Egy gyári tesztgép célzókonténerrel felszerelve Zsukovszkij fölött © Sergey LutsenkoA MiG-29 Fulcrum kéthajtóműves sugárhajtású vadászgépet még az egykori Szovjetunióban fejlesztette ki a Mikojan-tervezőiroda. A típus fejlesztése, melynek a tervezői és persze a katonai vezetés tisztán elfogó szerepkört szánt, az 1970-s években indult meg.
A MiG-29-esnek, melynek létrehozása párhuzamosan zajlott a sokkal nagyobb méretű Szuhoj Szu-27-essel, az Egyesült Államok által létrehozott General Dynamics F-16 Fighting Falcon vadászbombázóval kellett felvennie a versenyt.
A MiG-29-es első szériapéldányai 1982-től léptek szolgálatba az akkori Szovjet Légierő alakulatainál, lassan felváltva az elődtípus gépeit, a nem túl sikeres, változtatható szárnynyilazású MiG-23 Flogger vadászokat.
A Mikojan- iroda könnyűvadásza, bár elfogó vadászgépnek tervezték, azért már a kezdetektől rendelkezett némi földi célpontok elleni kapacitással is, nem irányított bombák és rakéták formájában.
Még a szovjet időkben megkezdődött egy korszerűbb típusváltozat létrehozása, melynek nem csak az elektronikus komponensei újultak meg, hanem az alapverziónál komolyabb levegő-föld kapacitással is felvértezték. Ez volt a MiG-29M, melynek azonban néhány prototípus létrehozása után a Szovjetunió összeomlásával járó pénzhiány miatt megrekedt a fejlesztése.
Az „M” változattal párhuzamosan folyt egy repülőgép-hordozó fedélzeti verzió létrehozása is, de a MiG-29K megjelölést kapott haditengerészeti Fulcrum is hasonló sorsra jutott, mint a szárazföldi többfunkciós társa.
Nem sokkal a típusnak a Szovjet Légierő által történt rendszeresítését követően megindult a MiG-29-esek exportja, aminek révén mára már több mint 30 országba jutott el ez a rendkívül jó manőverezőképességgel rendelkező repülőgép.
Ez utóbbi tulajdonságát leszámítva azonban a legtöbb helyre eljutott alapváltozat harci körülmények között meglehetősen gyengén muzsikált, amire leginkább az Irak területén lezajlott Öböl-háborúban, valamint a volt Jugoszláviában dúló harcok során derült fény, ahol számos példányát lelőtték a NATO gépei. Az is igaz azonban, hogy ezekben a harcokban az alapváltozatú Fulcrumok már nem az alapváltozatú F-15-ös, F-16-os gépekkel kerültek szembe, amelyek ellen végül is létrehozták őket, hanem azok továbbfejlesztett verzióival, így tényleg nem sok esélyük volt ellenük.
A típus nagyarányú továbbfejlesztésére a 2000-es években adódott lehetőség, amikor már a MiG-29-esek gyártását megöröklő Oroszország képes volt azt finanszírozni. De nem csak a lassacskán talpra álló gazdaság, hanem egy nagy indiai megrendelés is jótékony hatással volt a típusra: az ázsiai nagyhatalom a repülőgép-hordozós változat 45 példányát rendelte meg. Az eredeti, még a szovjet időkben létrehozott MiG-29K azonban nem felelt meg ez indiai igényeknek, így egy szerkezetileg, elektronikailag és fegyverzetileg is gyökeresen megújult gépet hozott létre a típust gyártó RSK MIG.
Az új haditengerészeti változattal párhuzamosan került megalkotásra az új egy és kétüléses MiG-29M/M2-es szárazföldi változat is, mely már csak nyomokban emlékeztet a szovjet időkben létrehozott M verzió prototípusaira.
A minden idők „legmigebbik” MiG-29-ese pedig az az újgenerációs típusváltozat lesz, mely elődeihez képest annyira megújul majd, hogy már új megjelölést kellett neki adni. Ez lesz a MiG-35-ös, melynek első prototípusának elkészültét 2016-ra ígéri az RSK MIG.
MiG-29 Fulcrum hírek MiG-35 Fulcrum 2023-11-26 A MiG-29-es alaposan átdolgozott változatának 7 évvel ezelőtti bemutatkozását a gyártó reményeitől eltérően nem követte nemzetközi megrendelésözön, de még hazai pályán sem hozott áttörést a Fulcrum család csúcsváltozata; most élesben is tesztelik /2023-11-26Szu-33 Flanker 2023-10-03 Meglehetősen szerencsétlenül alakult az orosz flotta repülőgép-hordozójának földközi-tengeri bevetése, 2016 novemberében az egyik MiG-29-ese, decemberben pedig egy Szu-33-asa szenvedett katasztrófát /2023-10-03Rafale 2023-07-18 A kb. öt éve kiírt pályázatra a Rafale és a Super Hornet mellett a MiG-29K/KUB és a Sea Gripen típust is benevezte a gyártója, de a döntőbe a francia és az amerikai vasmadár került be /2023-07-18Photo selection 2023-04-23 A Szerb Légierő MiG-29 Fulcrum vadászgépével nyitjuk válogatásunkat. Déli szomszédunk duplasvancú flottája az orosz, illetve a belorusz kormány ajándékaként érkezett gépekből áll; ezek az elavultságuk miatt azonban csak átmeneti megoldást jelentenek /2023-04-23MiG-29 M M2 Fulcrum 2023-04-18 A fáraók földje 2016-ban rendelte meg MiG-29M/M2 harci gépeket az RSzK MIG-től. A 46 példányos flotta tagjai 2017 közepétől érkeztek a Nílus vidékére, egy részük most azonban a harcok sűrűjébe keveredett /2023-04-18MiG-29 Fulcrum 2023-04-18 Az orosz agresszió elleni küzdelemben sokat vesztett Ukrajna az elmúlt hetekben végre megerősíthette légierejét, köszönhetően a szlovák és a lengyel felajánlásoknak /2023-04-18MiG-29 Fulcrum 2023-04-10 A szlovákokat követően a lengyelek is összekapták magukat, és megkezdték a duplasvancú vasmadaraik egy részének átadását az orosz agressziótól szenvedő országnak /2023-04-10Mig-29 Fulcrum 2023-03-26 Végre megtört a jég, az orosz agresszió elleni küzdelemben sokat vesztett Ukrajna megerősítheti légierejét. A gépek átadása sokáig tabunak számított, ám ahogy pl. a harckocsik esetében, végül ezen a területen is változott a NATO hozzáállása /2023-03-26MiG-29 Fulcrum 2023-03-20 Az Ukrán Légierő az orosz agresszió elleni küzdelem során sok harci szárnyasát elvesztette. Bár már többször is felmerült, hogy külföldi segélyként használt gépeket kapnának, ez eddig nem realizálódott. Most hivatalos döntés született az ügyben /2023-03-20Photo selection 2023-03-05 Az igencsak zárkózott Észak-Korea légierejének Fulcrum flottájával nyitjuk heti válogatásunkat. A ritkán látható duplasvancú vasmadarakról egy katonai parádé alkalmából kerültek nyilvánosságra a felvételek /2023-03-05MiG-29 MiG-35 Fulcrum 2023-02-21 A legmigebbik MiG hat évvel ezelőtti látványos bemutatkozását a gyártó reményeitől eltérően nem követte nemzetközi megrendelésözön, de még hazai pályán sem hozott áttörést a Fulcrum család csúcsváltozata /2023-02-21Photo selection 2023-02-12 Az Algériai Légierő MiG-29M2 harci gépével nyitjuk heti válogatásunkat. Az észak-afrikai ország tizennégyet rendelt a csúcsváltozatú nagyvasból, annak ellenére, hogy kb. 10 évvel ezelőtt már volt egy csúnya kalandja a vasmadár SzMT változatával /2023-02-12MiG-29 Fulcrum 2023-01-30 Az Ukrán Légierő az orosz agresszió elleni küzdelem során sok harci szárnyasát elvesztette. Bár már többször is felmerült, hogy külföldi segélyként használt repülőket kapnának, ez eddig nem realizálódott. Most viszont kiderült, hogy talán mégis... /2023-01-30MiG-29 Fulcrum 2022-12-14 Az Ukrán Légierő az elmúlt csaknem egy évben sok harci szárnyasát elvesztette. Bár már többször is felmerült, hogy külföldi segélyként használt repülőket kapnának, ez eddig nem jött össze. Most szlovák részről realizálódhat a Fulcrumok átadására /2022-12-14TEDBF 2022-11-07 Az Indiai Haditengerészet meglehetősen elégedetlen az általa használt repülőgép-hordozó fedélzeti MiG-29K/KUB típussal. Az orosz vasmadár utódlásának jogáért jelenleg is versengenek a nyugati gyártók, de egy hazai pályázó is beleszólhat a játékba /2022-11-07MiG-29 Fulcrum 2022-10-13 A repülési esemény október 12-én a reggeli órákban történt; a Goa repülőtérre visszatérő MiG-29K a támaszpont magasságában zuhant az Indiai-óceán vizébe; pilótája sikeresen katapultált /2022-10-13MiG-29 Fulcrum 2022-10-09 A kéthajtóműves sugárhajtású vadászgépet a 70-es években, még az egykori Szovjetunióban hozta létre a Mikojan-tervezőiroda /2022-10-09MiG-29 Fulcrum 2022-08-30 A Nagyvasak nyugdíjba küldését követően, a már korábban megrendelt F-16-osok megérkezéséig lengyel és cseh vadászgépek veszik át a szlovák légtér őrzését /2022-08-30MiG-29 Fulcrum 2022-08-10 Az ukránok régóta dolgoznak a Migek alapszintű korszerűsítésén, már vagy húsz el is készült. Belevágtak a típus komolyabb szintű feljavításába is, melyből azonban csak egy mintapéldány létezik, de az viszont aktívan részt is vesz a harcokban /2022-08-10MiG-29 Fulcrum 2022-07-26 Az Ukrán Légierő az elmúlt hónapokban sok harci szárnyasát elvesztette. Bár már többször is felmerült, hogy külföldi segélyként használt repülőket kapnának, ez eddig nem realizálódott. Most szlovák részről mutatkozik hajlandóság Fulcrumok átadására /2022-07-26Mig-29 Fulcrum 2022-05-02 A Juice hívójelű Fulcrum lovagot, aki kezdetben a földön, majd később már a levegőben vette fel a harcot az orosz agresszorokkal, az amerikai The War Zone munkatársainak egy videókonferencia keretében sikerült szóra bírniuk /2022-05-02Mig-29 Fulcrum 2022-04-27 A Juice hívójelű Fulcrum lovagot, aki kezdetben a földön, majd később már