EuroFighter aircraft GmbH - Eurofighter Typhoon
A Spanyol Légierő Eurofighter Typhoon géppárja © Geoffrey LeeAz Eurofighter Typhoon egy két hajtóműves, deltaszárnyú, kacsa előszárnyakkal rendelkező, több funkciós vadászbombázó, melyet egy európai konzorcium, az Euro Fighter aircraft GmbH gyárt az Alenia Aermacchi, az Airbus Group és a BAE Systems részvételével.
A típus létrehozására irányuló fejlesztőmunka 1983-ban indult, a Jövő Európai Vadászgépe program keretében, több nemzet, Anglia, Németország, Franciaország, Olaszország és Spanyolország részvételével. Azonban a vadászgép létrehozása céljából összefogó európai országok nem tudtak egyezségre jutni a tervezett gép követelményrendszerével kapcsolatban, így a franciák kiléptek a konzorciumból, és saját maguk vágtak bele a később Rafale névre keresztelt vadászbombázó fejlesztésébe.
De a később a Typhoon névre keresztel gép mellett kitartó országok sem egyforma képességekkel kívánták felruházni a légierejüknek szánt típust, így aztán felszereltségben, fegyverzetben nem kis különbség van az egyes államok által rendszerbe állított változatok között.
A végleges kialakítású Typhoon-t arra a British Aerospace EAP technológia demonstrátorra alapozták, mely először 1986-ban emelkedett a levegőbe.
A demonstrátorral szerzett tapasztalatok alapján létrehozott, a Typhoon megnevezést egyébként csak 1998-ban hivatalosan megkapó gép prototípusa 1994-ben repült első alkalommal.
Típus sorsát nagymértékben befolyásolta a hidegháború befejeződése, aminek következtében Európa nyugati felén csökkentek az új repülőgépek vásárlására vonatkozó igények. Emiatt a fejlesztő országok jelentősen lecsökkentették a beszerzendő gépek darabszámára vonatkozó igényeiket. Az Eurofighter Typhoon gyártásának 1994-ben történt beindításától számítva napjainkig 450 darabot gyártottak belőle, melyek a fejlesztő országokon kívül Ausztriába, Szaúd-Arábiába és Ománba kerültek.
Az európai vadászgép tervezésekor még egy kifejezetten légvédelmi szerepkörű platformban gondolkodtak a tervezők, de a később gyártott változatokat már komoly földi célpontok elleni fegyverzettel is ellátták. Ilyen szerepkörben mutatkozott be első alkalommal éles harci helyzetben a típus, mikor 2011-ben Líbiában bevetette azt az olasz és a brit légierő.
Az Eurofighter Typhoon gyártói minden igyekezetükkel azon vannak, hogy a típus fegyverzetét és repülési elektronikáját folyamatosan a legmagasabb szinten tartsák, így a típus továbbfejlesztése napjainkban is folyamatosan zajlik. Az újabb légi és földfelszíni célpontok elleni fegyverek integrálásán túl a legnagyobb dobás a gép régi radarjának egy új AESA rendszerű berendezéssel történő lecserélése lesz, mely jelentősen kibővíti majd az európai vadászbombázó képességeit.
