Az indiai szuhojok részt vettek a 2008-as Red Flag hadgyakorlaton is © Stephanie RubiAz orosz Szuhoj a Szu-30 Flanker kétüléses vadászbombázót annak a Szu-27-es elfogó vadászgépnek az alapjain fejlesztette ki, melynek prototípusa 1977-ben emelkedett első alkalommal a levegőbe az amerikai F-15 Eagle harci gépre adott szovjet válaszként.
A Szu-30-as igazi többfunkciós vadászbombázó, mely légi és földi célpontok ellen egyaránt alkalmazható. A gép alapját a Szu-27-es kétüléses, kiképzési célokra szolgáló változata képezi, melyre aztán a külföldi megrendelők egyedi igényei alapján a Szuhoj felépített egy nagyon potens támadó gépet.
A Szu-30-as igazi karrierjét és hatalmas exportsikerét az Indiai Légierő (IAF) 48 darabos megrendelése indította be. Pedig az IAF nem kis kockázatot vállalt a típus megrendelésével, hiszen az általa óhajtott változat még nem is létezett: azt csak az üzlet nyélbeütését követően kezdte el összeállítani a Szuhoj a vevő igényeinek megfelelően izraeli, francia, indiai és orosz elektronikus fedélzeti rendszerek felhasználásával. Mivel az oroszoknak ez volt az első harci repülőgépük, melyet nyugati komponensekkel szereltek fel, a fejlesztési munka nagyon elhúzódott.
De a több köztes verziót követve végül is megszületett végleges változatú Szu-30MKI elnyerte az IAF tetszését, hiszen minden hibája ellenére erre a típusra alapozták az ország légierejének gerincét, s közben a gép helyi licenszgyártását is beindították. Az IAF a Szu-30-asok legnagyobb üzemeltetőjévé vált, jelenleg több mint 200 példányát repülik.
Az Irkut repülőgépgyár által gyártott Szu-30-asokat azóta már Algéria és Malajzia is rendszerbe állította. Ez a két ország Indiához hasonlóan saját elképzeléssel rendelkezett a típus fedélzeti rendszereivel kapcsolatban, így az MKA (Algéria), és az MKM (Malajzia) verziók is nyugati elektronikus rendszerekkel megtámogatva készültek el.
Az Irkut által gyártott gépekben egy közös berendezés mindenképpen megtalálható, és ez pedig a hatalmas teljesítményű Bars radar, mely egy PESA (passzív elektronikus sugáreltérítéses) rendszerű antennával rendelkezik. Közös még a szibériai cég Szu-30-asaiban a tolóerővektoros kormányrendszer és a kacsa előszárny is, melyek különlegesen jó manőverezőképességet biztosítanak a típus számára.
Kétüléses támadó Szu-30-asokat a komszomolszki Knaapo is gyárt, de az ő termékeik orosz fedélzeti rendszerekkel készülnek, tolórővektoros kormányrendszer, kacsaszárny és a Bars radar nélkül: ez a cég is gyárt exportra: Kína és Venezuela rendelt ebből a változatból.
Az utóbbi időben már az Orosz Légierő is belépett a Szu-30-ast üzemeltetők klubjába, az Irkuttól a Szu-30SM verziót, a Knaapo-tól a Szu-30M2-es változatot megvásárolva.
A típusnak az Orosz Légierő által üzemeltetett Szu-30SM változata nemrég esett át a tűzkeresztségen, a szíriai terrorellenes hadműveletekben vetették be, ahol földi célpontokat támadtak vele.
Szuhoj Szu-30 Flanker hírek Photo selection 2023-10-29 A venezuelaiak kétüléses változatú, gyönyörű Flankereivel nyitjuk heti válogatásunkat. Azonban nem csak napjaink jól ismert vasmadarai kerültek albumunkba, összefuthatunk itt az 50-es évekből származó Skyhawk-al is /2023-10-29Photo selection 2023-10-23 A PLAAF, vagyis a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg légierejének kétüléses csapásmérőjével nyitjuk heti válogatásunkat. A Szu-30MKK Flankerből 2000-2003 között 76 példányt kaptak a komszomolszki KNAAPO-től /2023-10-23Photo selection 2023-10-15 A Maláj Légierő Szu-30MKM vadászbombázójával nyitjuk válogatásunkat. Az ázsiai Szuhoj az MK család legpotensebb tagja, melyet egyebek mellett francia célzókonténer és dél-afrikai rakéta-közeledés jelző szenzorok emelnek a família többi tagja fölé /2023-10-15Photo selection 2023-09-24 Az Indiai Légierő Szu-30MKI vadászbombázójával nyitjuk heti válogatásunkat, mely három társával egyetemben a japán Hyarkuri légibázison egy nemzetközi hadgyakorlaton vett részt /2023-09-24Szu-30MKI 2023-09-21 Az indiai HAL repülőgépgyár 2004-ben adta át a légierő számára az első általa összeszerelt Flankert, melyből az azóta eltelt időszak alatt 234 példányt épített; ez azonban nem elég.... /2023-09-21Szu-30 Flanker 2023-08-22 Az Irkut cég által épített kétüléses Szu-30SzM2 tesztelése már évek óta zajlik; az új Flanker változat egyik fontos komponense a Szu-35-östől átvett erőforrás /2023-08-22Szu-35 Szu-30SzM2 Flanker Jak-130 Mitten 2023-07-17 Az elmúlt hetekben Szu-35Sz és Szu-30SzM2 vadászbombázók, továbbá Jak-130-as sugárhajtású kiképzőgépek repültek ki a szibériai gyárakból, és kerültek a védelmi minisztérium fennhatósága alá /2023-07-17Szu-30MK2 2023-07-04 A dél-amerikai ország légierejéhez tartozó kétüléses gép szerencsétlenségét valószínűleg az egyik hajtómű meghibásodása okozta /2023-07-04Photo selection 2023-05-01 A PLAAF, vagyis a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg légierejének kétüléses csapásmérőjével nyitjuk heti válogatásunkat. A Szu-30MKK Flankerből 2000-2003 között 76 példányt kaptak a komszomolszki KNAAPO-től /2023-05-01Szu-30 Szu-35 Flanker 2023-04-20 2020 szeptemberében az Orosz Légierő elvesztette egyik Szu-30-as harci gépét. Kezdetben még arról szóltak a hírek, hogy baleset történt, de aztán kiderült, egy Szu-35-ös vadászbombázó gépágyúlövedékei okozták a kétüléses vasmadár vesztét /2023-04-20Photo selection 2023-04-10 A PLAAF, vagyis a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg légierejének kétüléses csapásmérőjével nyitjuk heti válogatásunkat. A Szu-30MKK Flankerből 2000-2003 között 76 példányt kaptak a komszomolszki KNAAPO-től /2023-04-10Szu-30MKM Flanker 2023-04-03 A nagyjából másfél évtizede beszerzett orosz nagyvasakat a délkelet-ázsiai ország védelmi minisztériuma még legalább 20 évig szeretné üzemben tartani /2023-04-03Photo selection 2023-02-19 A venezuelaiak kétüléses változatú, gyönyörű Flankerjeivel nyitjuk heti válogatásunkat. Az Amur menti Komszomolszkban lévő Szuhoj üzem összesen 24 ilyen, egészen pontosan Szu-30MK2 megjelölést viselő gépet szállított a dél-amerikai ország számára /2023-02-19Szu-30MKI Flanker Mirage 2000 2023-02-01 A szerencsétlenség gyakorló misszió során történt, mindkét vadászbombázó lezuhant, egy pilóta meghalt /2023-02-01Photo selection 2023-01-15 Az Indiai Légierő Szu-30MKI vadászbombázójával nyitjuk heti válogatásunkat, mely három társával egyetemben a japán Hyarkuri légibázison január 12-16. között zajló nemzetközi hadgyakorlaton vesz részt /2023-01-15Photo selection 2022-11-20 A Maláj Légierő Szu-30MKM vadászbombázójával nyitjuk válogatásunkat. Az ázsiai Szuhoj az MK család legpotensebb tagja, melyet egyebek mellett francia célzókonténer és dél-afrikai rakéta-közeledés jelző szenzorok emelnek a família többi tagja fölé /2022-11-20Photo selection 2022-10-30 A PLAAF, vagyis a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg légierejének kétüléses csapásmérőjével nyitjuk heti válogatásunkat. A Szu-30MKK Flankerből 2000-2003 között 76 példányt kaptak a komszomolszki KNAAPO-től /2022-10-30Szu-30 Flanker 2022-10-24 A kétüléses vadászbombázó Irkutszk területén, még szombat este csapódott egy lakóházba; a repülési esemény kis híján egy hasonló jellegű, de annál sokkal súlyosabb katasztrófa negyedszázados évfordulóján történt /2022-10-24Photo selection 2022-10-09 A venezuelaiak kétüléses változatú, gyönyörű Flankereivel nyitjuk heti válogatásunkat. Azonban nem csak napjaink jól ismert vasmadarai kerültek albumunkba, összefuthatunk itt az 50-es évekből származó Skyhawk-al is /2022-10-09Szu-30SzM Flanker Hibini 2022-09-14 Az elektronikai hadviselésre szolgáló konténer az orosz megszállás alól a napokban felszabadított Izjum környékéről került elő /2022-09-14Photo selection 2022-07-31 A venezuelaiak kétüléses változatú, gyönyörű Flankereivel nyitjuk heti válogatásunkat. Azonban nem csak napjaink jól ismert vasmadarai kerültek albumunkba, összefuthatunk itt az 50-es évekből származó Skyhawk-al is /2022-07-31Photo selection 2022-06-26 A Maláj Légierő Szu-30MKM vadászbombázójával nyitjuk válogatásunkat. Az ázsiai Szuhoj az MK család legpotensebb tagja, melyet egyebek mellett francia célzókonténer és dél-afrikai rakéta-közeledés jelző szenzorok emelnek a família többi tagja fölé /2022-06-26Brahmos Szu-30MKI Flanker 2022-05-16 A nemcsak sebességét, hanem méretét tekintve is hatalmas fegyver a hírek szerint sikeresen semmisítette meg a Bengáli-öbölben lévő célját /2022-05-16Szu-30MKI Flanker 2022-05-11 Bár annak idején az oroszok beleadtak apait-anyait, hogy képesek legyenek megfelelni