a levegőben vette fel a harcot az orosz agresszorokkal, az amerikai The War Zone munkatársainak egy videókonferencia keretében sikerült szóra bírniuk /2022-04-27Mig-29 Fulcrum 2022-04-26 A Juice hívójelű Fulcrum lovagot, aki kezdetben a földön, majd később már a levegőben vette fel a harcot az orosz agresszorokkal, az amerikai The War Zone munkatársainak egy videókonferencia keretében sikerült szóra bírniuk /2022-04-26Mig-29 Fulcrum 2022-04-25 A Juice hívójelű Fulcrum lovagot, aki kezdetben a földön, majd később már a levegőben vette fel a harcot az orosz agresszorokkal, az amerikai The War Zone munkatársainak egy videókonferencia keretében sikerült szóra bírniuk /2022-04-25Mig-29 Fulcrum 2022-04-21 Az Ukrán Légierő az elmúlt két hónapban sok harci szárnyasát elvesztette. Igaz ugyan, hogy már többször is felmerült, hogy külföldi segélyként használt repülőket kapnának, ez eddig nem realizálódott, viszont érkezett helyettük valami más.... /2022-04-21F-16 Fighting Falcon 2022-04-06 A MiG-29 Fulcrumot váltó típusból korábban már nyolc példányt megrendeltek, és most még egyszer ugyanannyira jelentettek be igényt /2022-04-06Photo selection 2022-03-27 Nyitóképünk gyönyörű MiG-29-ese a Lengyel Légierőt erősíti, ahol az amerikai F-16-osok rendszerbe állítása ellenére is megtartották a duplasvancú vasmadarakat, sőt még a korszerűsítésükre is futotta erejükből /2022-03-27Photo selection 2022-03-20 Egy korrózió megelőző mosatáson résztvevő kutató-mentő feladatkörű Hercules fotójával nyitjuk heti válogatásunkat, de lesz itt még a Hold tányérja előtt lencsevégre kapott Flanker is, nem beszélve egy gyönyörűen füstölő MiG-29-esről /2022-03-20Szu-25 Szu-24 Szu-27 Mig-29 Északkeleti szomszédjaink - még a putyini invázió előtt - eléggé lazán vették az életet, és elképesztően alacsony áthúzásokkal szórakoztatták egymást; az így megszerzett rutin a mostani háborús viszonyok között viszont kifejezetten jól jöhet /2022-03-15Mig-29 Fulcrum Szu-25 Frogfoot Az Ukrán Légierő az elmúlt napokban több harci repülőgépét is elvesztette, részben a földön, részben pedig bevetés során. A flotta állapotát tekintve egyébként sem a topon lévő szervezetet most több európai ország is megtámogatná /2022-03-01Photo selection 2022-01-30 Egy Szu-35-ös vadászbombázóval nyitjuk heti albumunkat. A NATO által Flanker-E néven besorolt vasmadár után aztán F-15QA Ababil, MiG-29 Fulcrum, F/A-18F Super Hornet, Rafale, majd egy alapváltozatú Hornet a sorrend /2022-01-30Photo selection 2021-10-31 Egy Szu-35-ös vadászbombázó portréjával nyitjuk heti albumunkat. A NATO által Flanker-E néven besorolt vasmadár után aztán MiG-29 Fulcrum, Ka-52 Alligator, B-2 Spirit, B-52 Stratofortress és F-16 Fighting Falcon a sorrend /2021-10-31Photo selection 2021-09-12 Az Orosz Légierő MiG-29SzMT vadászbombázójával nyitjuk heti válogatásunkat. A típus mára igencsak kikopott a vörös csillagos flottából, szárazföldi üzemeltetésű változataiból a pár darab MiG-35-ösön kívül szinte csak az SzMT verzió maradt talpon /2021-09-12Photo selection 2021-09-05 Az Egyesült Államok légierejéhez tartozó Thunderbirds bemutatókötelék egyik F-16-os vadászbombázójával nyitjuk heti válogatásunkat. A Vadászsólymot egy hatalmas légi robot, a Global Hawk követi, majd pedig F-35, A-10, MiG-29, Szu-57 a sorrend /2021-09-05Mig-29 Fulcrum 2021-08-24 Az elmúlt nagyjából egy hónapban öt katonai repülőgépet vesztett el Oroszország; a legutóbbi két szerencsétlenség modernizált MiG-29-esekkel kapcsolatos /2021-08-24Mig-29 Fulcrum 2021-08-19 Az elmúlt három hétben négy vasmadarat vesztett el az Orosz Légierő, illetve a részére bedolgozó gyártók; a legújabb repesemény egy modernizált MiG-29-essel kapcsolatos /2021-08-19Mig-49 A MAKSz repülési kiállításon jelentette be az RSzK MiG, hogy már javában dolgoznak egy MiG-29-es súlycsoportú repülőgép-fedélzeti vadászbombázó létrehozásán. Eközben a vasmadár leendő szolgálati helye, a Kuznyecov felújítása igencsak nehézkesen halad /2021-07-27Photo selection 2021-07-18 A MiG-29-es korai változata, a Púpos állja a vihar ostromát nyitóképünkön. A Fulcrum után békésebb vizekre evezünk, a Földközi-tengerig, ahol a Charles de Gaulle-ról éppen startolni készül egy Rafale. Aztán pedig.... Na de inkább nézzük a képeket! /2021-07-18Photo selection 2021-07-11 Az orosz haditengerészet légierejéhez tartozó MiG-29K indul gyakorló repülésre heti válogatásunk nyitóképén. A repülőgép-hordozó fedélzeti típus egy másik példányával is találkozhatnak albumunk végigböngészői, de azért más látnivalókat is kínálunk /2021-07-11Mig-29 Fulcrum 2021-06-23 Az UkrOboronProm csoport által nagyjavított és némileg modernizált Fulcrumokra nagy szüksége van az Ukrán Légierőnek, mely meglehetősen lestrapált gépparkkal rendelkezik /2021-06-23MiG-29 Fulcrum 2021-06-15 A 90-es években a volt Jugoszlávia területén zajló harcokban gyakorlatilag teljesen megsemmisült Szerb Légierő újjáteremtésének legfrissebb mozzanatára a Belgrád melletti Batajnica légibázison került sor /2021-06-15Mig-29 Fulcrum GS 301 2021-06-09 Az esemény részletei nem ismertek, de a hírek szerint emberéletben nem esett kár /2021-06-09Mig-29 Fulcrum 2021-06-09 A repülési esemény egy hadgyakorlat során történt, részletei jelenleg nem ismertek, a pilótát viszont egyelőre nem találják /2021-06-09Szuhoj 2021-05-26 Korábban már többször is felröppent egy lehetséges MiG-29-es utód fejlesztésének híre, ám eddig nem sok minden történt; most a TASZSZ erősítette meg a projekt létezését /2021-05-26MiG-29 Fulcrum Sztrizsi 2021-05-10 Az Orosz Légierő kubinkai bázisán állomásozó, hat MiG-29-est repülő formáció 1991. május 6-án alakult; az önálló produkciójuk mellett gyakran szerepelnek az Orosz Lovagok csapat Szuhojaival közös kötelékben is /2021-05-10Szu-57 Felon Sz-70 Ohotnyik Mig-29 Mig-35 Fulcrum 2021-03-22 A két patinás cég már most is az Egyesült Repülőgépgyár (OAK) holding alá tartozik, így tulajdonosuk már némiképpen áramvonalasította működésüket a párhuzamos kapacitások részleges felszámolásával; most azonban továbbgördül az átszervezés /2021-03-22MiG-29 Fulcrum 2021-03-14 Északkeleti szomszédunk meglehetősen kevés hadra fogható harci géppel rendelkezik, így az elmúlt hét szerdáján történt baleset meglehetősen kényelmetlenül érinti őket /2021-03-14Photo selection 2021-02-07 Egy hatalmas Szu-34 Fullback-el nyitjuk heti válogatásunkat, melyet aztán az elődtípusának számító Szu-24 Fencer követ. De találkozhatunk még MiG-29-essel, F-35-össel, egy norvég Sea King helikopterrel és egy sivatagi rejtőszínt viselő F-16-ossal is /2021-02-07Mig-29 Fulcrum Mig-29upg 2021-02-04 A legalább két évig vajúdó, és most végre sikeresen nyélbe ütött üzlet értelmében az orosz készletekből 21 vadászbombázó érkezik majd Indiába, ahol modernizálják azokat, az UPG változat szintjére hozva fel fedélzeti rendszereik színvonalát /2021-02-04Mig-29 Fulcrum Mig AT 2021-01-03 A 70-es években kifejlesztett MiG-29-es típusnak az USA által alkalmazott F-16-os vadászbombázóval kellett felvennie a versenyt; a szovjet időkben a Fulcrumot több üzem is gyártotta, egyikükbe tehetünk most (illegális és elszomorító) látogatást /2021-01-03LFI 2020-12-10 Korábban már többször is felröppent egy lehetséges MiG-29-es utód fejlesztésének híre, ám eddig nem sok minden történt; sajnos még most is csak a koncepció kidolgozása zajlik /2020-12-10MiG-29 Fulcrum 2020-11-29 Az elmúlt bő egy év során már két Fulcrumot leamortizált a haditengerészet, most pedig a Vikramaditya repülőgép-hordozóról felszálló MiG-29KUB katasztrófája bővítette a veszteséglistájukat /2020-11-29Photo selection 2020-11-15 Az orosz Sztrizsi, azaz Fecskék kötelék egyik MiG-29-ese látható heti fényképválogatásunk nyitóképén, de lesz itt még annyi más érdekesség, hogy nem is tudjuk felsorolni mindet rövidke felvezetőnkben /2020-11-15F-16 Fighting Falcon boneyard 2020-11-09 Bulgária tavaly rendelte meg a Fighting Falcon csúcskategóriás változatát, a Block 70-est, de míg a MiG-29-eseket váltó vadászflotta elkészül, pilótáik a lekonzervált állapotból felélesztett régi Vadászsólymokon ismerkedhetnek a nyugati technikával /2020-11-09Photo selection 2020-11-08 Egy Szu-35-ös vadászbombázó portréjával nyitjuk heti albumunkat. A NATO által Flanker-E néven besorolt vasmadár után aztán MiG-29 Fulcrum, Ka-52 Alligator, B-2 Spirit, B-52 Stratofortress és F-16 Fighting Falcon a sorrend /2020-11-08Mig-29 Fulcrum 2020-10-27 Hivatalos bejelentés híján korábban csak az észak-afrikai ország illetékeseitől lehetett tudni az üzletkötésről, melyet 14-16 MiG-29M/M2 és ugyanilyen mennyiségű Szu-30MK megvásárlásáról hoztak tető alá a 2019-es MAKSz-on /2020-10-27Photo selection 2020-09-13 Az Orosz Légierő MiG-29SzMT vadászbombázójával nyitjuk heti válogatásunkat. A típus mára igencsak kikopott a vörös csillagos flottából, szárazföldi üzemeltetésű változataiból