Eurofighter Typhoon hírek Photo selection 2023-08-13 Az olaszok vérszomjasnak tűnő AB-212AM forgószárnyasával nyitjuk heti válogatásunkat. A szerkezetet aztán igazi nagyvasak követik, egy Strike Eagle és egy Typhoon formájában, de beválogattunk kisebb játékosokat is, mint pl. a Gripen /2023-08-13Eurofighter Typhoon 2023-08-06 Az eredetileg kifejezetten légvédelmi szerepkörre szánt platform az elmúlt években komoly képességnövelésen esett át, azt immár komoly, földi célpontok elleni fegyverzettel is ellátták; a fejlődés azonban nem állt meg /2023-08-06Eurofighter Typhoon 2023-07-25 A már 20 éve rendszeresített vadászbombázó hadrendben álló példányai javánál hagyományos doppler radar biztosítja a célok felderítését; ezen a téren azonban napjainkban nagy előrelépésnek lehetünk tanúi. Most épp a britek kezdetek fejlesztésbe /2023-07-25Photo selection 2023-01-01 Az olaszok vérszomjasnak tűnő AB-212AM forgószárnyasával nyitjuk heti válogatásunkat. A szerkezetet aztán igazi nagyvasak követik, egy Strike Eagle és egy Typhoon formájában, de beválogattunk kisebb játékosokat is, mint pl. a Gripen /2023-01-01Eurofighter Typhoon 2022-12-14 A Szicília szigetén december 13-án történt katasztrófa részletei egyelőre nem ismertek /2022-12-14Eurofighter Typhoon 2022-11-15 A német parlament 2020. november 5-én döntött a 38 vadászbombázó beszerzéséről, melyekkel a régebbi kiadású Typhoonokat kívánják leváltani /2022-11-15Eurofighter Typhoon 2022-09-26 A szeptember első felében lezajlott hadgyakorlat repüléstörténeti jelentőséggel bír, hiszen RAF állományban lévő Typhoon most először támadott hadihajót - még ha csak egy éleslövészet keretében is /2022-09-26Eurofighter Typhoon 2022-09-08 Az akcióra az Iszlám Állam elleni koalíciós hadművelet keretében került sor, és azon más vasmadarak is részt vettek /2022-09-08Eurofighter Typhoon 2022-08-31 Az arab ország a közelmúltbeli repülőgép megrendeléseivel egyaránt megdobogtatta a Dassault, a Boeing és az Airbus szívét. Az első két gyártó már korábban megkezdte vadászbombázóinak leszállítását, most pedig az összeurópai cég terméke került sorra /2022-08-31Eurofighter Typhoon 2022-08-18 Az arab ország a közelmúltbeli repülőgép megrendeléseivel egyaránt megdobogtatta a Dassault, a Boeing és az Airbus szívét. Az első két gyártó már korábban megkezdte vadászbombázóinak leszállítását, most pedig az összeurópai cég terméke került sorra /2022-08-18Eurofighter Typhoon 2022-06-29 A napokban nyélbe ütött megállapodás összesen húsz vasmadarat takar, melyek a kiöregedett Hornetek egy részét váltják majd fel /2022-06-29Mosquito 2022-06-29 Nagy-Britannia 2021-ben egy olyan repülő szerkezet tervezéséhez fogott hozzá, melyet a hagyományos vasmadaraikkal, például az F-35-össel, Typhoonal, vagy a leendő Tempestel közösen végrehajtandó feladatokra szánnak. Most azonban beütött a spórolás /2022-06-29Eurofighter Typhoon 2022-05-04 Déli szomszédunk - feladva korábbi Szu-30SzM álmát - egyrészt a franciákkal egyezkedik Rafale harci gépek beszerzéséről, de több vasat is a tűzben tartva a gall masina mellett Typhoon vásárlásról is folytat konzultáció /2022-05-04Photo selection 2021-12-26 A spanyolok Eurofighter Typhoon vadászbombázójával nyitjuk heti válogatásunkat, de a dél-európai országot egy igazi legenda is képviseli albumunkban, mégpedig egy Harrier /2021-12-26Eurofighter Typhoon 2021-12-20 Az akció során a szír légtérben egy ellenséges drónt sikerült levadászni; az esemény nem csak a britek kacsaszárnyas típusának első légiharc győzelme, hanem hét évtizednyi szünet után RAF gép által aratott első levegő-levegő siker is /2021-12-20Eurofighter Typhoon 2021-12-09 A közel-keleti királyság 2016-ban kötött szerződést az olaszokkal az európai fejlesztésű típus 28 példányának a megvásárlásáról. A dokumentum