a típusra vonatkozó indiai elvárásoknak, ennek már vagy 20 éve, így nem meglepő, hogy a gépek üzemeltetője a Flankerek ráncfelvarrására törekszik /2022-05-11Szu-34 Fullback Szu-30SzM Szu-30MKI Flanker2022-05-08 Az Orosz Légierő meglepően sok gépe került eddig veszteséglistára Ukrajna fölött; a Szuhojok napjainkban már megbocsájthatatlannak minősülő hiányosságaival a hadvezetés is tisztában van, elindították modernizációjukat, csak hát elkéstek vele /2022-05-08Szu-34 Fullback Szu-30SzM Szu-30MKI Flanker Az Orosz Légierő meglepően sok gépe került eddig veszteséglistára Ukrajna fölött; a Szuhojok napjainkban már megbocsájthatatlannak minősülő hiányosságaival a hadvezetés is tisztában van, elindították modernizációjukat, csak hát elkéstek vele /2022-05-05Eurofighter Typhoon 2022-05-04 Déli szomszédunk - feladva korábbi Szu-30SzM álmát - egyrészt a franciákkal egyezkedik Rafale harci gépek beszerzéséről, de több vasat is a tűzben tartva a gall masina mellett Typhoon vásárlásról is folytat konzultáció /2022-05-04Photo selection 2022-04-17 A Maláj Légierő Szu-30MKM vadászbombázójával nyitjuk válogatásunkat. Az ázsiai Szuhoj az MK család legpotensebb tagja, melyet egyebek mellett francia célzókonténer és dél-afrikai rakéta-közeledés jelző szenzorok emelnek a família többi tagja fölé /2022-04-17Photo selection 2022-04-10 Az ukránok Szu-27 Flanker harci gépével nyitjuk válogatásunkat. A légvédelmi szerepkörben alkalmazott típussal a szabadságáért küzdő ország légiereje a nála jóval potensebb orosz Szu-30SzM és Szu-35-ös masinákkal próbál birokra kelni /2022-04-10Photo selection 2022-02-20 Egy orosz Tu-160 Blackjack és egy belorusz Szu-30SzM Flanker közös őrjáratáról készült felvétellel nyitjuk heti válogatásunkat. A keleti blokkot egyebek mellett egy Raptor és egy Rafale beválogatásával igyekeztünk ellensúlyozni /2022-02-20Szu-30SzM 2022-01-06 A látványos akció során a kétüléses vasmadarak infravörös önirányítású levegő-levegő rakétákat vetettek be a gyakorló célok ellen /2022-01-06Szu-30SzM2 2022-01-06 Meglehetősen nyögvenyelősen haladnak az Irkut cég által épített kétüléses Szu-30SzM2 tesztjei; az új Flanker változat egyik fontos komponense a Szu-35-östől átvett erőforrás /2022-01-06Photo selection 2021-10-24 Az oroszok Szu-35-ösével nyitjuk heti válogatásunkat. Az eddigi legkorszerűbb Szu-27-es variánst kétüléses rokona, a Szu-30SzM követi. Folytatásként pedig az utóbbi vasmadár amerikai kategóriatársa, az F-15E Stirke Eagle bukkan fel albumunkban /2021-10-24Photo selection 2021-10-10 Az oroszok sötétszürke Szu-30SzM gépeivel nyitjuk heti válogatásunkat. A kétüléses masinákat a légierő és a haditengerészet is használja, az előbbi 92, az utóbbi pedig 22 példánnyal rendelkezik a tolóerővektoros kormányzású, előszárnyas típusból /2021-10-10Szu-27 Flanker 2021-10-06 A többek között Szu-27-eseket és kétüléses Szu-30M2-eseket felvonultató képsorok nagy része az idei Zapad 2021 hadgyakorlaton készült /2021-10-06Szu-30SzM Flanker 2021-09-22 Az Irkut cég teljes erőbedobással dolgozik a kétüléses Szu-30SzM korszerűsített változatának kialakításán, melynek egyik fontos komponense a Szu-35-östől átvett erőforrás lesz /2021-09-22Photo selection 2021-09-19 Albumunkat az Orosz Lovagok Szu-30SzM vadászbombázójával nyitjuk, melyet a típus egy kevésbé látványos festésű változata követ. A Flankereken túl, találkozhatunk még Ka-52 Alligator harci helikopterrel, Tu-95 és B-52 bombázókkal, és egy F-16-ossal /2021-09-19Szu-35 Flanker 2021-08-05 2020 szeptemberében az Orosz Légierő elvesztette egyik Szu-30-as harci gépét. Kezdetben még arról szóltak a hírek, hogy baleset történt, de aztán kiderült, egy Szu-35-ös vadászbombázó gépágyúlövedékei okozták a kétüléses vasmadár vesztét /2021-08-05P-8A Poseidon Szu-30SzM Flanker 2021-07-20 Az Oroszország által saját érdekszférájának tekintett vizek fölött ezúttal a US Navy P-8A Poseidon haditengerészeti járőr és tengeralattjáró elhárító gépe keltette fel a putyini birodalom figyelmét /2021-07-20Szu-30SzM Flanker AS-17 Krypton H-31 2021-07-06 Az Oroszország által saját érdekszférájának tekintett Fekete-tengeren ezúttal a Királyi Holland Haditengerészet (RNLN) Evertsen fregattja váltotta ki a putyini birodalom rosszallását /2021-07-06Photo selection 2021-07-04 Egy Tu-95 Bear bombázóval nyitjuk válogatásunkat, majd pedig - egy kicsit még a vörös csillagos légierő arzenáljánál maradva - egy Szu-30SzM vadásszal folytatjuk. Aztán nyugati irányt véve egy-egy Falcon, Hornet, Tiger II és egy Typhoon következik /2021-07-04F-5 Tiger II 2021-06-06 Márciusban egy Tu-22M3 Backfire bombázónak, májusban pedig egy Szu-30SzM vadászbombázónak aktiválódtak a személyzet akarata ellenére a katapultülései; most az Iráni Légierő F-5-öse került sorra /2021-06-06Szu-30SzM Flanker 2021-05-23 A Krím-félsziget egyik támaszpontján történt a baleset, de míg a márciusi Backfire incidens három hajózó halálát okozta, ezúttal szerencsére nem követelt emberéletet az esemény /2021-05-23Szu-30 szm Flanker 2021-04-19 A baleset egyelőre ismeretlen okok miatt április 16-án történt a közép-ázsiai ország délkeleti régiójában /2021-04-19Orosz Lovagok Szu-27 Szu-35 Szu-30 Flanker 2021-04-07 A Russzkije Vityazi bemutató kötelék fehér, kék és piros színekre fújt Flankerei már három évtizede ejtik ámulatba a nézőket /2021-04-07Szu-30SzMD Flanker AL-41F-1Sz 2021-02-16 A szerteágazó Szu-27-es típuscsalád tagjai különböző típusú hajtóműveket használnak, ami nem csak pénzpocséklás, hanem a hozzájuk szükséges (és sajnos eltérő) alkatrészek rendelkezésre állásának biztosítása miatt komoly logisztikai kihívás is /2021-02-16Mi-35M Hind Szu-30SzM Flanker 2021-01-27 A fehérorosz légierő a már korábban kézhez kapott négy Flankeren túl további igényt nyújtott be a szupermanőverező képességű típusra, de a forgószárnyas fegyvernemet sem kerülte el a modernizáció szele /2021-01-27Photo selection 2021-01-10 Egy orosz Szu-35-össel nyitjuk heti válogatásunkat. Az eddigi legkorszerűbb Szu-27-es variánst kétüléses rokona, egy Szu-30M2 követi. A folytatásban pedig olyan egzotikummal is találkozhatunk, mint a Tajvani Légierő Mirage 2000-5Ei harci gépe /2021-01-10Mig-29 Fulcrum 2020-10-27 Hivatalos bejelentés híján korábban csak az észak-afrikai ország illetékeseitől lehetett tudni az üzletkötésről, melyet 14-16 MiG-29M/M2 és ugyanilyen mennyiségű Szu-30MK megvásárlásáról hoztak tető alá a 2019-es MAKSz-on /2020-10-27Szu-35 Szu-30M Flanker 2020-09-24 Tegnap mi is beszámoltunk a vörös csillagos légierő egyik Szu-30-asát érintő balesetről. A gép a Tver régióban zuhant le, ám az csak most derült ki, mi is okozta valójában a végzetét /2020-09-24Szu-30 Flanker 2020-09-23 A kétüléses gép szeptember 22-én szenvedett katasztrófát a Tver régióban, egyelőre még ismeretlen okok miatt /2020-09-23Photo selection 2020-09-20 Albumunkat az Orosz Lovagok Szu-30SzM vadászbombázójával nyitjuk, melyet a típus egy kevésbé látványos festésű változata követ. A Flankereken túl, találkozhatunk még Ka-52 Alligator harci helikopterrel, Tu-95 és B-52 bombázókkal, és egy F-16-ossal /2020-09-20Szu-30SzM Flanker Al-41 2020-09-09 Az Irkut teljes erőbedobással dolgozik a kétüléses Szu-30SzM korszerűsített változatának kialakításán, melynek egyik fontos komponense lesz a Szu-35-östől átvett erőforrás /2020-09-09Szu-30 Szu-35 Szu-34 jak-130 Szu-30 Il-76 il-112 Az augusztus 25-29. között a Moszkva melletti Kubinkában megrendezett kiállítás és fórum keretében aláírt szerződések több évre lekötik a gyárak kapacitását, a hadsereg pedig további modern eszközökhöz jut majd /2020-08-30Szu-27 Flanker Szu-30 Szu-35 Al-31 2020-07-27 A szerteágazó Szu-27-es típuscsalád tagjai különböző hajtóműveket használnak, ami nem csak pénzpocséklás, hanem a hozzájuk szükséges (és sajnos eltérő) alkatrészek rendelkezésre állásának biztosítása miatt komoly logisztikai kihívás is /2020-07-27Photo selection 2020-07-26 Egy Tu-95 Bear bombázóval nyitjuk válogatásunkat, majd pedig - egy kicsit még a vörös csillagos légierő arzenáljánál maradva - egy Szu-30SzM vadásszal folytatjuk. Aztán nyugati irányt véve egy-egy Falcon, Hornet, Tiger II és egy Typhoon következik /2020-07-26Szu-30MKI Flanker Mig-29 Fulcrum 2020-07-05 Az indiai beszerzési programok nem éppen gyors lebonyolításukról híresek, most azonban, hogy a kínai szomszédsággal a határvita kapcsán elmérgesedett a helyzet, a védelmi minisztérium már jóvá is hagyta Szu-30MKI és MiG-29-es harci gépek vásárlását /2020-07-05Brahmos Szu-30MKI Flanker 2020-06-22 A nemcsak sebességét, hanem méretét tekintve is hatalmas