a pár darab MiG-35-ösön kívül szinte csak az SzMT verzió maradt talpon /2020-09-13B-52 Stratofortress Mig-29 Fulcrum Szu-27 Flanker Északkeleti szomszédunk MiG-29-es és Szu-27-es vadászbombázói szeptember 4-én hajtottak végre közös repülést az USAF Európába átdobott, és Ukrajnába átruccant stratégiai bombázóival /2020-09-10MiG-29 Fulcrum 2020-09-09 Az egyik közösségi portálra feltett videó szerint a Fulcrum nem balesetet szenvedett, hanem lelőtték; a feltételezhetően orosz zsoldos hajózó sikeresen katapultált, majd a Líbiai Nemzeti Hadsereg Mi-24-ese kimentette a földet érés helyszínéről /2020-09-09Mig-29 Fulcrum 2020-08-11 Az Elbit System által elvégzendő modernizációról jelenleg is folynak a tárgyalások az ukrán védelmi minisztérium és az izraeli cég között. A gépek megújulására nagy szükség lenne, hiszen az Ukrán Légierő meglehetősen lestrapált flottával rendelkezik /2020-08-11Photo selection 2020-08-02 Az orosz haditengerészet légierejéhez tartozó MiG-29K indul gyakorló repülésre heti válogatásunk nyitóképén. A repülőgép-hordozó fedélzeti típus egy másik példányával is találkozhatnak albumunk végigböngészői, de azért más látnivalókat is kínálunk /2020-08-02Szu-30MKI Flanker Mig-29 Fulcrum 2020-07-05 Az indiai beszerzési programok nem éppen gyors lebonyolításukról híresek, most azonban, hogy a kínai szomszédsággal a határvita kapcsán elmérgesedett a helyzet, a védelmi minisztérium már jóvá is hagyta Szu-30MKI és MiG-29-es harci gépek vásárlását /2020-07-05Szu-30MKI Flanker Mig-29 Fulcrum 2020-06-21 Az indiai katonai beszerzési programok nem éppen pörgős lebonyolításukról híresek, most azonban, hogy a kínai szomszédsággal a határvita kapcsán elmérgesedett a helyzet, minél gyorsabban további Szu-30MKI és MiG-29-es harci gépeket akarnak beszerezni /2020-06-21Szu-24 Fencer Mig-29 Fulcrum Bár az oroszok tagadják a már hetek óta terjengő híreket az ország afrikai beavatkozásával kapcsolatban, a térségről a napokban készült műholdas felvételek egyértelműen leleplezik a MiG-29-esek és Szu-24-esek jelenlétét /2020-05-28Szu-35 Flanker 2020-05-18 Azt követően, hogy a piramisok földje az elmúlt években sok milliárd dollárért szerzett be orosz légvédelmi rendszereket, MiG-29M/M2 vadászbombázókat, illetve Ka-52 Alligator harci helikoptereket, nemrég továbbléptek, és megrendelték a csúcs-Flankert /2020-05-18Mig-29 2020-05-10 Az elmúlt hónapokban két haditengerészeti Fulcrumot már leamortizált a hadsereg; a Vikramaditya repülőgép-hordozóhoz vásárolt gépeket a napokban egy MiG-29UPG követte /2020-05-10RSZK MIG 2020-04-16 A patinás orosz repülőgép-tervező és építő vállalkozással kapcsolatban már többször is felröppent egy lehetséges MiG-29-es utód fejlesztésének híre, ám eddig nem sok minden történt /2020-04-16Mig-29 Fulcrum 2020-03-09 A március 5-én bekövetkezett repülési esemény a hivatalos közlemények szerint műszaki problémák miatt történhetett; a katasztrófa a modernizált, SzM változatú Fulcrum elvesztése mellett a pilóta életét is követelte /2020-03-09Mig-29K Fulcrum Vikramaditya 2020-02-24 A repülési esemény február 23-án a reggeli órákban történt, a Goa repülőteréről felszálló MiG-29K a támaszpont magasságában zuhant az Indiai-óceán vizébe; pilótája sikeresen katapultált /2020-02-24Photo selection 2020-01-19 Egy hatalmas Szu-34 Fullback-el nyitjuk heti válogatásunkat, melyet aztán az elődtípusának számító Szu-24 Fencer követ. De találkozhatunk még MiG-29-essel, F-35-össel, egy norvég Sea King helikopterrel és egy sivatagi rejtőszínt viselő F-16-ossal is /2020-01-19Egyiptom Mig-29M Fulcrum 2019-12-06 A szerencsétlenül járt duplasvancú vasmadarat, mely a Fulcrum legmodernebb változata volt, egy 2016-ban kötött szerződés alapján kapta az Egyiptomi Légierő /2019-12-06Lengyel mig-29 fulcrum 2019-11-26 A típus lengyelországi repülési tilalmát az idén márciusban történt Fulcrum balesetet követően rendelték el, mely repesemény egy katasztrófasorozat betetőzése volt /2019-11-26Szuhoj Szu-35 Flanker vadászbombázó Egyiptom 2019-11-20 A piramisok hazája ezzel tovább erősítené az orosz fegyverek iránti elkötelezettségét, hiszen az elmúlt pár évben sok milliárd dollárért szerzett be légvédelmi rendszereket, MiG-29M/M2 vadászbombázókat, illetve Ka-52 Alligator harci helikoptereket /2019-11-20India haditengerészet Mig-29KUB Fulcrum harci repülőgép baleset 2019-11-18 A repesemény Goa repülőterén november 16-án, nem sokkal felszállást követően történt a vasmadárral, melynek mindkét pilótája sikeresen katapultált /2019-11-18Szu-57 Felon PAK-FA MiG-29 Fulcrum Szu-30 Flanker Superjet SSJ-100 B-52 Stratofortress repülőgép Egy Szu-57 Felon fotójával nyitjuk heti válogatásunkat, bár ugyanúgy címlapra kívánkozna a füstöt okádó, de ezúttal a második helyre szorult MiG-29-es is. A továbbiakban aztán Szu-30SzM, SSJ-100 Superjet, illetve B-52 Stratofortress a sorrend /2019-11-17Szu-35 Flanker MiG-29 Fulcrum Ka-52 Alligator B-2 Spirit B-52 Stratofortress F-16 Fighting Falcon Egy Szu-35-ös vadászbombázó portréjával nyitjuk heti albumunkat. A NATO által Flanker-E néven besorolt vasmadár után aztán MiG-29 Fulcrum, Ka-52 Alligator, B-2 Spirit, B-52 Stratofortress és F-16 Fighting Falcon a sorrend /2019-11-03C-130 Hercules B-1B Lancer Szu-30SzM Flanker Mi-24 Hind MiG-29 Fulcrum Tu-22M3 Backfire repülőgép Az USA egyik Herculeséről készült látványos felvétellel nyitjuk válogatásunkat. Az infracsapdákat szóró gépet aztán egy másik nagyvas, egy Bone követi. A két nyugati típus utáni orosz blokkban pedig Flanker, Hind, Fulcrum és Backfire a sorrend /2019-10-13Szlovák légierő Mig-29 Fulcrum vadászbombázó harci repülőgép 2019-09-30 Északi szomszédunk MiG-29-es vadászbombázója gyakorlórepülés közben, szeptember 28-án, Pozsonytól mintegy 100 kilométerre keletre, a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt kifogyott üzemanyag miatt zuhant le /2019-09-30Szu-22 Szu-30 Flanker MiG-29 Fulcrum Eurofighter Typhoon Mirage 2000 harci repülőgép helikopter Egy öreg variaszárnyú vasmadárral nyitjuk heti válogatásunkat. Bár a legtöbb üzemeltető már kivonta szolgálatból a Szuhoj Szu-22-est, a lengyeleknél megbecsülésnek örvend a típus, ráadásul pár éve némileg korszerűsítették is azokat /2019-09-15Mig-29 Fulcrum Szu-30MK vadászbombázó harci repülőgép Algéria 2019-09-11 Hivatalos bejelentés híján az észak-afrikai ország illetékeseitől lehet tudni az üzletkötésről, melynek keretében 14-16 MiG-29M/M2 Fulcrum és ugyanilyen mennyiségű Szu-30MK Flanker megvásárlásáról született szerződés a nemrég zárult MAKSz-on /2019-09-11Thunderbirds F-16 Fighting Falcon RQ-4 Global Hawk F-35 A-10 Thunderbolt MiG-29 Fulcrum Szu-57 Az Egyesült Államok légierejéhez tartozó Thunderbirds bemutatókötelék egyik F-16-os vadászbombázójával nyitjuk heti válogatásunkat. A Vadászsólymot egy hatalmas légi robot, a Global Hawk követi, majd pedig F-35, A-10, MiG-29, Szu-57 a sorrend /2019-09-01Mig-29 Fulcrum Rafale Mig-31 Foxhound A-10 Varacskos disznó Tornado F-16 Fighting Falcon repülőgép A MiG-29-es egyik első változata, a Púpos állja a vihar ostromát nyitóképünkön. A Fulcrum után békésebb vizekre evezünk, a Földközi-tengerig, ahol a Charles de Gaulle-ról éppen startolni készül egy Rafale. Aztán pedig..., na de inkább nézzük a képeke /2019-07-14Bulgária MiG-29 Fulcrum F-16V Fighting Falcon Block 70 vadászbombázó harci repülőgép Az avionikai rendszereiket tekintve már meglehetősen elavult bolgár MiG-29-esek felváltásának híre már többször is felmerült. Most éppen új építésű F-16-osokba vetették bizodalmukat a délkelet-európai ország légierejének vezetői /2019-07-14Mig-29 Fulcrum Mig-35 vadászgép repülőgép Sztrizsi Fazotron N010M Zsuk-M Zsuk-AME FGA50 radar A legendás huszonkilences vadonatúj változatának, a MiG-35-ösnek a 2017-ben leleplezett két prototípusát az Ahtubinszk melletti repülési tesztközpontban nyúzzák a pilóták. Az első szériapéldány pár hete csatlakozott hozzájuk /2019-06-23Ka-52 Alligator helikopter Rafale JAS-39 Gripen Talon MiG-29 Fulcrum Szu-30SzM Flanker repülőgép Egy Kamov harci helikopterrel nyitjuk heti válogatásunkat, de persze az Alligatoron túl más érdekességeket is kínálunk: Európából Rafale és Gripen harci repülőgépeket, az USA-ból egy Talon trénert, keletről pedig egy Flankert és egy Fulcrumot /2019-05-26Mig-29 Fulcrum Mi-17 Mi-8 Tu-22M3 Backfire C-130 Hercules Super Hornet F-35 Lightning repülőgép A Fecskék kötelék MiG-29-esével nyitjuk heti válogatásunkat. A duplasvancú vasmadáron kívül találkozhatunk Mi-8-asokkal, egy szép felszállást produkáló Tu-22M3 bombázóval, egy berakodás alatt álló Herculessel, F-35-ös és F/A-18-as vadászbombázókkal /2019-05-05Egyiptom Szuhoj Szu-35 Flanker vadászbombázó harci repülőgép A piramisok hazája ezzel tovább erősítette az orosz fegyverek iránti elkötelezettségét, hiszen az elmúlt pár évben sok milliárd dollárért szerzett be