eredményeként az eddigieknél jóval fejlettebb változat született /2021-12-09Eurofighter Typhoon AESA 2021-11-04 A már csaknem 20 éve rendszeresített európai vadászbombázó hadrendben álló példányai esetében hagyományos doppler radar biztosítja a földi és légi célok felderítését; ezen a téren azonban napjainkban nagy előrelépésnek lehetünk tanúi /2021-11-04Eurofighter Typhoon 2021-10-19 A közel-keleti királyság 2016-ban kötött szerződést az olaszokkal az európai fejlesztésű típus 28 példányának a megvásárlásáról. A dokumentum eredményeként az eddigieknél jóval fejlettebb változat született /2021-10-19Eurofighter Typhoon Meteor A Luftwaffe 2020 júniusára már lefutott egy kört a szériaváltozatú Meteor légiharc-rakéta Eurofighter Typhoonos tesztjeit illetően; a próbák aztán tovább folytatódtak, mostanra végeztek vele /2021-08-03Photo selection 2021-07-04 Egy Tu-95 Bear bombázóval nyitjuk válogatásunkat, majd pedig - egy kicsit még a vörös csillagos légierő arzenáljánál maradva - egy Szu-30SzM vadásszal folytatjuk. Aztán nyugati irányt véve egy-egy Falcon, Hornet, Tiger II és egy Typhoon következik /2021-07-04Photo selection 2021-06-20 Mi-24P helikopterekkel nyitjuk heti válogatásunkat, majd pedig a típus utódjának szánt Mi-28N forgószárnyassal folytatjuk. Aztán merev szárnyakra váltva Eurofighter Typhoon, F-16 Fighting Falcon, Szu-25 Frogfoot és egy A-4 Skyhawk következik /2021-06-20Eurofighter Typhoon 2021-04-26 A német parlament még 2020. november 5-én döntött a 38 harci gép beszerzéséről, melyekkel a régebbi Typhoonokat kívánják leváltani; a vasmadarak vadonatúj, német radart kapnak majd, melyek legyártásáról most írták alá a szerződést /2021-04-26Eurofighter Typhoon Storm Shadow 2021-03-16 Az elmúlt években óriási fejlődésen estek át a brit RAF (Royal Air Force) Eurofighter Typhoon vadászbombázói, melyek a napokban egy iraki légicsapás során végre megmutathatták, már nem szorulnak a kivénhedt Tornadok segítségére /2021-03-16Mosquito Loyal Wingman drone Nagy-Britannia egy olyan repülő szerkezet tervezéséhez fogott hozzá, melyet a hagyományos vasmadaraikkal, például az F-35-össel, Typhoonal, vagy a még fejlesztés alatt álló Tempestel közösen végrehajtandó feladatokra szánnak /2021-02-14Photo selection 2020-12-13 A spanyolok Eurofighter Typhoon vadászbombázójával nyitjuk heti válogatásunkat, de a dél-európai országot egy igazi legenda is képviseli albumunkban, mégpedig egy Harrier /2020-12-13Photo selection 2020-12-06 Válogatásunk nyitóképén német Typhoonok sorakoznak; a típus még hosszú ideig szolgálja majd az ország érdekeit, hiszen egy friss döntés értelmében 38 továbbit fognak vásárolni belőle, melyek a vadászbombázó régebbi példányait váltják majd le /2020-12-06Eurofighter Typhoon 2020-11-10 A német parlament november 5-én döntött a 38 vadászbombázó beszerzéséről, melyekkel a régebbi gyártású Typhoonokat kívánják leváltani /2020-11-10Photo selection 2020-07-26 Egy Tu-95 Bear bombázóval nyitjuk válogatásunkat, majd pedig - egy kicsit még a vörös csillagos légierő arzenáljánál maradva - egy Szu-30SzM vadásszal folytatjuk. Aztán nyugati irányt véve egy-egy Falcon, Hornet, Tiger II és egy Typhoon következik /2020-07-26Eurofighter Typhoon Captor AESA 2020-06-23 A Luftwaffe 79 Tranche 2 és 31 Tranche 3A változatú harci gépe kap az elkövetkező években csúcskategóriás lokátorrendszert, melyet a katari és a kuvaiti légierő által rendelt Captor-E szenzorra kívánnak alapozni a németek /2020-06-23Eurofighter Typhoon Captor 2020-06-04 Az olasz Leonardo által épített, 2019 decemberében először levegőbe emelkedett ISPA 6 jelzésű vasmadár legbecsesebb ékköve az új Captor-E AESA radar, melynek légi próbái nem kis feladat elé állítják az Eurofighter partnerországokat /2020-06-04Tu-142 Bear MiG-31 Foxhound F-35 Lightning II Typhoon