fegyver hordozására alkalmassá tett első Szu-30MKI Flankert januárban kapta meg a Tanjavur légibázis, a Brahmos harci alkalmazását lehetővé tevő engedélyre pedig a napokban került rá a pecsét /2020-06-22Szu-30MKI Flanker Mig-29 Fulcrum 2020-06-21 Az indiai katonai beszerzési programok nem éppen pörgős lebonyolításukról híresek, most azonban, hogy a kínai szomszédsággal a határvita kapcsán elmérgesedett a helyzet, minél gyorsabban további Szu-30MKI és MiG-29-es harci gépeket akarnak beszerezni /2020-06-21Photo selection 2020-05-24 Igazi Szuhoj-parádé lett legfrissebb válogatásunk; van itt Fencer, többféle Flanker, de persze az ötödik generációs Felon sem maradhatott ki. A nem Szuhoj vonalat egy Fulcrum, egy Super Hornet és egy Sea Hawk képviseli /2020-05-24Szuhoj Szu-30MKI Flanker 2020-04-02 Az indiai HAL repülőgépgyár 2004-ben adta át a légierő számára az első általa összeszerelt Flankert, melyből az azóta eltelt több mint másfél évtized alatt 222 példányt épített; a leszerződött mennyiséggel tavaszra készültek el /2020-04-02Szu-30MKA Flanker 2020-01-29 A kitéríthető előszárnyakkal és vektorálható fúvócsövekkel ellátott harci gép január 27-én egyelőre ismeretlen okok miatt gyakorlórepülés során szenvedett katasztrófát, kétfős személyzetének halálát okozva /2020-01-29Szu-30MKI Brahmos 2020-01-22 A nemcsak sebességét, hanem méretét tekintve is hatalmas fegyver hordozására alkalmassá tett Flankert hétfőn ünnepélyes keretek között fogadták (első videó) a dél-indiai Tanjavur légibázison /2020-01-22Szuhoj Szu-30SzM Flanker 2019-12-23 A közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaság részére az Irkut által épített Flankereket a novoszibirszki repülőtéren kapták lencsevégre /2019-12-23Szu-57 Felon PAK-FA MiG-29 Fulcrum Szu-30 Flanker Superjet SSJ-100 B-52 Stratofortress repülőgép Egy Szu-57 Felon fotójával nyitjuk heti válogatásunkat, bár ugyanúgy címlapra kívánkozna a füstöt okádó, de ezúttal a második helyre szorult MiG-29-es is. A továbbiakban aztán Szu-30SzM, SSJ-100 Superjet, illetve B-52 Stratofortress a sorrend /2019-11-17Szu-30SZM Szu-35 vadászbombázó harci repülőgép Orosz Lovagok 2019-11-11 A négy csúcs-Flanker a komszomolszki Szuhoj üzemből november 9-én kezdte meg az Oroszország nagy részét átszelő repülését a világhírű bemutatókötelék Moszkva mellett található kubinkai állomáshelyére /2019-11-11Agresszor F-5 Tiger F-16 Fighting Falcon F-18 Hornet U-2 Dragon Lady Szu-30SzM Flanker repülőgép Az amerikai tengerészgyalogosok agresszor feladatkörű F-5 Tiger II-esével nyitjuk válogatásunkat. A vörös csillagos vasmadáron kívül találkozhatunk hasonló funkciójú társával, egy légierős F-16-ossal is, melynek festése a PAK-FA kamuflázsát követi /2019-11-10F-15E Strike Eagle F-5F Tiger II MV-22 Osprey FA-18 Hornet F-16 Fighting Falcon Szu-30SzM Flanker Az Egyesült Államok légierejének különleges festést viselő F-15E Strike Eagle vasmadarával nyitjuk heti fényképválogatásunkat, majd pedig Northrop F-5F Tiger II, MV-22 Osprey, F/A-18 Hornet, F-16 Fighting Falcon és Szu-30SzM Flanker a sorrend /2019-10-20Venezuela baleset Szuhoj Szu-30MK 2019-10-17 A pár nappal ezelőtt katasztrófát szenvedett etióp Szu-27-est követően most a dél-amerikai ország légierejének egyik Szu-30MK2 vadászbombázóját kellett leírni, sajnos, akárcsak a kelet-afrikai eset során, két pilótájával együtt /2019-10-17C-130 Hercules B-1B Lancer Szu-30SzM Flanker Mi-24 Hind MiG-29 Fulcrum Tu-22M3 Backfire repülőgép Az USA egyik Herculeséről készült látványos felvétellel nyitjuk válogatásunkat. Az infracsapdákat szóró gépet aztán egy másik nagyvas, egy Bone követi. A két nyugati típus utáni orosz blokkban pedig Flanker, Hind, Fulcrum és Backfire a sorrend /2019-10-13India Szu-30 Flanker repülőgép vadászbombázó korszerűsítés Irbisz Barsz radar AL-31FP AL-41F-1Sz Bár annak idején az oroszok beleadtak apait-anyait, hogy képesek legyenek megfelelni a típusra vonatkozó indiai elvárásoknak, ennek már vagy 20 éve, így nem meglepő, hogy a gépek fejlesztője és az üzemeltetője a Flankerek modernizációjáról tárgyal /2019-10-08Szuhoj Szu-35 Szu-30 Flanker F-15E Strike Eagle Eurofighter Typhoon Rafale F-18 Hornet vadászgép Az oroszok Szu-35-ösével nyitjuk heti válogatásunkat. Az eddigi legkorszerűbb Szu-27-es variánst kétüléses rokona, a Szu-30SzM követi. Folytatásként pedig az utóbbi vasmadár amerikai kategóriatársa, az F-15E Stirke Eagle bukkan fel albumunkban /2019-10-06Szu-22 Szu-30 Flanker MiG-29 Fulcrum Eurofighter Typhoon Mirage 2000 harci repülőgép helikopter Egy öreg variaszárnyú vasmadárral nyitjuk heti válogatásunkat. Bár a legtöbb üzemeltető már kivonta szolgálatból a Szuhoj Szu-22-est, a lengyeleknél megbecsülésnek örvend a típus, ráadásul pár éve némileg korszerűsítették is azokat /2019-09-15Mig-29 Fulcrum Szu-30MK vadászbombázó harci repülőgép Algéria 2019-09-11 Hivatalos bejelentés híján az észak-afrikai ország illetékeseitől lehet tudni az üzletkötésről, melynek keretében 14-16 MiG-29M/M2 Fulcrum és ugyanilyen mennyiségű Szu-30MK Flanker megvásárlásáról született szerződés a nemrég zárult MAKSz-on /2019-09-11Szu-30SZM vadászbombázó harci repülőgép Szuhoj Belorusz 2019-08-26 A két fehérorosz Flanker a típust gyártó szibériai Irkut alapításának 85. évfordulóján rendezett nyílt napon került a kamerák elé /2019-08-26Szuhoj Szu-30MKI vadászbombázó harci repülőgép India IAF baleset 2019-08-09 A kétüléses gépet augusztus 8-ának éjszakáján érte a baleset, egyelőre még ismeretlen okok miatt. Az előszárnyas Flanker 130 kilométerre a kínai határtól csapódott a földbe /2019-08-11Szu-33 Flanker Szu-30 MiG-31 Foxhound Tupoljev Tu-142 Bear F-16 Fighting Falcon Jas-39 Gripen Egy jól sikerült Szu-33-as felvétellel nyitjuk heti válogatásunkat. A használható repülőgép-hordozó híján jelenleg szárazföldi bázisról üzemelő Flankeren kívül láthatunk még egy másik Szuhojt is, mégpedig egy csodaszép naplementés fotón /2019-08-11US Navy EP-3E Aries II hírszerző repülőgép Venezuela Szu-30 vadászbombázó A barátságtalan (és veszélyes) megmozdulásra július 19-én került sor nemzetközi légtérben az Egyesült Államok haditengerészetének EP-3E Aries II hírszerző repülőgépe és a Venezuelai Légierő Szu-30MK2 vadászbombázója között /2019-07-29Orosz Lovag Szu-30 Flanker Ka-52 Alligator Tu-95 Bear B-52 Stratofortress F-16 Falcon 07-28 Albumunkat az Orosz Lovagok Szu-30SzM vadászbombázójával nyitjuk, melyet a típus egy kevésbé látványos festésű változata követ. A Flankereken túl, találkozhatunk még Ka-52 Alligator harci helikopterrel, Tu-95 és B-52 bombázókkal, és egy F-16-ossal /2019-07-29Szu-30SZM Szu-35 vadászbombázó harci repülőgép AL-31 sugárhajtómű 2019-07-19 A szerteágazó Szu-27-es típuscsalád tagjai különböző típusú hajtóműveket használnak, ami nem csak pénzpocséklás, hanem a hozzájuk szükséges (és sajnos eltérő) alkatrészek rendelkezésre állásának biztosítása miatt komoly logisztikai kihívás is /2019-07-25India Szuhoj Szu-30 Flanker repülőgép vadászbombázó Szu-30MKI 2019-07-10 A kétüléses Szuhoj legnagyobb üzemeltetőjének számító ázsiai ország 18 gépet rakna össze orosz alkatrészekből, igaz, az üzlettel kapcsolatos tárgyalások még nem zárultak le teljesen /2019-07-10Gripen Varacskos disznó Eurofighter Typhoon Rafale Hornet Szuhoj Szu-30 Flanker harci repülőgép Hazánk légierejének a németországi Schleswig repülőterén lencsevégre kapott JAS-39 Gripen vadászbombázójával nyitjuk heti válogatásunkat. A Griffmadarat követően Varacskos disznó, Eurofighter, Rafale, Hornet következik, majd egy Szu-30-assal zárunk /2019-07-07Tu-95 Bear Szu-30 Flanker F-16 Fighting Falcon F-5E Tiger II F-18 Hornet Eurofighter Typhoon Egy Tu-95 Bear bombázóval nyitjuk válogatásunkat, majd pedig - egy kicsit még a vörös csillagos légierő arzenáljánál maradva - egy Szu-30SzM vadásszal folytatjuk. Aztán nyugati irányt véve egy-egy Falcon, Hornet, Tiger II és egy Typhoon következik /2019-06-30C-15 Hornet Tornado IDS RF-4E Phantom II Szu-30SzM Flanker Tu-95 Bear Ka-52 Alligator Egy spanyol Hornettel nyitjuk heti albumunkat, hogy aztán kicsit körbejárjuk a világot: Németországból egy Tornado harci géppel, Japánból egy Phantommal jelentkezünk, az oroszoktól pedig három szárnyast válogattunk be a listánkba /2019-06-09India Szu-30 Flanker repülőgép Pakisztán F-16 Fighting Falcon AMRAAM RVV-AE Derby légiharc-rakéta Az IAF több nyugati fegyver integrációját végzi a Szu-30MKI típushoz. Ez a folyamat az év eleji indiai - pakisztáni légi harcokat követően új lendületet kapott, mivel a Flanker RVV-AE rakétája a pakisztániak AMRAAM-ével szemben rosszul teljesített /2019-06-03Indiai Légierő BrahMos szárnyas-rakéta BrahMos Aerospace HAL Szu-30MKI vadászbombázó A két ország által közösen kifejlesztett BrahMos-A szárnyas rakétának a május 22-i startja során (eltérően az első teszttől, mikor egy vízfelszíni objektum volt kijelölve számára) egy szárazföldi célt kellett leküzdenie /2019-05-27Ka-52 Alligator helikopter Rafale JAS-39 Gripen Talon MiG-29 Fulcrum Szu-30SzM Flanker repülőgép Egy Kamov harci helikopterrel nyitjuk heti válogatásunkat, de persze az Alligatoron túl más érdekességeket is kínálunk: Európából Rafale és Gripen harci repülőgépeket, az USA-ból egy Talon trénert, keletről pedig egy Flankert és egy Fulcrumot /2019-05-26Szuhoj Szu-30K Flanker Anglola vadászbombázó harci repülőgép 2019-05-22 A kétüléses harci gépek nagyjavítását egy belorusz üzem végezte, hogy a 2013-ban kötött orosz-angolai egymilliárd dolláros fegyverüzlet keretében a gépek átadhatóak legyenek az afrikai ország számára /2019-05-22Orosz Légierő Szu-30SzM Szu-35 Flanker vadászbombázó USAF MQ-9 Reaper drón 2019-05-14 Az amerikaiak persze a cím által sugalltnál gyökeresen eltérő szemszögből nézik az orosz pilóta által készített felvételt, és már megint veszélyes megközelítést emlegetnek /2019-05-14Orosz Lovagok Szu-30 Flanker Ka-52 Alligator Tu-95 Bear B-52 Stratofortress F-16 Fighting Falcon Albumunkat az Orosz Lovagok Szu-30SzM vadászbombázójával nyitjuk, melyet a típus egy kevésbé látványos festésű változata követ. A Flankereken túl, találkozhatunk még Ka-52 Alligator harci helikopterrel, Tu-95 és B-52 bombázókkal, és egy F-16-ossal /2019-05-12Szu-30 Flanker Mig-35 Fulcrum F-15E Strike Eagle Super Hornet Osprey harci repülőgép helikopter Valószínűleg nem lövünk nagyon mellé, ha sokak kedvencét, a Szu-30SzM Flanker harci gépet tesszük heti válogatásunk élére. Az előszárnyas vasmadarat aztán egy egész állatsereglet követi, Sassal, Lódarazsakkal, Halászsassal és egy tevével /2019-04-28Szuhoj Szu-35 Flanker Szu-30SzM Mi-28 Havoc F-15E Strike Eagle E-2C Hawkeye repülőgép Egy jól sikerült Szu-35Sz vadászbombázó fotóval nyitjuk válogatásunkat. A változatosság kedvéért a Flanker E NATO jelzésű vasmadarat egy kétüléses Flanker H követei. Rajtuk kívül, többek között találkozhatunk még egy-egy Sassal és Lódarázzsal is /2019-04-21Izrael IAI F-16I Sufa Rampage standoff rakéta Extended Range Artillery Az akcióban résztvevő F-16I Sufa vadászbombázók állítólag azt a Rampage nagy hatótávolságú levegő-föld rakétát alkalmazták, melyet csak nemrég rendszeresítettek, és mellyel már India is szemez a Szu-30MKI harci gépeinek potenciálnövelésére gondolva /2019-04-17F-35 Lightning A-10 Thunderbolt F-22 Raptor C-17 Globemaster Szu-57 PAK-FA Szu-24 Fencer Szu-30 Egy F-35A portréjával nyitjuk szokásos heti fényképválogatásunkat, majd egy meglepő összetételű kötelékkel folytatjuk. A továbbiakban egy hatalmas Globemaster III szállítógép következik, albumunkat pedig három különböző Szuhoj típussal zárjuk /2019-04-14Airbus A400M Atlas F-22 Raptor MiG-35 Fulcrum Irkut MC-21 Szu-30SzM Flanker harci repülőgép A malajziai LIMA 2019 légibemutatóra gyakorló gépek fotójával nyitjuk heti válogatásunkat. Bármilyen hihetetlen is, a rendkívüli felvétel nem egy Photoshop alkotás, elkészítéséhez "csupán" egy különleges lencse és megfelelő időzítés kellett /2019-04-07Szu-57 PAK-FA F-15E Strike Eagle CV-22 Osprey U-2 Dragon Lady Szu-30 Flanker Szu-34 Fullback Az oroszok lopakodójával nyitjuk heti válogatásunkat. A felvételen szereplő gépet már hónapok óta az Sz-70 Ohotnyik-B csapásmérő drón elektronikus rendszereivel felszerelve tesztelik, hogy azok hibái még emberi felügyelet alatt jöjjenek elő /2019-03-31F-16 Fighting Falcon C-130 Hercules MiG-31 Foxhound Szu-25 Frogfoot Szu-30SzM Flanker repülőgép Válogatásunkban ezúttal kissé túlsúlyoztuk az F-16-osokat, hiszen két felvételen is a sokak kedvencének számító Vadászsólyom látható. Az amerikai típuson túl azért nem kell nélkülöznünk a Szuhoj és a MiG tervezőirodákat képviselő vasmadarakat sem /2019-03-24Szu-25 Frogfoot Szu-30 Flanker Szu-24 Fencer Falcon A-10 Thunderbolt F-22 Raptor repülőgép 03-14 Ezúttal egy Szu-25-össel nyitjuk heti albumunkat, és egy, a Hold mellett elhúzó Szu-30SzM, egy légi tankoló Szu-24, egy különleges amerikai formáció, egy Hercules vezérsíkjára csaknem felakadó A-10, illetve egy nagy csapat Raptor az, amit még kínálun /2019-03-17IAF Szuhoj Szu-30MKI Flanker vadászbombázó harci repülőgép MBDA ASRAAM Vympel R-73 rakéta Bár hosszabb távon a régóta vajúdó Szuper Szuhoj modernizációs program fogja számottevően megdobni az ázsiai ország légiereje által használt harci gépek képességét, az indiaiak addig is apró lépésenként bővítgetik gépeik tudását /2019-03-11A-10 Thunderbolt II MV-22 Osprey F-22 Raptor Super Hornet Szu-25 Szu-30 Flanker Szu-57 PAK-FA Hawaii-szigetén készült felvétellel nyitjuk heti albumunkat, ahol az USAF A-10-esei közös harci kutató-mentő gyakorlaton vesznek részt a Marines MV-22-eseivel. Ezúttal sem feledkeztünk meg persze a Szuhojokról, a gyártót három típus is képviseli /2019-03-03Szu-25 Frogfoot Szu-30 Flanker MiG-29 Fulcrum B-2 Spirit F-35 Lightning II harci repülőgép Az Orosz Légierő Szu-25-ös harci gépével nyitjuk heti fényképválogatásunkat. A kétüléses, nem túl szép Békalábon kívül azért találkozhatunk formásabb vasmadárral is, például az Orosz Lovagok idei airshow szezonra készülő Szu-30 Flankerével /2019-02-24C-130 Hercules A-10 Thunderbolt Szu-30 MiG-29 Fulcrum Tu-22M3 Backfire An-22 Antyej repülőgép Egy korrózió megelőző mosatáson résztvevő kutató-mentő feladatkörű Hercules fotójával nyitjuk heti válogatásunkat, de lesz itt még a Hold tányérja előtt lencsevégre kapott Flanker is, nem beszélve egy gyönyörűen füstölő MiG-29-esről /2019-02-17Szuhoj Szu-30MKI Szu-30 SzM Flanker vadászbombázó India Örményország Irkut HAL Ezúttal Örményország döntött úgy, hogy az Irkut sikertípusát választja légiereje számára, a kétüléses Szuhoj legnagyobb üzemeltetőjének számító India pedig további gépeket rakna össze orosz alkatrészekből, igaz, ők még csak tárgyalnak az ügyletről /2019-02-06B-2 Spirit AH-64 Apache F-35A Lightning Szu-24 MiG-31 Foxhound Szu-30 Flanker repülőgép helikopter B-2 Spirit, AH-64 Apache, F-35A Lightning II, Szu-24 Fencer, MiG-31 Foxhound harci szárnyasokat válogattunk be hetente jelentkező fényképalbumunkba, melyet ezúttal az Orosz Lovagok Szu-30SzM Flanker vadászbombázójával koronáztunk meg /2019-02-03Szuhoj Szu-30 Flanker Irkut Orosz Légierő 2019-01-31 A megújult típus első példányát január 30-án mutatták be az Irkut céghez ellátogató orosz védelmi miniszternek, aki szerint a módosított Flanker tesztjeinek eredményes lefutását követően azonnal elstartolhat a légierő meglévő gépeinek átalakítása /2019-01-31Szuhoj Szu-34 Fullback Szu-35 Flanker Szu-30 vadászbombázó harci repülőgép Jak-130 Tu-160 Tu-95 Már 2017-ben megtört az előző évek lendülete - pedig akkor még 53 vasmadárra került fel a vörös csillagos felségjelzés -, tavaly pedig tovább folytatódott a negatív tendencia 36 leszállított repülőgéppel /2019-01-16F-16 Fighting Falcon B-52 F-35 Tu-160 Blackjack Tu-95 Bear Szu-30 Flanker harci repülőgép bombázó Egy alaposan felfegyverzett amerikai F-16-os vadászbombázóval nyitjuk heti fényképválogatásunkat. A Vadászsólymot valahol a Közel-Kelet légterében kapták lencsevégre, amint egy KC-135 Stratotanker mögött üzemanyagfelvételre várakozik /2019-01-06Szuhoj Oroszország Szu-27 Flanker Szu-30 Szu-35 Szu-34 Fullback vadászbombázó harci repülőgép Az orosz Szuhojhoz tartozó mindhárom gyártóüzem, az irkutszki, a novoszibirszki és a komszomolszki az elmúlt év utolsó napjaiban szállította le hazai és külföldi vevőinek a 2018-ban teljesítendő megrendelések utolsó tételeit /2019-01-02Szuhoj Szu-24 Fencer Tu-160 Blackjack Szu-30 Flanker F-35 Lightning vadászbombázó harci repülőgép Gyakorló bevetésre induló Szu-24 Fencer harci gépek fényképével kezdjük heti válogatásunkat, de lesz még itt más Szuhoj típus is. Az amerikai oldalt ezúttal a világ legfejlettebb vadászbombázójának számító F-35-ös képviseli /2018-12-02Tu-22M3 Backfire F-16 Fighting Falcon USAF Thunderbirds Mig-29 Fulcrum Szuhoj Szu-30 Flanker PAK-FA Nyitóképünk 50 éve tervezett, Tu-22M típusjelzésű, változtatható szárnynyilazású, szuperszonikus bombázója előtt még fényes jövő áll, hiszen a Tupoljev már megkezdte egy újabb változatának a tervezését is, így ismét beindulhat a típus sorozatgyártása /2018-10-22Ka-52 Alligator B-2 Spirit F-15 Eagle Szu-30 Flanker Mig-29 Fulcrum Szu-57 PAK-FA harci repülőgép Heti válogatásunk nyitányául