légvédelmi rendszereket, MiG-29M/M2 vadászbombázókat, illetve Ka-52 Alligator harci helikoptereket /2019-03-18Lengyel Légierő Mig-29 Fulcrum vadászbombázó harci repülőgép baleset 2019-03-05 A Lengyel Légierő harci gépe március 4-én, nem sokkal dél után szenvedett katasztrófát Stoczek település közelében /2019-03-05Szu-25 Frogfoot Szu-30 Flanker MiG-29 Fulcrum B-2 Spirit F-35 Lightning II harci repülőgép Az Orosz Légierő Szu-25-ös harci gépével nyitjuk heti fényképválogatásunkat. A kétüléses, nem túl szép Békalábon kívül azért találkozhatunk formásabb vasmadárral is, például az Orosz Lovagok idei airshow szezonra készülő Szu-30 Flankerével /2019-02-24RSK MIG Mig-29 Fulcrum vadászbombázó harci repülőgép India Vikramaditya repülőgép-hordozó Az ország védelmi minisztériuma huszonegy Fulcrum megvásárlásáról egyezkedik Oroszországgal, hogy a tenderek révén rendre sikertelenül végződő komolyabb állománybővítés helyett legalább ennyivel nőjön az aggasztóan fogyatkozó géppark /2019-02-17C-130 Hercules A-10 Thunderbolt Szu-30 MiG-29 Fulcrum Tu-22M3 Backfire An-22 Antyej repülőgép Egy korrózió megelőző mosatáson résztvevő kutató-mentő feladatkörű Hercules fotójával nyitjuk heti válogatásunkat, de lesz itt még a Hold tányérja előtt lencsevégre kapott Flanker is, nem beszélve egy gyönyörűen füstölő MiG-29-esről /2019-02-17Mi-35 Hind Mi-17 Hip Airbus H145M helikopter Mig-29 Fulcrum harci repülőgép Szerbia 2019-02-07 Déli szomszédunk a tervek szerint még az idén megkapja a forgószárnyasokat, melyek beszerzése az egyre bővülő orosz-szerb katonai együttműködés legújabb hozadéka /2019-02-07Sztrizsi Mig-29 Fulcrum Szu-57 PAK-FA Sz-70 Ohotnyik-B Hunter MC-21 C-130 Hercules V-280 F-35 A Sztrizsi MiG-29-eseinek kötelékével nyitjuk heti válogatásunkat, de többek között találkozhatunk még a Szuhoj drónprogramjához segítségül rendelt különleges festésű PAK-FA-val is, és a még nagyobb sebességre kapcsolt V-280 Valor prototípussal is /2019-01-27Mig-29 Mig-35 Orosz Légierő vadászbombázó harci repülőgép 2018-12-25 A legendás huszonkilences egyelőre még csak két példányban létező vadonatúj változatát, a MiG-35-öst az Ahtubinszk melletti repülési tesztközpontban nyúzzák az Orosz Légierő tesztpilótái /2018-12-25Tu-95 Bear B-1B Lancer Tu-22M Backfire bombázó Mig-29 Fulcrum F-16 Fighting Falcon repülőgép Válogatásunkat ezúttal bombázók uralják. Egy bevetésre induló orosz Medvével, azaz Tu-95-össel nyitunk, majd pedig egy hasonló feladatkörű amerikai típus, a B-1B Lancer következik, de találkozhatunk egy kisebb Tupoljevvel, a Tu-22M3-al is /2018-12-16Szlovák Légierő F-16 Fighting Falcon vadászbombázó harci repülőgép Mig-29 Fulcrum Északi szomszédunk kormányzati tisztségviselői és a Pentagon képviselői december 12-én látták el kézjegyükkel a 14 harci gép beszerzéséről szóló, 1.8 milliárd dolláros passzust /2018-12-16Mig-29 Mig-35 Orosz Légierő vadászbombázó harci repülőgép 2018-12-14 A pilóták az Orosz Légierő Ahtubinszk melletti repülési tesztközpontjában nyúzzák a legendás huszonkilences egyelőre még csak két példányban létező vadonatúj változatát, melyet az RSK MIG 2017 januárjában mutatott be első alkalommal /2018-12-14India haditengerészet Vikramaditya repülőgép-hordozó mig-29 Fulcrum vadászbombázó harci repülőgép A vadászbombázók hadrafoghatóságának alacsony szintje miatt az elmúlt években már többször is szót emelt az ázsiai ország haditengerészete a típust gyártó, annak megfelelő alkatrészellátását viszont nem biztosító RSK MIG-nél /2018-12-10F-16 Fighting Falcon C-130 Hercules MiG-31 Foxhound MiG-29 Fulcrum harci repülőgép vadászgép Egy F-16-ossal nyitjuk válogatásunkat. A gép pilótája éppen startra készül a Nellis légibázison megrendezett Green Flag hadgyakorlaton. A karcsú vasmadarat még több F-16-os követi, de nem maradhatnak el persze a vörös csillagos légierő gépei sem /2018-11-25Mig-29 Mig-35Fulcrum vadászgép harci repülőgép AESA radar Fazotron Zsuk-AME Az indiai MMRCA vadászgéptenderen annak idején elbukott MiG-29-esbe integrált első - igencsak gyengécske képességű - AESA szenzorral szerzett tapasztalatokra alapozva mostanra épült meg a használhatóbb változat első példánya /2018-11-23MiG -29 Fulcrum Tu-22M3 Backfire Ka-52 Alligator F-15 Strike Eagle F-35 repülőgép helikopter Az orosz Sztrizsi, azaz Fecskék kötelék egyik MiG-29-esének két RD-33-as hajtóműve vetül látogatóinkra heti fényképválogatásunk nyitóképén, de lesz itt még annyi más érdekesség is, hogy nem is tudjuk felsorolni őket rövidke felvezetőnkben /2018-11-18MiG-29 Fulcrum vadászbombázó harci repülőgép 2018-11-05 A szerencsétlenül járt duplasvancú vasmadarat, mely a Fulcrum legmodernebb változata volt, az idén kapta meg az Egyiptomi Légierő /2018-11-05Mig-29 Fulcrum Tu-22M Backfire MiG-31 Foxhound Tu-95 Bear A-10 Thunderbolt Varacskos Disznó Az Orosz Haditengerészeti Légierő MiG-29K vadászbombázójával nyitjuk heti fényképválogatásunkat. A gép a látszat ellenére együléses kialakítású, mivel a második generációs huszonkilencesekhez egységes sárkányszerkezetet dolgozott ki az RSK MIG /2018-11-04MiG-29 Fulcrum Indian Navy repülőgép-hordozó vadászbombázó Egy igazán különleges gyorsulási versenyt hoztak össze Indiában: az olasz Lamborghini Huracán luxus-sportautó csúcsváltozata méri össze képességét (persze csak a betonon) az Indiai Haditengerészet repülőgép-hordozó fedélzeti vadászbombázójával /2018-10-23Tu-22M3 Backfire F-16 Fighting Falcon USAF Thunderbirds Mig-29 Fulcrum Szuhoj Szu-30 Flanker PAK-FA Nyitóképünk 50 éve tervezett, Tu-22M típusjelzésű, változtatható szárnynyilazású, szuperszonikus bombázója előtt még fényes jövő áll, hiszen a Tupoljev már megkezdte egy újabb változatának a tervezését is, így ismét beindulhat a típus sorozatgyártása /2018-10-22Ka-52 Alligator B-2 Spirit F-15 Eagle Szu-30 Flanker Mig-29 Fulcrum Szu-57 PAK-FA harci repülőgép Heti válogatásunk nyitányául a Ka-52 Alligator tengerészeti változatát, a Katrant választottuk. A csak pár példányban létező forgószárnyas mellé, a szűkre szabott albumunkba került még egy igazi Szellem, egy Sas, és persze Flanker, Fulcrum és PAK-FA /2018-10-15MiG-29 Fulcrum vadászbombázó harci repülőgép 2018-10-07 A Moszkva melletti Zsukovszkijban található M.M. Gromov Repülőkísérleti Intézet kétüléses gépe Dmitrovszkoje közelében zuhant az erdőbe /2018-10-08Mig-29 Fulcrum vadászbombázó harci gép 25 percbe sűrítve nem csak az ikonikus típus testet öltésének lehetünk tanúi, hanem ráadásként a huszonkilencesek hajtóműveit gyártó Klimovhoz is ellátogathatunk /2018-10-03Mig-29 Fulcrum Mi-8 Hip Tu-160 Blackjack F-16 Fighting Falcon C-17 Globemaster repülőgép helikopter Mi más is kerülhetett volna válogatásunk élére, mint a katonai repülés egyik ikonikus típusa, a MiG-29-es. A lemenő nap fényében tündöklő duplasvancú vasmadár lengyel barátainknál szolgál, ahol társaival egyetemben igencsak megbecsülik őket /2018-10-01Strizsi MiG-29 Fulcrum F-22 Raptor C-130 Hercules repülőgép Kamov Ka-52 Alligator helikopter Bár a kiújult hidegháborús légkörben kevés az esély arra, hogy Nyugat-Európába, vagy hazánkba eljusson egy orosz kötelék, valamelyik keleti airshow-ra ellátogatva azért nagy valószínűséggel összefuthatunk akár a nyitóképünkön szereplő Fecskékkel is /2018-09-23F-15 Eagle F-35A Lightning II Thunderbirds MiG-29 Fulcrum Tupoljev Tu-142MK Il-38 harci repülőgép Egy igazán különleges festést viselő, a Japán Önvédelmi Erők agresszor egységéhez tartozó F-15-össel nyitjuk heti válogatásunkat. A csapat nagyrészt F-15-ösökből áll, melyek között alig találunk két egyforma dizájnt viselő gépet /2018-09-10Mig-29 Fulcrum vadászbombázó harci repülőgép 2018-08-29 Csaknem tíz évvel a botrányba fulladt MiG-29SzMT vásárlás után az észak-afrikai ország ismét Fulcrumok beszerzéséről tárgyal Oroszországgal, ezúttal a típus M/M2 változatában gondolkodva /2018-08-30Mig-29 Fulcrum vadászgép harci repülőgép SzMT RSZK MIG Az oroszoktól 2017-ben ajándékba kapott használt gépeket szerb javítóüzem korszerűsítette, üzembe állításukkal ismét magára találhat déli szomszédunknak a volt Jugoszlávia területén zajló harcokban gyakorlatilag teljesen megsemmisült légiereje /2018-08-28Szu-57 PAK-FA Szuhoj lopakodó alacsony észlelhetőségű Mig-29 Mig-35 vadászbombázó harci repülőgép Az orosz védelmi minisztérium a jelenleg is zajló Army 2018 haditechnikai fórumon kötött szerződést a két típus gyártóival azok első szériapéldányainak megvásárlásáról /2018-08-24Magyar Légierő MiG-21 MiG-23 MiG-29 Szu-22 Mi-17 Mi-24 JAS-39 Gripen repülőgép helikopter vadászgép A már feledésbe merült Me 110, Me 210, MÁVAG Héja, vagy a még mindig ismerősen csengő MiG-21, MiG-29, és persze a napjainkban repült Gripen egyaránt a légterünket védő szervezethez tartoztak / tartoznak. Róluk, és társaikról szól ez az összeállítás /2018-08-24Kamov Ka-52 Alligator F-15E Strike Eagle Tupoljev