Az úgynevezett GIUK-átjáró fölötti nemzetközi légtérben haladó vörös csillagos kötelék ellenőrzésére a norvégok vadonatúj F-35-ösöket, a britek pedig Eurofighter Typhoon harci gépeket emeltek a levegőbe szombaton /2020-03-09HX Challenge Eurofighter Typhoon A skandináv állam a kiöregedő F/A-18C/D Hornetek utódtípusának megtalálása érdekében öt gyártót invitált meg, hogy egy-egy hétre Finnországba telepítsék az ország légierejébe ajánlott harci gépeiket /2020-01-15Eurofighter Typhoon Captor-E 2020-01-02 Az olasz Leonardo által épített vasmadár már a Kuvait által igényelt konfigurációval rendelkezik, melynek legbecsesebb ékköve az új Captor-E AESA radar /2020-01-02Photo selection 2019-12-22 A spanyolok Eurofighter Typhoon vadászbombázójával nyitjuk heti válogatásunkat, de a dél-európai országot egy igazi legenda is képviseli albumunkban, mégpedig egy Harrier /2019-12-22Szuhoj Szu-35 Szu-30 Flanker F-15E Strike Eagle Eurofighter Typhoon Rafale F-18 Hornet vadászgép Az oroszok Szu-35-ösével nyitjuk heti válogatásunkat. Az eddigi legkorszerűbb Szu-27-es variánst kétüléses rokona, a Szu-30SzM követi. Folytatásként pedig az utóbbi vasmadár amerikai kategóriatársa, az F-15E Stirke Eagle bukkan fel albumunkban /2019-10-06RAF Eurofighter Typhoon vadászbombázó harci repülőgép BAE Systems 2019-10-01 A Tranche 3-as sorozatú, egészen pontosan Eurofighter Typhoon FGR4 megjelölést viselő gépet a típus egyik gyártójának, a BAE Systems-nek a wartoni telephelyén szeptember 27-én vehette át a brit védelmi minisztérium képviselője /2019-10-01Szu-22 Szu-30 Flanker MiG-29 Fulcrum Eurofighter Typhoon Mirage 2000 harci repülőgép helikopter Egy öreg variaszárnyú vasmadárral nyitjuk heti válogatásunkat. Bár a legtöbb üzemeltető már kivonta szolgálatból a Szuhoj Szu-22-est, a lengyeleknél megbecsülésnek örvend a típus, ráadásul pár éve némileg korszerűsítették is azokat /2019-09-15Szuhoj Szu-57 PAK-FA USAF F-22 Raptor F-16 Fighting Falcon Rafale Eurofighter Typhoon EC-665 Tiger Az ötödik generációs vadászbombázók két típusát is beválogattuk heti fényképalbumunk szereplői közé. Az orosz Szu-57 éppen egy célzókonténer tesztelése közben került a fotós kamerája elé, az amerikai F-22 Raptor pedig a Halál völgyében, Nevadában /2019-07-22Gripen Varacskos disznó Eurofighter Typhoon Rafale Hornet Szuhoj Szu-30 Flanker harci repülőgép Hazánk légierejének a németországi Schleswig repülőterén lencsevégre kapott JAS-39 Gripen vadászbombázójával nyitjuk heti válogatásunkat. A Griffmadarat követően Varacskos disznó, Eurofighter, Rafale, Hornet következik, majd egy Szu-30-assal zárunk /2019-07-07Tu-95 Bear Szu-30 Flanker F-16 Fighting Falcon F-5E Tiger II F-18 Hornet Eurofighter Typhoon Egy Tu-95 Bear bombázóval nyitjuk válogatásunkat, majd pedig - egy kicsit még a vörös csillagos légierő arzenáljánál maradva - egy Szu-30SzM vadásszal folytatjuk. Aztán nyugati irányt véve egy-egy Falcon, Hornet, Tiger II és egy Typhoon következik /2019-06-30Eurofighter Typhoon Luftwaffe baleset 2019-06-24 A vadászbombázók kiképzőrepülésen vettek részt, mikor a szerencsétlenség egyelőre még ismeretlen okok miatt bekövetkezett /2019-06-24Mi-24 Hind Mi-28 Havoc Eurofighter Typhoon F-16 Fighting Falcon Szu-25 Frogfoot A-4 Skyhawk Mi-24P helikopterekkel nyitjuk heti válogatásunkat, majd pedig a típus utódjának szánt Mi-28N forgószárnyassal folytatjuk. Aztán merev szárnyakra váltva Eurofighter Typhoon, F-16 Fighting Falcon, Szu-25 Frogfoot és egy A-4 Skyhawk következik /2019-06-02AIM-120 AMRAAM levegő-levegő rakéta Eurofighter Typoon vadászbombázó harci repülőgép 2019-02-25 Egy spanyol Typhoon a három balti állam légterét őrző NATO kontingens tagjaként éles levegő-levegő fegyverzettel járőrözött az észt légtérben, mikor 2018. augusztus 7-én az orosz határ közelében elstartolt