látható, a legendás Mi-24 Hind alapos korszerűsítésével létrehozott Mi-35-ös harci helikopter még minden bizonnyal hosszú évtizedekig szolgálja majd alkalmazóit, illetve félelmetes megjelenésével rémíti ellenfeleit /2018-03-19Orosz Légierő Mil Kamov Russian Helicopters Mi-24 A legalább 400 km/h sebesség elérésére alkalmas forgószárnyas létrehozását 2017 augusztusában rendelte meg a védelmi minisztérium, azzal a kikötéssel, hogy az új típusnak 2023-ra sorozatgyártásra alkalmassá kell válnia /2018-03-02Orosz nagysebességű helikopter ka-52 mi-24 mi-28 A legalább 400 km/h sebesség elérésére alkalmas forgószárnyas létrehozását 2017 augusztusában rendelte meg a védelmi minisztérium, azzal a kikötéssel, hogy az új típusnak 2023-ra sorozatgyártásra alkalmassá kell válnia /2017-12-11Ez a Mi-24-es már tényleg minden harctéri igényt kielégít - Csúcs Hind bukkant elő Szíriában A legendás helikoptertípus különböző verziói már az oroszok szíriai beavatkozásának első perceitől fogva jelen vannak a közel-keleti hadműveletekben, most azonban egy extra felszereltségű változat is felbukkant a térségben /2017-09-20Hind upgrade Lengyelországban - Francia rakétákat kapnak a Mi-24-es helikopterek Lengyel barátaink a nagy volumenű nyugati fegyverbeszerzési programjaik ellenére is megbecsülik az orosz eredetű technikájukat, már zajlik a MiG-29 Fulcrum és a Szu-22 Fitter típusok részleges modernizációja, és most kezdődik a Hind flotta megújítása /2017-09-08Megtáltosodott az orosz Szarvastehén speciális verziója A Mi-24 Hind harci helikopter kísérleti célokra jelentősen átépített változatával a tesztek során már sikerült elérni a megcélzott óránkénti 400 kilométeres sebességet, számolt be róla a RIA Novosztyi /2017-06-22Minyók és Kamovok között - A torzsoki helikopteres kiképző központba látogatott a Zvezda riportere Az orosz katonai televíziós csatorna ezúttal a Moszkvától északnyugatra található légibázis Mi-8-as, Mi-24-es, Mi-26-os, Mi-28-as és Ka-52-es forgószárnyasait kapta lencsevégre, és mutatja be a már megszokott látványos felvételekkel /2017-05-17Beindult a reklámhadjárat - képsorozat a MiG-35-ös nemzetközi prezentációjáról Az orosz védelmi miniszter ígéretéhez híven az új MiG-29-es változat bemutatására tegnap egy nagy nemzetközi show-t tartottak az RSK MIG telephelyén, ahol a két elkészült prototípuson kívül még az építés alatt álló gépeket is kiállították /2017-01-28Az irakiak már a negyedik Mi-35M harci helikopterüket vesztették el a napokban Fogyatkozik az arab ország légierejének Hind állománya, melynek most lezuhant forgószárnyasa, hasonlóan az előzőhöz, technikai problémák miatt veszett oda, ellentétben az első kettővel, melyeket lelőttek /2017-01-06Kazahsztán megkapta Mi-35M Hind harci helikoptereit Az ország 2015-ben kötött szerződést az oroszokkal négy darab forgószárnyas megvásárlásáról, melyek a napvilágra került fényképek tanúsága szerint már meg is érkeztek a közép-ázsiai államba /2016-12-19Videó a Szíriában földre kényszerült orosz harci helikopter személyzetének mentési akciójáról November 3-án az IS harcosai Huvaysis közelében megrongálták az Orosz Légierő egyik Mi-35M Hind harci helikopterét, mely kényszerleszállást hajtott végre /2016-11-04Bemutatkoznak a Brazil Légierő által az esőerdők földjén üzemeltetett Mi-35M harci helikopterek A dél-amerikai ország 2008-ban kötött