Tu-22M3 H-6 bombázó mig-29 F-35A harci repülőgép Alligatorok indulnak gyakorló bevetésre heti válogatásunk nyitóképén, de lesz itt még egyebek mellett egy-egy gyönyörű naplementés kép is az USA-ból és Oroszországból, illetve egy jól bebugyolált kínai bombázó /2018-08-20Orosz Légierő vadászbombázó harci gép lopakodó Szu-30 Szu-35 Flanker Szu-57 PAK-FA Mig-29 Fulcrum Az Orosz Légierő min. 10 repülőgépet vesztett az egy évtizede a grúzokkal vívott ötnapos háború során, de a hadsereg más alakulatai is siralmasan szerepeltek. A megaláztatás azonban reformokhoz vezetett, melyek helyessége Szíriában is beigazolódott /2018-08-12Maláj Légierő Szuhoj Szu-30MKM Flanker vadászbombázó harci repülőgép Mig-29 Fulcrum A délkelet-ázsiai ország védelmi miniszterének beszámolója szerint az alkatrészellátási gondok miatt a Szuhojok nagy része, a MiG-29-es gépparknak pedig az egésze képtelen ellátni feladatát /2018-08-03Ukrán Légierő Mig-29 Fulcrum vadászbombázó harci repülőgép 2018-08-02 Az UkrOboronProm csoport által nagyjavított és némileg modernizált Fulcrumokra nagy szüksége van az Ukrán Légierőnek, mely meglehetősen lestrapált gépparkkal rendelkezik /2018-08-03Gripen Mig-29 Fulcrum A-18 Hornet F-16 Fighting Falcon Typhoon Rafale vadászbombázó IAF Az indiai védelmi minisztérium által 2018 áprilisában a repülőgépgyárak számára kiküldött tájékozódó ajánlatkérésre (RFI) hat helyről érkezett válasz /2018-07-26MiG-29K Fulcrum MH-60S Seahawk MiG-21 F-16 Fighting Falcon F-35 Lightning A-50 AWACS repülőgép Heti fényképválogatásunkat ezúttal egy leszálláshoz készülődő haditengerészeti MiG-29-essel indítjuk, de a neves Mikojan-tervezőiroda egy jóval korábbi művével, az Európában manapság már kuriózumnak számító Huszonegyessel is találkozhatunk /2018-07-16Lengyel Légierő MiG-29 Fulcrum vadászbombázó repülőgép katasztrófa A Lengyel Légierő harci gépe július 6-án, kora hajnalban szenvedett katasztrófát Paslek város közelében /2018-07-07MiG-29 Fulcrum US Navy FA-18 Super Hornet MH-60S Sea Hawk MiG-31 Foxhound MV-22 Osprey repülőgép Nyitóképünk gyönyörű MiG-29KUB repülőgép-hordozó fedélzeti vadászbombázója mellett e heti fényképválogatásunkban lesz még egy másik MiG is, de az sokkal hatalmasabb. Megér egy pillantást sivatagi vegyes ragadozó-kötelékünk is /2018-07-02USAF A-10 Thunderbolt tankölő AV-8B Harrier repülőgép Szu-35 Flanker MiG-29 Fulcrum Ka-52 Alligator Címlapképünk legendás Varacskos Disznóit Litvániában kapta lencsevégre az USAF fényképésze, ahol az amerikai Tankölők jelenleg a Saber Strike 2018 hadgyakorlaton vesznek részt. A típus helyzete immár megszilárdult, elhárult a nyugdíjazásának rémképe /2018-06-25USAF A-10 Thunderbolt Varacskos disznó tankölő repülőgép Tu-22M3 bombázó Szu-25 MiG-29 Fulcrum Bár nyitóképünkön szereplő A-10-esek sorsa körül az elmúlt néhány évben nem kis bizonytalanság uralkodott el, napjainkra már elhárult a típus kivonásának veszélye, sőt elkezdődött egy program, melynek keretében új szárnyakkal látják el egy részüket /2018-06-11SR-71 Blackbird Míg-29 Fulcrum B-52 Stratofortress BUFF Szuhoj Szu-27 Szu-30 Szu-35 Flanker Bár a cím némileg sántít, hiszen nem találomra pakolják tele műszerekkel a pilótakabint (arról nem is beszélve, hogy ma már LCD kijelzőket használnak), de ember legyen a talpán, aki mindebből felismeri, melyik típus kezelőfelülete került a szeme elé /2018-05-26Orosz Légierő Mil Mi-35 Mig-31 Foxhound Mig-29 Fulcrum USAF F-22 Raptor MQ-1 Predator A nyitóképünkön látható, a legendás Mi-24 Hind alapos korszerűsítésével létrehozott Mi-35-ös harci helikopter még minden bizonnyal hosszú évtizedekig szolgálja majd alkalmazóit, illetve félelmetes megjelenésével rémíti ellenfeleit /2018-03-19Mig-29 Fulcrum AH-1Z Viper F-15E Strike Eagle agresszor F-16 Il-76 Szu-35 Flanker Nyitóképünk gyönyörű MiG-29-ese a Lengyel Légierőt erősíti, ahol az amerikai F-16-osok rendszerbe állítása ellenére is megtartották a duplasvancú vasmadarakat, sőt még a korszerűsítésükre is futotta erejükből /2018-03-05J-20 Szu-24 Fencer Szu-27 Flanker F-16C Gripen Be-12 Csajka Tu-160 Blackjack Strizsi Mig-29 Heti válogatásunk nyitóképén a kínaiak frissen hadrendbe állt alacsony észlelhetőségű J-20-as vadászbombázójának egy, még festetlen példánya látható. A típus hét évvel ezelőtti felbukkanása óriási meglepetésként érte a nyugati katonai szakértőket /2018-02-19Indiai Légierő F-35 Szu-57 PAK-FA ötödig generációs vadászgép Az ázsiai nagyhatalom a MiG-27 Flogger és a MiG-29 Fulcrum vadászbombázóit szeretné leváltani az ötödik generációs, alacsony észlelhetőségű típussal. Kérdés azonban, képesek-e egy normális tendert lebonyolítani /2018-02-19Repülési fényképek 6 A-10 Thunderbolt II HC-130 Hercules Szu-30MK2 Tu-22M3 Backfire An-22 Antei Egy korrózió megelőző mosatáson résztvevő kutató-mentő feladatkörű Hercules fotójával nyitjuk heti válogatásunkat, de lesz itt még a Hold tányérja előtt lencsevégre kapott Flanker is, nem beszélve egy gyönyörűen füstölő MiG-29-esről /2018-02-12Repülési fényképek 4 Super Hornet F-35 Lightning II UH-1Y Huey Mi-171A2 Tu-144 Míg-29M 2 Fulcrum A US Navy gyönyörű lagúnák fölött áthúzó Hornetétől és a napfényes Kaliforniában lencsevégre kapott F-35-ösöktől válogatásunk végére eljutunk a dermesztő orosz télben megörökített Tu-144-es szuperszonikus utasszállítóig és MiG-29M2 vadászbombázóig /2018-01-29Orosz Légierő Szu-30SzM Szu-34 Szu-35 Tavaly összesen 53 darab repülőgép került a vörös csillagos alakulatok állományába, a 2016-os 75, és a 2015-ös 89 merevszárnyú repülőeszközzel szemben. A visszaesés nagyrészt annak köszönhető, hogy 2017-ben MiG-29-esekre nem került orosz felségjelzés /2018-01-12India Mig-29 vadászgép baleset Az esemény január 3-án Goa repülőterén felszállás közben történt, a gép pilótája katapultált. A baleset okait vizsgálják /2018-01-05Repülési fényképek 1 Super Hornet J-10 Mi-8 A-50 AWACS MiG-29K 2018 első fényképválogatásának két képe is az Arab-öbölben tartózkodó amerikai USS Theodore Roosevelt repülőgép-hordozó fedélzetén készült, de itt vannak a kínaiak is J-10-es vadászbombázójukkal, és természetesen a kihagyhatatlan Orosz Légierő is /2018-01-02Mig-29 Fulcrum baleset Lengyelország A Lengyel Légierő harci gépe 2017. december 18-án, hétfőn szenvedett katasztrófát a Minsk Mazowiecki légibázis közelében /2017-12-20Repülési fényképek 49 míg-29 f-35 míg-31 tu-22 A jelenleg is az Indiai-óceánon tartózkodó amerikai USS Theodore Roosevelt repülőgép-hordozó fedélzetén az elmúlt hetekben már több szép fénykép is készült, e heti válogatásunkat most mi is egy ilyennel nyitjuk /2017-12-11Szerb míg-29 modernizáció A 185 millió eurós munkát a MOMA Batajnicán lévő üzemében a szerbek végzik az RSK MIG szakembereinek támogatásával /2017-11-15Fulcrum ünnep déli szomszédunknál - Szerbia hivatalosan is átvette MiG-29-es vadászgépeit A már nagyon várt eseményre a Belgrád melletti Batajnica légibázison került sor október 20-án, az orosz Fecskék bemutató kötelék MiG-29-esei által megkoronázott ceremónia keretében /2017-10-21Ikonikus gépet alkottak - Negyven éve emelkedett levegőbe első alkalommal a MiG-29-es A kéthajtóműves sugárhajtású vadászgépet a 70-es években, még az egykori Szovjetunióban hozta létre a Mikojan-tervezőiroda /2017-10-08A legjobbkor érkeztek - Szerbia megkapta az első két MiG-29-es vadászbombázóját Néhány napja már beszámoltunk róla, hogy a Szerb Légierő utolsó üzemképes huszonkilencese is a földre kényszerült egy madárral történt találkozást követően, október 2-án azonban megérkezett a régen várt orosz segítség /2017-10-03Földre kényszerült a szerbek utolsó üzemképes MiG-29 Fulcrum vadászbombázója is A Szerb Légierő duplasvancú harci gépe egy madárral ütközött össze gyakorlórepülés során, és úgy tűnik, javítása hosszabb ideig is eltarthat /2017-09-25Már Egyiptomban vannak a valaha is sorozatban gyártott legmodernebb MiG-29-es verzió első példányai Az arab ország 46 darab vadászbombázót rendelt az RSK MIG-től, melyek közül a legfrissebb információk szerint néhány darab már meg is érkezett a Nílus vidékére /2017-09-18Új típus a szíriai konfliktusban - Az oroszok megkezdték a MiG-29SzMT harctéri tesztjeit A MiG-29-es alapváltozatának modernizálásával létrehozott vadászbombázó eddig kimaradt a közel-keleti rendcsinálásba bevont változatos összetételű légiflottából, de pár napja immár ez a típus is jelen van a térségben /2017-09-15Hind upgrade Lengyelországban - Francia rakétákat kapnak a Mi-24-es helikopterek Lengyel barátaink a nagy volumenű nyugati fegyverbeszerzési programjaik ellenére is megbecsülik az orosz eredetű technikájukat, már zajlik a MiG-29 Fulcrum és a Szu-22 Fitter típusok részleges modernizációja, és most kezdődik a Hind flotta megújítása /2017-09-08Most betekinthetünk a MiG-29-esek új célzókonténerét gyártó titkos űripari laborba Régi adósságát törlesztette az orosz