levegő-levegő rakétája /2019-02-25RAF Tornado Eurofighter Typhoon vadászbombázó Litening III Akrotíri IS Irak Szíria A britek változtatható szárnynyilazású vadászbombázói a Ciprus szigetén lévő RAF támaszpontra települve a Szíria és Irak területén zajló IS ellenes hadműveletekben vettek részt. A kiöregedett gépek szerepét az Eurofighter Typhoon flotta veszi át /2019-02-06Eurofighter Typhoon Torando vadászbombázó harci repülőgép Paveway Storm Shadow Meteor rakéta bomba Bár elvileg már régóta rendelkezésre áll a 2019-ben búcsúzó Tornado váltótípusának szánt Eurofighter, az a földi célok elleni képesség terén sokáig nyomába sem ért a hidegháborús veteránnak, így komoly továbbfejlesztésre volt szüksége /2019-01-27Eurofighter Typhoon vadászbombázó harci repülőgép nEuron drón lopakodó pilóta nélküli gép A Dassault fővállalkozásában épített nEuron technológia demonstrátor pilóta nélküli gép alacsony észlelhetőségi jellemzőit Franciaországban próbálja felmérni két odatelepült spanyol vadászbombázó /2019-01-06Eurofighter Typhoon Kuvait vadászbombázó harci repülőgép Captor radar Meteor Storm Shadow Brimstone A közel-keleti királyság 2016-ban kötött szerződést az olaszokkal az európai fejlesztésű típus 28 példányának a megvásárlásáról. A dokumentum eredményeként az eddigieknél jóval potensebb változat van születőben /2019-01-03Tupoljev Tu-160 Blackjack bombázó repülőgép Eurofighter Typhoon Meteor légiharc-rakéta Az orosz védelmi minisztérium hétfői közleménye szerint több mint 10 ezer kilométer megtétele után két Tu-160 Blackjack landolt Venezuelában. A gépek útjuk során (szokás szerint) több ország légierejének készültségi gépeit is megmozgatták /2018-12-11Dassault Rafale Eurofighter Typhoon FCAS vadászbombázó lopakodó harci repülőgép hatodik generáció A francia hadiipari óriás az Euronaval 2018 kiállításon leplezte le annak a vadászbombázónak a modelljét, mely 2035-2040 környékén, közös európai harci gépként, az öreg kontinensen jelenleg gyártásban lévő típusokat váltaná fel /2018-10-26Tornado Eurofighter Typhoon vadászbombázó harci repülőgép RAF 2018-10-11 Bár elvileg már régóta rendelkezésre áll a 2019-ben búcsúzó harci gép váltótípusának szánt Eurofighter, az a földi célok elleni képesség terén sokáig nyomába sem ért a hidegháborús veteránnak, így komoly továbbfejlesztésre volt szüksége /2018-10-11Eurofighter Typhoon vadászbombázó harci repülőgép AIM-120 AMRAAM rakéta 2018-09-11 A vadászbombázó a három balti állam légterét őrző NATO kontingens tagjaként éles levegő-levegő fegyverzettel járőrözött az észt légtérben, mikor augusztus 7-én az orosz határ közelében elstartolt levegő-levegő rakétája /2018-09-11Eurofighter Typhoon vadászbombázó harci repülőgép Berijev Be-12 Csajka amfíbia vízi repülőgép A román Mihail Kogalniceanu légibázison állomásozó brit Eurofighter Typhoon vadászbombázókat augusztus 25-én a Fekete-tenger légterében észlelt ismeretlen repülőgépek azonosítására emelték a levegőbe /2018-08-30Eurofighter Typhoon vadászbombázó harci repülőgép AIM-120 AMRAAM légiharc rakéta A vadászbombázó a három balti állam légterét őrző NATO kontingens tagjaként éles levegő-levegő fegyverzettel járőrözött az észt légtérben, mikor tegnap délután 3:45-kor, az orosz határ közelében elstartolt a rakétája /2018-08-08Gripen Mig-29 Fulcrum A-18 Hornet F-16 Fighting Falcon Typhoon Rafale vadászbombázó IAF Az indiai védelmi minisztérium által 2018 áprilisában a repülőgépgyárak számára kiküldött tájékozódó ajánlatkérésre (RFI) hat helyről érkezett válasz /2018-07-26Eurofigter Typhoon AESA radar Kuvaiti Légierő A német védelmi minisztérium jelentése szerint jelentős csúszásban van az új szenzor létrehozása, így az eddigi legjobban felszerelt Typhoonokat várhatólag komoly késéssel veheti majd át megrendelőjük, a Kuvaiti Légierő /2018-06-06Olasz Légierő Eurofighter Typhoon NATO Baltic Air Policing Lettország, Észtország és Litvánia védelmét jelenleg ellátó Olasz Légierő bemutatta emlékezetes bevetéseit felidéző videóját, melyen az orosz Szu-30SzM vadászbombázók mellett egyéb egzotikumok is feltűnnek az apró államok körüli nemzetközi légtérben /2018-03-22Szaudi légierő Eurofighter Typhoon Tranche 3 BAE Systems A védelmi ipar berkeiben már régóta várt üzletről március 9-én írták alá a szándéknyilatkozatot, melynek értelmében 48 európai fejlesztésű harci gép kerülhet a közel-keleti monarchiába /2018-03-13Katar Eurofighter Typhoon Rafale vásárlás A közel-keleti országok fegyvervásárlásainak felpörgése az európai hadiiparra is jótékony hatással van, most konkrétan a brit BAE Systems és a francia Dassault örülhet /2017-12-13Végre jött egy jó hír is a Typhoonokról - Rekord hosszúságú bevetést repült a típus két példánya A sorozatos Eurofighter Typhoon katasztrófák után végre jólesik valami pozitívumot is hallani az európai típusról. Ezt most a Royal Air Force szolgáltatta, egy hihetetlenül hosszúra nyúló, Irak fölött végrehajtott bevetésről tudósítva. /2017-10-20Az elmúlt héten lezuhant Typhoon után ma egy Hornet veszett oda Spanyolországban Az EF-18 Hornet vadászbombázó egy Madrid melletti támaszponton felszállás közben semmisült meg, pilótája sajnos az életét vesztette. /2017-10-17Bajban az Eurofighter - A sorozatos gépveszteségek mellett már a gyártási ütemet is visszafogják Egy hónap alatt, a legutóbb történt október 12-i spanyol katasztrófát is beleszámítva már három Typhoon veszett oda pilótájával együtt, ráadásul kellő számú megrendelés híján a britek a wartoni szerelősor termelését is vissza akarják fogni /2017-10-16Eurofighter Typoon vadászbombázókat vásárol Katar a Rafale és az F-15QA flottája mellé A 24 darab brit gyártású gép beszerzéséről egyelőre még csak a szándéknyilatkozatot írták alá a felek a katari Dohában, a részletek kidolgozása még hátravan /2017-09-19Jemeni bevetésen zuhant le egy szaúdi Eurofighter Typhoon vadászbombázó A sivatagi királyság harci gépe szeptember 13-án, meg nem erősített információk szerint műszaki okok miatt szenvedett katasztrófát, miközben huti lázadók elleni misszióban vett részt. Az európai építésű gép pilótája az életét vesztette. /2017-09-18Nyilvánosságra hozták az Eurofighter Typhoon első Brimstone indításáról készült videót A sikeres rakétastartról szóló közleményt az MBDA már július 14-én kiadta, ám akkor még nem tette elérhetővé a startot lassítva, több szögből is bemutató különleges felvételeket /2017-08-18Lecsapott a kénköves ménkű - Első alkalommal indított Brimstone rakétát egy Eurofighter Július 14-én jelentette be az MBDA, hogy egy tesztekre szolgáló Eurofighter Typhoon vadászbombázó, a típus történetében első alkalommal, sikeresen útjára indított egy Brimstone levegő-föld precíziós irányítású rakétát /2017-07-20Typhoonok és Fulcrumok őrzik közösen a bolgár légteret Július 7-én négy olasz Eurofighter landolt a Graf Ignatievo légibázison, hogy egészen októberig segítséget nyújtson Bulgária lerongyolódott légiereje számára az ország légterének felügyeletében /2017-07-11Az Ománi Légierő megkapta első európai szupervadászait A négy Eurofighter Typhoon a típust gyártó, a nagy-britanniai Whartonban található BAE Systems repülőteréről indult a közel-keleti szultánságba /2017-06-26Bújócska Wales hegyei között - Látványos videók a Mach Loop területén manőverező repülőgépekről Az Airbus A400M Atlas első alkalommal 2017 január 5-én bukkant fel a különleges gyakorlóterületen, és azóta a fotósok legnagyobb örömére rendszeresen megjelenik ott egy-egy példánya, ahogy Typhoon vadászbombázók is bármikor felbukkanhatnak /2017-05-03Átadták az ötszázadik Eurofighter Typhoon vadászbombázót A jubileumi