a Ka-52 Alligator tengerészeti változatát, a Katrant választottuk. A csak pár példányban létező forgószárnyas mellé, a szűkre szabott albumunkba került még egy igazi Szellem, egy Sas, és persze Flanker, Fulcrum és PAK-FA /2018-10-15Szu-30SZM Szu-35 vadászbombázó harci repülőgép AL-31 sugárhajtómű A kétüléses, előszárnyas Flankerek jelenlegi tolóerővektoros, AL-31FP típusú hajtóműveit a Szu-35-ösökhöz kifejlesztett, modernebb, szintén kitéríthető fúvócsöves AL-41F-1Sz váltaná fel /2018-09-11Orosz Légierő AntonovAn-26 Curl An-12 Cub teherszállító repülőgép Szu-30 Flanker Mi-24 Hind A Bajkálon túli régióban 2018. augusztus 24-én végrehajtott manőveren An-26 Curl és An-12 Cub típusok vettek részt, illetve a transzportereket a levegőből óvó Szu-30SzM vadászbombázók és Mi-24-es harci helikopterek /2018-09-05Boeing F-15E Strike Eagle F-16 Fighting Falcon Szuhoj Szu-30SzM Flanker Tu-160 Blackjack Hornet Impozáns látványt nyújt a nyitóképünkön látható, Lakenheath fölött döngető amerikai F-15 Strike Eagle, de legfrissebb válogatásunkba bekerültek karcsú F-16-osok is, és persze a Flanker-rajongók sem maradnak kedvenceik nélkül /2018-09-03F-22 Raptor Szuhoj Szu-57 PAK-FA vadászbombázó lopakodó F-15 Strike Eagle Szu-30 harci repülőgép A világ első ötödik generációs vadászbombázójából, az F-22 Raptorból ezúttal két fényképet is szervírozunk heti válogatásunk keretében, de az erőegyensúly fenntartása érdekében nem hagyjuk ki orosz ellenfelét, a Szu-57-est, azaz a PAK-FA-t sem /2018-08-13Orosz Légierő vadászbombázó harci gép lopakodó Szu-30 Szu-35 Flanker Szu-57 PAK-FA Mig-29 Fulcrum Az Orosz Légierő min. 10 repülőgépet vesztett az egy évtizede a grúzokkal vívott ötnapos háború során, de a hadsereg más alakulatai is siralmasan szerepeltek. A megaláztatás azonban reformokhoz vezetett, melyek helyessége Szíriában is beigazolódott /2018-08-12Maláj Légierő Szuhoj Szu-30MKM Flanker vadászbombázó harci repülőgép Mig-29 Fulcrum A délkelet-ázsiai ország védelmi miniszterének beszámolója szerint az alkatrészellátási gondok miatt a Szuhojok nagy része, a MiG-29-es gépparknak pedig az egésze képtelen ellátni feladatát /2018-08-03R-37 légiharc-rakéta Orosz Légierő MiG-31 Szu-30 Szu-35 Flanker Szu-57 PAK-FA AWACS killer A MiG-31 Foxhound harci gép R-37-es jelzésű levegő-levegő rakétáján alapuló R-37M tesztelése a befejezéséhez közeledik. Rendszerbe állításával különleges eszközhöz jut majd a vörös csillagos légierő /2018-07-10C-130J Super Hercules Szu-30SzM Szuhoj Flanker Harrier Tu-22M3 Backfire bombázó harci repülőgép Az USA-ban a múlt héten ünnepelték a Függetlenség napját. Ezen alkalomból rendezett tűzijáték fényében fürdőzik nyitóképünk Super Herculese. A transzporteren kívül persze akad más látnivaló is e heti válogatásunkban, úgyhogy érdemes végigböngészni /2018-07-09Szuhoj Szu-27 Flanker prototípus Szu-30 Szu-34 Szu-33 Szu-35 A Szuhoj Szu-27 azóta számos változatával egyetemben a világ egyik meghatározó típusává érett, és a benne rejlő továbbfejleszthetőségi potenciál révén karrierje még 40 év után is töretlen. A kezdet azonban kudarcos volt, és emberéletet is követelt /2018-07-09Indiai Légierő IAF Szuhoj Szu-30MKI Flanker 2018-06-29 A kétüléses gépet június 27-én érte a baleset, melynek következtében a kacsaszárnyas Flanker Nászik közelében, egy falu melletti farmon csapódott a földbe /2018-06-29Szu-24 Fencer Szu-30 Flanker USAF F-22 Raptor F-15E Strike Eagle C-130J Super Hercules Két, utánégetővel dolgozó AL-21-es sugárhajtómű emeli magasba a Szuhoj tervezőiroda Szu-24 Fencer harci gépét. A típus, annak ellenére, hogy már csaknem 45 éve áll rendszerben, még napjainkban is az Orosz Légierő megkerülhetetlen részét alkotja /2018-06-04Orosz Légierő Szuhoj Szu-30 Flanker Navy Hornet KC-130 tanker MiG-31 Foxhound Mil Mi-24 Hind A Szuhoj által fejlesztett számtalan Flanker változat mindig is hálás fotótémának bizonyult, úgyhogy az AeroTech is ezzel nyitja legfrissebb fényképválogatását. De a jól ismert gépeken túl van itt egy igazi ritkaság is, a tajvani Ching-kuo képében /2018-05-28Kazah Légierő Szuhoj Szu-30SzM Flanker vadászbombázó KADEX 2018 A kacsaszárnyas Flankerek nyolc példányának beszerzéséről a kazah KADEX 2018 védelmi expón egyezett meg a közép-ázsiai állam katonai vezetése az oroszokkal /2018-05-28SR-71 Blackbird Míg-29 Fulcrum B-52 Stratofortress BUFF Szuhoj Szu-27 Szu-30 Szu-35 Flanker Bár a cím némileg sántít, hiszen nem találomra pakolják tele műszerekkel a pilótakabint (arról nem is beszélve, hogy ma már LCD kijelzőket használnak), de ember legyen a talpán, aki mindebből felismeri, melyik típus kezelőfelülete került a szeme elé /2018-05-26Orosz Légierő Szu-30SzM szuhoj Flanker vadászbombázó katasztrófa A szíriai Hmejmim légibázison állomásozó orosz expedíciós erőkhöz tartozó vadászbombázó május 3-án, nem sokkal a felszállást követően szenvedett balesetet /2018-05-04Russian Knights F-22 Raptor Szu-30SzM Flanker Szu-30MKI Tu-22M Backfire A Russian Knights bemutató kötelék show-ja soha nem okoz csalódást, így e heti fényképválogatásunk nyitóképeként is bizton sikerre számíthatnak. A csapat vadonatúj Szu-30SzM gépekkel repül, melyek új festésmintát kaptak /2018-04-30Orosz Légierő Szu-30SzM Kh-31 AS-17 Krypton A kimustrált fregattot valószínűleg a Kh-31 (AS-17 Krypton) légi indítású, vízfelszíni célok likvidálására létrehozott, a hangsebesség kétszeresével repülő rakétával küldték hullámsírba /2018-04-30Indiai Légierő Szuhoj Szu-30MKI vadászbombázó F-22 Raptor F-16 Fighting Falcon Míg-31 Foxhound Fotóválogatásunk nyitányául a dubaji Burj Al Arab felhőkarcoló fölött parádézó indiai Szu-30MKI vadászbombázót választottuk. A típus már a világ számos pontján megfordult, ezúttal pedig az Arab-öböl térségében kapták lencsevégre /2018-03-26Olasz Légierő Eurofighter Typhoon NATO Baltic Air Policing Lettország, Észtország és Litvánia védelmét jelenleg ellátó Olasz Légierő bemutatta emlékezetes bevetéseit felidéző videóját, melyen az orosz Szu-30SzM vadászbombázók mellett egyéb egzotikumok is feltűnnek az apró államok körüli nemzetközi légtérben /2018-03-22Irkut Szu-30SzM Flanker Orosz Légierő A típust gyártó Irkut céghez néhány napja ellátogató védelmi miniszter szerint a korszerűsítés első fázisát már az idén megkezdik, a megújult harci gépek első példányai pedig 2019-ben érkezhetnek majd meg a csapatokhoz /2018-02-14Repülési fényképek 6 A-10 Thunderbolt II HC-130 Hercules Szu-30MK2 Tu-22M3 Backfire An-22 Antei Egy korrózió megelőző mosatáson résztvevő kutató-mentő feladatkörű Hercules fotójával nyitjuk heti válogatásunkat, de lesz itt még a Hold tányérja előtt lencsevégre kapott Flanker is, nem beszélve egy gyönyörűen füstölő MiG-29-esről /2018-02-12Szingapúr airshow 2018 Szu-30MKM tolóerővektoros vadászbombázó A nemzetközi repülési és védelmi kiállítás február 6-tól 11-ig várja látogatóit, többek között Gripenek, B-52-esek, F-15-ösök és F-16-osok, na meg persze a tolóerővektoros kormányzású Flankerek légi bemutatóival /2018-02-08Orosz Légierő Szu-30M2 Flanker Szu-34 Fullback A Déli Katonai Körzet Szu-30M2 Flanker és Szu-34 Fullback harci gépei első alkalommal vettek részt ilyen speciális manőveren, adta hírül január 17-én a hadsereg sajtószolgálata /2018-01-19PLAAF J-16 Szu-30MKK Kínai Légierő A kétüléses csapásmérő gépről, melynek gyökerei a kínaiak által rendszeresített orosz gyártású Szu-30MKK vadászbombázóig nyúlnak vissza, 2012-ben jelentek meg az első képek az interneten /2018-01-15Orosz Légierő Szu-30SzM Szu-34 Szu-35 Tavaly összesen 53 darab repülőgép került a vörös csillagos alakulatok állományába, a 2016-os 75, és a 2015-ös 89 merevszárnyú repülőeszközzel szemben. A visszaesés nagyrészt annak köszönhető, hogy 2017-ben MiG-29-esekre nem került orosz felségjelzés /2018-01-12Orosz Légierő Szu-30SzM USAF F-15 Eagle Balti-tenger A balti államok légvédelmét az elmúlt 4 hónapban ellátó USAF a napokban tette közé az egyik emlékezetes bevetés felvételét, melynek során az Orosz Légierő kikapcsolt válaszjeladókkal repülő Szu-30-as harci gépeit csekkolták le nemzetközi légtérben /2018-01-09Szu-30SzM Tu-214PU elnöki különgép szíriai bevetés A december 11-i szíriai látogatás során vörös csillagos harci gépek kísérték az orosz elnök Tu-214PU típusú, VIP gépbe oltott légi harcálláspontját, de a közvélekedéssel ellentétben nem díszkíséretnek szánták őket /2017-12-22Angola Szu-30K Szu-30MKI vadászbombázó India A kétüléses Flankerek nagyjavítását egy belorusz üzem végezte, hogy a 2013-ban kötött orosz-angolai egymilliárd dolláros fegyverüzlet keretében a gépek átadhatóak