ipar, hiszen végre úgy tűnik, sikerült egy használható célzókonténert alkotnia, pedig ebbe annak idején a szovjetek bicskája is beletört, és a jogutód orosz fejlesztők is sokáig sikertelenül birkóztak a feladattal /2017-08-29Súlyos problémára derült fény az indiai haditengerészet MiG-29-eseinek üzemeltetésével kapcsolatban Az már eddig is ismert volt, hogy az INS Vikramaditya fedélzetén üzemelő Fulcrumok a hajtóművek, illetve az elektronika meghibásodása miatt gyakran szorulnak javításra, most azonban komolyabb, strukturális problémákról kerültek elő információk /2017-08-11MiG-29-esek húztak át a USS Nimitz repülőgép-hordozó fedélzete fölött A szokatlan eseményre egy közös amerikai - indiai - japán haditengerészeti hadgyakorlaton került sor, melyen az indiai részről az INS Vikramaditya, amerikai részről a már említett Nimitz, a japánoktól pedig a JS Izumo helikopter-hordozó vett részt /2017-08-07Malajzia megegyezett az oroszokkal MiG-29-es flottájának korszerűsítéséről Az erről szóló előzetes megállapodást a MAKS 2017 repülési kiállításon írták alá. Az RMAF (Royal Malaysian Air Force) korábban még szabadulni igyekezett a típustól. /2017-08-02Az év végére talán elkészül a Fazotron a MiG-35-öshöz szánt AESA radar prototípusával A rádióelektronikai cég az indiai MMRCA vadászgéptenderen annak idején elbukott MiG-29-esbe integrált első - igencsak gyengécske képességű - AESA szenzorjával szerzett tapasztalatokra alapozva építi a használhatóbb változat első példányát /2017-07-13AESA radar és vektorálható hajtómű nélkül nem kell - Fullos MiG-35-öst követel az Orosz Légierő A védelmi minisztérium által a típusra kidolgozott követelményrendszer szerint a januárban bemutatott vadászbombázóból mind ez idáig hiányzó vektorálható hajtómű, illetve az új AESA radar kulcsfontosságú lenne a legújabb MiG-29-es változat számára /2017-06-30Négy gyártó mozdult rá az indiai repülőgép-hordozó fedélzeti vadászbombázó beszerzési programra A francia Dassault a Rafale M, az amerikai Boeing az F/A-18E/F Super Hornet, az orosz RSK MIG a MiG-29K/KUB, a svéd Saab pedig a Sea Gripen típust ajánlja az építés alatt álló INS Vikrant repülőgép-hordozó hajó fedélzetére /2017-06-16Fogynak a Szíriát megjárt haditengerészeti MiG-29-esek - Már a második példány szenvedett balesetet Ismeretes, hogy a közel-keleti rendteremtésben részt vett orosz Admiral Kuznyecov repülőgép-hordozó 2016 novemberében az arab ország partjainak közelében már elvesztett egy Fulcrumot, melyet most egy társa követett, immár hazai terepen /2017-05-09Meglepően gyorsan átfestették a Fecskék és az Orosz Lovagok gépeit A várható design-váltásról az Izvesztyija számolt be néhány nappal ezelőtt, de azt nem gondoltuk volna, hogy a két bemutatócsapat MiG-29-es és Szu-30SzM vadászbombázóit ilyen gyorsan kezelésbe veszik a kubinkai repülőgép javító üzem festői /2017-05-05Bulgária Gripenekkel váltaná le MiG-29-es flottáját Április 26-án jelentette be az ország vezetése, hogy a Varsói Szerződés tagjaként annak idején beszerzett Fulcrumokat nyolc darab svéd gyártású vadászgéppel kívánják lecserélni /2017-04-28Az RSK MIG megkezdte az egyiptomiaknak szánt együléses változatú MiG-29M tesztjeit Az arab ország 46 darab vadászbombázót rendelt az RSK MIG-től, melyek első példánya, egy kétüléses MiG-29M2 március 31-én emelkedett a levegőbe, a MiG-29M jelzésű együléses verzió pedig az elmúlt napokban /2017-04-14Megkezdte légi tesztprogramját az Egyiptom részére épített első MiG-29-es Az arab ország 46 darab vadászbombázót rendelt az RSK MIG-től, melyek első példánya, egy kétüléses MiG-29M2, március 31-én emelkedett a levegőbe a Moszkva melletti Zsukovszkijban /2017-04-01MiG-35-ösök válthatják fel az orosz Sztrizsi bemutató kötelék régi MiG-29-eseit Mindezt az Orosz Légierő parancsnoka jelentette be a malajziai LIMA 2017 repülési kiállításon, hozzátéve, hogy a végleges döntés még nem született meg az ügyben, bár a Sarlósfecskék pilótáit már tájékoztatták a gépcsere lehetőségéről /2017-03-24Saját MiG-29-es verzió fejlesztésébe fogott Ukrajna Az ország elnöke március 15-én jelentette be, hogy megkezdték egy, a MiG-29-es típuson alapuló vadászbombázó fejlesztését, melynek fedélzeti rendszerei közül száműznek majd minden orosz eredetű részegységet /2017-03-22A néhai Szaddám Huszein már rá sem ismerne volt birodalma megújult légierejére Az 1991-es Öböl háborúban a szövetségesekkel szembeszálló MiG-29-esek és MiG-25-ösök korszaka Irakban már leáldozott, légierejük megújult, amit jól mutat, hogy az amerikai eredetű F-16-osok mellé a napokban koreai FA-50-eseket vehettek át /2017-03-21Teljessé vált India hajófedélzeti MiG-29-es vadászbombázóinak állománya A típust gyártó RSK MIG közleménye szerint a cég 2016 végére teljesítette a huszonkilenc darab Fulcrum leszállítására vonatkozó megállapodást /2017-02-21Elégedettek a Ka-52K hajófedélzeti harci helikopter szíriai szereplésével az oroszok A Katran néhány prototípusa az Admiral Kuznyecov repülőgép-hordozó fedélzetén, Szu-33-as és MiG-29-es vadászbombázók társaságában jutott el a Földközi-tenger szír partokhoz közeli vizeire /2017-02-14Hazatért az Admiral Kuznyecov repülőegységének első csoportja Az elmúlt hónapokban szíriai bevetésen részt vett repülőgép-hordozó MiG-29K és Szu-33-as vadászbombázóit, illetve Ka-27-es helikoptereit az Északi Flotta szárazföldi légibázisán, a Szeveromorszk-3-ason pénteken fogadták ünnepélyes keretek között /2017-02-05Beindult a reklámhadjárat - képsorozat a MiG-35-ös nemzetközi prezentációjáról Az orosz védelmi miniszter ígéretéhez híven az új MiG-29-es változat bemutatására tegnap egy nagy nemzetközi show-t tartottak az RSK MIG telephelyén, ahol a két elkészült prototípuson kívül még az építés alatt álló gépeket is kiállították /2017-01-28Bemutatták Putyinnak a MiG-35-öst Január 26-án az RSK MIG hivatalosan is lerántotta a leplet a MiG-29-es legújabb, kétüléses verziójáról, melynek rövidke airshow-ját az orosz elnök is szemmel követte a Kremlben lévő irodájából /2017-01-27Fulcrum saga - folytatódik a MiG-35-ös körüli bonyodalom Nagyon úgy tűnik, hogy az egyik orosz internetes spotter oldalon felbukkant, 2016. december 12-én Zsukovszkijban készült fényképeken mégsem a MiG-29-es csúcsverziójának szánt MiG-35-ös prototípusa látható /2017-01-04Ajándék MiG-29-esekkel erősítik meg a Szerb Légierőt az oroszok A hat vadászgép mellé déli szomszédaink harminc-harminc darab T-72-es harckocsit és BRDM-2-es páncélozott felderítő járművet is kapnak /2016-12-27Az elmúlt havi MiG-29-est követően most egy Szu-33-ast vesztette el az Admiral Kuznyecov Meglehetősen szerencsétlenül alakul az orosz flotta repülőgép-hordozójának földközi-tengeri bevetése, a november 13-án balesetet szenvedett MiG-29-est december 5-én egy Szu-33-as követte a hullámsírba /2016-12-07Az év végéig megkapja összes megrendelt MiG-29SzMT vadászbombázóját az Orosz Légierő Az alap MiG-29-es modernizálásával létrehozott típusváltozat 16 példánya az ország dél-európai részén található Asztraháni terület egyik légibázisán fog állomásozni /2016-12-01Nagy zűrzavar uralkodott az Admiral Kuznyecov fedélzetén a MiG-29-es katasztrófájának idején A kiszivárgott információk szerint a fékező drótkötélrendszer használhatatlanná válása és a hajó parancsnokának elhibázott döntése okozta, hogy a rubel-milliárdokba kerülő Fulcrum a Földközi-tenger mélyén végezte /2016-11-24Első alkalommal vettek részt éles bevetésen az orosz repülőgép-hordozó vadászbombázói A Szu-33-asok és a MiG-29-esek november 15-én indultak meg a Földközi-tengeren manőverező Admiral Kuznyecov fedélzetéről a szír célpontok ellen /2016-11-17Tengerbe zuhant a szíriai bevetésre vezényelt Admiral Kuznyecov repülőgép-hordozó egyik MiG-29-ese A haditengerészeti Fulcrum műszaki okok miatt, november 13-án, néhány kilométerre a hajóóriástól csapódott a hullámok közé, miközben leszálláshoz készülődött /2016-11-15Nemzetközi roll-out ceremónia keretében tervezik az új MiG-35-ös bemutatását az oroszok Az orosz miniszterelnök-helyettes, aki a hét elején tekintette meg a legújabb MiG-29-es verzió prototípusának gyártását, jelezte, hogy kívánatos volna egy nemzetközi sajtó-show keretében bemutatni a várhatóan még az év vége előtt elkészülő típust /2016-10-20Szíriai bevetésre indult az orosz Admiral Kuznyecov repülőgép-hordozó Az Északi flotta hajója október 15-én indult el a murmanszki kikötőből, hogy a fedélzetére frissen telepített MiG-29K vadászbombázóival, Ka-52K harci helikoptereivel, illetve a régi Szu-33-asaival kivegye részét a közel-keleti hadműveletből /2016-10-18Valahol megbecsülik őket - képes beszámoló a lengyel MiG-29-esek és Szu-22-esek modernizációjáról Bár a lengyelek annak idején 48 darab F-16-ossal frissítették légierejüket, hazánktól eltérően megtartották a szovjet eredetű Szu-22-es és MiG-29-es flottájukat is, sőt még