példányt a Leonardo gyártotta, és az Olasz Légierő állományát gyarapítja majd, miután a korábban Finmeccanica néven futó hadiipari vállalkozás elvégezte rajta az átadás előtti földi és légi teszteket /2017-04-13Levegőbe emelkedett az Ománi Légierő részére épített első két Eurofighter Typhoon A nagy-britanniai Wharton repülőteréről szárnyra kelő két vadászbombázót november 25-én kapták lencsevégre a helyi spotterek /2016-11-30Tu-160-as stratégiai bombázókat fogtak a brit Typhoonok A két óriást Skócia partjainak közelében, de még nemzetközi légtérben, szeptember 22-én fogták el a RAF vadászgépei /2016-09-26Typhoon kísérettel érkezett meg az angliai Fairfordba egy brit és két amerikai F-35B Lightning II-es Az ötödik generációs gépek a következő hetekben megrendezésre kerülő RIAT és Farnborough Air Show légibemutatókon fognak majd szerepelni, az USAF külön érkező F-35A típusváltozatával egyetemben /2016-07-01A Belga Légierő fényképalbuma a balti légtérben elfogott orosz katonai gépekről A belga F-16-osok a spanyol Eurofighter Typhoon vadászbombázókkal közösen 2016 januárjától három hónapon keresztül látták el a légierővel nem rendelkező balti államok védelmét, és szolgálat közben gyakran kerültek kapcsolatba vörös csillagos gépekkel /2016-05-29Kuvait aláírta a szerződést az eddigi legkorszerűbb Eurofighter Typhoon változat beszerzéséről A sivatagi királyság a típus 28 példányának a megvásárlásáról 2015 őszén egyezett meg az olasz kormányzattal, néhány nappal ezelőtt pedig már szerződéssel is megpecsételték az ügyletet /2016-04-12Bővül a szuperradarok hordozására alkalmas Eurofighterek száma a Luftwaffe kötelékében A Német Légierő már tíz darab, a rendkívüli képességekkel rendelkező AESA rendszerű radarok majdani befogadására alkalmas Tranche 3-as sorozatú Eurofighter Typhoon vadászbombázóval rendelkezik /2016-04-06Fényképsorozat a február közepén Nagy-Britannia közelében felbukkant Tu-160 Blackjack bombázókról Február 17-én a RAF Coningsby légibázisáról két Typhoon vadászbombázó emelkedett a levegőbe a brit partokat megközelítő gépek elfogására /2016-03-05Négy Eurofightert áldoztak fel a britek a flotta többi tagja bevethetőségének fenntartása érdekében Az egyenként 90 millió Euróba kerülő gépeket arra használják majd fel, hogy különböző részegységeiket kiszerelve üzemképes állapotba tartsák velük a RAF (Royal Air Force) többi Eurofighter Typhoon vadászbombázóját /2015-12-25Összecsaptak Virginia egén a NATO csúcsvadászgépei A Langley Légibázison tartott hadgyakorlaton a nyugati világ három legfejlettebb vadászbombázó típusa, az amerikai F-22 Raptor, a brit Eurofighter Typhoon, és a francia Rafale példányai vesznek részt, számolt be róla a Theaviationist.com /2015-12-15A britek Tájfunokkal védik Tornádó csapásmérőiket az orosz vadászgépektől A Typhoonok sokkal komolyabb fedélzeti radarral és légiharcfegyverzettel rendelkeznek, mint a szír célpontok ellen vezényelt Tornado flotta, az orosz vadászgépekkel telített arab ország légterében pedig jobb biztosra menni, írta Telegraph.co.uk /2015-12-11Első alkalommal indította leendő stand-off fegyverét egy Typhoon November 6-án az európai fejlesztésű vadászbombázó először indított Storm Shadow cirkálórakétát, írta a Defensenews.com /2015-11-19Fotósorozaton parádéznak a Baltikumba kitelepült magyar Gripenek A négy gép 2015. augusztus 27-én települt ki Kecskemétről a litvániai Zoknia légibázisra, hogy a Német Légierő Typhoonjaival közösen lássák el a légierővel nem rendelkező három balti állam légvédelmét, írta a Theaviationist.com /2015-11-10Tu-160 Blackjack nehézbombázókat fogtak a RAF vadászgépei Szeptember 10-én a RAF Lossiemouth légibázisáról két Typhoon vadászbombázó emelkedett a levegőbe a brit partokat megközelítő ismeretlen gépek azonosítására és elfogására, írta