legyenek az afrikai ország számára /2017-12-19Il-76 Orosz Légierő teherdobás Szíria Szu-30SzM A felvétel nyilvánvalóan Szíria légterében készült, hiszen a raktérből útjára indított csomagok kizuhanását követően egy felfegyverzett Szu-30SzM vadászbombázó jelenik meg az Iljusin mögött /2017-12-15Orosz Légierő Szu-30SzM modernizáció Bars radar A típus jubileumi példányát december 9-én vették át az Irkut gyárban a Halino légitámaszpont pilótái, hogy több mint ötezer kilométert megtéve, két leszállást közbeiktatva, december 11-ére hazarepüljék azt a Kurszki régióban található bázisukra /2017-12-13Indra 2017 hadgyakorlat képes beszámoló Orosz-indiai vegyes hajózószemélyzet emelte levegőbe a két ország által Vlagyivosztok térségében megrendezett Indra 2017 hadgyakorlaton a Szu-30MK2 vadászbombázókat /2017-12-01Orosz-amerikai összetűzés Az immár szokásosnak mondható, az előző hidegháború légkörét idéző megmozdulásra november 25-én került sor a Fekete-tenger fölött, egy amerikai P-8 Poseidon és egy orosz Szu-30-as vadászgép között /2017-11-30Orosz Lovagok Dubai 2017 A Russian Knights bemutató kötelék frissen beszerzett gépeit most láthatta első alkalommal a közel-keleti közönség, akik számára a fehér, kék és piros színekre fújt Flankerek nem is okoztak csalódást /2017-11-25BrahMos-A éles teszt A két ország által közösen kifejlesztett BrahMos-A vízfelszíni célok elleni szárnyas rakétának november 22-én immár a második indítására került sor, de az eszköz most először startolt teljes értékű fegyverként /2017-11-24India szu-30mki modernizáció Bár hosszabb távon a még csak tervezés alatt álló Szuper Szuhoj modernizációs program fogja számottevően megdobni az ázsiai ország légiereje által használt harci gépek képességét, az indiaiak addig is apró lépésenként fejlesztgetik gépeik tudását /2017-11-15hadgyakorlat blue flag 2017 Többek között lengyel F-16-osok, indiai Szu-30MKI és német Eurofighterek részvételével november 5-től tart az a nagyarányú légi megmozdulás, mely ezúttal a felderítő, a csapásmérő és a Wild Weasel küldetések gyakorlását állítja a fókuszba /2017-11-11Szu-30SzM Bár a földi célok támadására kihegyezett vadászbombázó viszonylag új típus az Orosz Légierőben, az mégis kiforrott technikának tekinthető, hiszen az Indiában már régóta rendszerben álló Szu-30MKI változaton alapul. /2017-11-03Megérkeztek Angolába az ex-indiai Szu-30K vadászbombázók első nagyjavított példányai A kétüléses Flankerek nagyjavítását egy belorusz üzem végezte, hogy a 2013-ban kötött orosz-angolai egymilliárd dolláros fegyverüzlet keretében a gépek átadhatóak legyenek az afrikai ország számára /2017-09-22További Szu-30SzM vadászbombázókat vásárol Kazahsztán A kacsaszárnyas Flankerek 12 példányának beszerzéséről az Army 2017 Nemzetközi Haditechnikai Fórumon egyezett meg a közép-ázsiai állam katonai vezetése az oroszokkal /2017-09-14A szíriai harci tapasztalatok alapján elkészültek a Szu-30SzM modernizációjára vonatkozó tervek A Szu-30SzM1 megjelölést kapott ráncfelvarrott vadászbombázó fegyverzetét precíziós irányítású eszközökkel egészítik majd ki, és az elektronikáját is korszerűsítik /2017-08-01Nigéria és Belorusszia is belép a Szu-30MK vadászbombázók felhasználóinak sorába Az orosz fejlesztésű harci repülőgép legkelendőbb verziójából az afrikai ország összesen 12 példányra tart igényt, a Lukasenkóék által leszerződött mennyiségről viszont nem került napvilágra információ, számolt be róla a RIA Novosztyi /2017-06-28Orosz gép amerikai bombákkal - Integrálták a maláj Szu-30MKM fegyverzetébe a Paveway II-est A délkelet-ázsiai ország a Szu-30MK típuscsalád legfejlettebb változatát üzemelteti, és bár a gépek eddig is el voltak látva orosz gyártmányú földi célok elleni fegyverekkel, most egy amerikai lézerirányítású bomba is megjelent az arzenáljukba /2017-06-21Filmvászonra illő elfogást hajtott végre egy orosz szuhoj Szíria légterében Május 9-én az Orosz Légierő egyik közelebbről meg nem nevezett típusú vadászbombázója (Szu-30SzM, Szu-35-ös vagy Szu-34-es) a háború dúlta arab ország légterében egy amerikai KC-10A tankert közelített meg eléggé veszélyes mértékben /2017-06-01Megtalálták a néhány napja lezuhant indiai Szuhoj roncsait Az ázsiai nagyhatalom légierejének Szu-30MKI vadászbombázója május 23-án az ország északkeleti régiójában, a kínai határ közelében tűnt el a radarok képernyőiről /2017-05-31A radarokról történő eltűnésük előtt hajtóműhibát jelentett a lezuhant indiai Szu-30MKI személyzete A kétüléses vadászbombázó május 23-án az ország északkeleti régiójában, a kínai határ közelében végzett gyakorlórepülést, mikor a sugárhajtóművei valószínűsíthető meghibásodása miatt a földnek csapódhatott /2017-05-25A híres Top Gun moziból ellesett manőverrel lepett meg egy amerikai gépet a kínai Szu-30-as pilóta A Kelet-kínai-tenger fölötti nemzetközi légtérben tartózkodó WC-135-öst két kínai Szu-30-as közelítette meg eléggé felelőtlen mértékben, sőt az egyikük az amerikaiak fölé repülve, gépét hátára fordítva mutatta be az ikonikus film legendás jelenetét /2017-05-23Egy amerikai tengeralattjáró-vadász és egy felderítő drón szimatolt az orosz határok mentén Bár egyik légi jármű sem sértette meg Oroszország légterét, a P-8 Poseidon tengeralattjáró-elleni harcra is alkalmas járőrgép azonosítására egy Szu-30-as vadászbombázót emelt a levegőbe a vörös csillagos légierő /2017-05-16Banglades állítólag megrendelte a Szuhoj Szu-30MK csúcsváltozatát Bár a nyolc darab (plusz négy opciós) Szu-30SzME vadászbombázóra vonatkozó szerződés megkötésének tényét hivatalos források nem erősítették meg, arról hírt adott a BDMilitary.com, illetve az orosz Rostec egyik név nélkül nyilatkozó illetékese is /2017-05-09Meglepően gyorsan átfestették a Fecskék és az Orosz Lovagok gépeit A várható design-váltásról az Izvesztyija számolt be néhány nappal ezelőtt, de azt nem gondoltuk volna, hogy a két bemutatócsapat MiG-29-es és Szu-30SzM vadászbombázóit ilyen gyorsan kezelésbe veszik a kubinkai repülőgép javító üzem festői /2017-05-05Imázst vált a Russian Knights bemutatócsapat Az Orosz Lovagok a tavaly frissen átvett Szu-30SzM vadászbombázóikat még a bemutató kötelék régi Szu-27-eseinek a színeire fújva kapták meg, a legfrissebb információk szerint azonban hamarosan új festéssel látják el a Flankereket /2017-05-04Gyakorlórepülés közben lezuhant egy indiai Szu-30MKI vadászbombázó A kétüléses gépet március 15-én érte a baleset, melynek során a kacsaszárnyas Flanker a Barmer légibázis közelében, egy település külterületén csapódott a földbe /2017-03-16Talán most már tényleg megkezdődhet az indiai Szu-30MKI vadászbombázók modernizációja Bár annak idején az oroszok beleadtak apait-anyait, hogy képesek legyenek megfelelni a típusra vonatkozó indiai elvárásoknak, ennek már vagy 20 éve, így nem meglepő, hogy a gépek fejlesztője és az üzemeltetője a Flankerek modernizációjáról tárgyal /2017-02-27Levegőbe emelkedett az Angolának szánt ex-indiai Szu-30K első nagyjavított példánya A 18 darab kétüléses Flanker nagyjavítását egy belorusz üzem végzi, hogy a 2013-ban kötött orosz-angolai egymilliárd dolláros fegyverüzlet keretében a gépek átadhatóak legyenek az afrikai országnak /2017-02-06Kétüléses Flankerekkel bővült az Algériai Légierő Az észak-afrikai ország által harmadjára rendelt Szu-30MKA vadászbombázók első nyolc példányát An-124-es teherszállítók 2016. december 15-30. között négy fordulóval juttatták el a vevő részére /2017-01-09Teljessé vált az Orosz Lovagok szupermanőverező-képességű bemutató flottája A neves kötelék részére gyártott első négy, még októberben átadott kacsaszárnyas, tolóerővektoros kormányzású Szu-30SzM vadászbombázót az elmúlt napokban további négy példány követte /2016-12-09Rendszerbe állt a Szu-30MKK lemásolásával létrehozott kínai J-16-os vadászbombázó A kétüléses csapásmérő gépről, melynek gyökerei a kínaiak által rendszeresített orosz gyártású Szu-30MKK vadászbombázóig nyúlnak vissza, 2012-ben jelentek meg az első képek az interneten /2016-12-07Levegőbe emelkedett az Algéria által másodjára rendelt Szu-30-as vadászbombázók első példánya A kétüléses Flankert november 10-én a szibériai Ikutszkban lévő Irkut repülőgépgyár repülőtere fölött kapták lencsevégre a helyi spotterek /2016-11-22A Vietnám részére épített utolsó két Szu-30-as elkészültével beszüntette a típus gyártását a KnAAPO A kétüléses, földi célok támadására kihegyezett Szu-27-es változat természetesen nem tűnik el az orosz fegyverkínálatból, hiszen az Irkut cég is építi annak saját variánsát, Szu-30SzM megjelöléssel, most éppen hazai megrendelésre /2016-10-24Elképesztő méretű rakétát indított egy indiai Szu-30MKI - elkezdődött a BrahMos légi tesztelése Az alábbi videón is látható fegyver ez alkalommal még csak egy súlymakett volt, mellyel az orosz-indiai közös fejlesztésű hajók elleni szárnyas rakétának a hordozó platformról történő leválását, illetve eltávolodását próbálták ki /2016-10-11Megérkezett a Kubinkai légibázisra a Russian Knights négy új Szu-30SzM vadászbombázója A 30-as, 31-es, 32-es és a 33-as oldalszámot viselő különleges manőverező-képességű gépek a bemutatócsapat régi Szu-27-eseit váltják majd fel /2016-10-11Megkapták első szuper manőverező-képességű Szu-30SzM vadászgépüket az Orosz Lovagok A tolóerővektoros kormányrendszere segítségével különleges manőverek végrehajtására képes típus a neves köteléknél jelenleg alkalmazott Szu-27-eseket váltja majd fel /2016-09-20A futóművei kiengedése nélkül landolt egy ugandai Flanker Az augusztus 14-ei repülőesemény során a kétüléses Szu-30MK2-est valószínűleg a pilóták figyelmetlensége miatt érte az inkább kínos, mint életveszélyes baleset, melynek során a gépszemélyzet csak kisebb sérüléseket szenvedett /2016-08-16India és Oroszország a Szu-30MKI vadászbombázók alapos korszerűsítésére készül A kétüléses harci gépek első példányai nagyjából húsz évvel ezelőtt érkeztek meg Indiába, így nem meglepő, hogy a típus gyártója és az üzemeltetője az indiai Flankerek nagy mélységű modernizációjáról tárgyal /2016-07-29Ahol a kacsaszárnyas Szuhoj vadászbombázók készülnek - fényképek az szibériai Irkut gyártósoráról Az Oroszország távol-keleti szegletében lévő repülőgépgyár nem csak a különleges manőverező képességű típust gyártja, hanem a Jak-130-as kétüléses kiképzőgépet is, és nemsokára az utasszállító repülőgépek területén is megkerülhetetlenné válik /2016-07-28Levegőbe emelkedett az orosz-indiai BrahMos hajógyilkos nehézfegyverrel felszerelt Szu-30MKI A tengeri célpontok ellen bevethető BrahMos-A szárnyas rakétával felfegyverzett, speciálisan átalakított Szuhoj június 25-én szállt fel a HAL (Hindustan Aeronautics Limited) cég nashiki repülőteréről /2016-06-28Tengerbe zuhant egy vietnámi Szu-30MK2 Flanker vadászbombázó A kommunikáció a kedd reggeli órákban szakadt meg a kiképzőrepülésen lévő kétüléses géppel, mely akkor éppen a Dél-kínai-tenger fölött tartózkodott /2016-06-16Továbbra is sok a panasz az indiai Szu-30MKI vadászbombázók hajtóműveire Bár az erőforrásokat fejlesztő Szaturn már több módosítást is végzett a Szuhojok AL-31FP hajtóművein, az elmúlt két évben hajtóműleállás miatt 34 alkalommal kellett egyetlen működő erőforrással landolniuk az indiai Flanker-pilótáknak /2016-05-12Szuper manőverező-képességű Szu-30SzM vadászbombázókat kap az Orosz Lovagok bemutatócsoport Az Orosz Légierő parancsnokának legutóbbi nyilatkozata szerint a neves kötelék Szu-27-eseit még az éven lecserélik az új típusra, melynek tolóerővektoros kormányrendszere különleges manőverező-képességet tesz lehetővé /2016-05-09Szőnyegbombázás indiai Szu-30MKI módra Bár a bombák nagy mennyiségben történő alkalmazásával legtöbben a nagyméretű, interkontinentális nehézbombázókat hozzák összefüggésbe, azért némelyik kisebb méretű harci gépnek sem kell ilyen téren szégyenkeznie /2016-05-05Szuhoj Szu-30MKI vadászbombázók hangja veri fel az alaszkai vadon csendjét a következő hetekben Tizenkét indiai katonai repülőgép, köztük a kacsaszárnyas, tolóerővektoros kormányzású Flankerekkel, landolt az alaszkai Eielson légibázison, hogy részt vegyenek az április 28. és május 13. között zajló alaszkai Red Flag hadgyakorlaton /2016-04-26További 36 darab Szu-30SzM vadászbombázót rendelt az orosz védelmi minisztérium Az elkövetkező három évben is lesz bőven munkája a típust gyártó Irkut cégnek, melynek 2016-2018 között kell majd teljesítenie a hazai vevő újabb igényét /2016-04-05Jelentősen nőtt az Orosz Légierő támadópotenciálja a tavalyi évben Mivel hivatalos adatok nem állnak rendelkezésre, csak a katonai repülőterek forgalmát viszonylag pontosan nyomon követő spotterek adataiból lehet megbecsülni, hogy 2015-ben mennyivel bővült a légierő és a haditengerészet katonai repülőgép állománya /2016-02-23Bemutatták a Szu-30-as legújabb változatát a szingapúri repülőgép kiállításon Az új Szu-30SzME az Orosz Légierőben már szolgálatban álló Szu-30SzM továbbfejlesztett exportváltozata, melynek fedélzeti rendszereit jelentősen modernizálták, a nyugati eredetű berendezéseit pedig hazai gyártmányúakkal váltották fel /2016-02-18Indonézia és Irán egyaránt Szuhoj vadászbombázók beszerzésére készül Indonézia védelmi minisztere a napokban ismét megerősítette országa Szu-35-ös beszerzési szándékát, Irán pedig Szu-30-asok vásárlásáról, illetve a helyi gyártásuk beindításának lehetőségéről tárgyal az oroszokkal /2016-02-12Az év második felében megkezdődhet a Szu-30MKI vadászbombázókhoz szánt hajógyilkos rakéta tesztje A tengeri célpontok ellen bevethető orosz-indiai fejlesztésű BrahMos-A cirkálórakéta alkalmazásához átalakított első Szuhoj tavaly kezdte meg a repülési teszteket, és nemsokára már a fegyver első indítására is sor kerülhet /2016-02-10Hóviharos képriport négy új Szu-30SzM vadászbombázó novoszibirszki startjáról Az Orosz Légierő négy vadonatúj Flankerét az irkutszki Irkut repülőgépgyárból egy novoszibirszki pihenő közbeiktatásával február 5-én repülték át leendő bázisukra, az Oroszország európai területén lévő Millerovo légitámaszpontra /2016-02-07Az idén is vásárol Szu-30SzM vadászbombázókat légiereje számára Kazahsztán A volt szovjet utódállam a tavaly átvett hat-hét szuhoj után az idei évben további hét példány beszerzését tervezi /2016-01-11Amerikai és orosz fegyverzetet vásárol repülőgépeihez az Indonéz Légierő Mivel a délkelet-ázsiai ország meglehetősen vegyes eredetű katonai repülőgép-állománnyal rendelkezik, így a rakétafegyverzet beszerzését is több csatornán keresztül kell intéznie /2016-01-07Földön vesztegel az indiai Szu-30MKI vadászbombázók jelentős része Az indiai számvevőszék (CAG) nemrég elkészült jelentése szerint az IAF (Indian Air Force) Flanker flottájának csak 55-60 százaléka van bevethető állapotban, szemben az elfogadhatónak tartott 75 százalékos aránnyal /2015-12-25A szibériai Irkut három Szu-30SM vadászbombázót adott át az Orosz Légierőnek A gépeket Novoszibirszk és Cseljabinszk érintésével december 11-én repülték át leendő bázisukra, az Oroszország európai területén lévő Millerovo légitámaszpontra, írta a bmpd.livejournal.com /2015-12-15Káprázatos videó Szu-30SM vadászok és Tu-160-as bombázók randevújáról November 19-én két Tu-160 Blackjack szállt fel egy 13 ezer kilométeres bevetésre a Kola-félszigetről, melyek, útban szíriai célpontjaik felé, körberepülték Nyugat-Európát, majd a Földközi-tenger fölött Szu-30SM vadászbombázókkal randevúztak /2015-11-20További két Szu-30SM vadászbombázót kapott az Orosz Légierő A szibériai Irkut által gyártott kétüléses Flankereket az ország európai részére történő áttelepülés során november 5-én kapták lencsevégre Novoszibirszk nemzetközi repülőterén, írta a djoker-lj.livejournal.com /2015-11-20Szu-30MK vadászbombázók beszerzését tervezi Belorusszia A most bejelentett elképzelés, mely része az ország fegyveres erőinek korszerűsítési folyamatának, azonban csak 2020 után realizálódhat, írta a Defensenews.com /2015-11-16Amerikai katonai gépet fogott egy Szu-30-as Szíria fölött A történteket az orosz Védelmi Minisztérium hozta nyilvánosságra, megjegyezve, hogy a szuhoj pilótája csupán véletlenül botlott az amerikai gépbe, és mindenféle ijesztgetés nélkül csupán vizuálisan azonosította azt, írta a Theaviationist.com /2015-10-27Egy Szuhoj Szu-30SM és egy Reaper drón keringője Szíria fölött Nemrég már beszámoltunk róla, hogy a szíriai orosz beavatkozás megkezdése óta már legalább három esetben fordult elő, hogy a vörös csillagos légierő gépei nagyon megközelítették, majd hosszasan követték az USAF pilóta nélküli repülőgépeit /2015-10-21Török területre is átcsúszott az orosz csapásmérő csoport egyik gépe Miközben dübörög az orosz hadigépezet Szíriában, kisebb nemzetközi botrányt robbantott ki, hogy az egyik Szu-30SM vadászbombázójukat a Török Légierő F-16-os géppárja fogta el török terület felett, írta a Defensenews.com /2015-10-06A Szu-30-asok vigyázzák a földi célokat támadó gépeket Szíriában A hétvégén is folytatódtak az orosz légicsapások az arab országban, ismét érdekes videók készültek az al-Assad légibázison, és most már az is kiderült, hogy a vadonatúj Szu-30SM vadászbombázók levegő-levegő szerepkörben dolgoznak /2015-10-04Még több