Tu-142-es tengerészeti járőr és tengeralattjáró-vadász repülőgép különleges változata, mely a ballisztikus rakétákat hordozó tengeralattjárók számára továbbítja a parancsnokok által meghatározott céladatokkal, már igazán megérett a korszerűsítésre
A NATO által Bear J azonosítóval ellátott típus már csak azért is modernizációra szorul, mert az Orosz Haditengerészet Borej osztályú tengeralattjáróin nemrég szolgálatba állított, a tesztelése kezdeti szakaszában komoly gondokkal küzdő (magyarán sorozatosan felrobbanó) Bulava interkontinentális atomrakéták számára jelenleg képtelen eljuttatni a bevetési információkat.
Pedig pont ez a feladata a Tu-95-ös nehézbombázó alapjain megalkotott négymotoros gépnek, mely a mélyben tartózkodó tengeralattjárókkal egy a törzse alatt lévő konténerből kiengedhető több kilométer hosszú antenna segítségével tudja tartani a kapcsolatot. Az antenna által kisugárzott, a víz mélyebb rétegeibe lejutni képes alacsony frekvenciájú jelek segítségével nem csak a célkoordinátákat juttatja le a víz alá, hanem közvetlen összeköttetést is képes teremteni a tengeralattjárók személyzete, illetve a parancsnokság földön vagy éppen a levegőben tartózkodó illetékesei között. Minderre persze többféle, többek között műholdas kommunikációs rendszerek szolgálnak, melyek a hamarosan induló korszerűsítés során mind cserére kerülnek.
Egyébként nem csak egy globális nukleáris háború esetén lehet hasznát venni a típusnak, mivel annak automata rendszere a hadihajókon és a tengeralattjárókon alkalmazott, nemrég szíriai célpontok ellen is bevetett Kalibr szárnyas rakéták részére is képes a célkoordinátákat eljuttatására.
A modernizációs munka fővállalkozója a taganrogi Berijev repülőgépgyár, mely 1994-ig gyártotta is a Tu-142-esek többféle verzióját.
A tengeralattjárókkal történő kommunikációra szolgáló Tu-142MR kb. tucatnyi meglévő példánya a felújítást követően Tu-142MRM megjelöléssel kerül majd vissza a szolgálatba.
http://eagle-rost.livejournal.com/655748.html