a Theaviationist.com /2015-09-16Végre a Typhoonok számára is termett egy kis babér az exportpiacon Nagy sikerként könyvelheti el a típust gyártó európai konzorcium, hogy a nagy konkurens francia Rafale tavaszi lehengerlő exportoffenzíváját követően végre legalább Kuvait az Eurofighter Typhoont választotta, írta az Ainonline.com /2015-09-15Kitelepültek a magyar Gripenek a Baltikumba A négy gép augusztus 27-én indult Kecskemétről, és másfél óra múlva érkezett meg a litvániai Zoknia légibázisra, ahol a Német Légierő Typhoonjaival közösen látják majd el a légierővel nem rendelkező három balti állam légvédelmét, írta a Honvedelem.hu /2015-08-31Képek a Szuhoj-Typhoon párharcról elhíresült légi hadgyakorlatról A július 17-31. között megrendezett, az Eurofighter Typhoon-Szu-30MKI vadászbombázók légi összecsapása miatt sokak által nyomon követett eseményről már beszámoltunk, most csak néhány, az eseményről készült képet teszünk közé /2015-08-12Folytatódnak az Eurofighter Typhoon fegyverintegrációs tesztjei Az európai vadászgép képességei tovább bővülnek a közeljövőben, hiszen most nyáron, illetve majd ősszel folytatódik a Meteor légiharcrakéta és a Storm Shadow cirkálórakéta még mélyebb integrációja a gép rendszereihez, írta a flightglobal.com /2015-07-30Agilisabb és egyben halálosabb is lett a Typhoon legújabb változata Az Airbus Defense and Space által kidolgozott aerodinamikai módosításokkal feljavított vadászbombázó repülési tesztjeit nemrég fejezték be Németországban, írta a Flightglobal.com /2015-07-22Nevadába települnek át a RAF Typhoon vadászbombázói /0000-00-00Először függesztettek Brimstone rakétákat egy Typhoon-ra /0000-00-00Először indított az Eurofighter Typhoon Storm Shadow cirkálórakétát Az MBDA által fejlesztett nagy hatósugarú fegyver első indítására még novemberben került sor az olasz Alena Aermacchi repülőgépgyár által felügyelt teszten /2014-12-15Először dobott éles bombákat a RAF Typhoon vadászbombázója /0000-00-00Sínre tették a Typhoonok AESA radarjának fejlesztést A négy partnerország által tető alá hozott 1 milliárd Euro értékű megállapodás a közös európai fejlesztésű Eurofighter Typhoon vadászgépek részére történő AESA rendszerű radar fejlesztését és integrációját tartalmazza /2014-12-03Folyamatosan zajlik a RAF Typhoon vadászgépeinek modernizációja A Királyi Légierő szolgálatba állította az új képességekkel rendelkező, korszerűsített Eurofighter Typhoon vadászgépek első példányait /2014-11-11Eurofighter Typhoon zűrök A közös európai fejlesztésű vadászgépet gyártó Eurofighter konzorcium felfüggesztette harci gépeinek a szállítását, mivel gyártási hibát fedeztek fel a típuson /2014-10-03Bővítik a Typhoon csapásmérő képességét A Storm Shadow robotrepülőgép a típusra történő integrációjáról szóló szerződést az idei farnborough-i légiszalonon írták alá /2014-08-13Óriási Typhoon flotta Szardínia szigetén /0000-00-00Typhoon-al ütközött egy Lear Jet /0000-00-00Jól halad az AESA radar integrációja a Typhoonokhoz A brit BAE Systems szakemberei beépítették egy Eurofighter Typhoon orrába a jelenleg még fejlesztés alatt álló AESA radar súlymakettjét /2014-03-09 Typhoon és Atlas zűrök Európában A németek védelmi minisztériuma Typhoon-ok vásárlást, a törököké pedig Atlas-ok átvételét tagadta meg /2014-03-03Pakisztáni vadászgépek vásárlását is tervezik az Arab-öböl államai Pörög az arab országok fegyverpiaca, ahová kínai-pakisztáni JF-17-esek, európai Typhoon-ok, illetve amerikai F-16-osok érkezhetnek /2014-01-31Megkezdődött az Eurofighter Typhoon új AESA radarjának integrációja A régen várt munkálatok a német Cassidian ulmi telephelyén zajlanak /2013-11-20Befejeződött az osztrák Typhoon-ok modernizációja A gyártó cég az Osztrák Légierő mind a 15 gépén végrehajtotta a képességnövelést. /2013-10-26 |
| |
|