szerződést 12 darab, a jól ismert Mi-24-es modernizációjával létrehozott Mi-35M jelzésű helikopter szállításáról az oroszokkal /2016-09-14Orosz harci helikoptereket vásárol Nigéria Az afrikai ország a Mi-35M Hind típust választotta ki légiereje számára, melyből egy nem számszerűsített, de nagy mennyiséget rendelt meg /2016-09-07Lelőttek egy orosz Mi-35-ös harci helikoptert Szíria fölött - videó A csatahelikoptert július 8-án érte találat Palmyra térségében, és bár azt a hivatalos jelentések orosz pilótákkal repülő szír Mi-25-ösként állítják be (ez a Mi-24-es exportváltozata), a katasztrófáról készült videón valójában egy Mi-35-ös látható /2016-07-12Képes beszámoló a Mi-35M Hind és a Mi-28 Havoc harci helikoptereket is gyártó Rostvertol üzemből A Don mentén lévő Rosztovban található Oroszország talán legfontosabb helikoptergyára, ahol a címben is említett forgószárnyasokon kívül készül még a világ legnagyobb helikoptere, a Mi-26 Halo is /2016-06-21Mi-35-ös harci helikopterekkel erősíti hadseregét Kazahsztán és Pakisztán Kazahsztán, mely eddig még nem rendelkezett a Hind jelentősen modernizált változatával, egy nem közölt mennyiség megvásárlásáról döntött, Pakisztán viszont már másodszorra kíván rendelni a típusból, az ősellenség, India legnagyobb felháborodására /2016-06-03Elvesztették az irakiak harmadik Mi-35M harci helikopterüket is Gyorsan fogyatkozik az arab ország légierejének Hind állománya, melynek most lezuhant forgószárnyasa kiképzőrepülés közben, technikai problémák miatt veszett oda, ellentétben az első kettővel, melyeket lelőttek /2016-04-07Levegőben a nagysebességű forgószárnyas technológiák tesztelésére átalakított Mi-24-es Az Mil helikoptergyár moszkvai üzemének udvarán december 23-án természetesen még csak a lebegési tesztekre került sor, a helikopterek sebességhatárainak kiterjesztésére szolgáló kísérleti repülések még egy kicsit odébb vannak /2015-12-26A Mi-24 Hind csatahelikopter VIP verziójáról kerültek nyilvánosságra felvételek A jól ismert forgószárnyasnak már eddig is megszámlálhatatlan változata létezett, de amit a patinás Mil helikoptergyár most elkészített, arra senki sem számított /2015-12-23Véget vetnének hadseregüknél a Mil csatahelikopterek korszakának a csehek A cseh Védelmi Minisztérium a napokban pályázatot hirdetett 12 darab többfunkciós helikopter beszerzésének tárgyában, melyekkel a régi Mi-24-es és a nem is annyira régi Mi-35-ös forgószárnyasokat váltanák le, írta a Defensenews.com /2015-12-14Hamarosan a levegőbe emelkedhet az oroszok megtáltosodott Szarvastehene A jövő nagysebességű helikopter technológiáinak tesztelésére szolgáló, egy Mi-24-es harci helikopteren alapuló demonstrátor első alkalommal az idei MAKS-on volt látható, de akkor még csak a modellje volt kiállítva, írta a bmpd.livejournal.com /2015-12-10A harcok sűrűjébe kerültek a Mi-24-esek Szíriában Míg korábban az ikonikus harci helikoptereket csak az Al-Assad légibázisról üzemeltették az oroszok, most már széttelepítették azokat mélyen a szír területeken lévő bázisokra, hogy könnyebben elérhessék a frontvonalakat, írta a Janes.com /2015-11-16A hétvégén is kemény harcok folytak Szíriában Hama, Latakia, Idlib és Rakka körzetében voltak a leghevesebbek az összecsapások, melyekbe, a napokban készült videók tanúsága szerint a Mi-24-esek egyre jobban belefolynak, és