azok korszerűsítésére is futja az erejükből /2016-10-17Továbbra is szükség lesz a hajófedélzeti Szuhojokra - újraindítják a típus erőforrásainak gyártását Bár korábban még az is felmerült, hogy az orosz Admiral Kuznyecovon alkalmazott Szu-33-asokat a MiG-29-es repülőgép-hordozós változatának a hajóóriásra történő telepítésével száműzik a fedélzetről, ez egyelőre mégsem fog megtörténni /2016-10-11MiG-29-esek és Szu-25-ösök is bemutatkoztak az első észak-koreai repülőnapon - képes beszámoló A magába zárkózott kommunista diktatúra a címben szereplő viszonylag modern gépeken kívül bemutatta még néhány, már meglehetősen kivénhedt MiG-21-es vadászgépét, egypár Minyóját, illetve kerülő úton szerzett amerikai Hughes 500-as helikopterét is /2016-09-28Megkezdődtek a PAK-FA részére fejlesztett új fedélzeti gépágyú földi tesztjei A faustovoi tesztlőtéren egy Szuhoj T-50-es orr-részbe építve kelt életre az a 9-A1-407K jelzésű 30 milliméteres gyilkos szerszám, melyet a MiG-29-es és a Szu-27-es különböző változataiban is alkalmazott GS 301-es továbbfejlesztésével hoztak létre /2016-09-20Először alkalmaztak KAB-500-as precíziós bombákat az orosz MiG-29SzMT vadászbombázók A Leningrádi területen megtartott hadgyakorlaton a Kurszki légibázis modernizált gépei egy szimulált repülőteret támadtak irányítható bombáikkal /2016-09-05Őszre készülhet el az első MiG-35-ös - videó az építés alatt álló újgenerációs huszonkilencesről Az RSK MIG üzemében már kezd testet ölteni a legújabb MiG-29-es verzió első példánya, mely beltartalmát tekintve annyi újdonságot tartalmaz majd, hogy a fejlesztők (és a marketingesek) fontosnak tartották egy új típusmegjelölést kiosztani számára /2016-08-26Korszerűsített MiG-29-eseket kapott az Ukrán Légierő A négy vadászgép mellett két felújított L-39 Albatroszt is átvehetett a hadsereg Ivano-Frankivszkben állomásozó alakulata /2016-08-25Minden eddiginél jobban felszerelt MiG-29-eseket építenek az oroszok az Egyiptomi Légierő részére Az arab ország kb. 50 darab vadászbombázót rendelt az RSK MIG-től, mely már el is kezdte azok legyártását, mégpedig olyan korszerű rendszerekkel megpakolva, melyek még az orosz és az indiai típusváltozatoknál is ütősebbekké teszik a gépeket /2016-08-24Közös légi fotózkodásra álltak össze a Lengyel Légierő orosz és amerikai eredetű típusai A Szu-22 Fitter, a MiG-29 Fulcrum, illetve a vadonatúj F-16 Fighting Falcon közös szárnyalására és fényképezkedésére még júniusban került sor /2016-08-16Első alkalommal landolt az Admiral Kuznyecov fedélzetén MiG-29KR vadászbombázó Bár az oroszok egyetlen repülőgép-hordozóján már több alkalommal is megfordultak haditengerészeti Fulcrumok, azok tesztgépek voltak, most azonban a Haditengerészeti Légierő egyik szériagépe akasztotta be fékezőhorgát a hajó drótkötelébe /2016-08-10Kemény kritika érte az Indiai Haditengerészet MiG-29-eseinek hadrafoghatóságát Az indiai számvevőszék vizsgálata szerint a hajófedélzeti vadászbombázók alacsony hadrafoghatóságának okai a hajtóművek, az elektronikus repülésvezérlő rendszer és a sárkányszerkezet hiányosságaiban keresendők /2016-08-10A lengyelek új szimulátort építettek MiG-29-eseikhez - bemutatjuk a gépek megújult pilótafülkéjét A Lengyel Légierő még legalább 2025-ig szeretné üzemben tartani az orosz eredetű vadászgépeit, és ennek érdekében nem csak modernizálja azokat, hanem új repülési szimulátort is fejlesztett hozzájuk /2016-08-08Légiharc-rakétákat vásárol MiG-29-es vadászgépeihez Lengyelország Az ország negyven darab R-27R1 jelzésű közepes hatótávolságú levegő-levegő rakéta beszerzésére hirdetett nyilvános pályázatot még tavaly ősszel, melyet a napokban egy ukrán cég nyert meg /2016-07-22Az új Katran harci helikoptert is tesztelik majd az orosz repülőgép-hordozó szíriai bevetésén Az oroszok egyetlen repülőgép-hordozó hajójának, az Admiral Kuznyecovnak a 2016. október és 2017. január közzé tervezett földközi-tengeri útja során a MiG-29-esek mellett a Ka-52-es csatahelikopter tengerészeti változata is ott lesz a fedélzeten /2016-07-15A szankciók miatt az oroszok hiányos felszereltségű haditengerészeti migeket szállítanak Indiába Az oroszokat sújtó nyugati és ukrán fegyverszállítási tilalom miatt a repülőgépek egyes külföldi alkatrészeit csak az indiaiak tudják beszerezni, így a típus gyártója befejezetlen MiG-29-eseket szállít Indiába, ahol végül készre szerelik a gépeket /2016-07-11Szíriai bevetését követően ismét javítódokkba vonul majd az Admiral Kuznyecov repülőgép-hordozó Bár a hajó a nemsokára kezdődő Földközi-tengeri útján megcsillogtathatja majd képességeit, hiszen a szíriai lázadó erők ellen minden bizonnyal bevetik majd az új MiG-29-eseit, utána sokévnyi átalakítás vár az orosz Északi Flotta óriására /2016-06-02Vége a Harrierek korszakának az Indiai Haditengerészetnél A Viraat repülőgép-hordozón szolgáló gépek 33 évnyi tengeri üzem után kerültek nyugdíjazásra, amely után a flotta már csak a MiG-29-eseire támaszkodhat /2016-03-23Az idén fogja bemutatni a MiG-35-ös vadászbombázóját az RSK MIG Az ikonikus céget vezető Szergej Korotkov által kiadott közlemény szerint az újgenerációs Fulcrumból két prototípus épül, mégpedig állami pénzekből, ami jelzi, hogy felsőbb szinteken is kiállnak a program mellett /2016-03-21Az Admiral Kuznyecov repülőgép-hordozót is bevethetik nyáron az oroszok a szíriai hadműveletekben A jelenleg javítódokkban veszteglő óriás a Földközi-tenger szíriai partvidékén tartózkodó orosz vízfelszíni egységek zászlóshajójaként teljesíthet majd szolgálatot, és ha már ott tartózkodik, új MiG-29-eseit is kipróbálnák harci körülmények között /2016-03-08Egyre biztosabbnak tűnik a MiG-29-esek egyiptomi eladásával kapcsolatos bombaüzlet Az utóbbi időben többször is felröppent a hír, hogy az Egyiptomi Légierő nagyobb mennyiségű MiG-29-es harci gépet vásárolna, de ez eddig csak közvetett módon került megerősítésre /2016-02-08Összefügghet az Admiral Kuznyecov modernizációja a haditengerészeti PAK-FA megjelenésével A Kuznyecov már tavaly is több hónapot a javítódokkban vesztegelt, és a hírek szerint ebben az évben is folytatódnak a munkálatok, melyek célja, hogy a hajón az új MiG-29K/KUB és egy rejtélyes új típus üzemeltetetésének is megteremtsék a feltételeit /2016-01-20Közös bevetést teljesítettek az orosz Szu-25-ös csatagépek a szír MiG-29-es vadászokkal - videó A Szíria fölött végrehajtott első ilyen misszió során a Szír Légierő Fulcrum géppárja légi fedezetett nyújtott a földi célpontokat támadó szuhojoknak /2016-01-14Év eleji nagy MiG-29 Fulcrum kitekintő Annak kapcsán, hogy az elmúlt hetekben néhány új gyártású MiG-29-es került az Orosz Légierőhöz, melyek azonban még mindig a kevésbé korszerű SzMT és UB típusok voltak, kicsit áttekintjük a legendás típus számtalan változatának a helyzetét /2016-01-05Egy MiG-29-essel tesztelték az oroszok a most elkészült szárazföldre telepített repülőgép-hordozót A haditengerészeti pilóták repülőgép-hordozó hajóról történő fel és leszállásának gyakorlására szolgáló szárazföldi kiképzőközpont átadása nemrég történt meg, az első ott készült videók most kerültek nyilvánosságra /2015-12-29MiG-29-es és Szu-27-es gépekből akartak agresszor századot létrehozni az arabok Az Egyesült Arab Emírségek vezetői Fehéroroszországhoz fordultak a használt Fulcrumok és Flankerek beszerzése ügyében, de ott elutasították igényüket, számolt be róla a bmpd.livejournal.com /2015-12-10Megkapta összes megrendelt MiG-29-esét az Orosz Haditengerészet 2012-ben az orosz Védelmi minisztérium a flotta repülőcsapatai számára 20 darab együléses K változatot, és négy darab kétüléses KUB változatot rendelt, melyeket a gyártó mostanra már mind le is szállított, írta az AEX.ru /2015-11-13Megerősítették az egyiptomi MiG-29-es beszerzés tényét Az utóbbi időben többször is felröppent a hír, hogy az Egyiptomi Légierő 46 darab MiG-29-es harci gépet vásárolna, de ezt soha nem erősítették meg hivatalosan, most azonban a Dubai Airshow-n fény derült az igazságra, írta az AEX.ru /2015-11-11Rakétákat venne Lengyelország a MiG-29-eseihez Az ország negyven darab R-27R1 jelzésű közepes hatótávolságú levegő-levegő rakéta beszerzésére hirdetett nyilvános pályázatot, írta a Flightglobal.com /2015-10-16Jövőre megépülhet a MiG-35-ös első prototípusa Az RSK MIG közleménye szerint két újgenerációs Fulcrum prototípus fog készülni, mégpedig állami pénzekből, ami jelzi, hogy felsőbb szinteken is kiállnak a mindig is bizonytalan sorsú program mellett, írta az aex.ru /2015-10-06A következő két évben tizenkét MiG-29-est kaphat Szíria Az orosz könnyűvadászgép együléses M és kétüléses M2 változatai a tervek szerint 2016-2017 között fognak megérkezni az arab országba, írta az aex.ru /2015-09-23Gyárlátogatás az RSK MIG Moszkva környéki üzemében Augusztus 21-én néhány szerencsés kiválasztott újságíró részére sajtótúrát