ország akar magának Szu-30-as és Szu-35-ös vadászgépeket A most kiszivárgott információk szerint Irán licensz alapján gyártaná a Szu-30MK típust, ugyanez kell Venezuelának is, ők a meglévő flottájukat egészítenék ki 12 új géppel, Pakisztán pedig a Szu-35-ös beszerzése iránt érdeklődik, írta a tass.ru /2015-09-24Lezuhant egy venezuelai kétüléses Flanker A Szu-30MK2-es vadászbombázót és annak két pilótáját szeptember 17-én vesztette el a légierő, miközben az a kolumbiai határ térségében valószínűleg a drogmaffia egyik repülőgépét próbálta leszállásra kényszeríteni, írta a tass.ru /2015-09-24A Szu-30-asok mellett már az orosz csatagépek is megjelentek Szíriában A legfrissebb műholdas felvételeken jól látszik, hogy folyamatosan bővül a szír al-Assad légibázisra összpontosuló orosz jelenlét, a négy Szu-30SM mellett már 12 darab Szu-25-ös csatagép is parkol a kifutópálya betonján /2015-09-23Az oroszok Szu-30SM vadászbombázók bevetésére készülnek Szíriában Bár az oroszok tagadják a már hetek óta terjengő híreket az ország szíriai beavatkozásával kapcsolatban, a térségről a napokban készült műholdas felvételek egyértelműen megmutatják, hogy már legalább négy Szu-30SM állomásozik az arab országban /2015-09-22Szu-30-as vadászbombázókat rendelt Algéria A gépek szállításáról szóló szerződést már 2015 áprilisában aláírta az afrikai ország az oroszokkal, de az csak most került nyilvánosságra, írta a bmpd.livejournal.com /2015-09-15Elégedetlen az Orosz Légierő a Szu-30SM vadászbombázók radarjával Mindezt a típushoz a radart fejlesztő Tikhomirov kutatóintézet elnöke szellőztette meg, aki elmondta, hogy már várják a légierőtől a PESA technológiájú N011M Bars radarok modernizációjára vonatkozó követelményeket, írta az Aex.ru /2015-09-02Három év alatt húsz elvesztett vadászgép az Indiai Légierőnél A hatalmas baleseti repülőgép veszteségeiről hírhedt ország légiereje az elmúlt három évben sem hazudtolta meg önmagát, írta a Janes.com védelmi portál /2015-08-19Szu-30MK2-es vadászbombázókkal bővült a Vietnami Légierő Augusztus 7-én egy An-124-es fedélzetén megérkezett Vietnamba az ország által 2013 augusztusába 600 millió dollár értékben rendelt 12 darab Szu-30MK2-es vadászbombázó ötödik és hatodik példánya, írta a bmpd.livejournal.com /2015-08-13Képek a Szuhoj-Typhoon párharcról elhíresült légi hadgyakorlatról A július 17-31. között megrendezett, az Eurofighter Typhoon-Szu-30MKI vadászbombázók légi összecsapása miatt sokak által nyomon követett eseményről már beszámoltunk, most csak néhány, az eseményről készült képet teszünk közé /2015-08-12Összemérték erejüket a brit Eurofighterek és az indiai Flankerek Az Indiai Légierő négy Szu-30MKI vadászbombázója július 17-én landolt a RAF Conongsby légitámaszpontján, ahol egy hadgyakorlat keretében a nagyon várt összecsapásra is sor került a két csúcstípus között, írta a defense-aerospace.com /2015-08-03Hazai HUD váltja fel a francia eszközt a Szu-30SM vadászbombázókban A NATO országokkal való egyre mélyebb szembenállás miatt semmi sem maradhat az oroszok saját részre gyártott haditechnikai termékeiben, ami nyugati eredetű, írta a bmpd.livejournal.com /2015-07-29Indiai Szu-30MKI vadászbombázók érkeztek Angliába A négy Flanker a RAF Conongsby légitámaszpontján landolt július 17-én, hogy részt vegyenek a Indradanush 2015 elnevezésű hadgyakorlaton, olvasható a flightglobal.com oldalon /2015-07-24Levegőben az Orosz Haditengerészet két újabb Szu-30SM vadászbombázója A két gép, melyek a Védelmi Minisztérium által a haditengerészeti repülőerők részére másodjára rendelt hét Szu-30-as első példányai, még májusban emelkedett a levegőbe a szibériai Irkutszkban /2015-07-16Orosz-indiai tárgyalások a Szu-30-asok modernizációjáról A Szu-30MKI vadászbombázók első példányai nagyjából húsz évvel ezelőtt érkeztek meg Indiába, így már mindenképpen szükséges foglalkozni a típus korszerűsítésének a kérdésével /2015-06-22Az Indiai Légierő átvizsgálja a teljes Szu-30MKI flottáját A biztonsági felülvizsgálatot azt követően rendelte el az ország védelmi minisztere, hogy a napokban már a hatodik szuhoj vadászbombázóját vesztette el balesetben a légierő /2015-06-03Ismét lezuhant egy indiai Szu-30MKI vadászbombázó A kétüléses gépet május 19-én érte a baleset, mely során a gép megsemmisült, viszont mindkét pilóta sikeresen katapultált /2015-05-21Levegőben az orosz haditengerészet egy újabb Szu-30-asa /0000-00-00Megérkeztek Kazahsztánba a Szu-30SM vadászbombázók /0000-00-00A válság ellenére is pörög a kacsaszárnyas Szuhojok gyártása Az orosz Védelmi miniszter márciusban végiglátogatta az összes katonai repülőgépgyárat, így eljutott az Irkuthoz is, aminek nyomán mi is megismerhetjük a távol-keleti cég idei terveit /2015-04-13Levegőben a Kazahsztán részére gyártott Szu-30SM vadászgépek /0000-00-00Megkezdte a repülési teszteket a hajógyilkos indiai Szu-30MKI A malajziai LIMA 2015 repülési szakkiállításon jelentették be, hogy a tengeri célpontok ellen bevethető orosz-indiai fejlesztésű BrahMos-A cirkálórakéta bevetésére átalakított első Szuhoj megkezdte a repülési teszteket /2015-03-30Hajtóműproblémák szögezik földhöz az indiai Szu-30MKI vadászgépeket Az indiai Védelmi Miniszter március 17-én a Parlament előtt elmondott beszédjében elismerte, hogy az IAF (Indian Air Force) Szu-30-as harci gépeinél nagyon gyakran jelent problémát a hajtóművek meghibásodása /2015-03-25Szimulátort gyárt az orosz Irkut Az Orosz Légierő megrendelése alapján a szibériai cég megkezdte a Szu-30SM kétüléses vadászbombázók szimulátorainak a gyártását /2015-03-02Indiai Flanker forradalom Az orosz Irkut 2015-ben befejezi a kétüléses Flankerek összeszereléséhez szükséges építőkészletek szállítását india partnerének, mivel a HAL már teljes egészében önmaga állítja elő a kacsaszárnyas gépeket /2015-02-20Szu-30SM vadászgépeket vásárol Kazahsztán Az ország Védelmi Minisztériumának közleménye ugyanakkor arról nem számolt be, hogy milyen mennyiségű kétüléses vadászbombázót kívánnak beszerezni /2015-02-06Integrálták a BrahMos-A rakétát az első Szu-30MKI vadászbombázóhoz Az indiai HAL repülőgépgyár beszámolója szerint a hajók ellen bevethető cirkálórakéta és a kétüléses Szuhoj integrációján az utóbbi 6-7 hónapban folyamatosan dolgoztak a cégnél /2015-02-06Elkészült az első indiai nagyjavított Szu-30MKI vadászgép /0000-00-00Megérkezett Vietnámba az első két Szu-30MK2-es /0000-00-00A Russian Falcons Szu-30SM gépekre váltott /0000-00-00Lezuhant egy indiai Szu-30MKI vadászgép /0000-00-00Új Szu-30M2-es vadászgépeket kapott az orosz légierő /0000-00-00Végre szem elé került a flotta első Szu-30SM gépe /0000-00-00Az orosz haditengerészet további Szu-30-asokat rendelt Szeptember 5-én az orosz védelmi minisztérium és az Irkut repülőgépgyár hét darab Szu-30SM kétüléses vadászgép szállításáról kötött szerződést 13 milliárd rubel értékben /2014-09-09Megoldást találtak az indiai Szu-30-asok hajtómű problémájára Az elmúlt két évben megszaporodtak az indai Szuhoj flotta hajtómű leállással járó meghibásodásai, most azonban úgy tűnik, megoldódhat a típus problémája /2014-08-11Kínai Szu-30MKK vadászbombázók orosz bázison /0000-00-00További Szu-30M2-eseket kapott az orosz légierő /0000-00-00Irakba kerülhetnek az ex indiai Szu-30K vadászgépek Orosz hadiipari körökben terjedő információk szerint korábban az indiai légierő által használt vadászgépek az irakiak sürgető fegyverbeszerzési kényszere miatt valószínűleg az arab országba fognak kikötni /2014-07-01Mégsem olyan nagy a baj az indiai Szu-30MKI gépekkel Még márciusban beszámoltunk róla, hogy az indiai Szu-30MKI vadászgépek nagyjából ötven százaléka különböző problémák miatt a földön vesztegel, most azonban kiderült, hogy nem is olyan nagy a baj /2014-06-23Vadonatúj Szu-30SM a kazahsztáni KADEX-en /0000-00-00Bajban az indiai szuhoj flotta Egy kiszivárogtatás szerint az indiai Szu-30MKI vadászgépek nagyjából ötven százaléka különböző problémák miatt a földön vesztegel /2014-03-25Először tankoltak a levegőben az orosz légierő Szu-30SM vadászai Az eseményt a lipecki repülési kiképzőközpontban típusátképzésen résztvevő pilóták hajtották végre /2014-01-23Szu-30MK2-esek a drogmaffia ellen A venezuelai Flankerek a drogmaffia két repülőgépét lőtték le. /2013-10-31Angolába kerülnek az ex indiai Szu-30K gépek Az Indiai Légierőtől az orosz gyártó által visszavásárolt korai változatú Szu-30-asok sorsa végre rendeződik. /2013-10-17Indonézia átvette az utolsó két Szu-30MK2-es gépét A hír A most átadott két harci géppel 16-ra gyarapodott az indonéz Flankerek állománya. /2013-09-26 |
| |
|