istenkísértően alacsonyan dolgoznak a sűrűn beépített területek fölött /2015-10-12Könnyen veszteséglistára kerülhetnek Szíriában az orosz Mi-24-esek Míg az Orosz Légierő vadászbombázói viszonylag nagy magasságból indítják halálos terhüket, a harci helikopterek kénytelenek alacsony magasságból tevékenykedni, miközben a földről Kalasnyikovokkal és vállról indítható rakétákkal sokan vadásznak rájuk /2015-10-09Egy Mi-24-esen tesztelik a nagysebességű helikopterek technológiáját A moszkvai MAKS repülési kiállításon volt látható először az orosz Mil által a jövő nagysebességű helikoptereinek technológiai megoldásainak kipróbálására szolgáló, a jól ismert harci helikopterből létrehozott tesztgép, írta a Flightglobal.com /2015-09-14A Dél-Afrikai Köztársaság és Ukrajna közös Super Hind projektje Az Abu Dhabiban megrendezett IDEX haditechnikai kiállításon a két ország megegyezett az afrikaiak által évekkel ezelőtt létrehozott Mi-24-es változat, a Super Hind további fejlesztéséről /2015-03-31Teljes a brazil Mi-35M harci helikopter flotta /0000-00-00Az orosz kormány jóváhagyta a Mi-35-ösök pakisztáni exportját Az oroszok döntése, mely szerint Mi-35-ös harci helikoptereket adnak el India ősellenségének számító Pakisztánnak, beárnyékolja az ország Indiához fűződő viszonyát /2014-11-20A francia cég modernizálja az ukránok Mi-24-es helikoptereit Minderről a most zajló francia Euronaval-2014 nemzetközi haditengerészeti kiállításon bukkant fel információ /2014-10-31Az iraki légierő elvesztette második Mi-35M harci helikopterét is A rövid időn belül bekövetkezett ismételt gépveszteség is jelzi, az irakiak nem kímélik az újonnan beszerzett forgószárnyasokat, azokat szinte azonnal a harcok sűrűjébe küldték /2014-10-09A harmadik iraki Mi-35M helikopter-szállítmány /0000-00-00Nigéria orosz helikoptereket vásárol A Mi-171SH és a Mi-35M forgószárnyasok beszerzéséről a bakui ADEX-2014-es haditechnikai kiállításon írták alá a szerződést /2014-09-17Felújított vegyi felderítő Mi-24R helikopterek /0000-00-00India nem örül az orosz-pakisztáni helikopter üzletnek Az oroszok döntése, mely szerint Mi-35-ös harci helikoptereket adnak el India ősellenségének számító Pakisztánnak, beárnyékolja az ország Indiához fűződő viszonyát /2014-06-26Terroristákra vadásznak az irakiak a Mi-35-ös helikoptereikkel /0000-00-00Ciprusi Mi-35P helikopterek nagyjavítása /0000-00-00Brazil Mi-35M helikopterek éjszakai bevetésen Először használt éjjellátó szemüvegeket brazil helikopterszázad éjszakai gyakorló fegyveres bevetés során /2014-05-17Mi-35-ös harci helikopterek Szevasztopol fölött /0000-00-00Problémák a lengyel Mi-24-esek tervezett önvédelmi rendszereivel Az orosz eredetű Mi-24-esek és Mi-17-esek önvédelmi rendszerekkel való ellátásáról a lengyelek még 2010-ben írtak alá szerződést a dán Terma céggel /2014-02-27Rosztovban javítják a venezuelai Hind-eket Venezuela az első vásárlója volt a Mi-24-es harci helikopteren alapuló Mi-35M típusnak, melyek most javításra szorulnak /2014-02-21Azerbajdzsán megkapta utolsó Mi-35M helikopterét A kaukázusi ország 24 új harci helikoptert rendelt, az utolsó példányok néhány napja érkeztek meg a Baku melletti támaszpontra /2014-01-29Az év végére teljes lesz a brazil Mi-35M flotta A még hiányzó három harci helikopter nemsokára leszállítják az oroszok a dél-amerikai országnak /2013-10-18 |
| |
|