szervezett a MiG-29-eseket gyártó cég, amire sajnos az AeroTech nem kapott meghívást, de azért mi is bemutatjuk a kollégák által a Lukhovitsy Gépgyárban készített fényképeket /2015-09-07Még éveket kell várni a MiG-35-ös elkészültére A MiG-29-es újabb generációját jelentő gép fejlesztése 2017-ben fejeződhet be, és csak az azt követő állami tesztek lezárultával fogja az Orosz Légierő megrendelni, írta a RIA Novosti /2015-08-14Indiában még hosszú szolgálat vár a MiG-29-es különböző változataira India még a 80-as évek közepén, a típus első nemzetközi vásárlójaként kapta meg MiG-29-eseit, melyeknek jelenleg zajlik a korszerűsítése, repülőgép-hordozó hajójához pedig a Fulcrum haditengerészeti változatát rendszeresítette, írta a Tass.ru /2015-08-10Bulgária a továbbiakban a lengyeleknél szervizelteti MiG-29-eseit A délkelet-európai ország csökkenteni szeretné függőségét az oroszoktól, nem beszélve arról, hogy az ottani cégek rendkívül magas árakon dolgoznak, így a Bolgár Légierő Fulcrum flottáját ezentúl lengyel cég fogja javítani, írta a janes.com /2015-07-22Egy Tu-95-ös az Orosz Légierő balesetsorozatának következő áldozata A Medvét az elmúlt héten történt MiG-29-es és Szu-24-es katasztrófát követően érte utol a végzete, még szerencse, hogy a hétfős személyzet ejtőernyővel el tudta hagyni a légcsavaros bombázót, írta az AFP /2015-07-15Veszteséglistán két orosz és egy amerikai harci gép Nem múlt el repesemény nélkül az elmúlt bő egy hét sem, egy orosz Szu-24-est és egy MiG-29-est, továbbá egy amerikai F-16-ost kell kivezetnie a nyilvántartásokból a két ország légierejénél /2015-07-14MiG-29-es és Szu-34-es balesetek Oroszországban Június 4-én két súlyos repülőesemény is történt az Orosz Légierőben, de emberéletben szerencsére nem eset kár /2015-06-08Kivonásuk helyett modernizálnák a maláj MiG-29-eket Bár nemrég még korszerűbb típusokkal tervezték felváltani a délkelet-ázsiai ország Fulcrum állományát, a Maláj Légierő parancsnokának minapi nyilatkozata szerint most már inkább korszerűsítenék azokat /2015-06-04Modernizált lengyel MiG-29-esek bevetésen Nemsokára véget ér a Lengyel Légierő gépeinek litvániai kiküldetése, melyen a balti államok légterének védelmét ellátni hivatott NATO Baltic Air Policing misszió keretében, mint az nemrégiben kiderült, már a korszerűsített MiG-29-eseikkel vesznek rés /2015-04-30A következő években harminc MiG-35-öst kaphat az Orosz Légierő Az orosz Védelmi miniszter helyettese szerint a hadsereg repülőalakulatai 2020-ig harminc darab újgenerációs MiG-29-est vehetnek majd át /2015-04-20Korszerűsítésük után még tíz évnyi szolgálat vár a Szu-33-asokra Úgy tűnik, hogy a repülőgép-hordozó fedélzeti MiG-29K/KUB vadászgépek szolgálatba állítása után mégsem tünnek el teljesen a Szu-33-as vadászok az Admiral Kuznyecov fedélzetéről /2015-04-07Maláj cég MiG-29-es korszerűsítési csomagja /0000-00-00Levegőben az első Indiában modernizált MiG-29UPG A modernizációs csomagot az orosz RSK MIG dolgozta ki, ők építették át az első hat gépet is, de a munka nagy része az indiai HAL repülőgépgyárra vár /2015-03-27Az RSK MIG jövőre leszállítja az utolsó indiai hajófedélzeti miget is Jelenleg a második orosz-indiai MiG-29K/KUB szerződés teljesítésén dolgozik az orosz cég, melynek vezetője abban reménykedik, hogy indiai partnerük további haditengerészeti Fulcrumokra jelenti majd be igényét /2015-03-24Bulgárián keresztül törnének be az európai vadászgéppiacra a kínaiak A kínaiak a Pakisztánnal közösen fejlesztett és gyártott JF-17 Thunder vadászgépeket kínálják a MiG-29-esei üzemeltetésével kapcsolatban komoly gondokkal küzdő Bolgár Légierőnek /2015-03-16Több mint húsz miget kap az idén az orosz haditengerészeti légierő Az Admiral Kuznyecov fedélzetére szánt vadászgépek mellett modernizált tengeralattjáró-vadász repülőgépek és helikopterek is érkeznek a flotta repülős alakulataihoz /2015-03-06Bevonják a MiG-29-esek gyártásába a nyizsnyij novgorodi Sokol üzemet A MiG-29-es különböző változatait jelenleg csak az RSK MIG moszkvai gyára készíti, de a termelés felfuttatása érdekében 2015-től a nyizsnyij novgorodi Sokol repülőgépgyárban is megkezdődik a kétüléses M2-es verzió összeszerelése /2015-02-13Az oroszok helyett a lengyelekkel szervizeltetné MiG-29-eseit Bulgária Az RSK MIG-el kötött, a MiG-29-esek karbantartására, nagyjavítására vonatkozó az idén ősszel lejáró szerződés helyett az orosz fél nagyon magas árai miatt a Bolgár Légierő inkább a lengyeleknél javíttatná vadászgépeit /2015-01-30Új célzókonténer prototípusával repült a MiG-29M /0000-00-00Lengyel MiG-29-esek érkeztek Litvániába /0000-00-00Még évekig MIG-29-esekkel őrzik légterüket a bolgárok Annak ellenére, hogy az elmúlt hónapokban használt nyugati vadászgépek beszerzésétől kezdve új gépek lízingelésével bezárólag sok minden megfordult a bolgár vezetés fejében, pénzügyi okok miatt most mégis három évvel elhalasztják a gépbeszerzést /2014-12-23Három felújított MIG-29-es csatlakozott az Ukrán Légierőhöz /0000-00-00Moszkva mellett lezuhant a MiG-29KUB prototípusa /0000-00-00Széria MiG-29KUB TopSight sisakkijelzővel /0000-00-00Belorusz MiG-29-es harci gép katasztrófája A Belorusz Védelmi Minisztérium közleménye alapján a vadászgép a Brest régióban zuhant le /2014-11-13A Migek mellet Rafale-k beszerzését is fontolgatja Egyiptom Az utóbbi időben többször is felröppent a hír, hogy az egyiptomi légierő valamelyik korszerű MiG-29-es típusváltozat beszerzését tervezi, most azonban az orosz gép mellett a francia Rafale vadászbombázó neve is felmerült /2014-10-28Orosz haditengerészeti MiG-29-es újszerű festése /0000-00-00Új észak-koreai MiG-29 szín-design /0000-00-00Bizonytalan az egyiptomi MiG-35-ös beszerzés Az utóbbi időben többször is felröppent a hír, hogy az egyiptomi légierő MiG-35-ös harci gépeket vásárolna, aminek a lehetőségét azonban az izraeli hírszerzés kétségbe vonja /2014-10-06Ismét repülhetnek a szerb MiG-29-esek /0000-00-00Lengyel MiG-29-esek modernizációja Miközben folyik a modernizált gépek átadása a lengyel légierő részére, nemsokára tárgyalások kezdődnek további példányok korszerűsítéséről is /2014-08-28Lelőttek egy ukrán MiG-29-est /0000-00-00Repülőképes állapotban az első krími MiG-29-es /0000-00-00Kryptonokkal tesztelik a haditengerészeti miget /0000-00-00Ukrán MiG-29-es a szudáni légierő részére /0000-00-00Szíria orosz segítséggel modernizálta MiG-29-eseit Az RSK MIG által kiadott céges dokumentumokból fény derült a szíriai MiG-29-esek modernizációjához nyújtott orosz segítségből /2014-06-16Az indiaiak összetörtek egy vadászgépet a Vikramadityán Az indiai haditengerészet körülbelül egy hónapja nyilvánította bevethetőnek az orosz Admiral Groskov hordozó átépítésével létrejött Vikramaditya-t, de máris összetörtek rajta egy MiG-29-est, szerencsére nem teljesen /2014-06-10Hamarosan vadászgépek beszerzéséről dönthetnek a bolgárok Az ország kormányzata még ebben a hónapban határozni fog az ország légierejének fejlesztéséről, mely új vadászgépek beszerzését, vagy akár a meglévő MiG-29-esek korszerűsítését is magával hozhatja /2014-06-04Már tesztelik az ukránok a csádnak szánt MiG-29-es /0000-00-00Lízingelt vadászgépekkel cserélné le Szlovákia a MiG-29-eseit Északi szomszédunknál az orosz eredetű elfogó vadászokat néhány év múlva vonná ki a rendszerből /2014-05-28Még függőben a MIG egyiptomi üzlete Két hónappal ezelőtt már beszámoltunk egy nagy összegű egyiptomi-orosz fegyverüzletről, mellyel kapcsolatban felmerült, hogy a megállapodásnak MiG-29M2-es gépek szállítása is a részét képezi /2014-04-25Újabb MiG-29-es törzsrész készült el a Sokolnál /0000-00-00Aláírták a MiG-29SMT-k beszerzéséről szóló szerződést Az orosz védelmi minisztérium a gépek vásárlásáról hétfőn írta alá a megállapodást az UAC-val (United Aircraft Corporation), amivel egyidejűleg az orosz 5. generációs könnyűvadásszal kapcsolatos tervekre is fény derült /2014-04-16Először landolt indiai pilóta MiG-29KUB géppel a Vikramaditya-n Az eseményre néhány nappal ezelőtt került sor, immár az indiai vizeken tartózkodó repülőgép-hordozón /2014-02-18Egyiptomi MiG-29M2 beszerzés Miután politikai okokból az USA megtagadta további fegyverek szállítását az egyiptomi hadsereg részére, a piramisok országának vezetése az oroszokhoz fordult /2014-02-17Szu-34 MiG-29SMT párharc Az összecsapásra persze csak gyakorlási jelleggel került sor az oroszországi nyugati katonai körzet területén /2014-02-14Új könnyűvadászt fejleszt Oroszország A MiG-29-es utódjának szánt gép létrehozásával az amerikai és a kínai modellt követik, ahol szintén két eltérő súlykategóriájú ötödik generációs vadászgépben gondolkodnak /2013-12-13Megkezdték az első orosz anyahajós MiG-29-es tesztelését Az Admiral Kuznyecov hordozóra szánt 24 darab MiG-29K/KUB vadászgépből az idén négyet kaphat meg a haditengerészet. /2013-10-23 |
| |
|